DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Mindenekelõtt a Magyar Demokrata Néppárt hozzáállását szeretném a törvényhez elmondani, mely szerint a törvény benyújtása és tárgyalása fontos és idõszerû, hiszen a korábbi jogi szabályozás 1980-ban kelt. Azonosulunk az indító deklarációkkal, nevezetesen, mely az atomenergia békés felhasználásáról, az emberiségellenes célok elutasításáról szól, és támogatjuk ezeket. Végül, mi ezt a törvényt alapvetõen szakmai törvényként kezeljük, ebben a vonatkozásban pedig az a határozott álláspontunk, hogy egy szakmai törvénynek mindenki számára azonos szintû biztonsági és szakmai elõírásokat kell tartalmaznia, ezért itt és most, e törvény keretében a tulajdonviszonyok kérdésérõl való tárgyalást indokolatlannak tartjuk.
Alapelveink tekintetében a következõket szeretném rögzíteni. Az atomenergia bármilyen felhasználása nagyságrendekkel nagyobb kockázatot jelent bármely más energiaforráshoz képest. A kockázat jellege más, különösen azért, mert messze meghaladja egy-egy emberi generáció élettartamát. A kockázat nemcsak fizikai, környezeti, gazdasági értelemben érthetõ, hanem a társadalmi pszichózis keltésére is alkalmas. A kockázat tág terû, kiterjed nemcsak az energiafelhasználás szûk értelemben vett tevékenységére - az üzemeltetésre -, hanem a radioaktív nukleáris anyag elõállítására, szállítására, a hulladékanyagok szállítására, kezelésére és õrzésére is. Maga a tevékenység egyedi jellegû. Nem lesz Magyarországon sok atomerõmû, vagy sok radioaktív hulladéktároló, legfeljebb egy-kettõ. Másrészt Magyarországon nagyon kevés, ugyancsak egy-két hely van, ahol az atomenergia-felhasználás vagy atomhulladék- tárolás, -kezelés megvalósítható.
Ezekbõl az alapelvekbõl és hozzáállásból számunkra a következõ következtetések vonhatók le. A törvény különlegesen nagy jelentõségû. Ezért a törvénynek arra kell irányulnia, hogy ebben a nagy kockázatú tevékenységben senki se vétsen hibát, és ez mindjárt a törvénynél kezdõdik. A törvénynek hibátlannak kell lennie. A jogállamiság képmutatása egy ilyen egyedi tevékenységre keret jellegû szabályozást képviselni - ezért a Néppárt véleménye szerint a törvénynek konkrétnak kell lennie. Tehát a jelentõsége és idõszerûsége miatt a Néppárt kész elfogadni a törvényt, de csak akkor fogadja el az egészét, ha a koalíció érzékelhetõen komolyan veszi, megvitatja és elfogadja a Néppárt szakmai észrevételeit.
Az észrevételek sorában elsõsorban és elsõként az etikai kérdéseket szeretném felvetni. Az atomenergia hasznáról, kockázatairól a közönség véleménye megoszló. Gyakorlatiasan etikus, a késõbbi döntések szabadságát messzemenõen fenntartó megközelítést kell alkalmazni, mely az atomenergia jövõjére vonatkozó ellentétes lehetõségektõl függetlenül szolgálja a közérdeket. Ez a megközelítés négy pontban foglalható össze.
Elõször: a jelen biztonsága. Magyarország villamosenergia-ellátása a Paksi Atomerõmû révén több, mint 40 százalékkal részesedik a nukleáris energiából. Ez világviszonylatban is magas arány. Rövid távon az atomenergia kiváltása nem reális. A biztonságos mûködtetés törvényi, intézményi garanciáit kell a lehetõ legjobbá tenni, ez mindenkinek az érdeke.
Második: a jövendõ döntések szabadsága. A társadalomnak a törvényi keretek között is meg kell adni a lehetõséget, hogy a jövõben az adott információk birtokában akkori körülményeit, gazdasági erejét mérlegelve maga döntsön: kívánja-e az atomenergia felhasználását bõvíteni vagy éppenséggel korlátozni?
