BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Úgy gondolom, hogy a vitában nem az volt a kormánypárti képviselõk kiinduló álláspontja, hogy a mai ellenzéket bármivel vádolják, hanem az, hogy egy megoldási javaslatot elõterjesszenek. A vita fajult el odáig, a kölcsönös nemtelen vádaskodások következtében, hogy az az érzet keletkezhetett bárkiben, hogy itt valamifajta felelõsségtologatásról van szó. Nem, pusztán arról van szó - meggyõzõdésem szerint -, hogy egy megoldatlan problémát hurcolunk magunkkal, évek, bizonyos értelemben évtizedek óta, hiszen a párizsi békeszerzõdés egyik cikkelyének végrehajtásáról van szó. Most, amikor erre valamilyen megoldási javaslatot szeretnénk találni, amely most már - úgy tûnik - az érdekeltek egyetértését is bírja, akkor mintha nem tetszene, hogy ez pont itt és most, ebben a formában kerülhet megoldásra, miközben a korábbi idõszakokban ezt a megoldási módozatot nem sikerült megtalálni.
Ha tehát valaki úgy gondolja, hogy ez nem a megoldás, és ez az, ami nem jelent semmifajta megoldást a problémára, annak nyilvánvalóan kész ötletei és megvalósítható javaslatai voltak, amelyet az elõzõ kormányzati ciklusban, az akkori gyenge ellenzék nyilvánvalóan megakadályozott. Megakadályozta a végrehajtását a törvényeknek, éppen ezért tehát ma itt tartunk. Ez egy elfogadhatatlan érvelés. Nem arról van szó, hogy a mostani kormányzati oldalon helyet foglaló képviselõk támogatták-e a kárpótlás egészét, vagy sem, hanem arról van szó, hogy jó kárpótlási törvények születtek-e, végrehajtható kárpótlási törvények születtek-e, végre lehetett-e azokat hajtani, milyen formában.
Ott állunk, hogy nem lehetett végrehajtani õket, nem lehetett normálisan megoldani a problémát önmagában azzal, hogy rossz jogszabály keletkezett. Most azonban szeretnénk egy olyan megoldást találni, akár az önök segítségével is - még egyszer mondom -, amely ráadásul bírja az érdekeltek egyetértését. Köszönöm a figyelmet.