KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár a két törvényt együttesen tárgyaljuk, de a belsõ munkamegosztás értelmében én a személyi jövedelemadó törvény módosításáról fejtem ki a képviselõcsoport álláspontját.
(11.30)
Nem titkoltam, öröm számomra, hogy a személyi jövedelemadóról szóló vitában most arról adhatok számot, hogy az elmúlt évben tett ígéretünket - reményeink szerint - be fogjuk tartani. Nem szükséges senkit emlékeztetni arra, hogy a tavaly lefolytatott vitában a két legneuralgikusabb pont a marginális kulcs mértéke, illetve az, hogy az már viszonylag alacsony jövedelmi szintrõl sújt, illetve a bonyolultra sikerült adójóváírási rendszer volt. Nem szeretném a vitát újraidézni, de a jövõ évre tervezett változások szempontjából azért két tényre szeretném felhívni a figyelmet.
Az egyik: tavaly még nem volt életben olyan államháztartási törvény, amely kikényszerítette volna az adótörvények elfogadását, a költségvetési törvény módosító javaslatairól történõ szavazás elõtt. Ebbõl aztán az következett, hogy a feszítõ költségvetési többletkiadási javaslatok ellentételezésére kézenfekvõ volt, hiszen más lehetõségünk már nem is kínálkozott, a személyi jövedelemadótól elvárni a magasabb költségvetési bevételt.
Így alakult ki erre az évre a 900 ezer forint feletti jövedelmek 48 százalékos adóztatása. Azért lényeges erre emlékezni, mert akkor azt mondtuk, hogy ideiglenes értéknek tekintjük a 48 százalékot, és törekszünk arra, hogy ez már a következõ évben kezelhetõ mértékre visszaálljon.
A második tény: 1995-ben az 1996. évi gazdaságpolitikai feladatok tervezése, formálása során nem volt realitása annak, hogy adóterhelés- mérséklést valósítsunk meg, sõt az egyensúlyi követelmények teljesítéséhez elengedhetetlenül szükség volt némi adóterhelés-növelésre.
Akkor sem volt azonban, mint ahogy most sem közömbös, hogy mely jövedelemtulajdonos rétegre milyen többletterhet rakunk. A szocialista képviselõcsoport akkor olyan adójóváírás mellett szállt síkra, amely 33 kíméletesebb volt a 400-800 ezer forintos éves jövedelmet elérõkkel szemben. Ezt, és a 30 milliárd forint többletbevétel-elvárást figyelembe véve alakult ki az az adójóváírási rendszer, amely méltányos volt ugyan, de mi is tudtuk, hogy kezelése az adózók számára némi fejtörést fog okozni, és hosszú távon a bonyolult rendszer nem fenntartható.
Tehát amikor a kormány által benyújtott személyi jövedelemadó törvényt értékeljük, akkor nem szabad elfeledkeznünk az elõzményekrõl, és az ezek kapcsán kialakult jövedelmi pozíciókról sem. Azzal, hogy a jövõ évi célkitûzéseink teljesülhetnek akkor is, ha az adóteher mérséklõdik - reményein szerint, ugye, másfél százalékkal -, lehetõvé válik a marginális kulcs mértékének lecsökkentése, az adósávhatárok emelése és az alkalmazotti adójóváírás egyszerûsítése.
Ahhoz a gazdaságpolitikai célrendszerhez, amelyhez a Szocialista Párt és koalíciós partnere is két éve összességében következetesen ragaszkodik; egyik oldalon azért, hogy az adórendszer is ösztönözze a gazdasági növekedést; azért, hogy a kevésbé látható és fogható gazdaság feltáruljon; azért, hogy a nagyobb teljesítményre erõteljesebb motiváció érvényesüljön, s ahhoz a megtermelt jövedelmeket kisebb mértékben kellene koncentrálni, de ugyanakkor a költségvetésen keresztül megvalósuló állami kötelezettségvállalások teljesüléséhez szükséges források sem nélkülözhetõk, amit az adórendszernek kell kielégítenie. E két követelményrendszer egyidejû teljesítése meglehetõsen ellentmondásos helyzetet teremt a döntéshozók számára.
Ennek ellenére úgy érezzük, hogy a törvényjavaslat elõkészítése során sikerült megtalálni a legkisebb közös nevezõt, azaz a két miniszteri biztos megbízása sikeresnek bizonyult. Ez akkor is igaz, ha éppen a szocialista frakció háza tájáról indult útjára az alternatívakeresés, amely aztán valódi súlyától jobban borzolta a kedélyeket. Pedig azt hiszem, természetesnek kell tartani az újabb és újabb megoldási lehetõségek keresését, persze csak olyanokat, amelyek ugyanazon célt valósítanak meg, csak éppen eltérõ eszközökkel.
