JUHÁSZ GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselõtársaim! Azt hiszem, hogy nincsen könnyû helyzetben az, aki egy ilyen téma tárgyalásánál a kormánynál talán csak a társadalombiztosítási önkormányzatokat kedveli jobban, illetve a kormánynál talán csak a társadalombiztosítási önkormányzatok tevékenységét bírálja jobban.
Hallgatva a hozzászólást, vártam, hogy mikor jelenik meg az ismerõs mondat, ezen szörnyû törvénysértések elkövetésének következtetéseképpen a kormány és a tb önkormányzatok együttesen mondjanak le.
Nem következett be, és azt hiszem, hogy a téma tárgyalásakor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy valójában ezek az önkormányzatok az ország lakosságának érdekeit szolgálják, hiszen mindnyájunk nyugdíját és mindnyájunk egészségét ezek szervezik még.
Abban egyetértek valamennyi elõttem felszólalóval, hogy egy rendkívül nehéz év problémás tb-költségvetésének zárszámadását tárgyalja a Ház.
Már a születése körül is komoly gondok voltak, hiszen szakmai és politikai vitát, néhányszor indulatot eredményezett az önkormányzatok és az akkori PM vezetése közötti nézeteltérés. Akkor a vitában is elmondtam, s most a zárszámadás is bizonyítja - az egészségügyi és szociális bizottság ajánlása és a számvevõszéki bizottság ajánlása is -, hogy több olyan észrevétel van, aminek helyet kell adnunk, mert csak így biztosítható a reális, objektív megítélésünk a társadalombiztosítás pénzügyeit illetõen.
Megjegyzem, nem speciálisan magyar probléma az, hogy komoly gondok vannak a tb költségvetésével. Tõlünk lényegesen fejlettebb tõkés országokból sorozatosan kaphattunk sztrájkhullámokról jelentést, éppen avégett, mert a kormányok rákényszerültek arra, hogy a tb-költségvetéseket megnyirbálják, takarékosabb kiadási szerkezetté alakítsák át. Talán elegendõ, hogyha a francia példát említem. Ugyanakkor én úgy érzem, hogy itt kell megköszönni a magyar lakosságnak azt a türelmet és megértést, amivel már a '95-ös évben is a tb-költségvetés kényszerû változtatásait nagy méltósággal elviselte.
Úgy hiszem, hogy ismételten le kell szögeznünk, hogy a jövõben törekednünk kell arra, hogy a két alap költségvetésének tárgyalása szétválasztható legyen. Azok tartalma, gazdálkodási lehetõségeik, különbözõ szabályozottságuk, rendszerük és feladatmegosztásuk ezt indokolja.
Nem halasztható tovább a költségvetéssel történõ párhuzamos tárgyalás, hiszen enélkül a központi költségvetésben rögzített fix számok miatt a tb- költségvetés ezt folyamatosan túllépte, és egyik oldalról elleplezi azt, hogy valójában itt a központi költségvetés egy részének a pluszkiadásairól van szó, részben pedig politikai támadások kereszttüzébe állítja az önkormányzatokat esetenként, véletlenül, és természetes módon így torzul a költségvetés is.
(11.20)
Az Állami Számvevõszék jelentésébõl is kiderül, és a viták egyik forrása, hogy 1993 óta nem került beterjesztésre a tb-alapok vagyonának gazdálkodásáról szóló törvény. Ez nagymértéken segítené a pontos és egzakt törvényességi megítélést. Tisztázni kellene végre a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által nyújtott szolgáltatások financiális hátterét, az évenkénti térítés és az általuk kért, az általuk számított közötti rés növekszik, s egzakt elszámolás helyett politikai alku irányába visz, ami szerencsétlen megoldás és pontatlan is.
Az Állami Számvevõszék jelentésének 1. oldalán rögzíti: "Az ellenõrzés körülményei 1992 óta minden esztendõben rendhagyóak voltak." Úgy hiszem, megállapíthatjuk, hogy a tb-költségvetés elfogadása is rendhagyó volt. Hiszen, ahogy azt Szigeti György képviselõtársam is említette, az eredeti javaslatot, amit a tb-önkormányzatok beterveztek, azt csaknem háromnegyed évvel késõbb tárgyalta a Ház. Tehát megállapíthatjuk, hogy valamennyi akkori prognózis már idejét múlta.
