DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Úr! Már kezdtem izgulni, hogy úgy járok, mint a múltkor, amikor a szót megkaptam, és utána elnapolta és más napirendi pontra tért rá.
Tisztelt Ház! Szeretném elmondani, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt véleménye szerint az elõttünk fekvõ és tárgyalt személyi jövedelemadó és társasági adótörvény talán a pénzügyi kormányzat utóbbi idõkben egyik legsikeresebb mûvének minõsül. Ebben nagy szerepet játszott a kormánybiztosok munkája, az a társadalmi vita, ami ezt körülvette. Hogy mégsem lehetünk elégedettek ezzel a két törvénnyel, azt az mondatja velem, hogy a két törvény nem igazán ágyazódik be abba a magyar gazdasági valóságba, amit tulajdonképpen egy gazdasági szabályozásnak teljes mértékben fel kell ölelni. Ugyanis azt hiszem, hogy számunkra teljesen egyértelmû és világos, hogy jó adótörvényt csak jó gazdasági folyamatok mellett lehet csinálni. Márpedig én úgy gondolom, hogy a jelenlegi gazdasági folyamatok, leszámítva azt a pár makroszámot, amelyek valóban nemzetközi szinten is elismerésre méltóak, ez a gazdasági folyamat egyáltalán nem vindikálja azt - és nem következik belõle -, hogy Magyarországon olyan adótörvények jelenjenek meg, mint amire már az elmúlt két évben szükséget és lehetõséget kellett volna keríteni. Megítélésünk szerint ennek az alapvetõ oka az, hogy 1994 szeptemberében, amikor a kormány meghirdette gazdaságpolitikai programját, a prognózis úgy szólt, hogy az elsõ évben bizonyos visszafogás, a második évben szinten tartás és a harmadik, vagyis az elkövetkezendõ 1997. évben egy enyhe növekedés úgy a reálbérek területén, mint az élet minden vonalán, és jelentõs mértékben szorul vissza az infláció.
Tisztelt Képviselõtársaim! Kedves Államtitkár Úr! Úgy gondolom, hogy nem kell vitát nyitni abban, hogy ez a prognózis nem valósult meg, így tulajdonképpen az az adótörvény, amit egyébként dicsérõleg említettem meg, az azért igazán nem felel meg annak, mint ami elvárható lett volna a kormány programjának megfelelõen.
Szeretném hozzátenni, hogy nagyban befolyásolta és hátrányosan érintette ezt a kérdést az is, hogy az elmúlt két évben három pénzügyminiszter váltotta egymást, ami a legjobb szándék mellett is egyértelmûen következett, hogy kontinuitás nem volt a három pénzügyminiszter munkájában, nem is beszélve arról, hogy habitusában mind a három ember egy teljesen más típust képviselt. És ha ehhez hozzáteszem azt a politikai hezitálást, amely tulajdonképpen állandóan megkérdõjelezte, hogy Magyarországon a gazdaság irányítása a gazdasági kabinet vagy esetleg valamilyen gazdasági minisztérium vagy egyéb szervezet kezébe adandó-e, amely elbizonyította tulajdonképpen a gazdasági munkáért felelõs Pénzügyminisztérium vezetõ munkatársait, akkor nem lehet csodálkozni, hogy olyan dolgok robbantak, mint a Bokros-csomag, amelynek a társadalom ma is érzi a hatását, és amelynek alkotmányellenessége az Alkotmánybíróság által többszörösen bizonyított volt.
Úgy gondolom, hogy sajnos, az a prognózis, amit a pénzügyminiszter úr expozéjában elmondott, hogy az adóteher-viselés mérséklõdik és igazságosabbá válik, ez - sajnos - nem felel meg a valóságnak. Nem felel meg, államtitkár úr, mert két év óta ugyanaz a kör fizeti az adót, fizeti a kötelezõ kamarai tagdíjat, fizeti a munkaerõ-piaci hozzájárulást, és fizeti azt a társadalombiztosítási járulékot, illetve társadalombiztosítási adót, amely a '97. évben jelentõs mérétkben meg fog növekedeni. Úgy gondolom, hogy parányi szikrája sem fedezhetõ fel az adórendszer - és a legnagyobb hibája az adórendszernek ez - irányvonalában, hogy bármi lépést tegyen a feketegazdaság felszámolás irányába. Hozzá kell hogy tegyem, hogy szent meggyõzõdésem, hogy a feketegazdaságot nem a rendõri, nem a jogi eszközökkel kell elsõsorban fölszámolni, hanem olyan gazdaságpolitikával kellene lehetõvé tenni a feketegazdaság elsimulását, amely elõsegíti ennek a kérdésnek a realitását. Most hogy ez nem így történik, ennek megvan az eredménye. A mai helyzetben az, hogy évente adót módosítanak, az egy teljesen törvényszerû dologgá vált, és sajnos, ez évek óta így történik, tehát gyakorlatilag a gazdasági-társadalmi életben a viszonyokat kiszámíthatatlanná teszi.