Minden évben - idén nem csak a most kezdõdõ tárgyalás során - vita folyik az egyéni és a családi jövedelemadóztatás közötti különbségekrõl, és különösen az ellenzéki oldalról fogalmazódik meg a családi adózásra való áttérés szükségessége. Figyelmen kívül hagyva természetesen annak költségvetési kihatását.
Ebben az évben - remélhetõleg az eltérõ megközelítés során - hasznosulni fog a költségvetési bizottság albizottságában lefolytatott szakmai vita érvrendszere is. Miközben az a vita is rávilágított arra, hogy a családi együttadózásra való átállásnak az elkövetkezendõ években nincs realitása, a benyújtott törvényjavaslat kompromisszumként megkísérelt bizonyos családi elemeket, adókedvezményt egy szûk, körülhatárolt réteg számára beépíteni a szabályozásba.
Néhány elõnyös hatása mellett; ilyenek a kedvezményt év közben folyamatosan érvényesíthetõ, adóigazgatási eljárásban könnyen kezelhetõ... Tehát néhány ilyen elõnyös hatása mellett azonban nem árt arra emlékeztetni, hogy hasonló kedvezményes rendszer már volt, és éppen azért töröltük el, mert részben családi pótlék jellegû, és azt is kell tudnunk, hogy a családi típusú adóztatás irányába nem jelent átütõ erejû változást. A szocialista képviselõcsoportban jelentõs azon képviselõk száma, akik nem nézik jó szemmel a családi elemek beépítésének hátrányait, különös tekintettel arra is, hogy a beépített kedvezmény a magasabb jövedelmûeket is preferálja.
Nem elképzelhetetlen, hogy a módosító javaslatok után az így visszaadott összeg végül is a családi pótlékon keresztül jut más helyzetû jövedelemtulajdonosokhoz.
Tisztelt Képviselõtársak! Tudatában vagyunk annak, hogy az egyéni körzetekben megválasztott képviselõk - és ez most bennünket érint a leginkább - számos, markánsan megfogalmazott ellenérzéssel fogják szembetalálni magukat a mezõgazdasági kistermelés kedvezményének átalakítása miatt.
Megértjük azt, hogy minden változás magában hordoz ellenérzéseket, kételyeket. Ezek leginkább abból fakadnak, hogy az érintetteknek még nem volt módja elmélyülni a változásokban, nem volt módja megismerni a változások anyagi és adminisztrációs következményeit. Ha a kiindulóhelyzetet megismerjük, a változtatás szükségességét nehezen vitathatjuk, vagyis ma a mezõgazdasági kistermelõk köre - az én ismereteim szerint - körülbelül 1,6 millió fõre tehetõ, és ebbõl 10-12 ezer fõ mutatott ki adóköteles jövedelmet, ahogy arra a miniszter úr is utalt, vagyis még ha tudjuk azt, sokan legfeljebb a saját fogyasztásukat termelik meg, nem kevés azon kistermelõk száma, akik 34 hozzájuthattak ily módon adómentes, személyes jövedelemhez, amely más jövedelmi tulajdonosokhoz viszonyítva méltánytalan és indokolhatatlan megkülönböztetést jelent. És az is nyílt, és azt hiszem megalapozott feltételezés, hogy az árnyékgazdaság egy jelenetõs része a mezõgazdasági kistermelõkkel kapcsolatban álló kereskedõknél, szolgáltatóknál alakult ki.
Éppen ezért úgy ítéljük meg, hogy gondolkodni kell a további megoldási javaslatokon is, mint ahogy arra a gazdasági bizottságnak az elõadója is utalt. Kedvezmények átalakítását említettem, és ez valóban azt jelenti, hogy nem az eddigi adókedvezmények megvonása a cél, hanem az, hogy egyrészt a kedvezmény látható jövedelemhez viszonyuljon, és a kedvezményt valóban az kapja, akit az tevékenysége miatt valóban megillet. És az, akit az nem illet meg, ne élvezze annak hasznát.
Az átalakítás tehát nem jelenti azt, hogy a költségvetésnek a kistermelõi szférából az eddigitõl nagyobb adóbevétele származik, sõt, az adóból nyújtott kedvezmények révén megvalósul az, hogy meghatározott termelési érték alatt a mezõgazdasági kistermelõ nem fog adót fizetni.