Volt egy T/464. számú külön kormányjavaslat, amit aztán a Pénzügyminisztérium visszavont.
Végül: jelentõs mennyiségû és komoly tartalmi változásokat okozó önálló képviselõi indítványokkal fogadta el az Országgyûlés a javaslatot.
A Bokros-csomag stabilizációs intézkedései, döntései alapozták meg a költségvetés elfogadását, melynek voltak akkor elõremutató tartalmi elemei. 33 Ilyen volt a járulékalap-szélesítés, ilyen volt a betegszabadság megváltoztatása a táppénzkiadások csökkentésének céljából, s ilyen volt a szolgáltatások térítésköteles igénybevételének bevezetése néhány esetben.
A törvényhozásban akkor is élénk vita kísérte a változtatási szándékok konkrét megnyilvánulásait, majd az alkotmánybírósági döntések ezek jelentõs részét megsemmisítették. Ez egyrészrõl azonnal megkérdõjelezte a költségvetés tarthatóságát, másrészt azonban arra indította a kormány képviselõit, hogy kössenek megállapodást az önkormányzatokkal a hiány maximalizálásának 10 milliárd forint körüli tartására, elkerülendõ egy pótköltségvetés készítését.
Ezzel párhuzamosan kiadásmérséklõ intézkedések és a járulékkinnlevõség behajtásának erõsödése volt tapasztalható. Meg kell jegyeznem, hogy a megállapodást sem a kormányzati, sem az önkormányzati fél nem tartotta be maradéktalanul. Elmaradtak tehát a reform értékû lépések, az alapok bevételei nem fedezték a kiadásaikat, és az ellátások színvonala sem javult. 1995. év végén az egészségügyi intézményekben 10 milliárd forint körüli adósságállomány halmozódott fel, amelynek több mint a felét öt intézmény produkálta.
További probléma, hogy a nagy szállítói tartozások miatt a legnagyobb beszállítók felé feltornyosult a tartozás, amely az õ likviditásukat kedvezõtlenül befolyásolja. Azt hiszem, ez az a helyzet, amirõl Juhász Pál képviselõtársam azt állította, hogy közvetlen válsághelyzet.
Az általam elmondottakból is kitûnik, hogy rendkívül súlyos és feszítõ volt a finanszírozás problémája 1994-95-ben. Az ÁSZ jelentése a bevételek kiesésén túl és a kiadások növekedésén túl három problémát is érint. A társadalombiztosításra is érvényes és vonatkozó költségvetési elõírások eltérések nélkül egyértelmûen nem alkalmazhatók és tarthatók be. Hiányoznak a vonatkozó, csatlakozó, speciális szabályozások.
Másik ilyen: vitatott a beruházási tevékenység szabályozása. Sajátos módon a Házban nyilvánosságot is kapott, hiszen az MDNP frakciója támadást indított ez ellen. Ugyanakkor érdekesnek tartom, hogy a nyugdíjbiztosító tételes cáfolatát elfelejtették nyilvánosságra hozni. Én ezt javaslom megtekinteni mindenkinek.
A vitatott tevékenységek közé sorolnám a világbanki - ehhez kapcsolódó - hazai kiadásokat is.
A harmadik ilyen: a behajtási tevékenység bevezetése és ennek ösztönzésére fordítható összeg. Ez két formában is, százalékos arányban és konkrét összegként lett megfogalmazva, ami rövid fejszámolás után is ellentmondásos helyzetet eredményez. Leszögezhetõ, hogy minden erõfeszítés ellenére lassan épül ki a számítógépes informatikai rendszer. Ez akadályozza a tartozásadatok állományának pontos kimutatását, s esetenként erõn felüli feladatokat ró az ott dolgozókra.
