VEÉR MIKLÓS (MSZP): Tisztelt Országgyûlés! Alelnök Asszony! Képviselõtársaim! A szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvényjavaslatról a foglalkoztatási és a munkaügyi bizottság nevében, annak elõadójaként ma már egyszer megszólaltam. Engedjék meg, hogy még néhány gondolattal hozzájáruljak a vitához. A szakképzési hozzájárulás célja az, hogy az állami szerepvállalás mellett a gazdálkodó szervezetek közremûködését is intézményesítsük. Az 1988. évi XXIII. törvény jelenlegi újszerû szabályozása a piacgazdasági követelményeknek való hatékonyabb megfelelését szolgálja. 1967-tõl kapcsolódom különbözõ szinteken a szakképzéshez, tanárként, igazgatóhelyettesként, igazgatóként - és egy kicsit a megyei irányítás közremûködõjeként is. Tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy a szakképzési hozzájárulás révén létrejött pénzügyi alap - korábban Szakmunkásképzési Alap vagy Szakképzési Alap - most már negyedszázada eredményesen segítette a középfokú szakképzést. Különösen jelentõs szerepet töltött be az 1990-es évek elsõ felében zajló átalakulási folyamatok során. Keszthelyen, választókörzetem középpontjában, központjában az ipari, vendéglátóipari és élelmiszergazdasági szakképzésben a korábban meghatározó szerepet játszó gazdálkodó szervezetek többsége szinte kivonult a gyakorlati oktatásból. Még ma is sok esetben a képzésben érdekelt iskolák nagy erõfeszítéseinek eredményeként, a szakképzési támogatások célszerû felhasználásával biztosítják a város és térségének az említett szakmákban a szakmunkás és középfokú szakember utánpótlását.
(18.20)
Megjegyzésként engedjék meg, hogy megemlítsem, hogy ebben a városban, a most kettõszázadik tanévét a napokban megkezdõ agráregyetem elõdjében, a Keszthelyi Georgikonban már az 1800-as évek elején fellelhetõ volt a szervezett szakképzés, nemcsak a mezõgazdasághoz kötõdõ szakmákban, hanem építészinasok képzésében is. A szakképzés sajátos problémája még ma is, hogy a képzõ intézmények közvetlenül az önkormányzatok fenntartása, irányítása alatt állnak, holott azoknak a munkaerõ-piaci és gazdasági érdekeltsége, közvetett informáltságuk sok esetben hiányos.
Területi szinten javítandó a szakképzés irányítása, az ennek megfelelõ érdekegyeztetés megteremtése. A kormány 1996. évi határozata a szakképzés távlati fejlesztési programjáról helyes irányokat határozott meg. Ennek a programnak a része a szakképzési hozzájárulás rendszerének mostani korszerûsítése, a szakképzés fejlesztésének biztosítása érdekében.
A finanszírozás három fõ forrásból táplálkozik, a központi állami támogatás, az önkormányzati hozzájárulás és a jelenlegi törvényjavaslatban szereplõ támogatási forma, a gazdasági szervezetek által biztosított szakképzési hozzájárulás.
A bizottság elõadójaként már jeleztem, hogy a jelenlegi törvényjavaslat nagyon sok új elemet tartalmaz, a tûzvonalban dolgozó iskolák képviselõi örömmel fogadták a jelenlegi szabályozás tervezetét.
A törvénytervezet jelentõs pozitívumaként jelezték azt, hogy a hozzájárulásra kötelezettek körének pontos, konkrét meghatározása megkönnyíti a kisebb, a vidéki szakképzõ intézmények vonatkozó teendõit. Engedjenek meg egy megjegyzést - és elõre elnézést kérek a budapesti képviselõtársaimtól -, hogy végre nem Budapest-centrikus törvény születésének lehetünk részesei. Nagyon hasznosnak látszik a támogatási kötelezettség szakaszolható befizetése, befizethetõsége, amely nemcsak a gazdasági év, hanem a tanév sajátosságaihoz is jól igazítható.
A szakképzés célja - sémaszerû leegyszerûsítéssel - az, hogy összhangot teremtsünk a munkafeladat és az ember között. Ez az összhang, ez a kölcsönös megfeleltetési cél az egyén, egy munkahely, egy térség, egy régió és a nemzetgazdaság szintjén is jó lenne, ha elérhetõ lenne.
Arra kell törekedni, hogy egyre közelebb kerüljön egymáshoz az ember, a munkaerõ létszáma, képzettsége, valamint a munkafeladat mennyisége, minõsége. Ezt a munkaerõ-gazdálkodási feladatrendszert, humán erõforrással való gazdálkodást segíti a szakképzés minden formája. Ezek sorában jelent igazán jelentõs elõrelépést az, hogy a jelenlegi törvényjavaslat lehetõséget biztosít a szakképzési hozzájárulásra kötelezetteknél foglalkoztatott munkavállalók képzési költségeinek Szakképzési Alap-ként való meghatározott arányú beszámíthatóságára. Nagyon hasznosnak ítélhetõ - fõképpen az iskolák szempontjából - a képzéshez szükséges eszközökkel történõ szakképzési támogatás teljesíthetõsége is.
Tisztelt Országgyûlés! A finanszírozási rendszer fõ problémája volt eddig, hogy a szakképzõ intézmények finanszírozása nem követte a szakképzés nagyon differenciált igényeit és nem ösztönzött a struktúraváltásra. Ennek megváltoztatásához nagyon fontos feltételnek minõsítem a területi koordinációt. Ehhez biztosít lehetõséget a törvénytervezet azzal, hogy fontos szerepet szán a gazdasági kamaráknak és a megyei, fõvárosi szakképzési bizottságnak. Itt még tisztázandó - és itt a foglalkoztatási törvény - már Országgyûléshez is benyújtott - tervezett módosítására gondolok -, hogy összhangot kell teremteni a megyei, fõvárosi munkaügyi tanács és a hasonló szintû szakképzési bizottság viszonyrendszerében. Az Európai Unió kérdõíveinek sorában a szakképzéssel kapcsolatos témakörök is szerepeltek. Törekednünk kell arra, hogy a nemzetközi gyakorlatnak és fejlõdési tendenciának minél hamarabb megfeleljünk. Ezen a területen - úgy érzem - teljesíthetõ feladatok elõtt állunk. Hozzászólásomat a következõ gondolatokkal zárom: "Bízunk benne, hogy a boldogabb jövõbe vetett reménység elszánást és erõt ad mindnyájunknak, hogy közös összefogással és felelõsségvállalással építsük az ország jövõjét." A Magyar Katolikus Püspöki Kar néhány hete kiadott körlevelének befejezõ sorait idéztem. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)