TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! A szabaddemokraták a három elõterjesztett törvényjavaslatot egyértelmûen hasznosnak, fontosnak és lényeges kérdésre vonatkozó elõrehaladásnak tekintik, és ezért támogatják.
Én tulajdonképpen csak a hitelintézetekrõl szóló törvényhez szeretnék most hozzászólni. Kollégáim a késõbbiekben, a vita folyamán el fogják mondani a másik két törvénytervezettel kapcsolatos véleményüket.
Az elõzõekben a gazdasági bizottság elnökeként, vagy a gazdasági bizottság e kérdésben megbízott szakértõjeként szólaltam föl, és említettem, hogy bankok nélkül, méghozzá egymással versenyzõ bankok nélkül nincs piacgazdaság, és ezért a bankrendszer kialakulása az elmúlt éveknek a gazdasági élet területén az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb vívmánya.
A magántulajdonban lévõ bankrendszer kialakulása az igazi vívmány. A versenyzõ bankok kialakulása lesz az igazi vívmány. De ugyanakkor, amikor tudjuk, hogy szükségünk van bankrendszerre, szükségünk van nem egy, hanem sok egymással versenyzõ bankra; tudjuk azt is, hogy ez egy olyan tevékenység, amelyet nagyon szigorúan szabályozni kell.
A szabályozás problémái közül azonban kettõt meg kell egymástól különböztetnünk. Vannak olyan kérdések, és én az elõzõekben csak ezekrõl beszéltem, amelyek azzal függnek össze, hogy a bank tulajdonosa viszonylag szerény tõkével nagyon nagy pénzek fölött rendelkezik, nagyon nagy pénzeket mozgat, a betétesek pénzeit mozgatja, és ezért a betétesek védelemre szorulnak.
Mivel a bankok nagyon nagy pénzek fölött rendelkeznek, ezért az ország érdekei is megkövetelik a bankrendszer és az egyes bankok stabilitását. Ez a törvény ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, s ezt az ügyet kívánja rendbe hozni.
Természetesen egy átalakuló, a központi tervutasításos rendszerbõl a piacgazdaság felé közeledõ, és most már a piacgazdaságot elérõ gazdaságban más problémák is adódnak. Nevezetesen az, hogy a tervutasításos rendszerben ugyan volt bank, de nem volt versenyzõ bankrendszer, nem volt magántulajdon, amely a bankok tevékenységét befolyásolta. Nem utolsó sorban, ez a mono-bankrendszer egy olyan gazdaságot finanszírozott, amely gazdaság az elszigetelt kelet- európai feltételek között mûködött.
Miért mondom ezt így, különleges hangsúllyal? Azért, mert a bankok úgy mûködnek, hogy hiteleket nyújtanak, és a hitelekért fedezetet kérnek a kamat megfizetése mellett. A hitelek biztosítékát a fedezetek jellemzik. Egy olyan gazdaságban, ahol a bankrendszer kliensei, a bankrendszer ügyletfelei egy teljesen új struktúrában kell hogy megjelenjenek, mert a régi termelési struktúrájuk, tevékenységi struktúrájuk veszteségessé vagy folytathatatlanná vált. Természetesen a bankrendszer is krízisbe került.
Már itt, a parlament nyilvánossága elõtt is rámutattam arra, hogy a Magyarországon mûködõ - és 1989-ig lényegében állami kézben lévõ - üzleti vagyon olyan mértékben zsugorodott össze, hogy az önmagában véve is egy súlyos gazdasági krízis feltételeit teremti meg. A bankrendszerben ez a krízis természetesen még sokkal fokozottabban igaz, hiszen olyan bankok alakultak meg a kétszintû bankrendszer megalakításával, amelynek a föltõkésítése nem volt arányos a tevékenységi körük nagyságával, a hitelezési tevékenységük nagyságával, és amelyeknek a fedezetéül szolgáló - a bankrendszerben szeretnek használni elegáns nyugati szavakat - kollaterálisok értéke pedig ugyanúgy összezsugorodott, mint ahogy összezsugorodott a magyar üzleti tõke általában.
