DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Most, a hitelintézetekrõl, az értékpapírokról és az állami felügyeletrõl szóló törvényjavaslat-csomag általános vitájának befejezõ szakaszában érdemes kissé visszatekinteni a vitában felmerült néhány fontos szempontra. Erre törekszem a következõkben a teljesség igénye nélkül.
Mindenekelõtt emlékeztetnem kell arra, hogy Torgyán József igen tisztelt képviselõtársam, aki elõször szólalt fel a Független Kisgazdapárt nevében, nagyon határozottan fogalmazta meg kétségeinket és fenntartásainkat, különösen a bankrendszer eddigi mûködése, konszolidációja, valamint az ennek során kifizetett hatalmas állami ráfordítások, a teljesítményekkel nem arányos bankári mamutjövedelmek kérdésében. Figyelemre méltó, hogy az õt követõ felszólalásában, aki ezen a területen általánosan elismert szaktekintély, Tardos Márton igen tisztelt képviselõtársam is elismerte dr. Torgyán József állításainak helytállóságát, és mint mondotta, idézem: "A bankrendszer átalakulásában, a bankrendszerben kialakult jövedelmekben, a bankok székházépítési tevékenységében rengeteg olyan dolog van, ami súlyosan kritizálandó, és ezzel a kritikával nem csak egyetértek, hanem képviselem is." Sajnos, ezeknek a jogos kritikáknak és ezeknek a komoly ellenvetéseknek magukban a törvényjavaslatokban a megoldását vagy az enyhítését nem találjuk.
Egy látszólag részletkérdés, de ehhez nagyon szorosan kapcsolódik, és itt most azért külön kell szólni a bankszférában kialakult mamutjövedelmekrõl. Természetesnek tartjuk, hogy a magánbankok szférájában egy sikeres magánbank a vezetõinek akkora fizetést és olyan javadalmazást biztosít, amekkorát csak akar, és csillagos ég a határ. Meg kell azonban mondanunk, hogy azoknál az állami bankoknál, amelyek évek óta súlyos költségvetési pénzekbõl 27 konszolidálódnak, ahol egyátalán nem lehet tudni és megállapítani, hogy mely hiteleket örököltek az elõzõ rendszerbõl, mely hiteleket nyújtottak maguk, amelyek végül is visszafizethetetlennek bizonyultak, az is megállapíthatatlan - és nem történt ennek a megállapítására lépés -, hogy az általános gazdasági összeomlás következtében váltak ezek a hitelek behajthatatlanná, vagy a bankári tevékenység hiányosságai folytán, hogy ilyen körülmények között ezeknek az állami bankoknak, közpénzekbõl konszolidált bankoknak a vezetõi ezeket a mamutjövedelmeket élvezzék, ez teljességgel elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan azért, mert nem a saját tõkéjüket, hanem nagyrészt a költségvetési pénzeket, az állampolgárok pénzét veszélyeztetik.
Egy másik kérdés a bankfelügyelet kérdése. Nagyon vitatható - és én erre most nem is szeretnék kitérni -, hogy helyes-e a bankfelügyeletnek az a strukturális megoldása, amire a törvényjavaslat javaslatot tesz. Van azonban a banki vezetõk kérdésében egy olyan probléma, amirõl külön kell beszélni. A törvényjavaslat a bankfelügyeletre bízza - vagy nagyrészt a bankfelügyeletre bízza annak eldöntését -, ki lehet bankvezetõ. Amint Tardos Márton igen tisztelt képviselõtársam beszédében nagyon finoman megfogalmazta, ez nem látszik igazán szerencsésnek. A magam részérõl ennél lényegesen messzebb mennék. Súlyos ellentmondást látok abban, hogy a bankok tevékenységét ellenõrzõ szervezet diszkrecionális jogkörben döntsön azoknak a bankvezetõknek a megfelelõségérõl, akiknek a bankját aztán ugyanez a bankfelügyelet fogja ellenõrizni, felügyelni.
