DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Azt hiszem, a mai vitának a technikai része bizonyítja, hogy mennyire értelmetlen volt a kormányzó pártoknak az a ragaszkodása a Házszabályhoz, hogy ha a hat év alatt bevált vezérszónoki rendszert fölrúgják, és a pártok ne meghatározott idõkeretben, egymás után mondhassák el pártjuk állásfoglalását, hanem egy ilyen széttöredezett, szétszabdalt vitára kerüljön sor, ahol a kívülálló számára valóban nehéz már követni, hogy ki mit mondott, hogyan mondott. Tehát minduntalan felszólalnak egyes képviselõk, és úgy akarják interpretálni a szavakat, amelyek nem úgy hangzottak el, ahogy egyébként a jegyzõkönyv fogja rögzíteni.
Én úgy gondolom, hogy érdemes lenne a házbizottságon a mai napnak a tanulságait levonni, és visszatérni a hatéves gyakorlatra. A kormánypártok többször hivatkoznak arra, hogy szokásjog is van az Országgyûlésben, akkor talán értelmesebb dolog lenne ebben a kérdésben is a szokásjogot ismét föleleveníteni, és visszatérni arra a jól bevált rendszerre, ahol a vezérszónokok egymás után elmondják kétperces hozzászólások nélkül pártjuknak az álláspontját.
Miután a saját álláspontunkat többé-kevésbé elmondtuk úgy is, hogy Isépy frakcióvezetõ úr ismertette a három ellenzéki pártnak a közös állásfoglalását, reflektálni szeretnék én a rendelkezésemre álló idõkeretben részben az itt elhangzottakra is.
Elõször is meg kell cáfolnom a Magyar Nemzet azon állítását, hogy a Magyar Demokrata Fórum ellenzi a közalapítványi megoldást. Hogy ezt honnan vette a Magyar Nemzet újságírója, az az újságírói tisztességnek a dolga. De ahogy Isépy frakcióvezetõ úr elmondta, a kérdés mielõbbi rendezésében érdekelt a Magyar Demokrata Fórum is. De sajnos nem lehet szó nélkül elmenni államtitkár úr expozéjának azon mondata mellett, amely nem szó szerint, de tartalmilag körülbelül így hangzott: A békeszerzõdés végrehajtására fokozott figyelmet fordítanak a részes államok.
(14.10)
Igen tisztelt Képviselõtársaim! Ha közel 50 évvel a békeszerzõdés aláírása után még mindig azzal "fenyegetnek" minket, hogy fokozott figyelmet fordítanak a részes államok, és említik az Amerikai Egyesült Államokat is, akkor hadd szabad legyen megkérdeznem: 50 év alatt mit tettek a részes államok a végrehajtás fokozott figyelemmel kísérése érdekében? Akkor hadd szabad legyen feltennem azt a - nyilvánvalóan - költõi kérdést, hogy 50 év alatt az Egyesült Államoknak a kormánya elfeledkezett arról, hogy van a békeszerzõdésnek egy ilyen cikke? 50 év alatt, amikor nyújtották a kölcsönöket Kádár János kormányának - de elõtte még voltak más kormányok is -, akkor eszébe sem jutott senkinek, hogy a békeszerzõdés ezen rendelkezését nem hajtottuk végre?
Ugye, Tóth Pál képviselõtársam - aki már nincs itt - azt mondta, hogy egy - visszaérkezett - EU-ajánlás van e tekintetben, hogy az integráció számára elõnyös, ha megtörténik az elvett vagyon visszaadása. Akkor hadd kérdezzem meg, hogy a román-magyar alapszerzõdés vitájában miért nem támogatta azt az ellenzéki javaslatot, hogy a román-magyar alapszerzõdés tartalmazza, hogy az Erdélyben elvett egyházi javakat, iskolákat, közösségi intézményeket vissza fogják kapni az Erdélyben élõ kisebbségek. Hát hogyha Románia csatlakozni akar az EU-integrációhoz, és az alapszerzõdés ennek egy alapköve - köszönöm szépen, képviselõtársam, hogy megpróbál megzavarni, mint az kiderült a korábbi idõszakban is; ez nem megy -, tehát ez az alapköve az EU-csatlakozáshoz, akkor Románia is tegye meg ezeket a barátságos lépéseket, sõt továbbmegyek - mert úgy látszik, történelemtudata ebben a Házban, illetve történelemismerete néhánynak nagyon szelektív. A Beneš-dekrétumoknak az a következménye, hogy megfosztották a Szlovákiában élõ magyarságot a tulajdonuktól, mikor kerül orvoslásra, igen tisztelt kormánypárti képviselõtársaim.
Ebben a kérdéskörben én azt hiszem, hogy akkor arra hivatkozni, hogy a részes államok fokozott figyelemmel kísérik a párizsi békeszerzõdés végrehajtását, én azt hiszem, hogy nem komoly és nem jelentõs érv. Igen sajnálatos, hogy a nemzet önbecsülete tekintetében nem hangzik el szó arról - Donáth képviselõtársam figyelmébe ajánlanám -, hogy 1944-ben, amikor Debrecenben összeült az ideiglenes kormány, sorra alkotta azokat a jogszabályokat, amelyekkel a korábbi embertelen, megalázó, a magyarságot súlyosan sértõ jogszabályokat hatályon kívül helyezett és ezen jogszabályok következményeképpen megpróbálta már 1944-ben orvosolni az orvosolni lehetetlent, de enyhíteni azokat a sérelmeket, amelyeket valóban okoztak a magyarországi zsidóságnak.