Ennek következtében a bankrendszer ahogy kialakult, egyúttal rögtön krízisbe is jutott, és így a konszolidációra szükség volt. A bankrendszer, amelynek konszolidálására szükség volt, az egyúttal egy átalakuló, tulajdonviszonyait, vezetõ struktúráját tekintve egy teljesen új rendszer volt, amelynek nem voltak tradíciói, hiszen a II. világháború elõtti magyar bankrendszernek a nyomait sem tudtuk volna fölfedezni az 1980-as években, vagy az azt megelõzõ évtizedekben.
Ez magyarázza, hogy azok a kérdések, amelyekrõl Torgyán József itt az elõzõekben beszélt, azok érdekes kérdések, de tulajdonképpen nagy részben olyan következményei az átalakulásának, amelyek elkerülhetetlenek. Elkerülhetetlenek azért, mert a bankrendszer tõkefedezeti rendszere összeomlott, és ez nem véletlen, hanem szükségszerûség. A bankrendszer többszintûségének a kialakulása idején nem lehetett egyszerre minden kérdést úgy szabályozni, hogy ez egyik napról a másik napra rendbe jöjjön.
(10.50)
És a bankrendszer újonnan kialakult vezetõ funkcionáriusainak a kiválasztásában sem lehetett azt biztosítani, hogy azok megint a bankrendszerben szokásos eleganciával, prudensen viselkedjenek minden ügyben. Ezzel nem akarom védeni a bankokat. A bankrendszer átalakulása, a bankrendszerben kialakult jövedelmekben, a bankok székházépítési tevékenységében rengeteg olyan dolog van, ami súlyosan kritizálandó, és én evvel a kritikával nemcsak egyetértek, hanem képviselem is, szabaddemokrata barátaimmal együtt.
Nyilvánvaló, hogy ezek a hibák azonban az átalakulás idõszakában nagyrészt elkerülhetetlenül jelentkeztek, ez az elkerülhetetlenség nem teszi indokolatlanná, hogy szigorú vizsgálatokat folytassunk ezekben az ügyekben, hogy megbüntessük azokat, akik itt súlyos hibákat követtek el, hogy ne engedjük õket a bankrendszerbe visszatérni, és ez nagyon szorosan kapcsolódik már a konkrét témához, amirõl most beszélnem kell. Nevezetesen a törvényes szabályozásról.
Én úgy ítélem meg, hogy a betétesek védelme, az ország gazdaságának védelme - és ez a különleges helyzet - különlegesen szigorú bankszabályozást követel Magyarországon, és ha kritika illeti meg ezt az elõterjesztést, ami ma elõttünk van, akkor érdekes módon az a kritika illeti meg, és ezt a bankárok egy része el is mondja, hogy sokkal szigorúbb, mint az a nyugat-európai normák szerint szokásos. Nem ellentétes a nyugat-európai normákkal, annak a rendszernek a jegyében fogalmazódik meg, de inkább szigorú.
Mi az a lényeges kérdés, ahol ezt a szigort érvényesíteni kell, és ahol még gondolkodni kell, hogy a tételesen elõterjesztett szöveg jó-e, vagy nem? Ki lehet bankvezetõ? Ezt a kérdést a Bankfelügyeletre bízza, vagy nagyrészt a Bankfelügyeletre bízza a törvény. És ez egy zavaros helyzetet teremt. Én azt hiszem, szerencsésebb lenne, hogyha a törvény maga mondaná ki azokat a feltételeket, amely feltételek mellett a tulajdonos a Bankfelügyeletbe és a bankvezetésbe vezetõket javasolhat, és a Bankfelügyelet joga csak arra korlátozódna, hogy ezeknek a törvényben elõírt szabályoknak a betartását biztosítja-e az adott bank, vagy nem, a kinevezésekkor.
Az, hogy diszkrecionális joga van a Bankfelügyeletnek megállapítani x-rõl vagy y-ról, hogy õ megfelel-e, vagy nem felel meg, ez nem látszik igazán szerencsésnek. Lényeges kérdés ebben azonban az, ami összefügg az elõzõ problémával, hogy biztosítani kell a gazdasági életben általában is, de különleges súllyal a bankrendszerben, hogy azok az emberek, akiket az élet folyamán a bíróságok rajtakaptak, hogy nem a törvényes kereteknek megfelelõen gazdálkodtak, visszaéltek a nekik adott jogaikkal, azok ne kezdhessék zavarmentesen egy új bankban a tevékenységüket. A követelmény a bankrendszerben a tisztességes viselkedésre és a törvények betartására az elõzõekben elmondottak alapján különlegesen fontos.