Tisztelt Képviselõtársaim! Nem vitatható - azt hiszem -, hogy a
magyar társadalom a magyar gazdaságra épül föl. Ez a gazdaság
kiszámítható viszonyok között is igen nehezen találja meg a helyét
abban az átmeneti környezetben, amivel ma szembe kell néznie. A
rendszeres adómódosítások, a kiszámíthatatlanság a gazdaság számára nem egy kedvezõ üzenet és nem egy kedvezõ elõjel. Szeretném elmondani,
hogy például a személyi jövedelemadónál amíg 1988-ban a költségvetésnek a részesedése ebbõl az adónembõl 14,81 volt, addig ma
ez 22,51 százalék, és mondjuk, egy ideális bevétel lenne a
közgazdasághoz valamit értõk szerint egy 15, maximum 18 százalékos
arány. Szeretném elmondani, hogy Magyarországon ma száz forint
munkabérre több mint 70 forint teher, illetve elvonás nehezedik.
(20.00)
Én úgy gondolom, hogy ez vitathatatlanul Európában az egyik legmagasabb elvonás, ami összesen illeti a munkabéreket.
Szeretném azt is elmondani, hogy amíg külföldön az áfa és a fogyasztási adók szerepelnek jelentõsebb mértékben egy kormánykoncepcióban, addig nálunk ez a társasági és a személyi jövedelemadóra korlátozódik. Így volt az elmúlt évben is egyébként, akkor is elmondtam ezt a kérdést, holott ez egyébként közgazdaságilag is megfontolandó kérdés lenne, ugyanis a társasági és a személyi jövedelemadó az állami bevétel szempontjából a reálfolyamatoktól elválik, míg az elõzõ két adónem nyilvánvalóan nem. És arról most már nem is beszélek, hogy a kívánatos adó az európai közfelfogás szerint maximum 36-38 százalék lenne.
Tisztelt Képviselõtársaim! Én úgy gondolom, hogy elvárható lenne, hogy bármikor egy kormány, és ezt nemcsak erre a kormányra értem, mert ennek nincs már három éve, csak kettõ, hogy ennek és bármelyik kormánynak elõ kellene írni, hogy ha gazdaságpolitikájában vagy gazdaságpolitikai koncepció hiányában nem rögzíti ezt a kérdést, akkor az adóstratégiáját hozza nyilvánosságra és minimum a ciklus idejére határozza meg. Ugyanígy hozzá kell hogy tegyem, hogy az adótörvényeket megítélésem szerint a parlamentnek kétharmados többséggel kellene elfogadni, hisz az igazságos társadalmi teherviselést ez jobban kifejezné, és elsõsorban nem a mostani parlamenti összetételre gondolok, ahol ez, mondjuk, különösebb gondot nem hiszem, hogy jelentene.
Tisztelt Képviselõtársaim! Amikor azt mondtam, hogy üdvözöljük az adócsökkentést, én nagyon bízom benne, és nem szeretnék sanda felhangot megütni, hogy a kormánynak ez nem politikai választási hadmûvelete, illetve annak az elsõ része, de azért mindenesetre elgondolkoztató, hogy a tavalyelõtti 44 százalékos adót minden indoklás nélkül vitte föl az elmúlt évben 48 százalékra, egy hihetetlen rossz kettõs adótáblával spékelve, és ezt viszi most le 42 százalékra.
Egyébként is hozzáteszem, hogy politikai önmutogatásnak érzem az MSZP-frakció által megfogalmazott és a kormány hivatalos szja- politikájával szemben állított kérdéseket, ahol az szja felsõ mértékérõl folyt egy elõzetes vita - hát majd meglátjuk, hogy a részletes vitában és a módosításokban hogy fog ez érvényesülni. Ugyanis szeretném elmondani, tisztelt képviselõtársaim, hogy a beterjesztett adótábla szerinti 1 millió 100 ezer forinton felül Magyarországon 9 százalék az a réteg, amely adót fizet. Tehát én úgy gondolom, hogy nem ez a megcélzott réteg.