Az évközi, jelentõs átcsoportosítások ellenére a finanszírozásnak - a bázisprognózis változásán túl - több bizonytalansági faktora is volt. Egyik ilyen: az esetfinanszírozás és a közalkalmazotti státus ellentmondása. A másik ilyen: az évközi béremelés forrásának bizonytalansága. Harmadik: a biztosító a megelõzés területén viselt felelõsségének tisztázatlansága.
Kockázatkezelésbõl az Állami Számvevõszék véleménye szerint is beruházás nem, csak feladatfinanszírozás történhetne. Az intézményi finanszírozás változásának csak 1996. évben jelent meg hatása. A konkrét számadatokat nézve megállapítható, hogy 1995-ben a tervezett 14,5 százalék helyett a nyugdíjak 15,3 százalékkal emelkedtek. Ez a nettó keresetek átlagos szintjét meghaladó emelést jelentette.
Az alapok bevétele: 853,5 milliárd helyett 822,2 milliárd; kiadásai: 853,5 milliárd helyett 862,7 milliárd lett, tehát 40,5 milliárd forint a keletkezõ hiány. A bevételek elmaradásának okait elsõsorban a munkáltatói és munkanélküli-ellátások utáni járulékbevétel elmaradása okozta. A kiadások a nyugdíjfolyósítónál gyakorlatilag a tervezett szinten megvalósultak. Az egészségbiztosításban a kiadásoknál egyes helyeken jelentõs túllépés következett be, más helyeken jelentõs megtakarítások is keletkeztek. A túllépéseknél meg kell említsük a gyógyszer-támogatási elõirányzatokat, ahol 2,27 milliárd túllépés volt.
Ugyanakkor el kell itt mondani, hogy itt következett be a legjelentõsebb lakossági terhelés növekedése, ez körülbelül 50 százalékos volt, s a gyógyszerfogyasztás mennyiségi csökkenése mellett következett be. Tehát úgy hiszem, hogy itt nem lehetett tovább feszíteni ezt a húrt. A támogatás átlagos mértéke 74,8 százalékról 65,3 százalékra csökkent. Nõtt a közgyógyellátás keretében kiszolgált gyógyszerek értéke, 62 százalékkal. 34
Meg kell jegyezni, hogy minden bizonnyal számtalan visszaélésre adott ez okot, hiszen ha megnézzük, hogy a közgyógyellátás keretében közel négyszeres gyógyszerfelhasználás van az összes többihez képest, akkor bárki kikövetkeztetheti, hogy ebben a dologban valószínûleg valami nincs rendjén.
Ugyanakkor az 1995-ben meglévõ informatikai rendszer még nem volt olyan állapotban, amely képes lett volna követni a háziorvosok gyógyszerfelhasználását. A gyógyfürdõi szolgáltatásoknál 0,6 milliárd forint túllépés történt. Ugyan év közben történt változtatás, de konkrét eredményt ez év végéig, mérhetõen nem hozott. A táppénzkiadások 5 milliárd forinttal lépték túl a tervezettet. Az alkotmánybírósági döntés miatt az eredeti terv nem volt tartható, s az igénybevétel csökkenõ tendenciát mutat. A túllépés azonban így is rendkívül jelentõs.
Mindig vita tárgyát képezte a tb-alapok mûködési költségvetése. Az 1995. évi tb-költségvetés elfogadásakor már látható volt, hogy annak kis valószínûséggel lesz tartható a megnyirbált mûködési költségvetés része. Bonyolította a helyzetet a Nyugdíjbiztosítási Alap ingatlanjai megoldására alkalmazott beruházási tevékenysége.
Tekintettel arra, hogy az alap a törvényt megsérteni nem akarta, a költségvetés elfogadásakor - tehát június 30-án, nyáron - az építkezések már effektív zajlottak. A helyzet megoldása érdekében gazdasági társaságokat alapított a beruházások lebonyolítására. A két társaság egyszemélyes, és tudomásom szerint kizárólag a nyugdíjbiztosító tulajdona. Tehát vagyonvesztés nem, csak konverzió történt. Ugyanakkor, úgy vélem, indokolt megvizsgálni a társaságok tevékenységi körét, s elsõsorban az ingatlanok üzemeltetésére szükséges korlátozni.