Az én véleményem is az, hogy csak a törvénynek kellene meghatároznia a feltételeket, és ugyancsak egyetértek azzal az indoklással, hogy biztosítani kell a gazdasági életben - különleges súllyal a bankrendszerben -, hogy azok az embereket, akiket az élet folyamán bíróságok rajtakaptak, hogy nem a törvényes kereteknek megfelelõen gazdálkodtak, visszaéltek a jogaikkal, azok ne kezdhessék bankban újra a tevékenységüket. Ennél én azonban továbbmennék, és még ezen túl sok egyéb kritériumot is meg kellene fogalmazni, de ismétlem: a jogszabályban. És rendkívül helytelen, hogy ezeknek a meghatározási jogkörét átengedi a törvényjavaslat a bankfelügyeletnek. Ezáltal tulajdonképpen egy rendkívül erõs hatalmi, mégpedig egy személyi vonatkozású hatalmi centrumot hoz létre, mert valamennyien tudjuk, hogy a bankszféra milyen fontos szerepet tölt be a gazdaság, sõt az egész állam mûködésében, és hogy ennek a káderkiválasztási jogkörét diszkrecionális jogává tegyük egy szervezetnek, ez egy demokráciában teljesen elfogadhatatlan.
Egy másik kérdés. Ugyancsak a vita kezdetén Mádi László igen tisztelt képviselõtársam hívta fel a figyelmet arra, hogy - idézem: "Ezt a törvényi szabályozást olyan emberek készítették a Pénzügyminisztériumban, akiknek szinte kivétel nélkül mind banki felügyelõbizottsági vagy igazgatóbizottsági háttere van, eléggé tisztázatlan és nem átlátható módon." - eddig az idézet. Egyszerûen ez a tény alapos kétségeket támaszt a jogszabály-elõkészítés egész szellemének és irányultságának kérdésében. Itt ennek csak egyetlen vonatkozását kívánom kiemelni. A törvényjavaslat az univerzális bankrendszer irányába történõ fejlõdést célozza meg. Az univerzális bankok általában csak a nagybankok, rendszerint az adott országban oligopol helyzetû mamutbankok lehetnek. Kétségtelen, hogy ezek az óriásbankok többnyire a legtõkeerõsebbek is, és így a bankrendszer stabilitása és biztonsága irányában történõ fejlõdés jelzi, ami a törvény-elõkészítõ tisztviselõk számára is döntõ szempont lehetett. Ráadásul a jó Dimitrov téri fiúk azt tanulták, hogy az állami monopolkapitalizmus a kapitalizmus legfelsõbb foka. Namármost, ha a szocializmus építésében nem voltunk a legsikeresebbek, többen talán jobb meggyõzõdésük ellenére is csinálták, akkor most építsük a kapitalizmust, de legfelsõ fokon, és legyen az monopolkapitalizmus a javából. Ebbõl a prekoncepcióból vagy tudat alatti mélyrétegbõl olyan bankrendszermodell bontakozik ki, amely néhány univerzális óriásbankból álló bankmonopólium kezébe helyezi el a pénzügyi hatalmat.
Néhány európai példa is kézenfekvõ, hogy a világ más részein, de különösen az egyébként gyakran példaként felemlegetett Egyesült Államokban vagy Angliában, bizonyos szempontból Franciaországban, nem egészen ez a modell dominál.
(17.40)
Ezeknek az országoknak a gyakorlata azt mutatja, hogy a bankrendszerben a szakosodott bankok és a pénzintézetek is az univerzális bankokkal hasonló pozíciót tudnak elfoglalni, és ezért ennek a magyar bankrendszernek ebbe az 28 oligopolisztikus, univerzális bank irányába történõ fejlõdését, fejlesztését rendkívül veszélyesnek tartjuk.
Mindezek kapcsán persze - más gondolatmenettel - aggályait fejezte ki Mádi László, igen tisztelt képviselõtársam is. Ismétlem: más oldalról, de õ is fölvetette, hogy a törvényjavaslat szerinti szabályozás olyan koncentrációhoz vezet, ami számos negatív következménnyel jár; olyan óriási pénzügyi konglomerátum jön létre az univerzális bankrendszerben, amelyik áttekinthetetlen, és amelyik sokkal kevésbé ellenõrizhetõ, mint akár a jelenlegi szituációban is a bankok.
Ehhez még egy gondolatot szeretnék itt hozzátenni. Raskó György, igen tisztelt képviselõtársam, aki pedig a bankszakmában komoly nemzetközi gyakorlattal is rendelkezik, õ hívta föl a figyelmet - ez egy visszautalás arra, amirõl már korábban szóltam -, hogy ezekkel a nagybankokkal kapcsolatban már ma is számos, komoly kifogás merül föl. Idézem Raskónak a megállapítását: "Éppen az IPOSZ elnöke a mai nap közölte, hogy rengeteg panasz van a privatizált nagybankokra, gyakorlatilag folyószámla-vezetést sem hajlandók már végezni, nemhogy kis- és középvállalatoknak - vagy pláne mikrovállalatoknak - hitelezzenek.
