AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a vitában elhangzott gazdasági, gazdaságpolitikai jellegû kérdésekre röviden megpróbáljak néhány aspektusból reflektálni, bár nyilván az elõttem a vitában felszólalók már nagyon sok mindent említettek.
Mindenekelõtt azzal kezdeném, hogy itt most is és az elmúlt két esztendõben is, természetesen nagy empátiával próbálom figyelemmel kísérni azokat a konkrét problémákat, amelyeket a tisztelt képviselõ hölgyek és urak itt felhoznak, amelynek jelentõs részben az a vége, hogy valamilyen súlyos gazdasági, társadalmi feszültség oldására bizony az államnak ráfordításokat kellene eszközölni, vagy esetleg valamilyen bevételrõl le kellene mondani.
(14.30)
Ezek valószínûleg az esetek nagyon nagy százalékában tényleg valóságos gondok és problémák, de önmagában ilyen problémák egyedi kezelésébõl nem lehet összerakni valamiféle kormányzati gazdaságpolitikát. Természetesen ellenzéki oldalról nagyon könnyen adódik ez a lehetõség, nyilván az emberek szempontjából nagyon tetszetõs az, hogy konkrét gondokat, bajokat itt a Házban szóvá tesznek, de azért ha valaki kormányzati szerepre készül, akkor - úgy gondolom - annak valahogyan össze kell rakni a kis kockákat, és az egészre vonatkozóan is valamiféle világos koncepcióval kell elõállnia.
Itt ma a vitában is többen említettek számtalan kérdést anélkül, hogy valamiféle gazdaságpolitikai alternatívát próbáltak volna szemberakni azzal szemben, amit a kormány képvisel szavakban és tettekben is. Volt a vitának egy olyan része, ahol elhangzott egy ilyen koncepció, ezt nem tudom tagadni, és a továbbiakban tulajdonképpen ezzel a koncepcióval szeretnék másokkal egyezõen vitatkozni.
Ez a koncepció tulajdonképpen úgy válaszol ezekre a problémákra, hogy igen, az államnak szerepe van, nagyobb szerepe kell hogy legyen. Tûrhetetlen az, hogy ennyire megpróbált visszavonulni ebben a két esztendõben. Tehát többet kell erre, arra, amarra költeni, önmagában mind nagyon figyelemreméltó dolgokra valószínûleg, és hát ennek a fedezetét meg kell valahogyan teremteni. Adódna az a lehetõség, hogy úgy kell megteremteni, hogy talán az adókat mégse csökkentsük, hanem emeljük, ezt - azt hiszem - nem nagyon szokta senki ebben a Házban direkt módon fölvállalni. Sõt, arról beszélnek, hogy az adókat is csökkentsük, ami természetesen szintén egy népszerû dolog és szükséges dolog is. Tehát ebbõl egy dolog következik, hogy akkor a polémia megoldásának egyetlen útja van, hogy nem kell különösebben azzal foglalkoznunk, hogy az egyensúlyi viszonyok hogyan alakulnak. Itt úgy szokták beállítani, hogy költségvetési egyensúlyról van szó, de mindannyian tudjuk, hogy ez igazából persze nem költségvetési egyensúly önmagában és nem is elsõsorban, hanem igazából arról van szó, hogy ennek a történetnek a vége valahol az, hogy a fizetési mérleg egyensúlya alakul borzasztóan kedvezõtlenül.
Tisztelt Ház! Én azt gondolom, hogy ez egy olyan életveszélyes utca, amiben az elmúlt 20-25 évben ez az ország már többször kegyetlen tapasztalatokat szerzett. Az elmúlt 20-25 évben számtalan rossz érte ennek az országnak a lakosságát, már abból a szempontból, hogy olyan gazdasági híreket kellett bejelenteni valamelyik kormánynak, amelyek megszorítást, jövedelem-elvonást, áremelkedést és így tovább, sok minden rosszat jelentettek. És ezek általában mindig abból fakadtak, hogy ennek az országnak az egyensúlyi viszonyaival valami baj történt. Ráadásul ez egy kumulatív folyamat, tehát minél magasabb szintjén vagyunk az eladósodásnak, annál nagyobb a veszély, hogy valami történik. És ha valami kiigazító intézkedést kell tenni, annál nagyobb horderejûnek és annál sürgetõbben megteendõnek kell lennie. Tehát én azt gondolom, hogy itt a tûzzel játszunk, hogy ha egy ilyen koncepciót akarunk elfogadni, és azt állítom, hogy persze nyilván, az emberek nem örülnek különösebben mindannak, ami itt végbemegy a gazdaságpolitikai kiigazítás keretében a konkrét életükre vonatkozólag. De a saját életük tapasztalataiból is tudják, hogyha nem vigyázunk arra, hogy az egyensúllyal mi van, ha nem vigyázunk arra, hogy valahogy normális szinten kezeljük ezt a különbözõ okokból felhalmozott adósságügyet, akkor abból nagyon nagy bajok lehetnek. Tehát a megoldás mégis csak olyasmi lehet, ami ezt az egyensúlyi problémát megfelelõ módon tudja kezelni.
