DR. NAGY SÁNDOR, a számvevõszéki bizottság elnöke, a bizottság elõadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagymértékben megkönnyíti a dolgomat az a körülmény, hogy mindaz, amit Akar László államtitkár úr, Sándor István alelnök úr és Csehák Judit elnök asszony elmondott, nagy számban és nagymértékben egybeesik azokkal a megállapításokkal, amelyek a számvevõszéki bizottság ülésén is a két alap költségvetésének végrehajtásáról szóló jelentés tárgyalásakor megfogalmazódtak.
Bizottságunk az írásos ajánlást egy kicsit a szokásosnál talán hosszabbra fogalmazta, és ez nem a bizottság grafomán hajlamából következik, hanem abból a szándékból, ami elég nyilvánvalóan kiderült például a szociális bizottság ajánlásának szövegébõl is, hogy számos kérdéssel úgy vagyunk, hogy most már végre valóban a végére kellene járni, és megfelelõ döntéseket hozni annak érdekében, hogy évrõl évre ne ismétlõdjenek. Elõrebocsátom - mint ahogy az az írásos jelentésünkbõl is kitûnik -, hogy 10 igen szavazattal és 1 tartózkodással a számvevõszéki bizottság általános vitára alkalmasnak tartja a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai '95. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvénytervezetet. Persze, úgy tartja alkalmasnak, hogy szintén csatlakozva az itt elhangzottakhoz, a Számvevõszék megállapításaira alapozva támogatni kívánja azokat a módosító indítványokat, amelyek figyelembevételével el lehet majd fogadni ezt a törvénytervezetet.
Kétségtelen tény, és ennek valóban örülni kell, erre Juhász képviselõ úr is utalt, hogy valami változás, valamiféle szándékelmozdulás tapasztalható - én így fogalmaznék - minden érintett fél részérõl abban, hogy lássunk végre tisztábban a két, egyébként teljesen eltérõ természetû, tartalmú gazdálkodási feltételek között és teljesen eltérõ logika alapján mûködõ biztosítási rendszer pénzügyi alapjairól számításba vehetõ információkat illetõen. Nem állítjuk, hogy nincs javulás az évek múltával, de meg kell állapítani, hogy éveken keresztül visszaköszönt például az az alapvetõ probléma, hogy két, ilyen mértékben eltérõ biztosítási ág esetében nagyon sokszor teljesen értelmetlenül egybeszerkesztett, bizonyos pontokon egybedolgozott - úgy is mondhatnám, egybemosott - költségvetésekkel, és ebbõl következõen zárszámadásokkal kellett szembenézni. Az sem könnyítette a helyzetet, hogy talán egy esztendõ kivételével, ha emlékezetem nem csal, soha nem sikerült eleget tenni annak az államháztartási törvényi kötelezettségnek, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetésérõl szóló törvénytervezet a központi költségvetés tervezetével együtt kerüljön az Országgyûlés elé, ebben is van most jelentõs elmozdulás, most úgy tûnik, hogy - bár ez csak megelõlegezésnek tûnhet ebben a pillanatban - információnk szerint minden esélyünk megvan arra, hogy most az Országgyûlés a jelenlegi ülésszakán lényegében majd együtt tárgyalhassa ezeket. Különösképpen nagy nehézséget okozott a tárgyalt esztendõre nézve, hogy minden korábbi csúszást is meghaladó módon, lényegében '95. nyarán, júniusában került elfogadásra a költségvetés mindazokkal a következményekkel és anomáliákkal, amelyekre itt már nagyon sokan rámutattak, én ezeket természetesen nem kívánom megismételni.