Egy virágzó, nyugati, jól bejáratott piacgazdaságban a monopolbankok a monopol vagy oligopol helyzetben lévõ univerzális bankok is egy üzleti harcban vannak.
Magyarország azonban egy kis, közepes vagy gyengén fejlett gazdaság; és itt a bankok részérõl nagyon reális az a veszély, amire most már jelzések is érkeznek, és fontos, hogy ezeket a Ház is megismerje; hogy egyszerûen ezek a bankok nem látják el a természetesen rájuk váró feladatokat; hanem egyszerûen kivonulnak, mert olyan kicsi az üzleti érdekük mindebben, hogy más területre koncentrálják az erõforrásaikat; és mint itt a példa is mondja, hogy egyszerûen, egyáltalán nemcsak hogy folyószámla-vezetést sem hajlandóak már végezni, hanem a hitelmûveletek terén sem váltják be a funkciójukból eredõ várakozásokat.
És ugyanitt elhangzott még egy fontos gondolat. Nevezetesen az, hogy az egész gazdaságban már amúgy is megindult egy nagy, koncentrációs folyamat, ami nem természetes. Mert hogyha valaki megnézi akár az európai tõkés országok, piacgazdaságok vállalati struktúráját, de akár az amerikai vállalatstruktúrát is, akkor mindegyikre az jellemzõ, hogy a kis- és középvállalatok igen jelentõs hányadát termelik meg a GDP-nek vagy nemzeti termelésnek - teljesen mindegy, milyen szót választunk.
Következésképp itt van a kisvállalatokból, a szövetkezetekbõl és a magánvállalatoknak egy körébõl egy olyan hatalmas tömeg. És nagyon kérdéses az eddigi tapasztalatok alapján, hogy ez a bankrendszer ezeknek a finanszírozására egyáltalán hajlandó lesz-e. Nagyon veszélyesnek látszik ebbõl a szempontból a jövõ.
Befejezésként még két gondolatot szeretnék önökkel megosztani. Dr. Torgyán József, igen tisztelt képviselõtársam, szeptember 24-i felszólalásában hangsúlyozta a bank ügyfeleinek kiszolgáltatottságát, és az alacsony színvonalú szolgáltatást. Megállapította: "Ma hosszadalmas az ügyfelek várakoztatása, hiányos a tájékoztatásuk, és a sokszor hibás ügyvitel is az ügyfelek kárára ténykedik."
Sajnos - most már nem idézem - személyes tapasztalat az, hogy gyakran egyes bankokban valóban udvariatlan, unott a foglalkozás az ügyfelekkel, a számlavezetés rengeteg hibát tartalmaz, késedelmesek az átutalások - mintha nem az ügyfelekbõl élnének egyes bankok, banktisztviselõk. És sajnos igazuk van, mert évek óta nem az ügyfelekbõl, hanem a bankkonszolidációból élnek, mégpedig pompásan.
Az eddigi törvényhozás sem tett meg mindent az ügyfelek érdekvédelmében. Csak példaképp hozom föl, hogy az Egyesült Államokban a Uniform Commercial Code a szövetségi kereskedelmi kódex bankokkal foglalkozó fejezetében a 4-107. § elõírja, hogy a délután 2 óráig beérkezõ megbízásokat még aznap, a 2 óra után beérkezõket legkésõbb a következõ napon teljesíteni kell. A késedelem súlyos jogi és anyagi következményekkel jár.
Hasonló törvényes elõírások az európai országokban is védik a bankok ügyfeleinek érdekeit. Viszont teljességgel hiányoznak a hazai szabályozásból a bankok szolgáltatásainak, kötelezettségeinek jól körülírt meghatározásai. Ezzel magyarázható, hogy az átutalások és hasonló bankmûveletek napokat, nemegyszer heteket vesznek igénybe, és igen messze vannak az európai normáktól. 29
A jelenlegi törvényjavaslatok is elhanyagolják ezeket a területeket, és ezért nehéz ezeket a törvényjavaslatokat komoly lépésnek tekinteni az Európához vezetõ úton. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)