DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Több mint öt órája vitatkozunk a kormány kétéves gazdasági tevékenységérõl, és én úgy gondolom, hogy valahol egy összegezõ mérleget is jelentene az, hogy megállapítsuk, hogy viszonylag egy jó makroszámok mellett - és ez kétségtelen, néhány helyen mutatkozó gazdasági és nemzetközi elismerés mellett - egy olyan helyzet alakult ki Magyarországon, ahol a társadalom leépülõben van, a gazdaság és az életszínvonal csökkenõben van.
Óriási és egyre növekvõ a szakadék a szegények, az elesettek - köztük a jól képzett, de elhelyezkedni nem tudó szakemberek - és a gazdagok között. A magyar munkások termelékenysége ma körülbelül egynegyede a nyugat-európainak, bére pedig egynyolcada, egytizede, akkor, amikor a középosztály nem erõsödött, hanem eltûnõben van.
Adóink Európában a legmagasabb szint körül mozognak. Különösen az oktatás, kutatás, fejlesztés leépülése szomorú és veszélyes jövõnk szempontjából, mert itt, ahol viszonylag erõsek voltunk - például az oktatásnál -, elveszítjük lehetõségeinket. A kutatás-fejlesztés pedig ma már nem téma a kormány számára, és úgy gondolom, hogy ez nem jó üzenet a jövõ számára. A meglévõ, gyenge ipari bázis alapvetõ oka pedig a technológiai elmaradásra vezethetõ vissza. És evvel, én úgy gondolom, hogy európai csatlakozásra nagyon kevés esély van.
Az értékelhetõ statisztikák szerint - és én Békesi úrral vitatkoznék ezen a területen - 7 százalékkal csökkentek a beruházások az elmúlt fél évben, és úgy tûnik, hogy ez nem egy eseti dolog, hanem egy tendenciának az elsõ elõfutára. Ugyanennyivel csökkentek a reálkeresetek is az elmúlt fél év során, tehát gyakorlatilag egy olyan gazdasági antifejlõdés indult meg, amely kizárja a stabilizáció mellett a gazdasági fejlõdés jövõbe vetett hitét is.
Úgy gondoljuk, hogy gazdaságpolitikai problémákat tesz, hogy hiányzik a nyílt párbeszéd a társadalom rétegeivel. Ma Magyarországon vajmi kevesen értik, hogy miért tartunk itt, és hogy az államháztartási reform tulajdonképpen mit tartalmaz.
(14.20)
A "reform" szó megjelenése a társadalomban az újabb megszorításokat, az újabb elszegényedés verzióját kelti, és mint mumus jelenik meg. A most megindult kezdeményezések ellenére az elmúlt két évben leépült az érdekegyeztetés, és zártkörû beszélgetésekké alakult. A civil szervezetek véleménye nem kerül sehova, a gazdaságpolitikai vérkeringésbe se, a kamarák hatáskör hiányában csak vegetálnak.
Lényegében nincs a társadalomnak egyetlen rétege sem, amely alakító lehetõséget kapott volna a politikában, illetve a gazdaságban.
A válság minél gyorsabb leküzdése kiemelt kormányfeladat volt. Az értékeléssel ellentétben 1994 óta kiszámíthatatlanná váltak a gazdasági viszonyok. Jogbizonytalanság uralkodik az élet minden területén, de különösen a vállalkozásoknál és a befektetéseknél. A jog állandóságába beletartozó kalkulálhatóság, a kézenfekvõ követelmény hiányzik, és ez különösen jelzi, hogy az évenkénti menetrendszerû adóreformot már-már normális eseménynek tekintjük.
Nagyon jól tudjuk, a vállalkozás még kiszámítható környezetben is kockázattal jár, ha azonban a jövõ bizonytalan, a tulajdonosok végképp nem mernek kockáztatni, vagy éppen a jogszabályokat játsszák ki egyesek.
Az adójogszabályok folytonos változásának megakadályozására indokolt lenne megvizsgálni az adótörvények kétharmados törvények közé sorolását, kizárva ezzel azt, hogy az adórendszer évenkénti módosítása elsõdlegesen az állami költségvetés rövid távú céljaira, vagy mint a most zajló személyi jövedelemadó körül kialakult helyzetben látható, egyes politikai csoportok érdekeinek legyen alárendelve.
A rendkívül magas adóterhek és egyéb elvonások miatt szükséges egy középtávú adóstratégia kidolgozása, ahol évenként elõre kiszámítható az elvonások mértéke. Sajnos, meg kell ezt tenni annál is inkább, mivel a modernizációs program alapvetõen politikai szándéknyilatkozat, és ezzel a válságkezelés alappillérei nincsenek szabályozva.
