POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A mai napirend elõtti hozzászólást a tandíj tárgyában az tette indokolttá, hogy a Horn-kormány immár harmadik alkalommal fut neki e kérdés rendezésének, és szeptember elsõ napjaiban napvilágot is látott az a kormányrendelet, ami a hallgatók juttatásait, illetve a tandíjfizetési kötelezettségeit van hivatva rendezni. Részben ennek köszönhetõ - idézõjelbe téve ezt a szót: ennek -, ez váltotta ki azt, hogy a mai nap itt a Kossuth téren feltehetõen igen sok diák fog tiltakozni a Horn-kormány tandíjpolitikája miatt.
Két dolgot kell elöljáróban kettéválasztani. Az egyik a tüntetés értékelése, azoknak a céloknak a realitása, amiket a tüntetõk megfogalmaztak. Én ezzel nem kívánok foglalkozni.
Azzal azonban igen, ami a tüntetést kiváltotta, azzal a tandíjrendelettel, ami napvilágot látott. A tüntetésrõl sok vélemény fog majd elhangzani - nyilván ma is, holnap is -, ezek részben politikailag színezettek. Egy azonban bizonyos, hogy az a rendelet, kormányrendelet, ami napvilágot látott, a mi véleményünk szerint elhibázott, rossz úton jár. Többek között azért, mert ez a rendelet igen súlyos társadalmi következményekkel jár. Elzárhatja a továbbtanulás, a felemelkedés lehetõségét a nehéz anyagi helyzetben lévõ családok gyermekei elõl. Tény, hogy a múlt évben a mostaninál jóval enyhébb, 2000 forintos tandíj következtében mintegy 9 százalékkal kevesebben jelentkeztek a felsõoktatási intézményekbe. Ennek nincs demográfiai oka, ahogyan ezt a kormány tagjai elõszeretettel magyarázzák, hiszen ma még a nagy létszámú korosztályok jelentkeznek a felsõoktatásba, és 30-40 ezer fiatal van kívül a kapukon, akik nem tudtak bejutni felsõoktatási intézményekbe.
A tandíj mértékérõl igen különbözõ megfogalmazásban hallhattunk híreket, legtöbbször úgy, hogy ez nem több, mint a hallgatói normatíva 10 vagy 20 százaléka. Pontosan tudjuk, hogy a kormány itt az éves hallgatói normatíva és a havi tandíj mértékét veti egybe. Egyszerûbb lett volna úgy fogalmazni, hogy a diákoknak maximum annyit kell fizetniük alapesetben, amennyit normatívaként megkapnak, ha azonban az intézmény hallgatói munkát ajánl föl, akkor a dupláját is beszedheti az éves hallgatói normatívának. Ez egyszerûbb és világosabb beszéd lett volna, sem mint egymáshoz hasonlítani két, össze nem hasonlítható dolgot.
E rendelet megszünteti a 20 százalékos tandíjmentes kvótát, feltételes módban fogalmaz a mentesülés körülményeirõl. Nem igaz tehát az az állítás, hogy csak a rossz tanulóknak kell fizetni, s a kompenzáció legjobb módja az, hogyha valaki jól tanul, mert a rendelet csak megengedi az intézményi szabályzat keretében oly módon szabályozni a tandíjfizetést, hogy a jó tanulóknak, az évfolyamelsõknek tandíjmentességet biztosít az intézeti szabályzat. Azonban tudjuk jól, hogy a tandíj bevezetése az intézményeket érõ elvonások, költségvetési megszigorítások idején látott napvilágot, itt tehát jó okunk van feltételezni azt, hogy ezek az intézmények nem tudnak, és ezért nem is fognak lemondani ezekrõl a forrásokról. És ez a legnagyobb baj a tandíjjal kapcsolatban, hiszen a tandíj - véleményem szerint, véleményünk szerint - nem alkotmányellenes, nem ördögtõl való, használható, és Európa számos országában használt szabályozási technika. De hangsúlyozzuk, hogy technika, eszköz, és nem öncél, márpedig a Horn-kormány oktatáspolitikájában úgy látszik, szimbolikus kérdéssé, öncéllá vált. Költségvetési forrásként, bevételi forrásként jelölik ezt meg az intézmények számára, nem pedig egy olyan eszközként, amilyen az érdemjegyek alkalmazása, ami nem való másra, mint arra, hogy a hallgatókat jobb és gyorsabb tanulásra ösztönözze. 2
A kérdés az, hogy Magyarországon kell-e a hallgatókat gyorsabb tanulásra ösztönözni. S azt látjuk, hogy ma még nem. Hiszen Magyarországon az átlagos képzési idõ nem haladja meg a hat évet, mígnem ez Nyugaton, Németországban nyolc, Amerikában eléri a tíz évet is. Mindaddig, amíg Magyarországon nincs egy nyitott felsõoktatás, a tandíj ilyen mértékû alkalmazását értelmetlennek, károsnak látjuk, hatásában, a társadalmi következményeiben igen veszélyesnek, mert valóban elõállhat az a helyzet egy-két éven belül, hogy a felsõoktatás igénybevétele valóban csak úri mulatság lesz egyesek számára.
Köszönöm a figyelmüket, remélem, figyelemmel kísérik majd a tüntetõk követeléseit, és remélem, külön tudják választani azt a két dolgot, hogy mit gondolnak a tüntetõkrõl és mit gondolnak a Horn-kormány tandíjrendeletérõl. Én ez utóbbiról beszéltem, és azt kell mondjam, hogy errõl igen rossz a véleményünk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldali padsorokban.)