És én ismételten szeretném elmondani, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt, különösen a most szombaton elfogadott nyilatkozata szerint, szeretne visszatérni, és vissza is fog térni arra a kérdésre, hogy a minimálbér alatt keresõk ne adózzanak, és a felsõ határ Magyarországon a pillanatnyi gazdasági fejlettségi szintet figyelembe véve maximum 40 százalék legyen.
Szeretném azt is elmondani, hogy indokoltnak látnánk az inflációs valorizáció minden évben történõ megvalósítását, mert ez nélkülözhetetlen.
Tisztelt Képviselõtársaim! Amikor az adó csökkentésérõl beszéltem, vagy az adó mértékének a csökkentésérõl beszéltem az elmúlt évben, a koalíció mindkét pártjából megvádoltak bizonyos demagógiával, azzal, hogy a csökkentés nem biztosítja az állami bevételt. Nem volt idõm, módom akkor válaszolni rá, nem kellett egy év, hogy gondolkozzam rajta, egyébként hozzá kell hogy tegyem, de most szeretném elmondani, hogy nem igaz. Nem igaz, mert Magyarországon a közelmúltban volt két példa arra, hogy amikor adót csökkentettek - az egyik a múlt kormányhoz, Szabó Iván pénzügyminiszter úrhoz fûzõdik a személyi jövedelemadónál, a másik pedig már e kormányhoz, Békesi László pénzügyminiszterhez fûzõdik a társasági adónál -, mindkét esetben a csökkenés jelentõs többletbevételt eredményezett.
Hölgyeim és Uraim! Egyébként szeretnék még egy dolgot föltenni kérdésként. Hogyha mi mindig óvatosak vagyunk, akkor valahol ellentmond annak, hogy politikusok vagyunk, márpedig egy politikusi élettel velejár a kockázat, és aki a kockázatot nem szereti vállalni, vagy nem akarja, annak más pályát kell választani, mert kellemesebb, mondjuk, egy földmûvelési pálya, bár itt a földmûvesek mindjárt le fognak ezért lõni, de gondolom, hogy ez nem olyan viszontagságos és kisebb kockázattal jár.
Tisztelt Képviselõtársaim! Mint említettem az elején, nem igazán az adótörvényekkel van a gondunk, hanem azzal, hogy nem konzisztensek ezek a törvények, és most szeretnék erre visszatérni. Ugye elmondtam már azt, hogy ezt az adótörvényt egy olyan társadalombiztosítási rendszer fogja követni, amit a parlament a közeljövõben fog tárgyalni, amelyik igaz, hogy 1,5 százalékkal csökkenti az elvonásokat, de a járulék, illetve az adóalap, vagy elvonási alap kiterjesztése miatt 80 milliárd forinttal növeli az állami bevételt.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ebben olyan buktatók vannak, például még mellékesen, mint a természetbeni gyógyellátásoknak ugyan a 7,2, majd 5,4 ezer forintról 4,5 ezer forintra történt csökkenése, amely a ma dolgozó textilipart, különösen a bérmunkás textiliparosokat igen nagymértékben fogja megrendíteni, ugyanis az ott kialakult átlagbérszínvonal közel sem teszi lehetõvé azt, hogy ezt az összeget fizessék. Tehát ez annyit jelent, hogy olyan járulékot, illetve elvonást fognak fizetni, amilyen átlagbér annál a cégnél nem keletkezik - és egy teljesen újszerû megoldás, hát ehhez mindenféleképpen gratulálnunk kell.
Tisztelt Képviselõtársaim! Én azt hiszem, hogy senki nem vitatja ebben az országban, hogy a külföldi vállalatok jelenléte nemcsak szükséges, hanem egy olyan kényszerpálya volt a magyar gazdaság számára, a tõkehiányos magyar gazdaság számára, amely egyébként megoldhatatlanná tette volna a gazdasági feladataink végzését. Azonban nagyon el kell gondolkozni azon, hogy a legálisan megadott kedvezmények mellett a külföldi cégek, tisztelet a kivételnek, és itt elsõsorban nem is a nagy cégekre gondolok vagy a multinacionális vállalatokra, hanem a kisebbekre, rendszeresen kiviszik az országból a nyereséget, tehát nem adóznak. Ez az ország valamennyi gazdasági szerve számára ismert. A veszélyt nem abban látom, hogy õk kiviszik a pénzt, hanem gerjesztik azt, hogy a magyar vállalkozói társadalom is kivigye ezt a pénzt. Én úgy gondolom, hogy ez az adórendszer, ami elõ van terjesztve, a világon egyetlen vonalon sem éri azt, tehát a saját bevételeit sem biztosítja.