A vagyongazdálkodás szabályozása nem megoldott. Ezért lehetséges, hogy az ingyenes vagyonjuttatásból származott vagyonelemek, melyeket a folyó finanszírozáshoz rendelt a törvény, a befektetett eszközök állományát növelték.
(11.30)
Figyelembe véve, hogy a likviditási tartalék, a rendezetlen hiány tartalékba helyezésével mindkét alapnál negatív, indokoltnak látom, hogy a vagyongazdálkodással együtt a tartalékokra vonatkozó szabályokat is gondoljuk újra. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy az ingyenes vagyonátadás akadozik, folytatni kell. És azt is meg kell említeni, hogy ebben a konstrukcióban, amelyben - ez '95-ben történt - kizárólag felélni lehet ezt a vagyont, semmiképpen nem lesz majd használható, és nem is lesz elegendõ arra, hogy ez a társadalombiztosítási alapok pénzügyi problémáit megoldja.
A járuléktartozás fejében átvett vagyonelemekrõl érdemes beszélni, hiszen 4,1 milliárd forintot tett ki. Két tapasztalatot szûrnék le. Az egyik, hogy az OEP akkoriban nem volt felkészülve az értékesítésre. Hangsúlyozom, itt a '95- ös zárszámadásról van szó. A másik, hogy általános lesz az a tapasztalat, hogy önmagában egy vagyonelem átvétele nem jelenti a tartozás kiegyenlítését, hiszen az elszámolt értékcsökkenés és a korlátozott forgalomképesség körülményessé teszi a megtérülést. Mindezek alapján az ÁSZ-javaslatok döntõ részét támogatjuk, és módosító indítványokat fogunk megfogalmazni a beterjesztett törvényjavaslathoz.
Tisztelt Képviselõtársaim! Az elõttünk lévõ javaslat általános indoklásának tanulmányozásából az említetteken túl számomra három dolog következik.
Az egyik, hogy teljesen más a hangvétele, mint a '95-ös költségvetés vitájának volt. Tárgyszerû a megközelítés, és ez nekem rendkívül szimpatikus.
A másik, hogy kiderül belõle, hogy '95-ben több olyan folyamat indult el, ami kedvezõ irányban befolyásolhatja a társadalombiztosítás és az egészségügy helyzetét hosszabb távon, a finanszírozás megoldása felé indulva. Új finanszírozási szerzõdések lettek, ágyszám-racionalizálás lett, vállalkozások, a magáncégek megjelentek az egészségügyben is.
A harmadik tapasztalat, hogy látszik, hogy az infláció a nagy állami elosztórendszerekben is nehezen megoldható problémákat jelent, és ezért mindenképpen törekednünk kell annak leszorítására.
Végezetül megmaradtak régi dilemmáink is. Az egyik, hogy '95-ben sem változott a tartós alulfinanszírozottság. A másik, hogy rá kellett jönnünk, hogy ha az önkormányzatok éves cselekvését törvény szabályozza pontosan, akkor a törvényhozónak kell garantálni az ellátást, és a felelõsség is a törvényhozásé marad. Én úgy hiszem, hogy erõsítheti elhatározásunkat az a 35 tudat, hogy ha a nemzetgazdaság teljesítménye robbanásszerûen nem változik, nem javul, akkor vagy vállaljuk a szolgáltatások kényszerû szûkítését, vagy szembenézünk a mindenkori nagymértékû hiánnyal, amivel a költségvetés így is egyre nehezebben birkózik.
Én úgy hiszem, hogy ha a hiányzó szabályozások meg is születnek és a tisztánlátás biztosított lesz, a jövõben is számíthatunk arra, hogy a kormány, az önkormányzatok és az Állami Számvevõszék között a megítélés különbségei fennállnak. Ugyanakkor úgy hiszem, hogy ennek a dolognak ez a rendje, és éppen ez a mi felelõsségünk, hogy ebben próbáljunk valami megoldásra irányt mutató törvényt alkotni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)