Azért, hogy hosszú távon is átlátható és mûködõ rendszert alkossunk, elõször is meg kell barátkozni azzal, hogy ezután lesz õstermelõ, lesz õstermelõi igazolvány, és lesz ezen belül olyan õstermelõ, aki mezõgazdasági kistermelõnek számít, akire számos kedvezõ adózási szabály vonatkozik; ami attól függ, hogy milyen adózási módot választ; tételes költségelszámolást, 10 százalékos költséghányaddal számol, vagy meghatározott átalányadót fizet. Akinek azonban az adott évben a bevétele nem éri el a 100 000 forintot, az mentes az adó fizetése alól.
(11.40)
Nyilván nem várható el, hogy most részletesen szóljak a kedvezményekrõl, a szabályokról - ezt egyébként a miniszter úr alaposan megtette. Azt azonban szükségesnek tartom elmondani, hogy bizonyos adminisztrációs elvárásokkal azért szembesülni kell a jövõben. Ennek mértéke is attól függ, hogy milyen adózási módot választ a kistermelõ. Ha a legbonyolultabbat, a tételes adózást választja, akkor a segítségül hívott szakképzett könyvelõ díját az adóból kifizetheti. Más adózási módnál pedig csak a bevételeket kell rögzítenie, nem kockás füzetben, mint eddig, hanem az õstermelõi füzetben.
Már tavaly is megcéloztuk az egyéni és társas vállalkozás határozott elkülönítését. Akkor a feltételeket nem sikerült úgy átalakítani, hogy az semleges legyen a tekintetben, hogy éppen milyen vállalkozási formában végzi valaki a tevékenységét. A törvényjavaslat e tekintetben jelentõs elõrelépést mutat - és joggal tûzhetõ ki célként az, hogy az egyéni vállalkozók adózását a jövõben a személyi jövedelemadó törvény szabályozza. És mivel a számviteli törvény hatálya alól a vállalkozók így kikerülnek, így jelentõs adminisztrációs tehertõl mentesülhetnek.
Persze, érdemes tanulmányozni a törvény mellékletében részletezett, elszámolható költségtételeket, hiszen nem titkolt szándékunk, hogy az adómérsékléssel párhuzamosan az adóalap szûkítését eredményezõ költségelszámolási lehetõségeket ésszerûen szigorítsuk.
Azzal, hogy a vállalkozók hasonló módon, mint a társas vállalkozást folytatók, szert tehetnek - különbözõ jogcímeken, de egyazon feltételekkel - adókedvezményekre, és még a pénztartalékolás szempontjából pozitív módon megkülönböztetettek, joggal bízunk abban, hogy a társasági adóból való kijövetel nem okoz megrázkódtatást számukra, és a mesterséges politikai viharoktól is mentesül, a tisztább, átláthatóbb irányba tett elmozdulási szándékunk.
A képviselõcsoport egyetért a tõke- és a vele rokon jövedelmek egységes adóztatásának elgondolásával és a törvényjavaslatban meghatározott mértékkel, hiszen a befektetési lehetõségek változatos kínálatával párhuzamosan, a javasolt szabályozással lehetõvé válik a munka- és tõkejövedelmek adóterhelés- összhangjának megteremtése.
Valószínûsíthetõ, hogy a múlt hétre beharangozott diáktüntetés számos, remélt résztvevõje - végül aztán, akik távol maradtak -, ezek a diákok még idõben értesültek arról a kormányzati szándékról, amely most a személyi jövedelemadó törvényjavaslatban számukra igen kedvezõen testet is öltött. Az egyik ilyen változás az ösztöndíjjal kapcsolatos, azaz, ha valaki az intézményi munkáért juttatást kap, akkor az így megszerzett jövedelem egy 35 része adózás szempontjából ösztöndíjnak számít. A másik kedvezõ elmozdulás pedig a tandíj kedvezményének jelentõs módosulásában fedezhetõ fel. Nem kizárt, hogy a természetbeni étkezés és különösen az utalványban juttatott étkezési hozzájárulás adómentességének megszüntetése az elkövetkezendõ hetekben, jelentõs vitát fog generálni a képviselõtársak körében. Annál is inkább, mert az utalványban gazdaságilag érintett érdekeltségek már elkezdték a képviselõk meggyõzését a jelenlegi gyakorlat fennmaradása érdekében.
Akkor, amikor az adóterhelés meghatározásra került, és ez az új adótáblában és az új sávhatárokban testet öltött, a javaslat kidolgozói számoltak azzal, hogy az adómentesség megszûnése növeli az érintettek adóterhelését.
Tisztelt Ház! Összefoglalva: a szocialista képviselõcsoport alapvetõen egyetért a benyújtott törvényjavaslattal, s a várható módosító javaslatai szinkronban lesznek mindazokkal a célokkal, amelyek a jövõ évi gazdaságpolitikai elgondolásokat hivatottak megvalósítani. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)