Néhány részletkérdésre rátérve még. Tisztelt Képviselõtársaim! Én úgy gondolom, hogy állandóan visszatérõ probléma, hogy Magyarországon tisztes hivatalok - csaló, hazug, szélhámos vállalkozók vannak. Most kétségtelen tény, hogy vannak olyan vállalkozók is, akikre ez a jelzõ úgy-ahogy ráillik. De mint az utóbbi idõszak munkája, illetve eseményei bizonyították, a köztisztviselõk között is vannak olyanok, akik nem érdemlik ki a becsületes jelzõt, lásd a most folyó parlamenti vitát a Tocsik-üggyel kapcsolatban.
Azt azonban mindenféleképpen szeretném megjegyezni, hogy elgondolkoztató számomra, hogy a Pénzügyminisztérium kiváló szakemberekbõl álló adószakértõi miért nem foglalkoznak azzal a pofonegyszerû dologgal, hogy átalányadózást vezessenek be, és ne ilyen elhanyagolható és nevetséges körre, mint ami most van elõterjesztve, hanem olyan széles körre, amely megoldaná azokat a problémákat, amelyek általános társadalmi igazságtalanságot és általános társadalmi feszültséget okoznak. Nekünk az volt a véleményünk, és visszatérek egypár mondattal még a tb-elvonásokra is, hogy sokkal becsületesebb és korrektebb megoldás lett volna, ha a munkaadók fizetik a teljes táppénzét a munkavállalóknak, és a járulékukat lecsökkentik jelentõsen, mondjuk 30 százalékra.
Államtitkár úr, egyszer volt alkalmam önnel beszélgetni az osztalékadók és a kamatadó kérdésérõl. A véleményem nem változott, és el kell mondjam jelenleg is, hogy nem tartom helyesnek az osztalékadó nulla kulcsát és 20 százalékos osztalékadó alkalmazását, akármennyire jónak is tûnik ez most a társasági törvényben. Ugyanis ez kimondva, kimondatlanul nem ösztönzi a magyar vállalkozó réteget a beruházások, befektetések és egyebek irányába, lásd az elmúlt féléves beruházásoknak a számszerûsíthetõ eredményét, amit itt Kertész képviselõ kollégám megemlített - pont az ellenkezõ hatással. Még akkor se, én nagyon jól tudom, ha ez nem beruházás, hanem ez kivét. De én szeretném megkérdezni, hogy a jól menõ cégbõl lehet csak kivenni, tehát ott elõbb be is kell tenni, hogy valamit kivegyek - legalábbis aki valamit is ért a gazdasághoz vagy foglalkozik ezzel.
(20.10)
Ennek a kamatadónak a nullszázaléka annyit jelent, hogy spekulációs tõke jelent meg Magyarországon. Meg kell hogy mondjam, a bankok is spekulációs tõkébõl élnek ma Magyarországon, lett légyen az állami tulajdonú bank vagy vegyes tulajdonú vagy magántulajdonú bank, ugyanis a hitelkihelyezés, az egy kockázatos és egy macerás, hülye dolog. Ezért sokkal egyszerûbb az, hogyha olyan papírokba fektetik a pénzüket, amit nulla kulccsal egyébként is lényegesen magasabb nyereséghányaddal el tudnak tenni.
Én úgy gondolom, hogy nagyobb mértékben kellene, és egyszerûen számomra érthetetlen - nem is tudok hasonlatot mondani -, hogy hogyan fél a kormány attól, hogy lényegesen nagyobb adókedvezményeket vagy adómentességeket adjon bizonyos célokra, feladatokra vagy bizonyos térségekre.
Én azt már egyszer elmondtam, hogy Egyiptomban - öt évvel ezelõtt - egy hasonló rendszert csináltak, és Egyiptom gazdasága úgy húzott el a magyar gazdaság mellett, mint a szuperszonikus repülõ a kétmotoros, 45- ös utasszállító mellett.
Végezetül szeretném elmondani, államtitkár úr, hogy nagyon nagy kár, hogy az általam egyébként valóban jónak tartott - hisz a kritikám döntõ része nem a két adótörvényre vonatkozott - két adótörvényt oly kicsinyes dolgokkal rontják el, ami méltatlan ennek a szelleméhez.
