TÓTH PÁL (MSZP): Hangsúlyozottan kétperces, mert én a Torgyán képviselõ úr hozzászólásához szeretnék nagyon röviden, a tárgyszerûség kedvéért néhány megjegyzést fûzni.
Igen, a vagyon kérdése az egy nagyon fontos kérdés, és ezzel az egész dologgal kapcsolatban éppen a legtöbb félreértés és rosszindulatú félremagyarázás történt a közvéleményben, a nyilvánosságban meg a nem nyilvánosság terén is.
Néhány pontosítás. Elõször is fölhívnám a képviselõ úr figyelmét arra, hogy a Sztójay-, majd az azt követõ nyilas kormányok rendeletei alapján a zsidóktól kényszerletétbe helyeztetett, elkobzott, elvett arany, ékszer, pénz és egyebek, azok nem szovjet hogyhívjákba (sic!) kerültek - nem emlékszem, hogy milyen kifejezést használt -, tehát nem a szovjetek "zabrálták" el, ezeket a nyilasok vitték ki Nyugatra, majd késõbb két aranyvonat révén tért haza Magyarországra Párizsból és Frankfurtból. Ennyit errõl a dologról.
Nem igaz az a legcsekélyebb mértékben sem, hogy a németek vették el a zsidó vagyont, majd azt a németektõl elvették a szovjetek, tehát a szovjetektõl kell kérni vissza. Ha így is történt volna, a békeszerzõdés - amit ön nagyon jól ismer, képviselõ úr - eleve lehetetlenné tesz egy ilyen konstrukciót, ha így történt volna, de nem így történt.
A második: a német kárpótlás, amit ön megemlített, föl is vetett, sajtótájékoztatóján is elmondott. Igen, ennek is utána kell nézni. Nemcsak nekünk jutott eszünkbe, néhai Antall József miniszterelnök úrnak is, aki errõl a kérdésrõl 1993-ban igen részletes kimutatást készíttetett. A dolog annyi, hogy nem 3 millióról volt szó, hanem 100 millióról, tehát nagyságrenddel többrõl. Arról volt szó, hogy ez három részletben jött valóban, elõször jött kilencvenvalamennyi, aztán három, majd hatmillió, és az is kiderült, hogy az utolsó fillérig ezt a német (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idõ leteltét.) kárpótlást arra használták fel, amire kell. Köszönöm. Elnézést. (Taps a kormánypárti képviselõk padsoraiban.)
(19.10)