Szeretném elmondani, hogy nemcsak a koalíció és az ellenzék vitája gyengíti a cselekvési mozgásteret, sokkal nagyobb baj volt, hogy legtöbbször a kormányon belül nem volt meg a kellõ egyetértés. A reform mellett elkötelezettek és az ellenvéleményt hangoztatók között, kombinálva ezt néhány egyéni és csoportérdekkel is, rendszeres érdek- összeütközések voltak, amelyek eredményeképp már hét miniszter tudhatja tevékenységét történelmiként elkönyvelni.
A realitás és a politika ütközése a leggyengébb pontja a kormány kétéves tevékenységének. Elképzelhetetlen az európai uniós tagság egy olyan országban, amely két, jobb esetben három részre szakadt, és kétharmadán nem európai, de még balkáninak sem mondható viszonyok uralkodnak, és ezt a politika két év óta tétlenül nézi, cinikusan a saját erõ ésszerû felhasználását emlegetve. A kormányzat felelõssége nem zárható ki az itt élõ emberek sorsának alakulására, és ezeknek a hátrányoknak a megszüntetésére. Hölgyeim és Uraim! Enélkül nincs Európa.
Külön szeretnék kitérni a monetáris politika sikersztorijára. Az agyondicsért árfolyam-politika valóban kiemelt jelentõségû volt. Azt azonban világosan látni kell, hogy hatásában rosszul lett felmérve, bár a forintra nehezedõ nyomást mérsékelte, de ez nagyon kevés volt ahhoz képest, amilyen negatív hatást fejt ki. Itt nem beszélek a reálszféra súlyos hitelkorlátozásáról és így tovább. Ezek a módszerek már világméretekben megbuktak 1973-ban, mert még a leggazdagabb országok sem voltak képesek tartósan úgy védeni egy árfolyamot, ahogy ezt tesszük mi. Ez Magyarországon is így van, és az MNB-nek az árfolyam védelmében sávszéleken intervenciós kötelessége van. Magyarul az MNB monetáris politika eszközével, a forint vétel- és eladással igyekszik fenntartani az árfolyamot. Ez a módszer lehetõvé tette, hogy egyes növekvõ mértékû legyen a külföldi spekulatív tõke részvétele a költségvetés finanszírozásában, mert ez kockázatmentessé vált.
A csúszó leértékeléskor ugyanakkor az infláció egyik lehetséges és nagyon lényeges forrása is. Ez a módszer növeli az ország külsõ eladósodását, magával vonva a forinthitel-piac további szûkülését is, illetve ez a rendszer csak akkor mûködik, ha a forinthitel kamatszintje rendkívül magas. Az utóbbi viszont teljes mértékben pusztítja a magyar gazdaságot, illetve a vállalkozókat.
Összegezve: az elmúlt két évben szó sem volt átfogó gazdaságpolitikai elképzelésekrõl, csak a gazdasággal kapcsolatos politikai cselszövésekrõl. Egyre komolyabb a veszély, hogy a kormány sikeresnek feltüntetett makrogazdasági alakulása mellett, az emberekben egyre inkább a tehetetlenség, az apátia - mint azt képviselõtársam is elmondta - érzése uralkodik el. A gazdaságilag kettészakadt ország nem tud egyenrangú partnerként csatlakozni az Európai Unióhoz, hanem már a felvételi tárgyalások során olyan kiszolgáltatott pozícióba kerül, és ennek megakadályozására ma a kormány gazdaságpolitikája nem alkalmas.
Fentiekbõl egyenesen következik a Szonda Ipsos legutóbbi felmérése, amely a kormány megítélésével foglalkozott. Úgy gondolom, a felmérés egyértelmûen alátámasztja az itt elmondottakat. Nincs megelégedve a kormánnyal, illetve részben 81 százalék, teljesen, illetve nagyobb részben 16 szálalék, nem tudja 3 százalék.
Sajnos, még ezt a képet is tovább rontja, hogy a gazdasági folyamatok irányítása a kormányon belül nincs egy kézben. Állandó dilemma a gazdasági minisztérium, a gazdasági csúcsminisztérium, a gazdasági stratégiai csoport létrehozása, a mindenkori politikai egyensúlyhelyzetnek megfelelõen. De egy biztos, ezek az alapelvek alapvetõen gyengítik azokat az egyébként jónak minõsíthetõ gazdasági elképzeléseket is, amelyeket nem a politika, hanem egyes gazdasági csoportok állítanak össze. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)