DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Igen, köszönöm szépen, elnök úr. Miután azonban Gellért Kis Gábor 12 percet beszélt, nekem 12 + 2 percem van. (Derültség a jobb oldali padsorokban.) Csak elnök úr nem volt itt.
Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! A Független Kisgazdapárt álláspontja eltér a kormányzati elõterjesztéstõl a párizsi békeszerzõdés 27. § 2. cikkelyének végrehajtásával kapcsolatban, mert noha abból a ténybõl indul ki, hogy valóban a magyarságnak és Magyarországnak a zsidósággal kapcsolatban vannak erkölcsi és törvényes kötelezettségei is, de úgy gondoljuk, hogy ugyanakkor nemcsak a párizsi békeszerzõdés 1. cikkelyének (1) bekezdését kell végrehajtani, hanem a párizsi békeszerzõdés az 42 cikkelybõl és 6 mellékletbõl áll, és annak valamennyi rendelkezését be kell tartani. Nevezetesen nemcsak a magyarságra hátrányos, hanem a magyarságra elõnyös rendelkezéseit is, és elfogadhatatlan az a megközelítés, hogy csak a magyarságra hátrányos rendelkezéseket tárgyalja a Ház.
Legyen szabad kiemelnem a szövetséges és társult hatalmak felelõsségét, hiszen ha máshol nem, az elévülés kérdéskörével kapcsolatban mindenképpen ez szóba kerülhet. Emlékeztetném képviselõtársaimat arra, hogy a párizsi békeszerzõdés 27. cikkelyének (2) bekezdése, amely a kormányzati elõterjesztésben szerepel, 12 hónapos teljesítési határidõt ír elõ, a 12 hónap a párizsi békeszerzõdés hatálybalépésétõl számít, tehát a kihirdetés napjától. Messze elévült követelésrõl van itt szó, és ha megvizsgálják a párizsi békeszerzõdés mellékleteit, akkor láthatják, hogy például az V. melléklet b) pontja külön foglalkozik az elévülési idõvel, de az elévülés késõbb is szóba kerül, amikor is egy olyan határidõt állapít meg, amely 1948. december 31. napjáig terjed. Én nem vitatkozom azon, hogy ugyanakkor van egy alkotmánybírósági döntés is, de igen tisztelt képviselõtársaim, eddig én azt hallottam a külügyi kormányzattól, bármikor hivatkoztunk a belsõ jogra, hogy a belsõ jog és a nemzetközi jog kollíziója esetében a nemzetközi jog az irányadó, a nemzetközi rendelkezéseket kell betartani.
(11.10)
Márpedig a jelen esetben az alkotmánybírósági döntés és a párizsi békeszerzõdés rendelkezései - legalábbis az elévülés kérdéskörében - szemben állnak egymással. Kérdezem, miért nem vonatkozik az eddig hangoztatott általános jogelv erre az esetre is, hogy ekkor a nemzetközi szerzõdés az irányadó? A Független Kisgazdapárt álláspontja szerint a kormányzati beterjesztés érdemi tárgyalásra alkalmatlan, nem állít fel ugyanis egy olyan leltárt, amelybõl meg lehetne állapítani, hogy eddig milyen teljesítések voltak, nem tartalmaz egy limitet, nem mondja meg, hogy mi a teljesítés felsõ határa.
Igen tisztelt képviselõtársaim, úgy beszélni egy elõterjesztésrõl, hogy ne tudjuk, hogy mirõl van szó, csak arról, hogy majd az alapítványba mennek a vagyonok, ráadásul nem csak azok a vagyonok, amelyek az egyéb kárpótlásnál lehetséges kárpótlási tételként szerepeltek, tehát a készpénz, illetõleg a kárpótlási jegy és az átváltható életjáradéki részek, hanem ezen felül ingatlanok, muzeális értékek, tehát olyan teljesítések, amelyek nem szerepeltek az egyéb kárpótoltak vonatkozásában. Ez pedig legalábbis alkotmányellenes, mert diszkriminatív a magyar állampolgárok egy részét tekintve. Tehát én úgy gondolom, hogy már csak ezért is a leltárt fel kellene állítani, látnunk kellene, hogy milyen teljesítések történtek eddig, és meg kellene nézni, hogy még milyen teljesítésrõl van szó.
Kérem, én nem kívánok állandóan a médiákban megjelent híranyagokkal foglalkozni, de hát mégiscsak a kezemben van az 1995. május 6-i Magyar Hírlap, ahol Szabó Zoltán államtitkár úr mint aki részt vett abban a kormánybizottságban, amely a zsidó kárpótlással foglalkozott, azt mondta, hogy az összes zsidó vagyon értéke kiegészítve az elmúlt évtizedek alatt felhalmozódott kamatokkal és az elmaradt haszonnal körülbelül akkora összeg, amely a nemzeti összvagyonnal lenne egyenértékû. Most õ nem mondja, hogy az egész nemzeti összvagyont adjuk oda, de ha egyszer ez az alapja a kárpótlásnak, akkor kérdezem, igen tisztelt képviselõtársaim, hogy mi marad a magyarságnak az 1100 éves kárpát-medencei tartózkodása kapcsán. Tehát én legalábbis azt hiszem, hogy ahhoz, hogy tisztességgel tárgyaljuk ezt az ügyet, és ne sértsük senkinek a kegyeleti jogait - mert a Kisgazdapárt messze nem szeretné - azt kívánjuk, hogy tessék egy tisztességes elõterjesztést tenni.
