DR. SZENT-.IVÁNYI ISTVÁN külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az általam nagyrabecsült Varga László képviselõtársamnak szeretnék röviden a felszólalására reagálni. Én úgy érzem, hogy abszurd következtetésre jutott akkor, amikor azt mondta, hogy az ellenzék meg akarja oldani ezt a problémát, a kormány pedig nem akarja megoldani. Én nem vonom kétségbe az ellenzéki pártok jószándékát, jóindulatát és azt a készségét, hogy a problémát megoldják. Én ezt is hallottam ki a felszólalások túlnyomó többségébõl, hogy szeretnék siettetni ennek a megoldását, és ezt örömmel is nyugtázom. De ne higgye azt, hogy nem ugyanez vezérli a kormányt. Másfél éven keresztül folytattunk ténylegesen kitartó tárgyalásokat a szervezetek képviselõivel, s bár nyitva állhatott volna az az út is számunkra, hogy végül is a tárgyalások eredménytelenségére hivatkozva közvetlenül a parlamenthez fordulunk, és akkor hamarabb megoldható lett volna a kérdés, csak éppen azt nem akartuk, hogy az érintettek maguk ne legyenek elégedettek, vagy legalábbis ne tudják elfogadni a döntést.
Hosszú idõ kellett ahhoz, amíg idáig eljutottunk. Errõl van szó. Most pedig birtokunkban van valami, egy olyan megállapodás, egy olyan egyetértés, amelynek alapján már önök elé léphettünk. Azt meg végképp nem látom be, hogy miért tenné lehetetlenné ez a határozat a megoldást. Idáig az eddigi felvetések arra hivatkoztak, hogy feleslegesen kér a kormány felhatalmazást, az is fölmerült, hogy esetleg biankó csekket akar kapni a kormány, bár többen válaszoltunk már erre, hogy gyakorlatilag biankó csekkel sem ér semmit, mert minden, amit a további lépésben juttatni kíván, azt újból a parlament elé kell vinni. De azt még nem hallottam, hogy lehetetlenné tenné, és nem is igazán látom be, hogy mely pontja akadályozná meg a kérdés megoldását.
Tehát még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy a mi szándékunk, és itt most az államtitkári bizottság nevében is beszélek és természetesen a kormány nevében is, amikor úgy döntöttünk, hogy idejövünk, önök elé, a parlament elé, akkor messzemenõkig az volt, hogy ennek a kérdésnek a transzparenciáját biztosítani tudjuk a képviselõk számára és hogy egy ilyen vita keretében ezt megvitathassuk és megbeszélhessük a parlamentben. Dönthettünk volna úgy is, ez kétségtelen, ebben sok képviselõtársnak igaza van, hogy egyelõre nem terjesztjük ezt be, hanem majd valamikor a végeredménnyel lépünk fel. Itt azonban azt is figyelembe kell venni, hogy az idõ folyamatosan telik, a szükséges lépések még hátra vannak.
Nem igaz, hogy nem történt semmi, mert sok mindenben meg tudtunk állapodni, de még lépések hátra vannak, ugyanakkor pedig az Országgyûlés, amelyet megbízott az Alkotmánybíróság, vagy felhívott e kérdés rendezésére, még mindig nem tudott érdemben egy lépést sem tenni. Persze, akkor fejezi be az Országgyûlés ezt a munkát, amikor az utolsó fontos, idetartozó törvényjavaslatot, vagy törvénymódosítást elfogadja. De én azt gondolom, hogy mindannyiunk közös érdeke, hogy ezt az elsõ lépést megtehessük.
Ami pedig azokat a megjegyzéseket illeti, hogy én valószínûleg nem ismerem az elõterjesztést: én teljesen tisztában vagyok azzal, hogy az elõterjesztésnek van egy határozati javaslatrésze és van egy indoklásrésze, s valóban jogilag kötelezõ érvénnyel a határozati javaslatrésze rendelkezik, ezt elfogadom. De amirõl én beszéltem, az az indoklásrészében van kifejtve, világosan kifejtve, a 4. oldalon találják meg, és azt hiszem, hogy nem ártalmas az, hogyha az indoklásban mi azt az utat ismertetjük, ahogy eljutottunk idáig, és azokat az elképzeléseket, amelyekkel ebben a pillanatban rendelkezünk, illetve amiben egyetértésre tudtunk jutni a tárgyaló szervezetekkel. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)