DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! Igazán nagyon nagy türelemmel vártam ki a soromat, mert nagyon érdekes volt ez a vita. Azt gondolom, hogy egy jelentõs társadalmi rétegrõl szólt. Nemcsak azért beszélek most egy másik társadalmi rétegrõl - a családokról, a gyermekekrõl -, hogy témát váltsunk, hanem teszem ezt azért is, mert a Kereszténydemokrata Néppárt alapeszménye az önkéntesen szervezõdõ, erõs, összetartó hálót képezõ közösségekbõl kialakuló társadalom, amelynek legfontosabb sejtje a család.
A család kiemelt jelentõsége, úgy véljük, abból fakad, hogy a jövõ társadalmai, különösen a gyermekek léte, erkölcsi, fizikai, szellemi állapota a családokon múlik. A Kereszténydemokrata Néppárt a jövõbe tekintõ párt, tudja, hogy a létezõ demográfiai csapdahelyzetbõl való hosszú távú kitörés megalapozása csakis a család és a gyermeknevelés erkölcsi és anyagi elismerésének növelésével lehetséges. Ezért nem fogadhatja el soha, hogy a múlt és a jelen terheit a jövõ generációra terheljék.
Úgy véljük ezért, hogy a mindenkori, a nemzet jövõjéért felelõsséget érzõ és vállaló kormány gazdaságpolitikájának elsõsorban azt kellene lehetõvé tenni, hogy a szülõk maguk gondoskodhassanak a család anyagi létalapjáról. Mivel ma ez a gyermekeket vállaló családok esetében kormányunk kétéves tevékenysége után egyre kevésbé lehetséges, így a nagyobb családok többletterheit az államnak kötelessége lenne kompenzálni. De legalább az minimálisan elvárható, hogy az állam ne hozza lehetetlen anyagi helyzetbe a jövõ terheit hordozó többgyermekes családokat. Az emberi élet értéke és a személy méltósága elismerése alapján jogos igény az, hogy az életadással és a gyermekneveléssel kapcsolatos - fõleg az édesanyákat terhelõ - többletfeladatokat a társadalom végre ismerje el hasznos munkavégzésként, munkajogilag, és azt erkölcsi és anyagi támogatással fejezze is ki, például a személyi jövedelemadó-törvényben.
Azt is mondhatnám most, hogy mi, kereszténydemokraták, örömmel üdvözöljük a kormány erõfeszítéseit az adóterhek 1997. évi csökkentésének irányában, különös tekintettel a javaslatban szereplõ - bár szûk - családi jellegû kedvezményekre, ha nem tudnánk azt, hogy az adó az államnak egy olyan erõs eszköze, fegyvere, amelynek esetenkénti növelésével vagy csökkentésével, kedvezmények adásával vagy megvonásával erõs nyomást képes gyakorolni a társadalomra, ahogy éppen az adott kormány politikai érdeke megkívánja. Tehát ha 1997. nem lenne a választási kampányra való felkészülés éve, s ha mi nem számoltuk volna ki, hogy mindannak, amit két év alatt a kormány a családoktól, a gyermekektõl elvett, annak most csak egy töredékét kívánja visszaadni. Eközben pedig az eddigi megnyilatkozásokból az a tendencia szûrhetõ le, hogy a kormányzó pártok ezeket a változtatásokat mint jelentõs elõrelépéseket akarják bemutatni és elfogadtatni. Érzékeltetni próbálják a társadalommal, hogy ezeket a könnyítéseket a szakértelemmel megáldott kormány áldásos tevékenységének eredményeként lehet most bevezetni.
Pedig ez a javaslat nem más, mint a szociálliberális kormány súlyos kritikája, eddigi tevékenységével szemben. A visszatérés - például a gyermekkedvezmények esetében - egyértelmûen annak beismerése, hogy a mostanáig követett út hibás volt. De nyilván jelentõs szerepet játszik ebben a lépésben az is, hogy a társadalom a keresõk- eltartottak arányának kedvezõtlen alakulása miatt, a gyermekeket vállaló családok fokozódó elszegényedése miatt egyre erõteljesebben kéri számon az igazságos közteherviselés elvét a baloldali, szociálisan érzékeny kormányon, s a miniszterelnök úron, akinek ez kedvenc szlogenje.
A kereszténydemokraták számára tehát a családok támogatása alapelv. Hagyomány ugyan, hogy a három- vagy többgyermekes családokat tekintjük nagycsaládnak, szeretnénk efelé törekedni, azonban a mai súlyos demográfiai helyzetben úgy véljük, hogy minden egyes gyermek kincs, az egy gyermek is az, akinek létét az államnak az adótörvényben el kell ismernie. Ismerjük persze nagyon jól az ezzel kapcsolatos ellenérveket. Miért fizessen az állam az egykék után bármilyen módon is? Vagy miért adjon kedvezményt neki? Az elsõ és a második gyermek figyelmen kívül hagyása viszont olyan terhet jelenthet a családoknak, ami miatt nem tudnak már a harmadik, vagy ennél több gyermek vállalására vállalkozni.