Harmadik: a következõ generációkat is meg kell védeni mindazoktól a kockázatoktól, amelyek az atomenergia jelenlegi használatáról már most is intézkedéseket igényelnek. Ez a mostani, legjobb tudásunk szerint kell hogy megtegyük, de úgy, hogy hibás lépéseink korrigálásának lehetõsége magunk, sõt, utódaink számára is megmaradjon. Az atomenergia jövõbeli felhasználásánál nem szabad elkövetni az elõdöknek azt a hibáját, hogy annak felhasználását elõbb kezdték meg, mielõtt a nukleáris hulladékok sorsáról gondoskodtak volna. Függetlenül attól, hogy a jövõben a társadalom hogyan foglal állást a nukleáris energia felhasználásáról, az atomenergia eddigi felhasználásából eredõen már vannak nukleáris hulladékok, és még akkor is újabbak keletkeznének, ha ad absurdum az atomerõmû azonnali leállításáról döntenénk, mert maga az erõmû is nagy részben nukleáris hulladék lenne, mint ahogy az is lesz a leállítás után. A hulladékokról való gondoskodás is egyértelmûen közérdek.
Végül, negyedik kérdés: a társadalomnak joga van döntenie maga és utódai biztonságáról, a törvényhozásnak arról kell gondoskodnia, hogy dönthessen, és valamennyi érdemi információ birtokában, szakismeret nélkül is jól dönthessen. A nukleáris kockázatokra a társadalom különösen érzékeny. Az emberek beleszólást igényelnek saját biztonságuk kérdésébe. Ugyanakkor az érdemi véleményalkotáshoz sok információra és különleges szakismeretekre is szükség lenne. A közegyeztetés intézményi kereteinek gyakorlatiasan etikus megoldásainak megteremtése is törvényhozási feladat.
A törvénynek két veszély ellen kell védenie a társadalmat. Az egyik veszély abban van, hogy a társadalmat félreinformálják, mert a közegyeztetés társadalmi oldala kevesebb információ és szakismeret birtokában van, mint az atomipar. Ez többnyire nem az üzemeltetési biztonságra vonatkozik, mert akik ott dolgoznak, a saját biztonságukban erõsen érdekeltek. A távoli kockázataiknál, például a nukleáris hulladékok lerakásánál már lehetnek ellentétek a mai profit és a jövõ generációk biztonsága között. A másik veszély abban van, hogy helyi vagy szûk körû érdekeket megjelenítõ tiltakozás miatt a társadalomnak nincs módja a legbiztonságosabbnak ismert megoldást - például helyszínt - megválasztani. Ez is növekvõ nukleáris kockázatot jelent az utódoknak.
A fejlett demokráciáknak sincsenek csodaszerei a közegyeztetésbõl eredõ társadalmi és nukleáris kockázatok kivédésére, de van néhány hasznos megoldás, amit a Néppárt a hazai törvényhozás számára is megfontolandónak tart. Ilyenek: a közönség folyamatosan, közérthetõ és részletes tájékoztatást kap; a tájékoztatásnak meg kell elõznie az érdemi döntéseket, hogy a közönség a döntésekben részt vehessen; a közegyeztetés szervezeti kereteit, szabályait, információs eljárási biztosítékait törvényben rögzítik; a közönségnek joga van az általa kiválasztott független szakértõt igénybe venni az ellenérdekû fél, vagy az állam költségére. A közegyeztetésre az Egyesült Államokban elnöki, Franciaországban országgyûlési biztost, úgynevezett mediátort is kineveztek, hogy a közösség és a hatóság, illetõleg a hulladéklerakók vitájában egyeztessen. A helyi közösség anyagi hátrányaiért is a törvényben célszerûbb a kárpótlást rendezni, nem pedig a nukleáris ipar és a helyi közösség egyezségére bízni, mert a mögött a közvélemény akkor is közveszélyt okozó alkut sejthet, amikor esetleg a közérdeket, a nukleáris biztonságot szolgálja. Ilyen megoldás van éppen a közegyeztetési biztosok kezében az Egyesült Államokban és Kanadában.
Általános észrevételeinket a következõkben foglalnám össze. A törvényjavaslat technikai szemléletû. Erõsebb oldala a jelen nukleáris biztonsága, mert e tekintetben a nemzetközi egyezmények, biztonsági ajánlások keretei között kell maradnia. Ezek meg is jelennek a törvényben. A távlati biztonság, a nukleáris hulladékok elhelyezése tekintetében már a törvényjavaslat technikai oldala is gyengébb, mert az ezzel kapcsolatos döntési és intézményi keretek kevésbé átláthatók, és nem nyújtanak garanciát arra, hogy a rövid távú profit és egyéb érdekek nem nyomják-e el a sok generáció számára most megalapozandó biztonság feltétlen prioritást érdemlõ érdekeit.
