DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Az elmúlt heti vitanapon sok szó esett a korrupcióról. A Fidesznek a véleménye világos volt. Orbán Viktor elmondta, hogy komoly a veszély, hogy tisztességes versenyre épülõ piacgazdaság helyett akarva-akaratlanul maffia-piacgazdaságot épít ki a jelenlegi kormány.
(15.20)
A miniszterelnök zárszavában erre indulatosan reagált, és konkrétumokat követelt. Mivel a miniszterelnöki zárszóban megfogalmazott visszautasításokra nem volt módunk válaszolni, ezért a Fidesz e heti parlamenti hozzászólásaival és kérdéseivel szembesíteni fogja a kormányt azokkal a korrupciós konkrétumokkal, amelyeket Horn Gyula követelt. Ilyen a Q8-nak az ügye, a Budapest Banknak az ügye, a privatizációs visszaélések az önkormányzatok kártalanítása kapcsán, de ilyen az összeférhetetlenségnek az ügye is. Közös az ilyen esetekben, hogy a szálak valamennyi esetben végsõ soron a politikához vezetnek.
Tisztelt Ház! Ha egy képviselõ, egy politikus egyben valamely fontos gazdasági életbeli posztot is betölt, az könnyen korrupcióhoz vezethet. A két állás egyidejû betöltésekor nem lehet ugyanis elválasztani egymástól azt, hogyha az illetõ tesz valamit, azt a választópolgárok képviseletében vagy cége önérdekében teszi-e.
Senki sem szolgálhat két urat egyszerre. Ezért aztán a Képviselõház tekintélyének megõrzésére és a korrupció megelõzésére a polgári demokráciák szigorú szabályokat fogadtak el a képviselõk összeférhetetlenségérõl.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt a képviselõi összeférhetetlenség kérdését a demokrácia tisztasága kulcskérdésének tekinti. Ezért is bombázzuk immár a második kormánytöbbséget javaslatunkkal, hogy szüntesse meg azt a helyzetet, amelyben a képviselõk gazdasági lobbyérdekek alapján hozhatnak nagy jelentõségû politikai döntéseket.
A Fidesz annak híve, hogy a országgyûlési képviselõk csak a választóikat és pártjaikat képviseljék a parlamentben. A Fidesz szerint a képviselõ se magán-, se állami cégben ne tölthessen be vezetõ pozíciót parlamenti mandátuma tartamára. Nem tartható az a gyakorlat, hogy vezetõ kormánypárti képviselõk, leváltott és lemondott miniszterek stratégiai jelentõségû állami cégek vezetõi, igazgatótanácsi tagjai legyenek, s busás pluszjövedelem fejében politikai befolyásukat kiárusítsák a köz kárára.
1994-ben a választásoknak nekivágó mai koalíciós pártok, az MSZP és az SZDSZ a tiszta közélet jelszavát tûzte zászlajára. Mivel az elõzõ ciklusban az ellenzéki MSZP és az SZDSZ maga terjesztett be törvényjavaslatot 1993-ban, a képviselõk gazdasági érdekeltségeinek nyilvánosságra hozataláról, s nem gyõzte lépten-nyomon az akkori kormány klienspolitikáját ostorozni. A naivabb választópolgárok azt gondolhatták, hogy e pártok hatalomra kerülésével tisztességesen rendezni fogják a kérdést.
A képviselõk gazdasági életbeli pozíciói szigorú összeférhetetlenség sürgõs szabályozásának terve helyet kapott az MSZP és az SZDSZ koalíciós megállapodásában és a kormányprogramban is. 1994 szeptemberében maga a miniszterelnök beszélt errõl indulatosan, hadd idézzem: "Hadd említsek néhány olyan jelenséget, amely idegesíti az embereket, és rontja a társadalmi közéletet, hangulatot. Elfogadhatatlan a törvényhozói és az állami vállalati tisztségeknek az összefonódása. Ezért a kormánykoalíció rövidesen az Országgyûlés elé terjeszti, hogy melyek azok a vállalati, közéleti tisztségek, amelyek nem férnek össze a parlamenti képviselõséggel."
Azóta számos javaslat született, közöttük a múlt héten elõterjesztett Bihari-féle is, de két évvel a kormányfõ és a koalíciós megállapodás után még mindig nincs törvény a képviselõk gazdasági összeférhetetlenségérõl. Akkoriban a Fidesz benyújtotta saját szigorú javaslatát, amit az MSZP-s többség még csak a parlament napirendjére sem volt hajlandó tûzni.
Az idõ elõrehaladtával természetesen egy ilyen törvény elfogadása egyre több kormánypárti érdeket érint. Egy ilyen törvény nyilván akadályozná a kormány négyéves gazdaságiklientúra-építési tervének sikerét. Két év után - ma már világos - a Horn-kormány és parlamenti többsége az idõhúzásra játszik. Ezt igazolja az MSZP-s terv is, hogyha lenne is ilyen törvény, az már csak a '98- ban megválasztott képviselõkre vonatkozhatna.
Tisztelt Képviselõtársaim! Hogyan képesek önök a korrupcióellenes harcról papolni, s tisztességes magatartást elvárni a polgároktól, amikor még a saját ügyeikre sem tudnak - négy év ígérgetése ellenére - egy egyszerû szabályt elfogadni?
Tisztelt Ház! Sajnos, ma már biztos, hogy egy valódi, tiszta helyzetet teremtõ, szigorú összeférhetetlenségi törvényre a magyar választóknak még további két évet várniuk kell. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék padsoraiban.)