DR. KÓNYA IMRE (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Talán nem meglepõ, hogyha én is lényegében azokkal a kérdésekkel fogok foglalkozni felszólalásomban, amellyel az elõbb Mészáros István, a szabaddemokraták képviselõje foglalkozott, hiszen valóban ezek a lényeges csomópontjai a mostani illetéktörvény módosításának.
Úgy gondolom, a hangsúlyok némileg mások lesznek tekintettel arra, hogy én egyáltalán nem érzékelem, hogy ebben az illetéktörvényben jelentõs pozitív változások lesznek, vagy vannak ebben a módosító javaslatban. Ugyanakkor úgy érzékelem, hogy azok a változások, amelyekkel kapcsolatos óvatos kritikát Mészáros István is megfogalmazott, igencsak aggályt keltõek.
Ezen túlmenõen pedig föl szeretném hívni majd a figyelmet még egy olyan pontra, amirõl az elõttem szóló nem beszélt, de amit a magam részérõl rendkívül aggályosnak tartok.
Mindenekelõtt a bírósági illetékeknek a módosításával szeretnék foglalkozni, nevezetesen arról szeretnék itt beszélni, hogy a bírósági illetékek esetében az illetékminimumot rendkívül drasztikusan emeli fel a törvényjavaslat. Számos olyan illetékfajta van, ahol négyszeresére emeli ezt a minimumot.
Az indokát megadja a törvényjavaslat indokolása. Arról beszél - és ezt aligha lehet vitatni -, hogy 1993-ban került sor a bírósági eljárási illeték átfogó felülvizsgálatára, és az akkor megállapított illetékminimumok idõközben elértéktelenedtek, miközben - és ez a dolog lényege, azt hiszem - a bírósági ügyek száma, és ezzel egyidejûleg a bíróságok személyi és dologi kiadásai tovább növekedtek.
Abból az indokolásból kétfajta ok hámozható ki. Az egyik az, hogy a bíróságok terhei, az ügyek száma, a személyi és dologi kiadások növekedtek. Tehát akkor szükséges az illetékekben is ehhez pluszforrást keresni azoktól, akik a jogszolgáltatást igénybe veszik ugyanezen bíróságoktól. Magyarul: a bevétel növelése az elsõdleges cél. Ez az egyik része, ami az indokolásból kiderül.
A másik része az, hogy vajon nem lehetne-e esetleg az illetékekkel is - bár ezt nem mondja ki az indokolás - elérni azt, hogy az ügyek száma valamelyest csökkenjen.
Úgy érzem, és elõször ezzel a másodikkal szeretnék foglalkozni, mintha ez lenne az elsõdleges indoka ennek az emelésnek, hiszen a minimumot emeli, miközben a százalékos értéket változatlanul hagyja. És - ami nagyon lényeges, szembeszökõ és szembetûnõ - a maximumot is változatlanul hagyja.
Mirõl szól ez a történet? Arról szól, hogy például a polgári peres ügyeknél az eddigi kétezerrõl ötezerre emeli a kifizetett minimumot. Az gyakorlatilag azt jelenti, hogy a 33 333 forinthoz képest a 83 333 forintnál érjük most már el azt, ahol a 6 százalék eléri az egyébként kifizetett minimumot. Magyarul, hogy érthetõ legyen: aki 83 333 forintnál kevesebb ügyértékû pert indít, annál a 6 százalékos értéknél magasabb illetéket kell annak befizetnie. Miközben a maximumot, a 750 000 forintot változatlanul hagyja, holott az inflációnak nyilvánvalóan a maximumra, a 750 000 forintra is kihatással kell lennie.
Tehát ha csak a bevétel a megnövekedett ügyszámmal, a bírósági terheléssel és kiadásokkal kapcsolatos igénynövekedés teszi indokolttá, hogy nagyobb bevételre tegyünk szert az illeték következtében, akkor semmiképpen nem érthetõ, hogy miért csak a viszonylag alacsony ügyérték mellett perlõket sújtjuk, és miért a minimumot emeljük föl, miközben a maximumot változatlanul hagyjuk.
