DR. KISS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyûlés! Képviselõtársaim! Idõnként az ember könnyebb helyzetbe került, mint ahogy eredetileg gondolná, mert Torgyán képviselõtársam hozzászólása után kormánypártiként sokkal több kedvezõ elemet találok ebben a három törvényjavaslatban, mint - mondjuk - tettem ezt volna az õ hozzászólása elõtt.
A társadalombiztosítás kérdéseivel kapcsolatos, a tisztelt Ház elõtt fekvõ hét elõterjesztés közül háromnak a tárgyalása kezdõdött meg ma, és alapjában véve örülhetünk annak, hogy tegnap késõ este - ugyan a mostaninál szûkebb körben - még a társadalombiztosítási alapok 1995. évi költségvetésének zárszámadását tárgyaltuk, és már kezünkben van az 1997-es költségvetés tervezete.
A három törvényjavaslat a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról, az egészségügyi hozzájárulásról és az egészségügyi természetbeni ellátások finanszírozásának változásával összefüggõ törvénymódosításokról szóló elõterjesztések - amik egyébként együtt 13 törvény kisebb-nagyobb módosítását kezdeményezik - szorosan összefüggnek egymással, de nemcsak egymással, hanem az 1997- es költségvetéssel és a tb-alapok '97-es költségvetésével is. És hadd kezdjem innen képviselõtársaim, a társadalombiztosítási alapok 1997-es költségvetésével.
A járulékreform alapvetõ igénye pénzügyi, finanszírozási szempontokra vezethetõ vissza. És nemcsak járulékreformról van szó, hanem forrásreformról is - használjuk ezt a kifejezést, mivel finanszírozáson a társadalombiztosításban tevékenykedõk az intézményi egyedi finanszírozást értik. A társadalombiztosítás 1997-re benyújtott költségvetésébõl kiderül, hogy 1996-ról 1997-re mintegy 200 milliárd forint többletigény jelentkezik a társadalombiztosítási alapoknál. Ebbõl mintegy 100 milliárd forint a nyugdíjtöbblet, 50-60 milliárd forint jelentkezik az egészségügyi ágazatban, és beépült a rendszerbe már korábban egy szintén 50-60 milliárd forintnyi állandósult hiány. Ezt az 50-60 milliárd forintos hiányt jól kalkulálhatjuk a rendszerben az elõzõ évek hiányai alapján. 1991-tõl 22, 30, 35, 40 és most az idõszakos háromnegyed éves értékelés alapján 53 milliárd forint az alapok egyesített hiánya. Az már biztosan látható, hogyha még konkrét számot nehéz is mondani, hogy ez a számsor a hatos lottón már nem játszható meg. Én bízom abban, hogy az ötös lottóba azért még ez a bizonyos hiány tartósan bele fog férni.
A járulékrendszer eddigi automatizmusa körülbelül - tehát ha változatlanul maradnának a feltételek, akkor - alapot adna egy 120 milliárd körüli, ekkora többletbevételre, amit az ágazatban el lehetne osztani, és az a bizonyos 80-100 milliárd forintnyi hiány, ami még ezek után is fennáll, az igényekhez képest csak járulékreformmal rendezhetõ.
Szerepet játszik persze a forrásreform a forrásátalakításban és ennek a szükségességében az is, hogy a központi költségvetés a társadalombiztosítási alapok felé nem képes növelni kiadásait, sõt, az az igény fogalmazódott meg a kormány-elõterjesztésben és ezt megelõzõen a kormányhatározatban is, hogy ez az elszámolás is nullszaldós egyenleggel záruljon, azaz, az alapok egyensúlyi állapota akár év közben, akár év végi konszolidációs beavatkozások nélkül is megvalósuljon. A költségvetésnek ne kelljen ilyen összegek felmerülésére sem év közben, sem az év végén számítani.
A járulékreformra tehát mindenképpen szükség van, és lehet a forrásreform kiindulási alapja is a betervezett hiány megszüntetése, de elgondolkodtató és megfontolandó a költségvetés nulla részvételének igénye a folyamatos finanszírozásban.
(11.00)
Mérlegelni kell, hogy a benyújtott költségvetési törvény alapján az egészségügyre fordított kiadások a GDP 7,4 százalékáról 6,5 százalékára, ebbõl a gyógyító-megelõzõ kiadások 3,3 százalékról 3,2 százalékra változnak, és ez nem egy most kezdõdõ folyamat, hanem 1992- tõl 1995-ig ismertetve a számokat a társadalombiztosítás egyesített kiadásainak a GDP 18,6 százalékáról 15,7 százalékára csökkentek, az egészségbiztosítási ágazatban pedig a kiadások 8,8 százalékról csökkentek erre a már említett 7,4 százalékra, ami tovább csökkent 6,5 százalékra.
Ennek a folyamatnak - hogyha ábrázoljuk, akkor ez grafikusan is jól követhetõ - valamilyen módon lennie kell egy végének. Tudniillik azért az nem elvárható valószínûleg, hogy egy folyamatos csökkenéssel a nulla alapvonalat érje el a GDP-bõl való részesedése a társadalombiztosítási ágazatnak, és ezen belül az egészségbiztosításnak.
