CSIHA ANDRÁS (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elõttünk lévõ három törvényjavaslat közül én egyhez kívánok hozzászólni, a hitelintézetekrõl és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényjavaslathoz.
Alapvetõen, általános jellemzõként elmondható, hogy az adott törvénytervezet követi a pénzügyi szektor fejlõdésével kapcsolatos kihívásokat, és törekszik a pénzintézeti tevékenység biztonságának a megerõsítésére. A tervezet sok szempontból korszerû, és célként tûzi ki az európai csatlakozásunk lehetõségét megalapozó kötelezettségvállalásaink teljesítését a pénzügyek vonatkozásában. Ugyanakkor ezek a pozitívumok bizonyos esetekben az egyes szereplõknél negatívumként - vagy legalábbis túlzott szigorúságként - érvényesülnek.
A törvényjavaslat például az engedélyezés és szankcionálás körében igen szigorú szabályok megállapítására törekszik. Jelentõsnek ítélhetõ a pénzügyi intézmények életében az állami felügyelet beavatkozása, mind a tevékenység, mind a szervezeti kérdések vonatkozásában. A tervezet egyes pontjai elõrelépést jelentenek a korábbi szabályokhoz képest azzal, hogy a nem egyértelmû szabályokat egyértelmûsíti, illetve a felesleges korlátokat elhagyja.
Engedjék meg, hogy ezután a hitelintézeteket egy csoportjával kapcsolatban, a szövetkezeti hitelintézetekkel kapcsolatban és az õket érintõ kérdésekrõl szóljak pár szót. A takarékszövetkezetek - amelyeknek a száma mintegy 280 - körülbelül 1600 településen vannak jelen az országban, a legnagyobb hálózattal rendelkeznek. Jóllehet nem a tõkeerõs és nagy pénzintézetek közé tartozik, de azt hiszem, szerepük abban a vonatkozásban, hogy a lakossághoz legközelebb vannak, nem elhanyagolható.
A takarékszövetkezetek szempontjából jelentõs elõrelépés, hogy csaknem valamennyi tevékenységet végezhetik, ha a személyi és technikai követelményeknek megfelelnek. Elõrelépésnek tekinthetõ a biztonságos mûködés megteremtésével kapcsolatban, hogy a törvény kötelezõvé teszi a takarékszövetkezetek integrációhoz való csatlakozását. Szintén erénye a törvényjavaslatnak, hogy törvényi szinten elõször találkozhatunk annak meghatározásával, hogy egy takarékszövetkezeti integrációval kapcsolatban mi az alapvetõ elvárás.
Ugyanakkor egy-két olyan probléma, amely a törvényjavaslat szakemberekkel történõ megvitatása során is felmerült, ezek a következõk. Elég súlyos kritériumnak, feltételnek ítélik meg a saját tõke, tehát a minimumtõke négyszeresének a megemelését, még abban az esetben is, hogyha figyelembe veszünk bizonyos inflációs hatásokat, tehát hogy ezek is bele vannak kalkulálva.
Amennyiben a tõke minimálértéke - ez a négyszeres emelés - megmarad a törvényjavaslatban, akkor érdemes megvizsgálni, hogy esetleg a határidõben talán valamiféle kedvezményt kellene biztosítani a törvényben. Ezt szükségesnek tartanánk.
A másik ilyen súlyos terület, ami úgy fogalmazódott meg, hogy túlzott szigorúságot tükröz: ezek a vezetõ állású személyekkel kapcsolatos alkalmazási követelmények. Például nem teljesen érthetõ, hogy a takarékszövetkezetek igazgatóságainak, felügyelõbizottsága elnökének a megválasztásához miért kell 26 elõzetes bankfelügyeleti engedély akkor, amikor a szövetkezeti törvény általános elõírásaival ez ütközhet. Itt valójában szükségesnek és indokoltnak látszik a törvényjavaslatnak és a szövetkezeti törvénynek a szigorú összevetése, és a kettõ között valamiféle egyértelmû kapcsolat megteremtése.
A szövetkezés jellegébõl következik az is, hogy azt vetették fel fõ problémaként, hogy amennyiben az igazgatóság elnökének javasolt személyre, illetve a felügyelõbizottság elnökének személyére elõzetesen kérnek a felügyelettõl engedélyt, és ha a szövetkezeti választások során egy harmadik személy fut be, akkor hogyan és miként lehet ezt rendezni. Tehát valójában ez így elég komolynak tûnõ probléma, hogy a két törvény között a szinkron megteremtõdjön.
Miért jelent gondot ez a szigorúnak tûnõ szabályozás a szövetkezetek számára? A vidéken mûködõ pénzintézeteknek jelentõs problémát okoz, hogy helyben nincs megfelelõ szakembergárda, vagy nehezen lelhetõ meg az a kör, amelybõl a humánerõforrást a takarékszövetkezetek számára biztosítani lehet. Emiatt okoz nagy problémát, hogy a törvényjavaslat a szövetkezetek esetében két ügyvezetõ alkalmazását írja elõ, jóllehet az átmeneti rendelkezésekben, elsõ idõben egy ügyvezetõ alkalmazását is lehetõvé teszi. Az alkalmazási és választhatósági feltételek jelentõs megszigorítása, tehát ez a problémakör, az ügyvezetõk, illetve az igazgatóság és a felügyelõbizottság elnökével szemben.
Megfontolás tárgyát kellene hogy képezze az igazgató tanács elnökére, illetve az fb elnökére vonatkozó tervezett szigorításoknak az áttekintése, és erre valamilyen megoldás keresése.
A takarékszövetkezetek nemcsak az Országos Betétbiztosítási Alapnak, hanem az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alapnak is kell hogy befizetéseket teljesítsenek. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azonban úgy tûnik, hogy a kötelezõ OBA-tagság ellenére, a tönkrement takarékszövetkezetek ügyfelekkel szembeni tartozását kizárólag az OTIVA rendezte. Ezért fölmerült - bár ez egy elég sarkos vélemény -, hogy így, a takarékszövetkezetek esetében, az integrációhoz való kötelezõ csatlakozást követõen is, inkább az OTIVA-hoz kellene, hogy a tagsági hozzájárulások befolyjanak.
Ezekrõl szerettem volna én szólni. Összességében a jelzett törvényjavaslatot - az elsõ vonalban küzdõk véleményével is egyeztetve - elfogadásra alkalmasnak tartjuk, de a jelzett problémákat, azt hiszem, még a hátralévõ idõben egyeztetni és valamilyen megoldást találni szükséges. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárt padsoraiban.)