Tehát valószínû, hogy itt egy másik szempont is érvényesül. Nagyon úgy érzem, hogy ez az a szempont, hogy próbáljuk meg elérni, hogy ne pereljenek lehetõleg. Tehát felemelem az illetéket, és olyan magas ez az illeték a kis perértékû követelést támasztók esetében, akik nagy valószínûséggel esetleg kiskeresetûek is, de nem annyira kiskeresetûek, hogy a költségmentességet megkaphatnák. Nyilván ezeknél vezethet ez az illetékemelés olyan megfontolásra, hogy akkor inkább nem keresem az igazságot a bíróságnál.
(19.00)
Tisztelt Képviselõtársaim! Úgy gondolom, miközben messze egyetértek azzal, amit Mészáros István a jogszolgáltatással kapcsolatos anomáliákról és ennek az ágazatnak a sajnálatos, válságos helyzetérõl szólt, nevezetesen arról van szó, hogy valóban a hosszú-hosszú évekig elnyúló perek, aztán a végrehajtási problémák következtében elszaporodtak ezek a behajtó társaságok és egyre többen legyintenek és mondják azt, hogy nem is érdemes a bírósághoz fordulni, mert hiszen Magyarország valóban az adósoknak a Mekkája immár, és itt érdemes tartozni, mert úgysem lehet behajtani.
Nos, ha ezt a közvélekedést úgy erõsítjük, hogy ráadásul még az illetékminimumokat oly mértékben emeljük meg, hogy ezáltal is elmenjen a kedvük a kis követeléssel rendelkezõk közül azoknak, akiknek a jövedelmük egyébként alacsony, tehát nem tudják megfizetni, és így nem fogják igénybe venni az igazságszolgáltatást, akkor úgy érzem, tisztelt képviselõtársaim, hogy ezáltal az ügyek száma lehet, hogy csökken, de semmiképpen nem olyan irányba haladunk és olyan irányba befolyásoljuk az állapotokat a törvényhozásban, amely támogatható lenne. A Néppárt ezt a törekvést nem támogatja, a Néppárt úgy gondolja, hogy ezúttal is a törvényhozó, nevezetesen a kormány, aki ezt a javaslatot elõterjesztette, fordítva ült a lóra, mert valóban a bíróságok terheit csökkenteni kell, helyesebben, a bíróságok lehetõségeit, anyagi eszközeit és a többi, és a többi, oly módon kell növelni, hogy igenis eleget tudjanak tenni a megnövekedett terheknek. De ne oly módon, hogy szándékosan, mesterségesen, és az illetékek emelésével próbáljuk a bírósági ügyek számát csökkenteni.
A Néppártnak tehát az az álláspontja, hogy ha a bevételek növelése vonatkozásában indokolt is lehet a bírósági eljárási illetékekbõl befolyó összegeknek a növelése, figyelembe véve az inflációt is, ez semmiképpen sem egyoldalúan az alacsony perértékû ügyekben kereskedõknek a terhére történhet. Legalábbis egyenlõ mértékben indokolt "sújtani" - most ezt idézõjelben mondtam - a magas perértékûeket és az alacsony perértékûeket, ha nem a közteherviselés érdekében pozitíve diszkriminálni kellene az alacsony perérték mellett pereskedõket. De, hogy fordítva történjék, ez a megkülönböztetés mindenképpen elfogadhatatlan a Magyar Demokrata Néppárt számára.