(18.10)
E törvénynek kell gondoskodnia arról is, hogy a hulladék biztonságos elhelyezésének olyan szakmai, szervezeti keretei, anyagi alapjai legyenek, amelyeket az állampolgárok, a törvényhozás, a kormány mind szakmailag, mind a közpénzek felhasználása tekintetében átlátnak, a társadalmat érintõ döntések a társadalom kezében maradnak. Szakmailag pedig szomszédaink, Európa és a világ bármely szakembere meggyõzõdhessék arról, hogy nemcsak deklaráljuk a határon túli biztonságot, hanem ennek megfelelõek cselekedeteink is.
Az állampolgári részvétel kérdésében, ami a demokratikus országokban is csaknem mindenütt társadalmi nyugtalanságot okozott, a törvényjavaslat elfogadhatatlanul gyenge. Az indokolásnak avval a megállapításával még egyet lehet érteni, hogy a környezetvédelmi törvényben rögzített alapelvek itt is érvényesek. A Néppárt szerint azonban nem elég a környezetvédelem érdekében elõírt közmeghallgatási technika. Elfogadhatatlan, hogy az állampolgári részvételt egyetlen mondat utalása rendezi, meg nem nevezett más jogszabályokra hivatkozva.
Az atomenergiával kapcsolatos feladat- és hatáskörök megfogalmazása legalább két helyen erõsen vitatható. Az egyik az atomenergiával kapcsolatos igazgatási felügyeleti ügyekben, a másik az atomhulladék elhelyezése ügyében. Ami az elsõt illeti, a törvényjavaslat visszahozza a "magam a saját magam fõnöke vagyok" 1990 elõtti gyakorlatát. Ezt a törvényjavaslat 6-tól 9. §-ig terjedõ része mutatja. Az Országos Atomenergia Hivatal egy, a kormány kijelölte miniszter felügyelete alá tartozik. Ugyanõ a vezetõje az Országos Atomenergia Bizottságnak, aminek a feladat- és hatáskörét majd külön jogszabály fogja megadni. Miért nem ebben a törvényben szabályozzuk? Miért nem nevezi meg a törvény a konkrét minisztert? Miért egy és azonos miniszter az Országos Atomenergia Hivatal és az Országos Atomenergia Bizottság felügyelõje? Miért hivatkozik a törvény ilyen struktúrában a nemzetközi követelményekre, hogy az OAH független igazgatási szervezet - hát mitõl független? Nem mondja ki azt sem, hogy ki nevezi ki a bizottság tagjait. Általában itt mutatkozik meg leginkább, hogy a kormány igen sok mindennek a szabályozására definiálatlanul felhatalmazást kér a törvény keretei között.
Szakértõink közül többen felvetették e tárgyban a képzés, továbbképzés, a szakmai követelmények és jogosítványok ügyeit is. Az atomenergia egyedi, konkrét ügy. Ne a kormány határozzon, illetve sokkal precízebben legyenek megfogalmazva a végrehajtási rendelkezések tartalmi, feltételbeli dolgai. Nincs meghatározva a sok alsóbb szintû végrehajtás szabályozási határideje.
Ami a második részt illeti, a 40. § a kormányra bízza a hulladékkezelés szervezeti kereteit, a társadalom sokgenerációs biztonságáról való gondoskodást úgy, hogy tevékenységét e tekintetben bárki ellenõrizhetné. Az egymondatos cikkely egy rövid mellékmondattal lehetõvé teszi, hogy magára a hulladéktermelõre bízzák ezt a hosszú távú tevékenységet is.
Elismerem, hogy a nemzetközi konvenciók ezt nem zárják ki. Svédországban, Finnországban és Kanadában a hulladékok kezelésére olyan megoldások is vannak és mûködnek, amikor a radioaktív hulladékok és kiégett fûtõelemek elhelyezésérõl való gondoskodásnak nemcsak költségviselése, hanem megvalósítása is az erõmûvek vagy közös hulladékkezelõ vállalatuk feladata. Ez a gyakorlat az ottani, helyi természeti adottságok alapján alakult ki azonban, kedves képviselõtársaim. Ott az erõmûvek kivétel nélkül olyan talajon, grániton vannak, amely kõzetben kialakították a föld alatti tárolókat az atomerõmûvek udvaráról nyílva, vagy annak közvetlen vezetõ környezetébõl, lejtõsaknából.
Nálunk, Magyarországon ilyen adottságok nincsenek. A nemzetközi gyakorlatból inkább az atomerõmûvektõl független állami szervezetet célszerû választani, mint amilyen a francia, a spanyol, a belga, a német, az olasz, az egyesült államokbeli és a szlovén megoldás. Mert nemcsak a közbizalmat erõsíti, hanem a hazai viszonyok között a valóságos kockázatok ellen is több védelmet nyújt.