Hadd mondjak egy példasort az önök észrevételeinek és koncepciójának furcsaságát illusztrálandó. Van egy ország a világban, amely '94-ben a következõ nagyszerû eredményt produkálta. Gondolom, ha Magyarország lett volna ez, akkor itt mindenki nagyon boldog a teremben, aki ilyen véleményeket mond. 3,7 százalékkal nõtt ennek az országnak a fogyasztása, 3,7 százalékkal nõtt a GDP-je. Az infláció csak 7 százalékos volt. Ez egy sikerország minden bizonnyal. Egy apró, pici problémája volt, hogy a fizetési mérleg hiánya az olyan közel 8 százalék volt a GDP-hez viszonyítva.
Kérem szépen, ez az ország Mexikó. Ez az ország a következõ évben fejre állt. Ez az ország '95-ben azt kellett hogy megszenvedje, hogy 52 százalék volt az infláció. Azt kellett hogy megszenvedje, hogy 12 százalékkal csökkent a GDP-je. Nem folytatom. A fogyasztása 7 százalékkal. Magyarországnak '94-ben 9,5 százalék volt a fizetési mérleg hiánya a GDP-arányosan. Nem 7,9, mint Mexikónak, hanem 9,5. Mind a két ország borzasztóan rá volt szorulva a nemzetközi gazdasági és pénzügyi kapcsolatok rendszerére. Tehát azt gondolom, hogy nagyon nehéz felelõs politikusnak, közgazdásznak azt mondani, hogy nem kell tekintettel lenni az egyensúlyi viszonyokra. Hogy lehet olyan gazdaságpolitikát folytatni, ami csak élénkít - elnézést - nagyon rosszul éreztem magamat, talán 20 évvel ezelõtt, az MSZMP Központi Bizottságában születtek olyan bölcs határozatok, hogy most politikai szempontból a gazdasági összefüggésekre tekintettel úgy döntünk, hogy nekünk a növekedést az nekünk meg kell emelni 5-6-7-8 százalékkal. Rengeteg KB-határozatot olvastunk valamennyien azokban az idõkben. Kérem szépen, igenis a gazdasági összefüggésekre tekintettel kell lenni. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyünk tekintettel.
Természetesen azon mindig lehet vitatkozni, hogy egy olyan gazdaságpolitika, amely tehát magától értetõdõen végcéljaként a növekedést tekinti elsõ számú prioritásnak. Persze. Hát az ország helyzetét hosszú távon csak azt tudja megoldani, ha növekedés van, de ennek a növekedésnek - ahogy szoktuk mondani, és ez egy fordítása a szónak, tehát nemzetközileg használatos - fenntartható növekedésnek kell lenni. Igen. Ez a kérdés, de a fenntartható növekedés azt jelenti, hogy olyannak kell lennie, ami az egyensúlyi viszonyok szempontjából is kezelhetõ. Persze, a részleteken mindig lehet vitatkozni, de azt gondolom, hogy talán jó lenne, tudnánk konszenzust kialakítani itt a Házban és szélesebben is, hogy az adott szituációban nem lehet más felelõs politikát Magyarországon követni. És mivelhogy eléggé jelentõsen elõrehaladtunk ebben a politikában, azt gondolom, hogy most már kellene, hogy legyen türelmünk arra nézve, hogy ennek a politikának a gyümölcsei most már ne csak a makromutatókban, hanem lassanként a mindennapi élet összefüggéseiben is megmutatkozzanak.