Fontos, hogy szembenézzünk azzal, hogy valójában mennyi az egyes társadalombiztosítási alapok tényleges hiánya. Ezt nem lehet maradékelven kiszámolni, nem lehet olyan módon rögzíteni, hogy kiindulunk egy államháztartási hiányból, kialakulnak a költségvetés sarokszámai, és ebbõl következõen lényegében egy egyszerû matematikai módszerrel adódik, hogy mennyi is a társadalombiztosítási alapok hiánya. Ez, lássuk be, nem vezet sehová, csak oda vezet, hogy mindig úgymond - idézõjelben - "rá kell csodálkoznunk" arra, hogy a valóságos hiány messzemenõen meghaladja azt, amit az adott költségvetés tárgyalásakor, illetve elfogadásakor maga az Országgyûlés is rögzít. Félreértés ne essék, mindezek a példák inkább csak példák, és ide tartozik az is, és csak megerõsítésül szeretném említeni, hogy végre el kell fogadni a társadalombiztosítás vagyonának gazdálkodásával kapcsolatos törvényt. Mindezek a példák érzékeltetik, hogy mire utalunk, amikor azt 26 mondjuk, hogy sajnos évek óta visszatérõ gondokkal kell szembenézni még a javulás ellenére is. Mindez nem von le semmit abból - és ezt szeretném hangsúlyozni, mindenféle félreértést elkerülendõ -, hogy tudniillik bárkit is fölmentene akár a jogi szabályozatlanság, akár bizonyos együttmûködési problémák léte az alól, hogy általában a törvényesség és, ha úgy tetszik, a józan ész és a körültekintõ elvárható gazdálkodás szabályai szerint foglalkozzon és gazdálkodjon a közpénzekkel. Éppen ezért gondoljuk azt, hogy mindazok a megállapítások, amelyek a Számvevõszék jelentésében szerepelnek, fontos adalékok az önkormányzati gazdálkodás megítéléséhez is, de azt gondoljuk ugyanakkor, hogy valahogy az Országgyûlésnek végre véget kell vetni annak a helyzetnek, hogy megmaradjon a létalapja, akármilyen mértékben is bármiféle egymásra mutogatásnak. És ehhez bizony bizonyos törvényi szabályozási feltételeket meg kell teremteni.
(10.40)
A számvevõszéki bizottság talán nem szorosan a tárgyhoz tartozóan, de erre is tekintettel azt is rögzítette, hogy éppen az ilyen természetû ellenõrzéseknél, mint amilyenek a társadalombiztosítási alapok is - de talán még inkább lehetne más területrõl példát mondani, a kincstárra gondolok -, talán erõsíteni kell, és szándékában is áll az Állami Számvevõszéknek erõsíteni azt a fajta monitoring rendszerû, folyamatos jelenlétet és ellenõrzési tevékenységet, amelybõl az következik, hogy nem egy lezárt idõszak végén nézünk szembe mindannyian bizonyos megállapításokkal, hanem már menet közben lehet jelzésekkel a folyamatokat is bizonyos értelemben korrigálni.
Erre az ÁSZ részérõl is megvan a szándék, legjobb tudomásom szerint megvan erre a fogadókészség, illetve a gyakorlat is lassan efelé halad, hiszen nem arról van szó, hogy a Számvevõszék egy év múltával megjelenik és nem tudom én, két hét alatt szembenéz azzal, hogy mi történt az elmúlt esztendõben. Lényegében ez a folyamatos ellenõrzés egyre inkább megvalósul.
A bizottságunkban született egy kezdeményezés, amelyiknek talán nem a formája az érdekes, inkább a tartalma. Arra tekintettel, arra nézve ugyanis, hogy egy országgyûlési határozatban foglaljunk állást mindazoknak a problémáknak a rendezési módjáról, amelyek az elõbb csak példaszerûen említett - általam említett, de sok más példa is említhetõ lenne - kérdésben végre a kezünkbe adja a megoldás kulcsát.
Hangsúlyozom, nem a formája a lényeges, hiszen éppen a szociális bizottság nevében Csehák Judit képviselõ asszony a zárszámadási törvényre nézve mondta, hogy abban esetleg bizonyos szándékokat lehetne érvényesíteni. Lehet, hogy ez is alkalmas forma, lehet, hogy ehhez kell kapcsolódni, de nagyon szeretnénk, hogyha ezek a problémák, amelyek évek óta visszatérõen jelentkeznek, valamilyen országgyûlési gesztussal, országgyûlési döntéssel némiképpen több garanciát mutatnának arra, hogy meg is oldódjanak. Ilyennek érzem én nemcsak az eddig felsoroltakat, hanem ezt is például, hogy a hiányok rendezését mondjuk kapcsoljuk össze bizonyos elvárható feltételek megteremtésével, de más hasonló példákat is mondhatnék.
Mindezeket figyelembe véve ajánlom tisztelt figyelmükbe a bizottság írásos ajánlását is, és a részletes vitában is ennek szellemében fogunk részt venni.