Úgy látszik, el akarnak feledkezni arról, hogy '44-tõl kezdve '45- ben, '46-ban, '47-ben az Országgyûlés is és a magyar kormány is sorra hozta azokat a rendelkezéseket, amelyek arról szóltak, hogy a jogszabályok hatályon kívül helyezése mellett milyen jogi lehetõség van az elvett vagyontárgyak visszaadására, az elvett üzletek visszaadására, és nem akarom sorolni azt a körülbelül negyven jogszabályt, amely a magyar jogalkotás történetében azért bizonyítja, hogy ebben az országban igenis helyre akarták hozni az okozott károkat. Úgy látszik, elfeledkezünk arról - mert mindenki a párizsi békeszerzõdésre hivatkozik -, amit 1947-ben kötöttek, hogy a magyar Országgyûlés 1946-ban, november 15-én kiadta a '46. évi XXV. törvénycikket a magyar zsidóságot ért üldözés megbélyegzésérõl és következményeinek enyhítésérõl.
Amikor Horn Gyula miniszterelnök úr mindig arra hivatkozik, hogy õ kért elsõként bocsánatot a magyarországi zsidóságtól, akkor elfeledkezik, hogy ez '44-ben, '45-ben, '46-ban megtörtént. S ez az 1946-os törvény - megelõzvén a párizsi békeszerzõdést - már kimondta, hogy a magyar állam nem kíván örököse lenni azon vagyontárgyaknak, amelyeket a holocaustban elpusztult személyek után egyébként örökölne, hanem létrehozza az Országos Zsidó Helyreállítási Alapot, amely ezt a vagyont a túlélõk segítésére fogja fordítani. Teljesen független attól, hogy Párizsban mit diktáltak az érintett felek, Magyarország 1946-ban a saját akaratából errõl döntött. Igencsak eufemisztikusnak éreztem azt, hogy a kormánypárti képviselõk, államtitkárok, miniszterek minduntalan arra hivatkoznak, hogy a közismert történelmi körülmények miatt ennek a jogszabálynak a végrehajtása nem történt meg. Ezért igyekeztem hangot adni annak, hogy tessenek megkérdezni, hogy mik voltak azok a közismert történelmi körülmények, amelyek miatt nem történt meg egy hatályos magyar törvénynek a végrehajtása, és kiknek volt azért ebbõl elõnye.
Hadd utaljak egyébként arra, hogy Donáth képviselõtársam nem pontosan idézte az alkotmánybírósági részt. Tudniillik abban az ékszerletétben, ami végül is részben eladásra, részben megsemmisítésre került, nemcsak a '45 elõtti ékszerletét volt benne, hanem - tisztelettel hadd mondjam el - a '45 utáni ékszerletét is, hisz '45 után is volt olyan kormánya Magyarországnak, amely úgy gondolta, hogy jobb, hogyha az aranytárgyak, nemesfém tárgyak, platina az állam birtokában van, nem pedig az állampolgárok birtokában van.
Ilyen elõzmények mellett kénytelen vagyok még egyszer határozottan kijelenteni: ennek az országgyûlési határozati javaslatnak semmilyen más szerepe nincs, csak mint hogy a kormánynak - bizonyos szempontból - mentségére szolgáljon, hogy 1995-ben, '96-ban miért nem tette már meg azokat a lépéseket, amelyeket most egyébként majd meg fog tenni. Ha megállapodtak a szervezetekkel, akkor illõ lett volna ennek a megállapodásnak a szövegét az Országgyûlés tudomására hozni. Ha már tudjuk, hogy ki lesz a jogosult, és az érintetteket ez érinti a legjobban, tessék elhinni - Tímár képviselõtársam is jelzés értékûen utalt erre -, hogy egyáltalán ki fog ebbõl kapni, milyen módon lehetne ehhez hozzájutni. Amíg az Országgyûlés nincs ennek a tudatában, ameddig az Országgyûlés nem ismeri a következményeket, ami valóban biankó felhatalmazást adna a kormánynak, hogy hozzon létre egy közalapítványt, amit egyébként a kormány saját maga létrehozhatna.
Én úgy gondolom, valóban a politikai bénultságot jelenti, hogyha a kormány most hirtelenjében elveszti a kezdeményezõkészségét, elveszti az önállóságát, és hirtelen ideszalad az Országgyûléshez, hogy kapjon egy olyan pecsétet, amire nincs szükség. A Magyar Demokrata Fórum által benyújtott módosító javaslatok azt a célt szolgálják, hogy ez a határozati javaslat méltó legyen az Országgyûlés tekintélyéhez, ne pedig visszaálljon az 1989 elõtti rend, amikor az Országgyûlés csak bólogatott arra, amit a párt központi bizottsága kért tõle. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a jobb oldalról.)