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormánya által kiküldött szakértõk is ezt a megoldást javasolták korábban a magyar kormánynak. Tessék szíves lenni megnézni a Roseboom-Whisbey jelentés harmadik részének 3. mellékletét. Az erõmû telephelyén belüli hulladékkezelés, a fûtõelemek átmeneti tárolása lehet az erõmû saját hatáskörében, mert ez technológiailag a nukleáris létesítményen belüli rendszerhez tartozó, a biztonsági érdeket, profitérdeket nem nyomhatják el ebben az esetben.
Engedjék meg kedves képviselõtársaim, hogy néhány tételes észrevételt is tegyek. A 4. § (8) bekezdésében az atomenergiára vonatkozó ismeretek, ezek között a kockázatok oktatásának kötelezettségét törvényben rögzíteni - nem propagandisztikus jelleggel - indokolt a környezetvédelmi nevelés keretében a célból, hogy a maguk és utódaik biztonságára vonatkozó döntésekben felkészültebben vehessünk részt. Ugyanez vonatkozik a közszolgálati médiára is.
A 7. §-nál a nukleáris hulladékok végleges tárolására vonatkozó stratégiai döntésekhez is legyen szükség az Országgyûlés elvi hozzájárulására. Ugyanitt a (2) bekezdésben az Országgyûlés számára fenntartott jogokat ki kellene terjeszteni az atomfûtõmûvekre is. Noha ilyen berendezések létesítése nincs napirenden, a törvénynek mégis ki kellene erre térnie, hisz várható, hogy esetleg ilyenek épülnek.
A törvényjavaslat nem tartalmaz elõírást arra, hogy ki nevezi ki és menti fel az OAB tagjait, és milyen idõtartamra szól a megbízásuk. A törvényjavaslat nem fogalmazza meg az OAB döntéshozatali ellenõrzési feladatok jogkörét, noha más intézmények esetén ezt részletesen szabályozza.
A 16. §-ban a statisztikai célokra való adatfelhatalmazást pontosítani kell. Az ország energiatermelése, az evvel kapcsolatos biztonsági és üzleti adatok nem lehetnek automatikusan nyilvános statisztikai adatok.
A törvényjavaslatban nem szerepel, noha a 19. §-ban vagy a 28. §-ban szerepelhetne a kormány tájékoztatási felelõsségére vonatkozó elõírás. A törvényben szerepelnie kellene, hogy a kormány milyen módon köteles a lakosságot azonnal és hitelesen tájékoztatni nukleáris balesetekrõl. Ugyanitt kellene szabályozni a külföldön történt balesetekrõl történõ azonnali és hiteles tájékoztatás kötelezettségét is.
Az 55. § megfogalmazása értelmetlen. Nem világos, kinek, kivel szemben milyen megtérítési kötelezettségérõl van szó.
A 63. § (3) bekezdése a hulladékelhelyezés elõkészítésének munkálatairól szól és arról, hogy milyen hosszú távú feladatok vannak, amit nem lehet éves költségvetési alkuktól függõvé tenni. Az erõmûvek valóságos érdeke is az, hogy hosszú távra tervezhessék költségeiket. Nem indokolt az, hogy ez a költségvetési tervben minden évben a költségvetési vita tárgya legyen.
Végül a 67. § c) pontjában a nukleáris berendezések tulajdonjogának megszerzésére a fogalmazás általánosságban túlzott. Külön kellene választani a radioaktív anyagok, a nukleáris anyagok, atomerõmûvek és atomfûtõmûvek anyagainak és berendezéseinek kérdéseit.
Nem soroltuk fel azt a sok pozitív újdonságot, amit a törvényjavaslat felhoz.
Ilyen például az atomerõmû-építés parlamenti jóváhagyáshoz kötése, az új központi Nukleáris Pénzügyi Alap létrehozása elkülönített pénzalapként.
(18.20)
Nagyon sajnálom, hogy az államtitkár úr elment, mert meg szerettem volna kérdezni, hogy a PM hogyan adta ehhez az áldását, mikor egyébként ezeket az alapokat most rendre megszüntetni óhajtja. Ezek arról tanúskodnak, hogy a törvény szakmai elõkészítõi valóban törekedtek a nemzetközi élvonalbeli megoldások alkalmazására. Munkájukat elismerjük, de javítani is szeretnénk.
Összegezve: a törvény több helyen javítandó, a Néppárt ilyen értelemben fog módosító indítványokat tenni, a végszavazást pedig attól teszi függõvé, mennyire lesz képes a kormány a törvényjavaslat hibáinak a kijavítására.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)