DR. GÖTZINGER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Kedves Képviselõtársaim! Amint az elõttem szóló képviselõtársam is bizonyította, olyan törvénytervezetrõl tárgyal most a parlament, amely nem váltott ki heves vitákat, amelynek a szükségességében eddig mindenki egyetértett. Szükségtelen tehát, hogy én magam is a javaslat fontosságát bizonygassam, ezért inkább néhány, továbbgondolásra érdemes kritikai megjegyzéshez szeretném a magam észrevételeit megtenni.
Az elsõ kérdés arról szól, hogy miért a foglalkoztatónak kell bizonyítania vita esetén, hogy a részére végzett munka nem foglalkoztatási jogviszony keretében történt, vagy ellenérték nélkül történt. Tóth Tihamér képviselõtársam, de most éppen Varga István képviselõtársam szerint ez a bizonyítási kényszer megfordítása. A munkaügyi felügyelõ állít valamit, és ezzel szemben a foglalkoztatónak kell bizonyítania, hogy ez az állítás nem igaz. Kétségtelenül általános jogi alapelv, hogy azt terheli a bizonyítási kényszer, aki állít valamit, vagy akinek érdeke fûzõdik ahhoz, hogy egy tény vagy egy állítás bizonyítást nyerjen. Azt hiszem, ebben az esetben nem pontosan errõl van szó. Illetõleg, amennyiben errõl van szó, az eset szükségszerûen kivétel. Amikor azokra a valóságos élethelyzetekre gondolunk, amelyekben a munkavégzéssel kapcsolatos jogviszony lehet a vita tárgya, akkor be kell látnunk, hogy a tervezetben szereplõ megoldás logikus és életszerû.
A munkaügyi felügyelõ adott esetben ugyanis nem egyszerûen állít valamit, hanem megállapítja, hogy a foglalkoztatónak munkát végzõ személy nincs nyilvántartva, nincs bejelentve, nem fizetnek utána tb-t, és a munkavégzés körülményeit tekintve, itt a foglalkoztatási jogviszonyról van szó. Tehát õ ezt tényként állapítja meg. Ez inkább a tettenéréshez hasonlítható eset, mint egy egyszerû állításhoz. A felügyelõnek ezen túl semmiféle bizonyítási lehetõsége nincs. Amennyiben viszont a munkavégzés csak látszólag foglalkozási jogviszony, ezt a foglalkoztató tudja elsõsorban bizonyítani.
A második megjegyzésem a bejelentésre végzett ellenõrzéssel kapcsolatos. A munkaügyi ellenõrzést a 3. § (2) bekezdése szerint hivatalból, illetõleg bejelentésre végzi. A tervezet tételesen felsorolja a munka törvénykönyvének azokat a szabályait, illetve, hogy9 a munkabér mértékére vonatkozóan a ksz-t, amelynek a betartását bejelentésre ellenõrzik. Az e paragrafust érintõ kritika szerint tisztázatlan, hogy ki jogosult a bejelentésre, az érdekképviseleti szervek vagy bármely munkavállaló, és kell-e minden bejelentés alapján ellenõrzést végezni. Más vélemény szerint hivatalból kellene ezeknek a szabályoknak a betartását is ellenõrizni, és nem túl szerencsés megoldás, hogy az ellenõrzés bejelentéshez van kötve.
Én megalapozottnak és jogosnak tartom ezeket a kritikai megjegyzéseket, mégis úgy gondolom, hogy a bejelentésre lefolytatott munkaügyi ellenõrzés egyfajta nóvum, egyfajta új jogintézmény a munka világában. Nem azért, mert eddig nem lehetett volna bejelentésre, vagy ne történt volna bejelentésre ellenõrzés, vagy bárki is ezt megakadályozná - ez egy természetes dolog, hogy bejelentésre is lehet ellenõrizni -, hanem azért, mert most a jogszabály ezt külön kiemeli, és a jövõ fogja eldönteni, hogy ez valóban egy olyan jogintézmény lesz a munka világában, ami oda beépül, ami egyfajta jogbiztonságot fog valamikor eredményezni.
Azt hiszem, hogy a törvénytervezet készítõinek a szándéka éppen ezért az volt, hogy ne korlátozzák a bejelentési jogosultságot. Mivel nincs meghatározva, hogy ki tehet bejelentést, elvileg bárki jogosult erre. Azt is nehéz lenne most meghatározni, hogy a felügyelõség milyen bejelentést köteles, illetõleg nem köteles ellenõrizni. Várható, hogy lesznek más szervezetektõl hatásköri okokból továbbított úgynevezett panaszlevelek, és lesznek nyilvánvalóan megalapozatlan vagy komolytalan bejelentések. A tervezet általános szabályként mondja ki, hogy bejelentésre munkaügyi ellenõrzést kell tartani. Én azt hiszem, ebbõl kell kiindulni. Amennyiben valamilyen bejelentésre nem következik ellenõrzés, akkor a munkaügyi felügyelõségnek kell megfelelõen megindokolni, hogy miért nem teljesítette a kötelességét. Lehet, hogy talál erre megfelelõ mentségeket. ____________________ 9 Így? 55
A harmadik dolog, amihez megjegyzést szeretnék tenni: a feketegazdasággal összefüggésben említette egy képviselõtársunk, hogy ne várjuk, hogy az adminisztratív szabályok szaporítása, az ellenõrzést végzõ bürokrácia növelése eredményre vezet. Én azt hiszem, ma már mindenki elõtt ismert a kormány szándéka, hogy nem adminisztratív szabályokkal próbálja pusztán a feketegazdaságot visszaszorítani. Törekvés van, amilyen mértékben lehetséges, olyan mértékben, az adó, a járulékok csökkentésére, és sok olyan intézkedés született már meg és van megszületõben, amely több és más, mint pusztán az adminisztratív szabályozás.
Én magam úgy gondolom, hogy a munka világának mindenfajta adminisztratív szabályozás csak akkor jó, ha elkerülhetetlen. Én magam is azt hiszem, hogy az lenne a legjobb, ha a munka világát a szerzõdések, a megállapodások, az egymás érdekeit kölcsönösen figyelembe vevõ méltányos megállapodások és általánosan elfogadott normák, etikai normák szabályoznák. De azt hiszem, nincs a világon olyan érett demokrácia, ahol pusztán erre lehetne hagyatkozni. Mindenhol van ellenõrzés, a munkaügyi szabályok betartásának az ellenõrzése, és igen cizellált intézményrendszer próbálja elérni azt, hogy a munka világában minél kevesebb jogsérelem érje fõleg a kiszolgáltatottabb felet.
Én azt hiszem, hogy a Munkaügyi Minisztérium, a munkaügyi kormányzat ezen az úton jár. A munkaügyi közvetítés, egyeztetés, döntõbíráskodás létrehozásával is egy komoly lépést tettünk, amitõl nem lehet máról holnapra komoly eredményeket várni. Ezek lassan épülnek be. Mint ahogy a munkaügyi ellenõrzésrõl szóló jogszabály is lassan hozza meg az eredményeket, de bízom benne, hogy meghozza az eredményeket. (Taps a bal oldalon.)
(20.00)