DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Legfõbb Ügyész Úr!
A tényállásról röviden. 1996. július 10-én egy nemzetközi körözés alatt álló állampolgár jelentkezett a dániai magyar külképviseleten. A magyar hatóságok, nem tudni ki, az ORFK-n és a Külügyminisztériumban, valamint a konzul úgy döntöttek, hogy jogszabályi elõírás ellenére nem értesítik az Interpolt, nem értesítik a dán belügyi szerveket, és egy hamis névre kiállított útiokmánnyal a gyanúsítottat hazacsempészték. A felelõsségben osztozó két minisztérium vizsgálatot folytatott. Nem meglepõ a végeredmény, az eljárás kivételes volt és indokolt. Többféle nyilatkozat hangzott el, Bocz Endre fõvárosi fõügyész szerint nincs társadalomra veszélyesség, Kuncze Gábor belügyminiszter úr szerint csekély a társadalomra való veszélyesség.
A belügyminiszter úr múlt heti kérdésemre önre hivatkozott, hogy a legfõbb ügyésszel egyetértésben arra a következtetésre jutott a két minisztérium vizsgálata, hogy az ügy csekély társadalomra való veszélyessége miatt bûncselekmény nem történt. Milyen formában vett ön részt, legfõbb ügyész úr, a két minisztérium vizsgálatában, és mit mérlegelt? Adott volt egy törvényes út, amely minden köztörvényes bûnözõ, legyen az élet elleni vagy vagyon elleni bûncselekmény elkövetõje esetében és annak hazahozatalakor irányadó. Ez a törvényes út a belföldi és a nemzetközi jogon alapul, az európai kiadatási egyezményen, mely még az ideiglenes letartóztatást is ismeri a 16. cikkében. Mi indokolta azt, hogy a törvényes utat megkerüljék, és elkövessenek egy közokirat-hamisítás minõsített esetét, mely egyébként a közbizalom elleni bûntett. Hivatalos személy közfeladata ellátása során bûncselekményt követ el, közbizalmat sért utasításra.
Itt nem releváns, hogy a gyanúsított kéri, sõt, kicsinyes az erre való hivatkozás. Nem releváns, hogy a bûncselekményt a hivatalos személy utasításra tette vagy sem. Hiszen õ mindenképpen elkövette a közokirat-hamisítást. Kérdés, hogy aki utasítást adott, az is elkövette-e mint közremûködõ. Nem releváns, hogy felhasználásra került- e az okirat vagy sem. Ez nem magánokirat. Jelentõsége csak annyiban van, hogy a belügyminiszter úr a társadalomra veszélyesség gyengítésére ezt is felhasználta alaptalanul. Dánia a kiadatási egyezmény szerint köteles lett volna Zemplényit kiadni, így a kicsempészésére semmi szükség nem lett volna. Nem értem, hogy a törvényes úttal szemben milyen indokok támasztották alá, hogy a belügyminiszter úr így nyilatkozik. Elsõ: alapvetõ érdek volt, hogy minél elõbb hazahozzuk a gyanúsítottat. Így hosszú kiadatási procedúrát elõztünk meg.
Magam szégyenteljesnek tartom azt, hogy egy miniszter a hazai és a nemzetközi jogot felrúgva ilyen nyilatkozatot tegyen. Tudomásom szerint, a magyar bírói gyakorlatban nincs egyetlenegy példa arra, hogy közokirat-hamisítás minõsített esetén ne indult volna eljárás.
Tisztelt Legfõbb Ügyész Úr! Kérem a válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)