A másik kérdés a vagyonszerzési illeték vonatkozásában, pozitíve szólt és indokoltan dicsérte meg a javaslatnak azt a rendelkezését Mészáros István szabaddemokrata képviselõtársam, amelyik a telekszerzéssel egy elbírálás alá kívánja a padlástér- és tetõtérszerzést helyezni illeték szempontból. Magyarul, hogyha telket vásárolok lakásépítés céljára, akkor kedvezményben részesülök. Négy év alatt, ha fölépítem a lakást, akkor nem kell gyakorlatilag illetéket fizetni, amely fizetési kötelezettséget addig az illetékhivatal felfüggeszti. Ugyanezt a kedvezményt kiterjeszti - azt kell hogy mondjam, hogy nem teljes mértékben - a javaslat a padlás- és tetõtérre. Azt hiszem, hogy gyakorló jogászok megerõsítenek abban, hogy az a rendelkezés, amely szerint csak a telekkönyvben önálló ingatlanként és ilyen minõségben bejegyzett tetõtérre és padlástérre vonatkozik ez a kedvezmény, az nem elégséges, nem elegendõ. Mert azt jelenti, ha egy lakóháznak, amelyik a telekkönyvben egységes ingatlanként van bejegyezve, annak a tetõterét eladja a tulajdonos vagy tulajdonosok arra a célra, hogy azt beépítse a vevõ és lakást építsen benne, ha elõtte ezt az ingatlan-nyilvántartásba át kell vinni, hogy ez egy önálló ingatlanként bejegyzett tetõtér, az egy olyan tortúra és olyan idõveszteség is, hogy azalatt jószerével fölépülhet a tetõtérben a lakás, megépülhet a tetõtérben a lakás. Ezért indokolatlan ezt a kitételt beletenni, hogy csak az önálló ingatlanként nyilvántartott tetõtérre és padlástérre vonatkozik a kedvezmény. Nyugodtan lehet úgy fogalmazni, hogy a tetõtér és padlás megvásárlása esetén - természetesen amennyiben erre a célra vásárolják, és amennyiben 4 éven belül igazolják a tényleges beépítést, utána a telekkönyvbe át lehet vinni a különbözõ változtatásokat, de - illesse meg a kedvezmény azt is, aki tulajdoni hányadként megveszi a most még egységes ingatlannal, de persze azzal a rendelkezéssel, hogy ennek a telekkönyvezése majd menet közben meg fog történni. Ekkor valóban kedvezmény, és valóban egy jó rendelkezés lenne. Tehát a rendelkezésekkel - hogy mondjam - ne teremtsünk olyan helyzetet, ami indokolatlanul elhúzza, mert itt mindenkinek az az érdeke és az a célja, hogy minél elõbb fölépüljenek a lakások, és ezt adminisztratíve talán ne nehezítsük. De természetesen módosító indítvánnyal korrigálható és helyrehozható ez a probléma.
Az a kérdés, amirõl az elõttem szóló nem beszélt - és én a magam részérõl aggályosnak tartok -, az egy olyan rendelkezése az illetékjogszabálynak, illetéktörvénynek, a módosító törvénynek, amely az eddigiekhez képest mindenképpen nehezítést és olyan irányban történõ elmozdulást jelent, amit semmiképpen nem tudunk elfogadni. Nevezetesen arról van szó, hogy büntetõeljárással összefüggésben az állammal szemben felmerült kártalanítási igény érvényesítése iránti eljárás illetékére a polgári peres eljárás illetékére vonatkozó szabályok az irányadók. Arról van szó, hogy ha mondjuk, elõzetes letartóztatásban tartanak valakit vagy egyéb okból becsuktak valakit, és késõbb a bíróság fölmentõ ítéletet hoz, tehát kiderül, hogy nem bûnös, akkor a börtönben eltöltött idõre kártalanítás jár. Ez a tipikus eset, hogy most ne mondjam a többit, ami hasonló jellegû. Tehát arról van szó, hogy gyakorlatilag az igazságszolgáltatás menetében egy tévedés folytán rendkívül méltánytalan elbánásban részesült a terhelt, mert a szabadságát elvonták, az állam elvonta, és errõl kiderült, hogy ez indokolatlan volt. Ilyen esetben eddig illetékmentesen lehetett perelni.
