DR. SCHAMSCHULA GYÖRGY (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Egyes társadalomtudósok szerint a politika nem más, mint a vezetõk és a vezetettek viszonya. Éppen e miatt logikusnak tûnik az a felvetés az ellenzék részérõl, hogy a jelenlegi kormányzat egyenes folytatása a Kádár-rendszernek, hiszen ugyanazt a filozófiát próbálja megvalósítani, mint az elõdje: boldoggá tesszük a népet, ha beledöglik is.
Ez mutatkozik meg abban, hogy a kormány olyan gazdaságpolitikát erõszakolt rá az országra, amely szobatudósok álmaiban talán megtalálja az indokoltságát, de a történelem és az elmúlt évek arra tanítanak minket, hogy ez a restrikciós, mûszóval mondom: stagflációval vezetõ gazdasági visszafogás nem hozta meg a várt eredményt. Meg kell mondanom, a Kisgazdapárt növekedésbarát volt, és növekedésbarát marad. Mi a gazdasági növekedésben látjuk az ország bajainak a megoldását. Mit jelent a gazdasági növekedés? Azt, hogy minden ember minden évben egy kicsit többet akar fogyasztani és több szolgáltatást akar igénybe venni, mert ezáltal tudja jobbá tenni az életét. Ahhoz, hogy ezt megoldhassuk, több javat, több szolgáltatást kell elõállítani, és ezt jelenti a gazdasági növekedés.
Úgy gondoljuk, hogy Magyarországon '93/94-ben hosszú idõ után elõször megértek ennek a társadalmi feltételei, létrejött a '80-as évek eleje óta elõször egy számottevõ gazdasági növekedés, amelyet az új kormány azonnal szétvert, mondván, hogy a növekedés káros. Ez a valóban meglepõ kijelentés azóta bebizonyította, hogy értelmetlen. Ezt az országot, és egyáltalán semmi országot hosszú távon nem lehet növekedés nélkül fenntartani. Mi a gazdasági növekedésre próbáljuk az ország energiáját fordítani. A jelenlegi kormány még mindig abból húz hasznot, hogy abban a másfél-két évben talán ez a növekedés létrejött.
Ebben az országban, hölgyeim és uraim, rendkívül magas az infláció, nagy a munkanélküliség és igen meghatározó a költségvetés hiánya. Mind a három probléma csak úgy gyõzhetõ le, ha új munkahelyeket és többlet nemzeti jövedelmet tudunk produkálni. Úgy gondoljuk, ha ez nem jön létre, akkor ennek az országnak valóban a gazdasági összeomlással kell szembenéznie.
Nem értünk egyet azzal, mely azt az exportnövekedést, amelyet a kormány az elmúlt két évben nagy nehezen létrehozott, kizárólagosan, szinte kizárólagosan a magyar munkavállalók bérének a leszorításával érte el.
A magyar termékek nem úgy lettek gazdaságosabbak a világpiacon, hogy jobb mûszaki megoldásokat, megfelelõbb technikai ráfordításokat alkalmaztunk, hanem hogy a munkabéreket leszorítottuk, ezáltal az önköltséget csökkentettük, és ezzel tudtunk kimenni a világpiacra. Kérem szépen, ez a gondolat sehova nem vezet.
(13.30)
Mi nem vagyunk egyértelmûen az állami beavatkozásnak az ellenzõi. El szeretném mondani, sõt, a Kisgazdapárt igényli az állam óvó és védõ beavatkozását a gazdaságba, hiszen ma nekünk azzal kell szembenézni, hogy a Coca-Colával kell versenyezni a Szobi szörp családnak. (Közbeszólás: De nem tud!) Nem tud, így van, valóban nem tud, ha az állam nem segít, akkor a magyar kis- és középvállalat nem tud versenyezni a nemzetközi nagyvállalatokkal, tönkremegy, ellehetetlenül, elbocsátja a dolgozóit, nem fizet adót, növeli a munkanélküliséget, és csökkenti a költségvetési bevételeket.
Tehát még egyszer mondom, mi az állam óvó és védõ beavatkozását helyesnek, indokoltnak és szükségesnek tartjuk. Nem értünk például egyet olyasmivel persze, mikor ez az állami támogatás és óvó rendszabály egy bizonyos - politikailag indokolt vagy politikailag indokolatlan - körre vonható vissza. Mint ahogy most próbálja például a tsz-eket segíteni a földbirtokstruktúra átalakításával.
Mi úgy gondoljuk, hogy a lehetõ legnagyobb mértékben szükséges támogatni a beruházásokat. Ebben az országban alapvetõ termeléstöbblet és struktúraváltás a gazdaságban a privatizációval nem, hanem alapvetõen a zöldmezõs beruházások megvalósulásával jött létre.