Itt több kritika elhangzott, hogy irreális ez a várakozásunk. Orbán Viktor különösen említett néhány összefüggést. Szerinte átmeneti tényezõkkel tudhatók be a makrofolyamatok változásai. A vitában már rámutattak arra, hogy a privatizációs bevételek az adósságállomány csökkenését segítették, de definíció szerint vagy számbavétel szerint ez nem hat a fizetési mérlegre. A fizetési mérleg enélkül is lényegesen javult, a GDP 9,5 százalékáról, amint mondtam, 5,4 százalékára ment le az elmúlt évben. És ez a folyamat láthatólag megy tovább, tehát igenis van itt lényeges javulás. Az importvámpótlék hatása kétségkívül átmeneti, de azért az export oldalán is volt egy óriási dinamika tavaly, és ez ebben az évben is folytatódik, és ami a vitában szintén elhangzott, világosan lehet látni az exportstruktúra javulását, lehet látni a beruházási folyamatnak valamilyen élénkülését az exporthoz kapcsolódó területeken. Ez persze nagyon kevés még ahhoz képest, amit szeretnénk.
De van egy talán még fontosabb dolog, a jövedelmi viszonyokban van egy óriási eltolódás a vállalkozások javára. Ezt ma már a vállalkozások sem tagadják, és ez azt jelenti, hogy a vállalkozások teljesen lehetetlenül nehéz pénzügyi helyzete a '90-es évek elején, ami akkorra kialakult, kezd rendezõdni, a vállalkozások fölszívják magukat, most már egyre inkább vannak forrásai, és a pénzügyi oldalról teljesen világosan megteremtõdnek egy erõteljesebb beruházás- növekedésnek a feltételei. És itt van a mûködõtõke-beáramlás, ami szintén elõbb-utóbb beruházásokat generál, és a másik oldalon világosan kimutathatóan exportot generál. Az is világos, hogy a versenyképesség tekintetében is sokat javultunk. Én nem becsülöm le ebben az összefüggésben azt a következményt sem, hogy bizony a költségoldalon lehetett jelentõsen megtakarítani a vállalkozásoknak, tehát az egységbérköltség összefüggéseiben a versenyképességük lényegesen javult.
Itt hadd említsek meg néhány gondolatot az ez évi folyamatok alakulásáról. Én azt gondolom, nagyon félrevezetõ, ha valaki kizárólag a Statisztikai Hivatal elsõ félévi vagy akár héthavi számait nézi. Ha alaposabban elemezzük, tavaly év közben akkora változások mentenk végbe, hogy azok a számok, amelyek az elõzõ év elsõ hónapjaihoz képest viszonyítanak, azok félrevezetõek az év egészének folyamatainak vizsgálata tekintetében.
Tehát szemben azzal, ami itt elhangzott, hogy 9 százalékos reálbércsökkenés és hasonlók, én állítom, hogy 3 százalék körül lesz ebben az évben a reálbércsökkenés. És állítom, hogy az infláció tekintetében is, bár ezt most már valaki, örömmel hallottam, az ellenzéki oldalról is megerõsítette, valahol a 23-24 között, inkább a 23-hoz közel, valószínûleg lehet az évi összesen és 20 százalék körül lehet decemberben, a decemberi árindexünk. Tehát már ebben az évben is világosan lehet látni, hogy a folyamatok javuló tendenciát mutatnak és teljesen világos, hogy '97-tõl minden esélye megvan annak, hogy most már a belföldi kereslet tovább ne mérséklõdjön és most már ennek alapján egy folytatódó exportnövekedés mellett valóban a GDP-növekedés is már magasabb, tehát a két százalékot meghaladó tudjon lenni már '97- ben.
Engedjék meg, hogy néhány egész konkrét ügyre még - az idõ nagyon fogy - visszatérjek. Egyik az államadósság 2000 milliárdja. Szeretném megjegyezni, hogy ez, mármint ami a leértékelésekbõl adódik, az árfolyam-veszteségbõl, ez egyszerûen egy adottság, ezt hosszú idõn keresztül hozták össze az elõzõ kormányok. Mondjuk, '90-ben 519 milliárd volt, '94-ben 1440 milliárd. Tehát azt mondani, hogy ezt ez a kormány csinálta, enyhén szólva nem felel meg a tényeknek.
