DR. KATONA TAMÁS (MDNP): Tisztelt Országgyûlés! Ennek a módosító javaslatnak, amelyet Varga István képviselõtársam terjesztett be, ennek a támogatására szeretném önöket buzdítani azzal együtt - de ezt majd Kulin Ferenccel közös módosító indítványunk indokolásánál szeretném elmondani -, hogy szívesen változtatnánk meg itt is egy szót, és használnánk a kollektív jogok nagyon nehezen definiálható, terminus technicusa helyett a közösségi jogok vagy csoportjogok kérdését. Azért volna ez szükséges, mert valóban, egy szerzõdés az nagyon sok szempontból múlik a garanciákon. Tudjuk, hogy ideális garanciákat nem lehet kikötni, nem lehet kiküzdeni, hiszen egy ilyen kedvezõ helyzetben alighanem a szerzõdés válnék formálissá vagy fölöslegessé. Igazságügy-miniszter úr, régi szegedi egyetemi kollégám joggal vetette föl a nemzetközi szerzõdések megkötésének a kérdését. Ugye, az alkotmány három helyen foglalkozik ezzel. Egyrészt a kormánynak jogkörébe teszi a külpolitika meghatározását és a kormányközi nemzetközi szerzõdések megkötését. Ez teljesen nyilvánvaló. Foglalkozik ezzel a kérdéssel a köztársasági elnök személyénél, hogy a köztársasági elnök köti meg a Magyar Köztársaság nevében a szerzõdéseket. És ez valóban azt jelenti, hogy amikor õ aláírja a kihirdetést, azzal történik meg formálisan ennek az aktusnak a megkötése. Van azonban az alkotmányban egy olyan tétel, amelyre joggal lehet hivatkozni: az pedig, hogy e jogkörében az Országgyûlés megköti a Magyar Köztársaság külkapcsolatai szempontjából kiemelkedõ fontosságú nemzetközi szerzõdéseket. Nem hiszem, hogy ez pusztán a becikkelyezésre szorítkozna, hiszen ezért veszi ki az elõzõ csoportokból, és ezért nem tartom felháborítónak az ellenzéknek azt a törekvését, hogy ezt a kérdést az Országgyûlés tárgyalja meg. Szépen mutatja ez azonban azt, hogy az alkotmányozás során a nemzetközi szerzõdések megkötésének a kérdését világosan szabályozni kell. A jelenlegi szabályozás aligha világos, aligha elegendõ. Ezt annak idején a Külügyminisztérium Nemzetközi Jogi Fõosztálya kezdeményezte is, sajnálom, hogy még mindig ott tartunk, hogy ez a szabályozás nem történt meg.
A javaslatot elõterjesztõ Varga István képviselõtársam a Magyar Demokrata Fórumból néhány statisztikai adatot említett már. Kérem, engedjék meg - anélkül, hogy különösebben hosszan szeretnék elidõzni ennél a kérdésnél -, hogy elmondjam, hogy ezek a statisztikák miért teszik parancsolóan szükségessé, hogy a kormány iparkodjék annyi nemzetközi garanciát biztosítani a szerzõdés mögött, nehogy ezek a tendenciák tovább érvényesülhessenek. Amikor a törököt kikergették Erdélybõl, a statisztikák szerint Erdélyben a magyar és a román lakosság lélekszáma körülbelül egyezõ volt, körülbelül 45% körül és körülbelül 10% volt a német etnikumnak - Erdélyben a szászoknak - az aránya. Tessék megfigyelni, hogy a gazdaság hogyan játszik bele a viszonyok átrendezõdésébe. (Moraj.) Ebben az idõben Magyarországon egy jobbágytelek 25 hold, Erdélyben 8 hold. Egy irtózatos vándorlás indul meg nyugati irányba, Erdélybõl kifelé. Az, hogy minél jobb körülmények közé kerüljenek, és azzal együtt, hogy megindul ez a vándorlás Erdélybõl kifelé, megindul Erdélybe egy hatalmas bevándorlás azon területekrõl, ahol a török uralom fönnmaradt. Ott tudniillik nem érezték biztonságban magukat az emberek, és ez egy fontos téma a mostani alapszerzõdés keretében. (Az elnök megkocogtatja a poharát.) Az tehát, hogy Havasalföldrõl, de mindenek elõtt Moldvából rengetegen költöznek be Erdélybe, és egy nemzedék alatt az erdélyi néprajzi térkép átalakul...
87