DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony, Tisztelt Képviselõtársaim! Ha tudtam volna, hogy nincs más, elõre bejelentett képviselõ, akkor nem kértem volna két percre szót, hanem nyilván bele tudtam volna szõni mindabba, amit most - ígérem, nagyon röviden - el kívánok mondani a törvénnyel kapcsolatosan.
Én szeretnék abból kiindulni, amit miniszter úr az expozéjában úgy fogalmazott meg, hogy a szakképzési hozzájárulás egy piackonform elem a szakképzésben. És ez nem véletlen, hogy ez a mondat elhangzott, mert valóban az, úgy vélem, hogy egy olyan társadalom várhatja el a szakképzési hozzájárulást, amely túljutott a tervgazdaságnak azon a felfogásán, amely lényegében úgy vélte, hogy az üzemeknek nincs más feladatuk, mint a készen kapott szakmunkást alkalmazni és azzal a tervfeladatokat végrehajtani.
Tehát amikor a magyar társadalom eljutott oda, hogy ilyen elemeket beépített a képzés rendszerébe, akkor igazában már a piacgazdaság útjára lépett. És hadd tegyem hozzá ehhez, hogy ez a társadalom már tudomásul vette, hogy a szakképzett munkaerõ az nagyobb érték, mint a szakképzetlen. Lehet, hogy ez ma triviális megfogalmazásként hangzik, és olyan elemként, amit nyilván nem lehet hangoztatni, de hát én koromnál fogva azért mégis megéltem azt a negyven évet, amikor ezt a különbséget a társadalom nem nagyon tudta figyelembe venni, és hát akik emlékeznek rá, mondjuk ez a különbség a munkabérekben sem igazán jelent meg. Nos, a jövõ nyilvánvalóan csak a szakképzett munkaerõé lehet, méghozzá az olyan szakképzett munkaerõé, amely szakképzettségét többször is meg tudja újítani, meg tudja változtatni egy életút során.
Én azt hiszem, hogy az a törvény, amelyet most tárgyaltunk, ezt az utat segíti elõ, hogy ezen az úton lehessen járni a piacgazdaságban Magyarországon.
(18.30)
A kérdés úgy vethetõ fel, hogy hozzájárul-e ahhoz a törvény a jelen formájában, hogy egy ilyen szakképzett munkaerõ, piackonform munkaerõ mûködjék Magyarországon. Én úgy vélem, igen.
Állításomat hadd igazoljam három nagyon rövid megállapítással! Az egyik: hozzájárulás ahhoz, hogy végeredményben a munkaadók teljes körét kötelezi a szakképzési hozzájárulás fizetéséhez, és ez nyilvánvalóan elsõsorban a magánmunkáltatók körét jelenti, illetve jelenti a mezõgazdasági munkáltatók körét, akik bizonyos elõnyöket élveztek a szakképzési hozzájárulás fizetésében a korábbiakban, én úgy vélem, hogy egy minden oldalúan kiépített piacgazdaságban ilyen jellegû különbségeket nem szabad megtenni. Ugyanakkor nagyon helyeslem azt, amit a törvény tartalmaz, hogy a mezõgazdasági munkaadók körére fokozatosan vezetjük be ezt a hozzájárulást, évente 0,1 százalékos növeléssel érjük el azt, hogy teljeskörûen érvényesüljön minden munkáltatóra a szakképzési hozzájárulás.
Másrészt, és ez a második megállapításom, hogy hozzájárul-e a törvény a piackonform munkaerõ létrehozásához és kialakításához, a másik elem az, hogy érdekeltté teszi a befizetõket abban, hogy hozzájáruljanak a munkaerõ kiképzéséhez. Lényegében az adócsökkentõ elemek a befizetés kapcsán ezt az érdekeltséget valósítják meg, ezt valósítja meg az, hogy tárgyi eszköz is átadható szakképzési hozzájárulásként, benne van az a fék - amire egyébként bizottsági elõadóként is utaltam -, hogy a nettó érték vehetõ figyelembe, ennek megfelelõen mindenféle avult eszközök nem adhatók át a szakképzési intézeteknek.
Ugyanakkor talán továbbiakban is ki lehetne terjeszteni ezt az elemet, olyan értelemben, hogy nem biztos, hogy minden eszközre szüksége van annak a szakképzési intézménynek, még ha nem elavult is az az eszköz. Ebben az esetben talán az intézmények kontrollszerepét is fokozatosan be lehetne építeni a törvénybe, tehát ne lehessen - mondjuk - az intézmény nélkül lényegében megvalósítani ezt az átadást.
És a harmadik elem, a harmadik hozzájárulás az, amirõl mások is szóltak már, ez az akkreditált felsõfokú képzéshez való hozzájárulás. Gyõriványi képviselõtársam ugyan azt mondotta, hogy akkor, amikor vitattuk a felsõoktatási törvényt, akkor még nem esett szó arról, hogy ehhez valamilyen hozzájárulás is kell majd, én mégis úgy vélem, hogy nem baj az, ha egy új felsõfokú képzési forma állami támogatásának a lehetõségét vagy közösségi támogatásának a lehetõségét is megteremtjük.
Tehát helyeselni tudom azt, hogy az akkreditált felsõfokú képzéshez a Munkaerõ-piaci Alap szakképzési alap részének meghatározott elemét társítani tudjuk, fõleg olyan formában, hogy ez beruházásra használható a törvény szerint, másrészt ezt az elemet nyilvános pályázaton lehet elnyerni, illetve odaítélni.
Egyetlenegy gondom azért ezzel is van, és engedjék meg, hogy ezt elmondjam. Felsõoktatásban oktatóként mondom azt, hogy nagyon nehéz különválasztani egy felsõoktatási intézmény mûködésében azt, hogy azok a beruházási javak, amiket egy ilyen pályázattal meg lehet szerezni, azok mennyiben szolgálják a felsõfokú szakképzést, és mennyiben szolgálják az intézmény egyéb érdekeit. Én tudom, hogy magam ellen is beszélek ebben az esetben, ha ilyesmire hivatkozom, de mégis az a tényleges helyzet, hogy a felsõfokú intézmények autonómiája egy elnyert pályázat után nem mindig teszi lehetõvé azt, hogy pontosan ellenõrizzük, hogy az elnyert pályázati összeget valóban a felsõfokú szakképzésre fordítjuk, és nem egyébként nyilván jó célra, az intézmény mûködése kapcsán. Ha még ehhez azt is hozzáteszem, hogy pontosan a beruházások azok a felsõfokú intézményekben, amelyek nagyon szûkösen csordogálnak az utolsó esztendõkben, nem tudom elhallgatni azt a félelmemet, hogy ilyen formán megszerzett anyagi eszközöket az intézmények nemcsak a felsõfokú szakképzés céljaira, hanem más célokra is fognak használni. Ez azért nem lenne jó, mert én nagyon szurkolok a felsõoktatási törvény által bevezetett felsõfokú szakképzésnek, és ha ettõl az egyetemi autonómia címén fogunk anyagi eszközöket elvonni és azt fogjuk mondani, hogy na lám, nem sikerült igazában megvalósítani ezt a felsõfokú szakképzést, akkor nem jó célokat szolgáltunk.
Összefoglalva azt kell mondanom, hogy egy olyan törvény került a parlament elé, amelyben úgy tûnik, hogy kormánypártiak és ellenzékiek egyetértenek, egyformán támogatják, és én kívánom, hogy minél elõbb valósuljon meg mindaz, ami a törvényben meg van fogalmazva. Köszönöm szépen. (Taps az ülésteremben.)