És még egy dolog nagyon fontos ebbõl a szempontból, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni, amikor ezt a grafikont elemezzük, a GDP alakulását sem. Tehát amikor a GDP érdemben nem változik, nem csökken, nem emelkedik, akkor ez egy valós csökkenés. Nem fájna a fejünk a társadalombiztosítási alapok fenntarthatóságáért és az egészségügyi szolgáltatások fenntarthatóságáért akkor, hogyha a GDP, a társadalmi össztermék egy dinamikusabb emelkedési tendenciát mutatna, és ehhez képest csökkenne az adott ágazatra fordított arány.
Támogatandó és támogatható tehát, képviselõtársaim, az a kormányzati szándék, amely a társadalombiztosítási alapok 1997-es és szerencsés esetben hosszabb .távú egyensúlyára, stabilitására törekszik. De megkérdõjelezhetõ, hogy tartható-e az a járulékreform és forrásreform, amelyik a beállított szintet tükrözi, tartható-e a költségvetésnek a jelen pillanatban a nulla részvétele a társadalombiztosítási ágazatban.
Tisztelt Képviselõtársaim! A költségvetési szemlélet mellett szólni kell arról is, hogy milyen társadalmi elvárásoknak kell megfelelnie egy járulékreformnak. Két megközelítést ajánlok szíves figyelmükbe. Igaz az a megállapítás, hogy a lakosság növekvõ köre fizet a jelenlegi rendszerben jövedelmeihez képest kevés járulékot, és bizony helyettük is magas százalékot fizetnek a rendszeres járulékfizetõk, elsõsorban a munkaviszonyban állók. Miniszter úr expozéjában számadatokkal is szolgált ebben a tekintetben. És körülbelül valóban ott van 650 ezer fõ, aki egy sejthetõ nagyságrendû massza, akiket igazából nem érnek el a felmérések, akik egyáltalán nem fizetnek járulékot, pedig láthatóan rendelkeznek jövedelemmel, csak semmiféle nyilvántartásban nem szerepelnek.
A járulékelkerülés egyik oka nyilván a magas járulékkulcs. A járulékok százalékos csökkentésétõl tehát várható a fizetési fegyelem javulása, de önmagában nincs ilyen hatása. A törvényes nagy- és kiskapukat is zárni kell, többek között azzal, hogy, mint ezt a törvényjavaslatok teszik, igyekeznek a jövedelemfajták járulék szempontból különbözõ viselkedését megszüntetni. Ne lehessen elkerülési mód az, hogy megválasztja a kifizetõ a kifizetés módját, és ezzel befolyásolni tudja érdemben az ehhez kapcsolódó adó-, illetve járulékköltségeket.
A harmadik elem véleményem szerint, tehát ezen kívül, hogy százalékcsökkentés, kiskapuk zárása, kiterjesztése, egyformává hozása a jövedelmeknek, a harmadik elem véleményem szerint egy korrekt és határozott ellenõrzési rendszer.
Mindezeket a kormányzati célokat támogatjuk. A konkrét elõterjesztésekkel kapcsolatban azonban vannak komoly fenntartásaink. Helyes-e a célzás, és helyes-e az az eszközrendszer, az a fegyver, amit használunk ennek a célnak az elérésére, a járulékelkerülés megakadályozására? Vizsgáljuk meg ezt elemenként, és most csak a legfontosabb elemekre fogok kitérni, hiszen az itt elõttem hozzászóló képviselõtársaim és miniszter úr is az expozéjában sokra kitért.
A járulék alapjának kiszélesítése támogatható. Hiszen ez volt az egyik oka a járulék elkerülésének. Munkabér helyett tiszteletdíjat vagy osztalékot fizettek ki, elkerülve ezzel bizonyos adózási és járulékfizetési kötelezettségeket.
A legnagyobb problémát ebben a körben a szellemi tevékenység, a szerzõi jogi védelem alá tartozó tevékenység, a honoráriumok járulékkörbe és adókörbe való teljes beemelése okozza, és itt ez egy megfontolandó politikai döntés kérdése. Ez önmagában egy kedvezõ elem is lehet akkor, amikor megoldaná az ágazatnak azt a problémáját, ami tartósan abból jelentkezik, hogy igazából a járulékrendszerbe be nem lépve nyugdíjjogosultságot nem szereznek, az ellátások esetlegessé válnak, és egy komoly problémát okoznak ebben a körben akkor, amikor az aktív tevékenységet kényszerülnek abbahagyni.
Ugyanakkor az is biztos, hogy ez egy speciálisan viselkedõ társadalmi ágazat, megfelelõ érdekérvényesítési szempontokkal, s egy speciális réteg. S itt lenne egy ajánlatom vagy egy felvetésem, amit sürgõsen kéne megfontolni, mielõtt még az szja-törvényt lezárnánk, hogy a bevételekbõl, a jövedelem megállapításánál a tételes elszámoláson kívül alkalmazott szabályon nem lehetne-e enyhíteni. Míg általában vállalkozói körökben természetesen kell tudomásul venni adóbevallásokon a negatív eredményt, azaz a veszteséget, vagy a minimálisra csökkent eredményt, addig itt egy elég kis lehetõsége van annak, hogy az ilyen szellemi tevékenységet folytatók a valóban a jövedelemszerzés tekintetében felmerült költségeiket elszámoláson kívüli rendszerben automatikusan csökkenthessék, s ezt a terhelést egy kicsit befolyásolni tudják.