Mindkét gondolatmenetnek eleget téve, ezért mi azt javasoljuk, hogy az elsõ, illetve a második gyermek után is illesse meg adókedvezmény a családokat, természetesen nem a javaslatban szereplõ ezer forinttal, hanem annál magasabb összeggel, például ennek a duplájával. A szokásos ütemet követve ez az esetek döntõ részében biztosíthatja a családnak a lehetõséget a harmadik vagy akár ennél több gyermek vállalására is.
Erre vonatkozó módosító javaslatainkat természetesen be fogjuk nyújtani, bár az elmúlt két év után már nincsenek illúzióink, hogy a kormány egyetlen kereszténydemokrata javaslatot is támogatni fog. Most is az fog történni - mint tavaly, a személyi jövedelemadó vitájában -, hogy a két kormányzó párt meg fogja vívni szokásos belsõ csatáját. Adókedvezmény, vagy családipótlék-emelés? Mi igazán örömmel üdvözöljük a Magyar Szocialista Párt javaslatát a gyermekek után járó adókedvezményt illetõen, támogatni fogjuk, de elvárjuk, hogy a mi javaslatunk is támogatást kapjon, az, hogy minden gyermek, megkülönböztetés nélkül kapjon adókedvezményt.
Hasonlóképpen örülünk a szabaddemokraták családipótlék-emelésére tett javaslatának, ha be fogják nyújtani, természetesen támogatni fogjuk, de emellé is mellétesszük a saját javaslatunkat, hogy váljon a családi pótlék ismét alanyi jogúvá. Természetesen tudjuk, hogy mindkét technika más-más családi réteget fog támogatni, hisz az adókedvezmény megadásával a három- vagy többgyermekes családok esetében ismert, hogy egy jelentõs része nem is rendelkezik adóköteles jövedelemmel, míg a családi pótlék esetében - természetesen inflációt enyhén követõ módon - egy más réteget fogunk támogatni. A Kereszténydemokrata Néppárt mindig is a családi típusú jövedelemadózás híve volt, marad, és a jövõben is az kíván maradni. Éppen ezért alapjaiban sem értünk egyet a kormány személyi jövedelemadó-tervezetével.
A kormány törvényjavaslatának indoklásában az alábbi kitétel olvasható: "Az egyéni alapú személyi jövedelemadózásról az együttes adózás bármely formájára való áttérés feltételei nem adottak." Bár én még emlékszem, hogy nem olyan túl régen pénzügyminiszter úr erre látott lehetõséget.
A javaslat, méltányolva az eltartottak figyelembevételére vonatkozó érveket, szûk körben most lehetõvé teszi, az eltartottakra tekintettel, az adóból visszatartható kedvezmény igénybevételét. A kereszténydemokraták ezzel az állítással nem értenek egyet. Ennek az állításnak mind az elméleti, mind a gyakorlati elõfeltevései hamisak. Az elméleti elõfeltevések - amelyek egy igazságos adórendszer mögött állnak, azaz hogy az adórendszer legyen méltányos mind horizontálisan, mind vertikálisan - azt jelentik, hogy az állampolgárok teherviselõ képességük arányában járuljanak hozzá a köz kiadásaihoz. Nyilvánvaló az, hogy az állampolgárok teherviselõ képessége nem határozható azonban meg úgy, hogy pusztán szociális társadalmi kötöttségek nélküli egyénenként kezeljük õket. Az állampolgároknak elsõsorban közvetlen környezetükkel, gyermekeikkel, hozzátartozóikkal szemben vannak kötelezettségeik, és csak mindezek után a tágabb közösséggel, elõbb a lokálissal, majd a nagyobb közösséggel, az állammal, a társadalommal szemben. Így minden olyan adórendszer, amely eltekint az állampolgárok családi kötöttségeitõl, szükségképpen méltánytalan és igazságtalan.
(12.10)
Az a fiskális szemlélet pedig, amely úgy véli, hogy az állampolgároknál lévõ jövedelmek valójában a költségvetés tulajdonát képezik, és csak idõleges pénzbeni használatra engedi át ezeket a jövedelmeket a pénzügyi kormányzat, mélyen cinikus. A személyi jövedelemadó-rendszer alapvetõ méltánytalanságát a hétköznapi élet tényei is igazolják. Pártunk egy társadalomkutató intézet bevonásával számításokat, tanulmányokat készíttetett egy családi típusú adórendszer bevezetésének a lehetõségérõl. E számításokból teljesen nyilvánvaló, hogy az adózók közül azokat kezeli igazán méltánytalanul a kormány által benyújtott adórendszer, akik több gyermeket tartanak el. Így például míg a benyújtott adótervezetben egy átlagos, gyermektelen adófizetõ háztartás átlagos adórátája 11,9 százalék, addig egy háromgyermekes, átlagos család átlagos adóterhelése 17,4 százalék. A fenti számok jól mutatják azt, hogy a gyermekes háztartásokat a jelenlegi adórendszer csapdahelyzetbe kényszeríti.