Privatizációnkban rengeteg volt a hibás döntés, rengeteg volt a rossz vállalkozás, míg az ország gazdasági növekedését '93-'94-ben alapvetõen az akkor belépett új vállalatok tudták biztosítani. De mi továbbmegyünk ebben, úgy látjuk szükségesnek, hogy a magyar gazdaságban adócsökkentéssel lehet és kell valamennyire versenyképesebbé és gazdaságosabbá tenni a magyar vállalatok termelését.
Külföldi példák bizonyítják, bizonyára jobban tudják az itt ülõ közgazdászok mint én, hogy Amerikában és Nyugat-Európában a neokonzervativizmusnak nevezett közgazdasági irányzat adócsökkenéssel tudta elérni az állami költségvetési jövedelmek növekedését. Ugyanis nem az az elv szerintük - és ebben tévedett a kormány az elmúlt két évben -, hogy ugyanattól az adóalanytól több pénzt szedek be, hanem több adóalanyt hozok létre, és ezektõl fajlagosan kevesebb pénzt fogok beszedni. Így lehet egy gazdaságot elõsegíteni, így lehet a növekedési pályára állítani.
A magyar gazdaság ma túladóztatott, s a magyar gazdaság egyre inkább jövedelemképességét rontó tényezõkkel kell szembenézzen. Igényeljük még az állam beavatkozását olyasmibe is, amely jelentõs nagyságú foglalkoztatást tesz lehetõvé, és a magyar gazdaság fejlesztési alapjainak a lerakását jelenti. Ilyen például az infrastruktúra gyors ütemû növelése. Ilyen az infrastrukturális beruházásoknak nyújtott állami támogatás.
De elmondom, hogy ide tartozik a lakásépítés is, amelynek szintén rendkívül nagy a multiplikációs hatása a gazdaságban, hiszen alig van olyan ágazat, amely a lakásépítés növekedése során ne kapna megrendeléseket. Örömmel vettük - s hadd mondjak itt ne csak kritikát, hanem dicséretet is -, hogy a kormány az utóbbi idõkben tett olyan lépéseket, amelyekkel a lakásépítési kedv növekedése várható. Helyesnek, támogatandónak tartjuk, és a magunk részérõl egyetértünk vele.
Még valamirõl kell beszélni. A privatizáció Magyarországon gyakorlatilag a végéhez közeledik. Ennek ellenére még jelentõs mennyiségû - a privatizációs törvényben leírt - privatizációs program van napirenden, mi nagyon szükségesnek tartjuk, hogy ebbõl magyar kis- és középvállalkozók is részesedhessenek, és ne csak a külföldi tõke beáramlására helyezzük a fõ hangsúlyt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs szükség a külföldi tõkére - igenis nagy szükségünk van rá, hiszen enélkül nem tud az ország gazdasága élénkülni -, de nem lehet a külföldi tõke bevonásának az ára a magyar kis- és középvállalatok ellehetetlenülése.
Még valamit talán a gazdaságról. A magyar gazdaság legnagyobb problémája a munkanélküliség. Ma Magyarországon stabilnak mondható a félmilliós munkanélküli sereg. A kormány - úgy látjuk - 1994 és '96 között nem tette meg a szükséges lépéseket arra, hogy ezeket az embereket újra bevonja a termelésbe. Márpedig ennek az országnak, amelynek nincsenek különleges nyersanyagkincsei, nem túlzottan szerencsés a földrajzi fekvése, egyetlen igazi tõkéje van, az itt lakó tízmillió embernek a fizikai és szellemi munkavégzõképessége. Ha mi ilyen tömegrõl lemondunk, nagyon nehéz lesz boldogulni a jövõben.
Végezetül, befejezve a közgazdaságtant, itt politikai és erkölcsi dolgokról volt szó. Én nagyon egyetértek Orbán Viktornak azzal a felvetésével, amikor erkölcsileg marasztalta el ezt a kormányt. Én úgy látom, hogy jelenleg a mi kormányunknak az alapvetõ problémája az, hogy nincs meg az az erkölcsi szilárdsága - lásd a különbözõ botrányokat, amelyek elõjöttek az elmúlt idõben -, amellyel ezt az országot sikerrel viheti elõre. Ha összehasonlítást akarnék tenni - mint az Antall-kormány volt minisztere - a jelenlegi kormány és a korábbi kormány között, azt mondhatnám, Antall József a történelemkönyvbe akarta beírni a nevét, Horn Gyula a telekkönyvbe. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)