DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyûlés! Feltételezésem szerint a tíz percbe nagyon nehezen bezsúfolható a Kereszténydemokrata Néppárt, a Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Fórum egyeztetett, együttes állásfoglalását tartalmazó felszólalásomnak már az elsõ mondatai vihart kavarnak, de a tények állítólag eléggé viharállóak, és ezért merem vállalni a kihívást.
Elöljáróban ugyanis illõ tisztelettel arra szeretnék rámutatni, hogy a határozati javaslat beterjesztési idõpontjának a kiválasztása, finoman fogalmazva, nem volt szerencsés. A parlament ugyanis a múlt héten rendkívüli ülésen tárgyalta a magyar-román alapszerzõdéssel kapcsolatban a 89 ellenzéki képviselõ által benyújtott határozati javaslatot. Ebben a határozati javaslatban az ellenzék felhívta a kormányt, hogy csak elõzetes hozzájárulás birtokában írja alá az alapszerzõdést, és a szerzõdés tartalmát illetõen folytasson további tárgyalásokat.
Az ellenzék alapvetõen fontos kérdésnek tekintette a határon túli magyarok érdekeinek a védelmét, és álláspontja szerint a szerzõdés megkötésére jogkörrel rendelkezõ Országgyûlésnek meghatározó szerepe van a szerzõdés tartalmának a meghatározásában. A kormány azonban eltökélt volt, a szöveget - azt mondta, hogy - véglegesnek tekinti, aláírás elõtt nem tart igényt semmiféle egyeztetésre, semmiféle társadalmi és politikai konszenzusra, az Országgyûlésnek majd egy feladata van, ratifikál, vagy nem ratifikál.
Akkor most itt van ez a határozati javaslat, amely az Országgyûléstõl egyetértést és felhatalmazást kér, és az indokolásban ezt azért tartja szükségesnek, mert jelentõs vagyonról van szó. Fontos a kérdés rendezésében a társadalmi, politikai konszenzus érvényre juttatása. Nem tetszenek egy kicsit furcsának találni, és nincs abban valami félelmetes ellentmondás, hogy ebben a valóban fontos ügyben - mert ennek a kárpótlásnak az ügye valóban fontos ügy - ebben a kormány igényli az Országgyûlés jogilag nem szükséges egyetértését és hozzájárulását?
(12.40)
Hogy hangoztatja a társadalmi, politikai konszenzus érvényre juttatását, ugyanakkor az erdélyi magyarság sorsát és jövõjét meghatározó magyar-román alapszerzõdést nem tekintette olyan fontosnak, amelynél ugyanígy igényelte volna az egyetértést, a jogilag szükséges felhatalmazást és konszenzust? (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Tisztelt Országgyûlés! Abban a szerencsés vagy balszerencsés helyzetben vagyok, hogy a korábbi kormány idején tagja voltam a majdnem ugyanilyen összetételû, a kormány által a tárgyalások lefolytatására kijelölt bizottságnak, és talán nem hat szerénytelenségnek, hogy azért elég jól meg kellett ismerkedni a problémával. Ellenzékiként is meg tudom erõsíteni - az annak idején kormánypártiként megfogalmazott - alapelvet, hogy a kormánynak nemcsak jogi, hanem erkölcsi kötelessége ennek a problémának a rendezése.
Viszont ne tessenek az indokolásban egyértelmûen azt állítani, hogy a korábbi kormány által folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre, mert a való tény az, hogy nem fejezõdtek be. És a kettõ különbség. Közel álltunk ugyanis a befejezéshez.
A ma is érvényben lévõ 1946. évi XXV. törvénycikk alapján próbáltuk annak a módosításával, mûködtetni kívántuk az országos zsidó helyreállítási alapot, a MAZSIHISZ el is készítette a saját törvénymódosítási tervezetét, viszont a tárgyalásban részt vevõ szervezetek között vita volt az intézõbizottságban a jelölési jogosultságról, ugyanakkor a vagyontömeg felméréséhez és a kárpótlási jogosultság megállapításához szabad kutatási lehetõséget biztosítottunk.
A kormány - valahogy úgy érzem, hogy olyan - bülbül hangú tárgyalásokat folytat a történelmi egyházak képviselõivel, szórja az ígéreteket, ugyanakkor nem tesz semmit. A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésénél nem mûködteti az egyeztetõbizottságot, nem rendezte egyetlen ingatlan tulajdoni helyzetét sem, és egy jottányit sem halad elõre ennek - nevezzük a nevén - az úgynevezett zsidókárpótlásnak az ügye sem. Mert az nem nevezhetõ elõrehaladásnak, hogy az országos zsidó helyreállítási alap felélesztése helyett most közalapítványt kíván létrehozni, ugyanakkor a tartalmi elemek - amelyek lényegesek lennének - ugyanott állnak, ahol álltak 1994-ben.