A gyermekek eltartása érdekében egyre több jövedelemre kell vagy kellene szert tenni, amelynek egyre nagyobb hányadát vonja el tõlük a költségvetés. Így például míg ez a hányad egy átlagos, háromgyermekes adófizetõ háztartás esetén 13,45 százalék volt 1994-ben, ez az összeg 1997-re a kormány tervezete szerint a már említett 17,4 százalékra nõne, azaz míg a példaként idézett háromgyermekes család átlagos adóterhe átlagosan 4 százalékkal nõ, az átlagos gyermektelen háztartás adóterhe csupán 2 százalékkal fog nõni 1994 és 1997 között.
A fenti tény világosan mutatja, hogy a jelenlegi kormányzat cinikus módon a terhek nagyobb részét a gyermekes háztartásokra, így a gyermekekre helyezi. Holott mindannyiunk számára ismeretes az a tény, hogy az elmúlt évek terheinek döntõ részét a gyermekekkel, a jövõ generációjával fizettette meg a kormányzat.
A vizsgálatok szerint ma a hat év alatti gyermekek több mint 40 százaléka szegénynek tekinthetõ. Ez a folyamat az utóbbi két évben jelentõsen felgyorsult. Elég, ha itt csak a Bokros-csomagra vagy a tandíjrendeletre utalok. Úgy véljük, ez a folyamat nem valamifajta történelmi fátum, hanem a kormány tudatos politikájának az eredménye. Éppen ezért minden lehetséges eszközzel meg kell állítani a gyermekek elszegényedését, fel kell hagyni a gyermekek kirablásával. A gyermekek helyzetének a javítása elemi, morális kötelezettségünk. Másfelõl a társadalom józan érdeke is ezt diktálja, hiszen a jelenlegi demográfiai krízis hamarosan a társadalombiztosítási rendszerek összeomlásához fog vezetni.
A növekvõ számú, jól képzett új generáció megszületése mindannyiunk közös érdeke, miniszterelnök úr sokszor szokta mondani, közös nemzeti érdekünk. A mindenkori pénzügyi kormányzat szokásos érve persze az, hogy nem szabad a szociálpolitikát és az adórendszert összekeverni. Mint erre már fentebb utaltam, ez elméletileg is tarthatatlan, és a nemzetközi gyakorlat sem támasztja alá. Így például 1990-ben a 23 OECD- tagállamból 22 valamilyen formában figyelembe vette és veszi az eltartott gyermekeket és a házastársat. Föltételezem, hogy államtitkár úr ezt ismeri.
A másik érv az, hogy nincs rá forrás. Ez az érv sem helytálló. Az 1997. évre tervezett adórendszer mellett egy családi típusú adórendszer három- és többgyermekes családokra mintegy 13 milliárd forint eltérést okozna a költségvetés bevételi oldalán. Ezt például - anélkül, hogy most cinikus akarnék lenni - összevetem a Budapest Bank ügyletével, még mindig jóval kevesebb. Joggal felmerül tehát bennünk, hogy a kormányzat a gyermekek kirablásával óhajtja zavaros pénzügyi ügyleteit finanszírozni.
Összefoglalva: a Kereszténydemokrata Néppárt úgy látja, hogy a kormány által benyújtott adótervezet a gyermekek elszegényedésének folyamatát nem akadályozza meg, sõt tovább erõsíti. Két év alatt valóban alapjaiban rendült meg a családok helyzete, a kormánynak ma sincs családpolitikája, csupán szociálpolitikai elvonások vannak reformok mögé bújtatva, számok, számok, számok, és mögöttük mára elveszett az ember és a gyermek.
Nem fogadjuk el azt a szemléletet sem, hogy a gyermektámogatás szociális segéllyé degradálódjon, amellyel szociálliberális kormányunk a meg nem született és megszületett gyermekek helyzetét kezeli. A gyermektámogatási rendszer az államnak a nemzet jövõjéért vállalt felelõsségének és kötelezettségének eszközévé kell válnia.
Pártunk egy családi típusú adórendszer fokozatos bevezetésének elkötelezett híve. Nevetséges tehát, hogy míg kockázatos pénzügyi befektetéseket támogat a kormány, addig a legfontosabb és a biztosan megtérülõ befektetést, a jövõ generáció felnevelését nem. Az elkészült számítások alapján joggal állíthatjuk azt, hogy a morális kötelezettségünknek eleget tudunk tenni a költségvetés forrásainak átcsoportosításával, másfelõl az adórendszer prioritásainak átalakításával.
Lehetséges tehát ma is családi típusú jövedelemadózás fokozatos bevezetése. Ennek 1998. évi megvalósításához államtitkár úr rendelkezésére fogom bocsátani azokat a számításokat, elõkészített anyagot, amellyel '98-ban megvalósítható. Továbbá be fogunk nyújtani egy határozati javaslatot, kérve a magyar Országgyûlést, hozzon határozatot arról, hogy 1998-ban bevezetésre kerüljön a családi jövedelemadózás választhatósága. Ha ez nem valósulna meg 1998-ban, akkor mi, kereszténydemokraták 1998 után - kormányra kerülve - meg fogjuk valósítani. Köszönöm szépen a türelmüket .(Taps az ellenzék padsoraiban.)