Itt talán négy dolgot hadd emeljek ki. Ide tartozónak vélem a személygépkocsi-kérdést. Én nagyon jól tudom, hogy ezt tették két évvel ezelõtt azért, merthogy a vállalkozások 30 és egyéb milliós kocsikat vettek. Államtitkár Úr! A megelõzésnek és a harcnak nem ez a módszere, ezt szeretném hozzátenni, ez kicsinyes, bürokrata szemlélet. Azt hiszem, hogy kár ezekkel rontani a dolgot.
A készpénzforgalom kérdése. Hozzáteszem, hogy én nem értek egyet szocialista képviselõtársam véleményével. Ugyanis a helyzet az, hogy ma Magyarországon a cégek céginformációs rendszere megoldatlan. Tehát egyetlen vállalkozóról sem tud senki egy megbízható adatot beszerezni, hogy az milyen stabilan áll, milyen gazdasági körülmények között és hogy áll. Ma a készpénzforgalomnak a kiiktatása, még akkor is, ha az 6 hónapos távlatban fog történni, egyenlõ lesz egy csomó gazdasági szervezetnek a tönkremenésével.
Egyébként hozzáteszem, és itt most ünnepélyesen kijelentem - és erre egy fél év múlva visszatérhetünk -, hogy amikor ezt meg fogják valósítani, akkor a feketegazdaság tovább fog burjánozni, mert én nagyon bízom benne - és furcsa, amit mondok -, hogy meg fogja találni a magyar vállalkozói réteg azt a lehetõséget, hogy ezt az egyébként rosszul elõkészített törvényt kijátssza. Ugyanis nem a szellemisége ellen van a gondom, hanem nincsenek meg az objektív feltételei a törvény bevezetésének, sem úgy, hogy bankautomaták és egyebek lennének, sem úgy, hogy a cégnyilvántartások és a tisztességes vállalkozói kör érdeke védve legyen.
Ennek a két alapvetõ problémának a megoldása nélkül ez a kérdés kezelhetetlen számomra.
Az étkezési hozzájárulást nem is említem már. Én nem hiszem, hogy az 1200 forinton fog a magyar állam költségvetése megbukni. Az biztos, hogy egy olyan pont lett ismételten - és különösen a gyári munkások számára -, amely azt tételezi fel, hogy a szociálliberális kormány nem gondoskodik õróluk. Nem hiszem, hogy érdemes volt ezt a politikai veszteséget fölidézni és elviselni ezért az elhanyagolható összegért.
Negyedikként szólnék a mezõgazdasági kistermelõk és õstermelõk körérõl, azért, mert én sem értek hozzá, és a múltkor egy óra húsz percen keresztül hallgattam egy olyan vitát, amirõl meg vagyok gyõzõdve, hogy képviselõtársaim döntõ része ugyanúgy volt, mint én.
Ezért óvakodom több dolgot kiemelni - csak két dolgot szeretnék megemlíteni. Az egyik az, hogy ebben a Házban, a sajtóban nem hallok mást, mint az Európai Unióhoz való csatlakozásnak a kérdését. Hát ha önök meg akarják a magyar paraszttal utáltatni az Európai Uniót, arra hivatkozással, hogy ezt a jogharmonizációt azért kell megtenni, mert ez az Európai Unióval konform, akkor ezt a rendelkezést be kell vezetni és ehhez ragaszkodni kell. Ez egyrészt nem is igaz, tehát így nem igaz, ahogy elhangzik. Másrészt pedig a magyar parasztember ezt nem is fogja így megérteni. Ennek a megoldása egy fokozatos bevezetés lett volna. Nem ez volt az elsõ, ami nincs elõkészítve. Megítélésem szerint nem is képviselhet olyan fiskális szempontokat, amiért ezt érdemes volt veszélyeztetni.
Az kétségtelen, azt a Fidesz sem tagadja, hogy nem lehet kivételt tenni, Magyarországon nyilvánvaló adózni kell. De különbséget kell tenni foglalkozások között, különbséget kell tenni megoldási lehetõségek között és különbséget kell tenni sajátosságok között. Én úgy gondolom, hogy ezeket a kérdéseket figyelembe véve, az adótörvényeket ugyan lehet javítani és még jobbá tenni, de lényegesen a gazdaság jelenlegi rossz helyzetén nem fog javítani.