A lázas sietségre egyébként jellemzõ - ha meg tetszenek nézni a 2079/1995-ös kormányhatározatot -, 1996. április 30-i határidõt jelöl meg. És valahogy most már szeptemberben járunk. Mi a szervi betegsége ennek a felelõsségelhárító országgyûlési határozatnak? Vegyük pontonként.
Az elsõ pontban: az Országgyûlés egyetértését kéri ahhoz a szándékhoz, amihez nem szükséges az Országgyûlés egyetértése. A polgári törvénykönyv 74/G § (1) bekezdése szerint közalapítványt az Országgyûlés, a kormány, valamint a helyi önkormányzat képviselõtestülete hozhat létre közfeladat ellátásának folyamatos biztosítása céljából. Vagy kérje fel az Országgyûlést a kormány, hogy hozza létre a közalapítványt, vagy hozza létre saját maga. Ehhez nem szükséges az egyetértés.
A második pontja a határozati javaslatnak felhatalmazza a kormányt, hogy folytasson tárgyalásokat. Ehhez miért van szüksége egy kormánynak felhatalmazásra? A kormányt azért találták ki, és az a feladata, hogy kormányozzon. A jogköréhez tartozó ügyekben tárgyaljon. Remélhetõleg nem tartja magát olyan bénának, hogy noszogató felhatalmazás nélkül egyáltalán nem tud tárgyalni, és nem tud mozdulni.
A megkötés vonatkozásában az Országgyûlés jogkörébe tartozó alapszerzõdés ügyében nem kért a tárgyaláshoz semmiféle felhatalmazást. (Beszólás jobb oldalról: Így van.) Itt akkor miért kér az általa létrehozható közalapítvány alapító okirata tartalmi kérdésére vonatkozó tárgyalásokhoz felhatalmazást úgy, hogy ezek a tartalmi kérdések homályban maradnak?
A legpikánsabb azonban a harmadik pont. Ebben ugyanis a kormány önmagát kívánja felhívatni az Országgyûléssel. Ez leegyszerûsítve valami olyan, mintha felhívnám magam arra, hogy álljak fel vagy üljek le, mert felhívás nélkül ez nem megy. Ellenzéki országgyûlési határozati javaslatok kezdõdnek azzal, hogy az Országgyûlés felhívja a kormányt erre vagy arra. De hogy a kormány terjesszen be ilyen javaslatot, ami az önmaga felhívására tart igényt, lehet hogy erre volt példa, én nem emlékszem rá. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Tisztelt Országgyûlés! Rövid az idõm, ezért távirati stílusban csupán néhány szempontra szeretném felhívni a figyelmet. Ennek a kérdésnek a jogi rendezése öt alappilléren nyugszik, nyilvánvaló: a párizsi békeszerzõdés; a párizsi békeszerzõdés elõtt megszületett 1946. évi XXV. törvény; a magyar alkotmánynak a 70/A §-a; az Alkotmánybíróság határozata és az érvényes magyar kárpótlási törvény.
De a létrehozni kívánt közalapítvány alapító okiratának a tartalmi elemei - amelyek ismeretlenek -, a kárpótlásra jogosultak köre, ezt hogy állapítom meg? Le kell folytatni az ismeretlen örökösök vonatkozásában a hagyatéki tárgyalásokat? Ez lehetetlen, ez legalább öt év. De a kárpótlásra jogosultak köre ismeretlen. Ismeretlen a kárpótlással érintett vagyontömeg. Az intézõbizottság vagy a kuratórium összetétele, az alap vagy a vagyon kezelése és felhasználása. Tehát ezek a tartalmi kérdések mind ismeretlenek, és valójában úgy néz ki a kérdés, hogy ezzel a javaslattal a kormány egy biankó meghatalmazást vagy csekket akar kiállíttatni az Országgyûléssel, és annak az üres részeit majd késõbb õ tölti ki azzal az alapító okirattal, amelyhez már nem kell az Országgyûlés hozzájárulása, mert nekünk a járulékos törvényekhez kell a hozzájárulás, a kárpótlási törvény módosításához, nyilvánvalóan a költségvetési törvényhez kell állítani, de ez egyelõre egy üres biankó meghatalmazás.
Összegezésként - az idõ közeli lejártára tekintettel - a kérdést meg kell oldani. Ezzel egyetértünk. Változatlanul állítom, hogy nemcsak jogi, hanem erkölcsi kötelezettség is. Ez a határozati javaslat azonban a problémát nem megoldja, hanem görgeti maga elõtt, és az Országgyûlésre akarja hárítani a kormány felelõsségét és mulasztását - ne tessenek haragudni -, ehhez az ellenzék nem lehet partner. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)