Hadd mutassak rá néhány dologra, amelyet figyelembe kell venni a döntésnél! A párizsi békeszerzõdés 21. § rendelkezik a hadifoglyok hazaszállításáról. Azt mondja, hogy "mihelyt lehetséges" - '47. február 10-én. Kérem, mikor jöttek haza a hadifoglyok? Ki fizeti meg a magyarságnak az ebbõl eredõ óriási kárait? A békeszerzõdés 22. cikk 1. pontja azt mondja, hogy a szovjet csapatok '55-ig, az osztrák államszerzõdés megkötéséig, illetve a szovjet csapatoknak Ausztriából történõ kivonásáig tartózkodhatnak Magyarországon. Ezután 35 éven keresztül törvénytelenül voltak itt. Miért nem szólt a kormány, miért nem terjesztett elõ a zsidók kárpótlásával egyidejûleg egy másik kárpótlást, hogy vizsgáljuk át egészében? Kérem, egy szerzõdésnek nemcsak (Taps a Kisgazdapárt soraiban.) egy cikkelyét kell végrehajtani, hanem valamennyi cikkelyét.
De ha megvizsgálják önök a békeszerzõdés 12. §-át, az azt mondja: Magyarország haderejének összlétszáma 65 ezer katona. Az '50-es években legalább a négyszeresére kellett emelnünk a megszálló szovjet hatóságok parancsa miatt. Miért nem hivatkozott erre például Horn Gyula, amikor ezt a kérdést tárgyalta? Mi úgy gondoljuk, hogy ez óriási kiadást jelentett a magyar államnak egy idegen állam érdekében. Tessék ezt a kérdéskört is a kártérítés egészébe belevenni, miután ebben az idõben az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország voltak azok a hatalmak, amelyek az ellenõrzést jogosultak voltak gyakorolni a békeszerzõdéssel, illetõleg - bocsássanak meg, tévesen mondtam - az Egyesült Államok, Egyesült Királyság és a Szovjetunió voltak jogosultak a párizsi békeszerzõdéssel kapcsolatos valamennyi kérdéskörben dönteni. A szövetséges hatalmak felelõssége is felmerül tehát és a kárral kapcsolatban is, ami a magyarságot érte.
Továbbmegyek. A békeszerzõdés 30. §-a a Németország területén maradt magyar tulajdonban lévõ javakra vonatkozik. Ezeket vissza kellett volna szolgáltatni a magyar tulajdonosoknak. Nyilvánvaló, hogy ezekkel a vagyonokkal a magyar gazdaság lényegesen kedvezõbb kondíciókkal indulhatott volna. Hol vannak ezek a javak, mi történt ezekkel? Tessék errõl számot adni! A nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatban a békeszerzõdés 33. §-a értelmében megilletett volna minket a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elve, mert nekünk is meg kellett volna adnunk az Egyesült Nemzetek tagállamainak. A szovjet megszállás megakadályozott minket ebben, hihetetlen kára keletkezett a magyarságnak. Hát a magyarság kárait senki nem téríti meg? Mindig csak nekünk kell? Ráadásul már annak a generációnak, amely soha semmit nem követett el?
Itt utalnék igen tisztelt képviselõtársamnak az elõbbi elõadására. Miért feledkezik meg az MSZP arról, hogy Magyarország megszállt ország volt? Egy megszállt országnak semmiféle tényleges jogosítványa nincs. Miért nem a megszálló hatalom felel a megszállt országban elkövetett (Taps a Kisgazdapárt soraiban.) törvénytelenségekért? Ezek a tényezõk, illetõleg ezek elmaradása Magyarországnak szinte felbecsülhetetlen politikai, morális, gazdasági károkat okoztak a békeszerzõdést ránk kényszerítõ évtizedek következtében.
De kérdezem én, miért nem hajtjuk végre a szerzõdés valamennyi rendelkezését, mégpedig egyszerre? Kérdezem én, hogy miért nem adták vissza a vagyontárgyakat a jogos tulajdonosaiknak? Ezzel kapcsolatban utalnék arra, hogy a Magyar Dolgozók Pártja különbözõ bizottságaiban születtek meg a döntések, elvették a zsidó vagyont, a keresztény vagyont, a kisgazda vagyont, a jogutód - az MSZP - használja ezeket a vagyonokat. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.) Fizessen az MSZP kártérítést külön, és ezeket a vagyonokat tessék odaadni a magyar népnek!
De legyen szabad arra is rámutatnom, hogy olyan adatokat nem vesz figyelembe a kormány, amelyeket például Randolph Braham a Magyar holocaust címû mûvében részletesen felsorol. Itt például kimondja ez a mû, hogy a szovjetek a németek által megkaparintott zsidó tulajdont német vagyonként kezelték, és így a német-magyar jóvátétel részeként szovjet szerzeménnyé vált. Miért kell nekünk másodszor azokat a vagyonokat megfizetnünk, amelyeket elvettek tõlünk, ráadásul jogosulatlanul? Egyértelmû, hogy ezeket fel kell deríteni (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idõ leteltét.) - igen, elnök úr, abbahagyom -, a Kisgazdapárt az ezzel kapcsolatos elõterjesztéseit nemcsak módosító indítványokban, hanem országgyûlési határozati javaslatokban beterjesztette.
Végül itt még egy megjegyzésre reagálok. Lehet, hogy az én képviselõtársaim - különösen azok, akik, mondjuk, hivatalos úton Ukrajnában vannak, miközben ezt az ügyet tárgyalták - nem tudtak olyan határozottsággal az ügyben felszólalni, ahogy én szoktam. De ettõl még a tények tények maradnak, és önöket a tények éppúgy kötelezik szerencsétlen magyar hazánk érdekében, ahogy az minket kötelez. Köszönöm. (Általános taps.)
(11.20)