(14.40)
A kérdés az, hogy ennek a könyvelését hogyan oldjuk meg, ezen zajlik a vita, de ez nem egy politikai vita, ha nem is egy igazán gazdaságpolitikai vita, hanem egy fontos szakmai kérdés, de talán nem kéne másképpen kezelni.
Ami a jegybank helyzetét illeti, azt hiszem, kifejezetten nem egy ilyen mai vitanapra való, de azért csendben megjegyezném, hogy azért Torgyán frakcióvezetõ úr itt következetesen bevételi számokat említett, miközben ott a jegybank nyereségérõl volt szó, tehát ha valaki a bevétel és a nyereség fogalmát nem tudja egészen pontosan visszatérõen használni, az talán tényleg nem érzi teljesen a problémát. Én szívesen vállalkozom arra, hogy ezt máskor elmagyarázom, de nem most ennek az idõkeretnek a terhére. (Balról nevetés, gyér taps)
Ami a belsõ államadósságot illeti, itt is örökletes tényezõrõl van szó, mert végsõ soron ez a kérdés. A GDP-hez viszonyítva benne van a költségvetési füzetünkbe, figyelmébe ajánlom a képviselõ uraknak és hölgyeknek, 89 százaléka volt ez a belsõ államadóssága a GDP-nek '93- ban, '95-ben 86 és le fogunk tudni 80 alá menni, tehát azt gondolom, hogy a belsõ államadósság tekintetében se lehet azt mondani, hogy ez a kormány ez rontott a helyzeten. Ez a kormány javított a helyzeten a dolog érdemét tekintve. A '95-ös zárszámadás ügyeirõl, gondolom, majd módunk lesz a törvényjavaslat vitája kapcsán eszmét cserélni. Azért szeretném aláhúzni, hogy az Állami Számvevõszék nem azt mondta, hogy az õ gyanúja szerint a kormány itt valakit megrövidített és egy kis pénzt ellopott, ami, mondjuk, az APEH-hel összefüggésben felmerül, ha valakit ellenõriznek, õ csak annyi mondott, hogy szerinte bizonyos dolgokat az érvényes szabályok szerint nem pontosan úgy kellett volna elszámolni. Egy példát mondok: a Nemzeti Bank esetében, õ azt mondja, hogy persze világos, helyére kell tenni a dolgokat, tehát ha veszteség van, vissza kell adni az adóelõleget, a Nemzeti Bank mérlege szerint és úgy kell hogy kinézzen, ahogy szerintünk kinéz, õ csak azt mondja, hogy technikailag ezt nem december 28-án, hanem január 4-ére kellett volna végrehajtani. Azért bocsánatot kérek, ebbõl a vitából politikai vitát csinálni, úgy gondolom, hogy túlzás. Nyilván, hogy részleteiben késõbb meg fogjuk vitatni.
A lakás-takarékpénztárakhoz hadd jegyezzem meg csendben, hogy Németországban ez egy mûködõ forma, és nekik ez jó. Na most, ha ez nekik jó akkor talán mégse lehet olyan borzasztó nagy bûn ennek a kormánynak a részérõl, ha ezt itt elõterjeszti, és mint lehetõséget felkínálja, nem lesz ez kötelezõ természetesen. Akinek kedve van, az ilyen formát választhat. Ezek csak nagyon rövid reakciók.
Befejezésképpen azt szeretném még egyszer aláhúzni, hogy úgy látjuk, hogy a gazdasági folyamatok alakulása, ha egy kicsit mélyebbre nézünk, már hordozza magán a pozitív fordulatnak a jegyeit, tehát a most sokat bírált összefüggésekben is, ami miatt mi sem vagyunk boldogok, tehát hogy a növekedés, beruházások, inflációcsökkenés e tekintetben is tudunk javulni és akkor ilyen értelemben a teljes makroképünk javulni fog minden valószínûség szerint a közeli hónapokban és '97-ben, és ennek megfelelõen azért most már akkor azt lehet mondani talán egy 1-1,5-2 múlva bekövetkezõ hasonló vita keretében, hogy azért még egyértelmûen nemcsak a makromutatókban, hanem szélesebb összefüggésekben is egy egészséges gazdasági változás, fordulat valósult meg Magyarországon. (Taps)