A BH-ban, az 1996. 100. BH egyértelmûen ki is mondja egy eset kapcsán, hogy ilyen esetben illetékmentes a perlés. Nyilván ennek a BH- nak a hatására jelent meg itt a törvényben ez a rendelkezés. Mostantól kezdve a polgári peres illetéket kell kiszabni, tehát perértéktõl függõen 6 százalékot kell elõzetesen leróni, illetve illetékfeljegyzési jogban ugyan részesül a módosító törvény egy másik rendelkezése folytán, de magam úgy gondolom, hogy az adott esetben a jogintézmény garanciális jellege miatt mindenképpen indokolt a teljes és feltétel nélküli illetékmentesség. Különösen azért, hiszen ez annyira körül van bástyázva ez a jogintézmény, tehát a kártalanításért csak akkor tudok perelni, hogyha valóban fölmentettek, a fölmentõ ítéletet is csatolni kell, tehát itt nagy valószínûséggel nem fordulhat elõ az, ha valaki már perel, akkor ne nyerje meg azt a pert.
De akkor minek az illetékfeljegyzési jognak az intézménye? Hiszen tulajdonképpen itt az állam az alperes, az Igazságügyi Minisztérium képviseli, tehát valószínûleg õ fogja megfizetni az illetéket. Megint egyik zsebbõl a másik zsebbe, fölmerül a kérdés, hogy hátha itt is valami közvetítõt fog igénybe venni az állam, hogy az egyik zsebbõl a másik zsebbe úgy menjen be, hogy ne legyen semmi probléma. Fölösleges ez a rendelkezés, hogy itt illetékfeljegyzési jog legyen, és az egész intézmény garanciális jellege miatt nagyon-nagyon fontos, hogy egyszerûen illetékmentes legyen. Ha valakit tényleg becsuktak a börtönbe, és utána kiderül, hogy nem követte el a bûncselekményt, az a lehetõ legegyszerûbb módon mehessen bírósághoz és kaphassa vissza a pénzt.
Csak zárójelben mondom, hogy természetesen itt megint csak arról szól a történet, hogy egy olyan kérdésrõl, ami égetõ problémát jelent, ugyanis az elõzetes letartóztatás kérdése önmagában igenis óriási nagy probléma, hogy a jelenlegi joggyakorlatban nagyon csínján bánnak az elõzetes letartóztatás intézményével a bíróságok, nagyon gyakran elõfordul, hogy az évekig elhúzódó per során valóban közfelháborodást keltve - és nem ritkán új bûncselekményt elkövetve - sétálnak szabadon az eljárás alá vont személyek. És itt ezzel az elõzetes letartóztatással próbál a törvényhozó a letartóztatással kapcsolatban valamilyen - hogy mondjam - gátat betenni, újabb gátat betenni, hogyha kiderül, hogy ez törvényellenes volt - helyesebben utóbb fölmentik az illetõt -, én úgy vélem, hogy miközben valóban akár törvénymódosítással is el kellene érni, hogy az elõzetes letartóztatást igenis gyakrabban alkalmazzák a bíróságok - indokolt esetben, természetesen -, másfelõl az után az elõzetes letartóztatás után, amit egy felmentõ ítélet követ, a lehetõ legegyszerûbb és legkönnyebb módon kell rehabilitálni a jogtalanul elõzetes letartóztatással sújtott terheltet.
(19.10)
Tisztelt Képviselõtársaim! Ebben a három pontban szerettem volna összefoglalni az észrevételeimet azzal, hogy tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy az illetéktörvény, illetõleg ennek a módosítása nem a leglényegesebb abban a csomagban, amit most tárgyalunk. Viszont nagyon szeretném, hogyha ettõl, hogy nem ez a leglényegesebb, nem kerülne ki a tisztelt Országgyûlés érdeklõdési körébõl, vagy nem szorulna perifériára. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)