Ebben a vonatkozásban még két kérdést szeretnék kiemelni. A bankrendszer új szabályozása foglalkozik avval az intézménnyel, amit OBA-nak rövidítenek, és amelynek az átalakulását a törvény elõírja. Amely felügyeli és elõsegíti a bankok sikeres mûködését, és megóvja az országot attól, az a feladata, hogy megóvja az országot attól, hogy egy-egy nagyobb bank csõdjével vagy kritikus helyzetbe jutásával az ország gazdasági folyamatainak a zavartalansága biztosítható legyen.
Ennek az új szabályozása és az ehhez való szabad tõkék biztosítása - hiszen a beavatkozás az pénzbe kerül, pénz nélkül nem tud preventív intézkedéseket hatékonyan tenni ez az intézmény - ez egy nagyon fontos feladat, amellyel úgy gondolom, hogy a részleteket tekintve a vita során még foglalkoznunk kell. És nem csak a vita során, hiszen ez nem alapjában véve egy törvényes kérdés, hanem egy olyan kérdés, amit a gazdálkodás gyakorlatában kell megoldani.
Másik fontos, ugyancsak jelentõs kérdése az országnak, hogy a bankok között szerepelnek a takarékszövetkezetek is. Magyarország falvaiban nincsenek a nagybankoknak fiókjai, sõt, tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy a nagybankok, az igazi bankok alapjában véve elég kevés helyen vannak jelen az országban. A hálózatuk szélesedik, de messze-messze nem jut el minden olyan területre, ahol gazdasági tevékenységet folytatnak, ahol állampolgárok vannak. Egyedül a Takarékszövetkezet az, amely olyan széles hálózattal rendelkezik, hogy ténylegesen minden faluba eljut.
A kérdés, hogy a takarékszövetkezetek szabályozása és a takarékszövetkezetekkel szemben megfogalmazott tõkekövetelmények szigorúsága lehet-e azonos mértékû a bankrendszerrel általában megfogalmazott szigorúsággal. És én azt gondolom, hogy közös érdekünk, hogy a magyar faluban is a gazdaság fölvirágozzon, hogy a magyar faluban is megtalálja a bankrendszerhez az állampolgár a kapcsolatot, és ehhez az kell, hogy a takarékszövetkezetek élve maradjanak, a takarékszövetkezetek jól mûködhessenek, és én nagyon remélem, hogy ez ugyancsak módosító javaslatokkal elérhetõ lesz.
Most visszaélve azzal a helyzettel, hogy itt vagyok, szeretnék két olyan kérdésrõl is beszélni, amely az elõttem szóló fölszólalásban hangzott el. Nevezetesen arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank gazdasági tevékenysége és a hitelintézeti törvény nincs egymással kapcsolatban, és az a probléma, hogy van államadósság, és ennek egy részét nulla kamatozással kezelték, ez nem hitelszabályozási kérdés. (Az elnök pohara kopogtatásával figyelmeztet az idõ leteltére.)
A másik pedig az, hogy indokolt - és én fölhívtam erre a figyelmet - minden visszaélõ bankkal és bankvezetõvel szemben törvényesen föllépni, és szigorúan föllépni. Ez történt az Agrobank esetében is, az Agrobank vezetését, támogatását, illetve fölmentését a bíróság ítélte meg, és a pénzügyminiszter lép föl ez ellen a bírósági döntés ellen.
Tehát azok az információk, amiket erre kaptunk, azok arról szólnak a valóságban, hogy a Pénzügyminisztérium szigorúan veszi a követelményeket a banki vezetõkkel szemben, és ezt még a bírósággal szemben is megvédi, ezt az álláspontját, nem pedig arra, hogy pazarolni kívánja az állam vagyonát. Ez nem azt jelenti, hogy minden rendben van ebben az ügyben, és nem kell további ügyekben föllépni, és szigorúan föllépni (Az elnök ismét figyelmeztet a pohara kopogtatásával az idõ leteltére.) olyan bankokkal szemben, amelyek nem tartották be az elõírt szabályokat.
(11.00)
Föl kell lépni, szigorúnak kell lenni, de ott kell föllépni és úgy kell föllépni, ahogy ezt a törvény elõírja. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)