A másik ilyen kérdés persze a járulékköteles plafon emelése, ami szükséges volt, kevesen is vitatják, bár többen megjegyezték, hogy egy speciális körben nagyon érzékenyen érinti ennek a terhelése a jövedelemviszonyokat, amit figyelembe kell venni majd akkor, amikor az szja-tábláról határozunk, és meg kell nézni, hogy együtt hogyan hat az a arra jövedelmi körre, amikor az szja-táblában engedményeket teszünk, bizonyos jövedelemhez adócsökkentéseket, és ugyanebben a körben viszont a plafonemelés járulékbefizetési kötelezettséget termel.
A másik: még így sem inflációkövetõ ez a plafon, és szükség volt arra, hogy a kifizetések is kövessék valamilyen módon az inflációt és értékelhetõvé váljanak, hiszen a járulék elkerülésének egyik oka éppen az, hogyha azt érzi az állampolgár, hogy hiába fizetem be, akkor se kapok igazából érdemben vissza belõle azzal arányos nagyságrendû szolgáltatást akár táppénzben, akár nyugdíjban.
A legélesebb vitát az új, adó jellegû egészségügyi hozzájárulás váltotta ki - ez a bizonyos 13 százalék, de legalább 4500 forint. A vita néhány sarokpontját emelném csak ki. Alkotmányossági aggályok és ellentmondások vannak véleményem szerint is abban, hogy egy állampolgári jogú egészségügyi ellátást hozunk létre, amihez befizetési kötelezettséget kötünk, de nem minden állampolgárra terjed ki ez a befizetési kötelezettség: a nyugdíjasra nem, a munkaügyi alapból finanszírozottra viszont igen. Nehezen védhetõ az a feltételezés, miszerint itt a kör meghatározásánál az volt a döntõ szempont, hogy fizetnie kell mindenkinek, aki után nem közvetlenül a költségvetés fizet, és nem kell fizetni azoknak, akik után valószínûleg csak a költségvetés fizethetné meg ezt a bizonyos egészségügyi hozzájárulást. Ez vitathatatlanul ellentmondásos helyzet, aminek a feloldására, úgy gondolom, törekedni kell.
A másik: a minimális járulék speciálisan ágazati és területi, kisrégiós hatásainak az átgondolatlansága. A mellékletekben szereplõ táblázatok az ágazati hatásokat valamelyest bemutatják, amennyiben jelzik, hogy egyes ágazatokban, illetve minden ágazatban a legalacsonyabb jövedelmi viszonyúakat, a 34 600 forint alattiakat érinti kedvezõtlenebbül a változás, nem õket személyükben, és ezt hangsúlyozni kell, hanem a munkáltatójukat, tehát nekik nem változik a befizetési kötelezettségük, de a munkáltatónak igen. Ez viszont egyes területeken halmozottan hátrányos helyzetet teremthet, hiszen vannak olyan, a munkanélküliség által leginkább sújtott kistérségek, régiók, ahol a legalacsonyabbak a munkabérek, ez nyilvánvalóan természetes piaci folyamat, és itt terheljük rá a legnagyobb mértékben ezt a bizonyos befizetési kötelezettséget a legiskolázatlanabb, az érdekérvényesítésben legkevésbé részt venni tudó rétegre.
(11.10)
Ennek ezt az elemzését el kell végezni, mert ez, úgy gondolom, az elõterjesztésbõl kimaradt.
A minimális 4500 forintos egészségügyi hozzájárulást a foglalkoztatás költségénél megszokott módon százalékban kifejezve ez azt jelenti, hogy egyes rétegekre, egyes területekre a 1,5 százalékos járulékszint-csökkenés nemhogy nem vonatkozik, hanem éppen emelkedésként jelentkezik meg. A csúcs a bemutatott táblázatokban is 46 százalékot jelenthet, ha ezt százalékosan vizsgáljuk. Ebben az esetben a foglalkoztatásnak a költségei ezeken a területeken nõnek, és elõfordulhat, hogy az érdekérvényesítésben legkevésbé résztvevõ réteget nyomja ez ki a legális piacról, a legális munkaerõpiacról, és kényszeríti õt is valamiféle pszeudovállalkozásra. Nem valósul meg tehát meg a pontos célzás, és nem korrektül megválasztott minden egyes eszköz az elõterjesztésben.
Ennek ellenére azt kérem képviselõtársaimtól, hogy segítsenek ennek a célzásnak a pontosításában, segítsenek abban, hogy az eszközök korrektebbek legyenek, kérem a kormányt arra, hogy az ehhez szükséges módosító indítványok összeállításában és elkészítésében mûködjön közre, hogy egy elfogadható, valóban reformértékû lépést tehessünk a társadalombiztosítási alapok finanszírozások megoldásában. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)