IVANICS ISTVÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim!
(21.20)
Az atomenergiáról szóló törvényjavaslat, mely mint atomtörvény vonul be a köztudatba, érint minden állampolgárt. Az atomenergia alkalmazása óta megtörtént tragédiák figyelmeztetnek, hogy az emberiségnek olyan komplex védelmet kell biztosítani az atomenergia felhasználása során, amely felülmúl minden addigi védelmi rendszert. Ennek tükrében kell szemlélnünk a vizsgálatunk tárgyát, az atomenergiáról szóló törvényt: mennyiben és milyen minõségben elégíti ki követelményeinket.
Az 1980. évi I. törvényhez képest jelentõs elõrelépést jelent ezen javaslat. Körültekintõen figyelembe veszi mindazokat a változásokat, amelyek idõközben Magyarországon és nemzetközi szinten bekövetkeztek. Kiemelem ebbõl a 7. fejezetet, amely Zárórendelkezések címen tartalmazza mindazokat a feladatokat és rendelkezéseket, amelyekkel együtt alakul ki e témakörben az átfogó, újragondolt és a mai kor elvárásainak megfelelõ jogi szabályozási rendszer.
Fontos, hogy az itt felsorolt rendeletek minél elõbb körültekintõen és valamennyi érintett intézmény, hatóság, tudományos-szakmai mûhely bevonásával, illetve kontrollja mellett elkészüljenek. Erre a törvény azonban jelen pillanatban semmiféle garanciát nem ad.
Elfogadhatatlan továbbá, hogy a végrehajtást a javaslat szerint 12 kormányrendelet és 29 miniszteri rendelet szabályozza. E tekintetben a szabályozást még egyszerûsíteni kell. Érzékelni lehet, hogy a törvény végiggondolása nem fejezõdött be, hatáselemzése, mûködtetése még nem érlelõdött ki. Ezt igazolja az is, hogy a környezet védelmének általános szabályairól szóló '95. évi LIII. törvény 43. és 44. §-ában foglalt kötelezettségét nem teljesítette a törvény benyújtásáig az elõterjesztõ. Ezen vizsgálati elemzés is a törvényalkotás folyamatát kellett volna hogy segítse és megfeleltesse a környezetvédelem feltételrendszerének.
Az elõterjesztõ nem adott megfelelõ tájékoztatást azokról a kormányzati és miniszteri szintû jogszabályokról, amelyek kiadására a törvényjavaslat 67. §-a az érintetteknek felhatalmazást ad. A törvényjavaslat fenntartja a kétpólusú hatósági rendszert. Ebben az új törvényben elõbbre kellene lépni az egységes, világos elhatárolásokkal járó hatósági rendszer irányába. Nevezetesen az OAH-nak kelljen ellátnia a hatósági feladatokat mind a nukleáris biztonsági, mind a sugárvédelmi területen. Természetesen továbbra is a jelenleg mûködõ szakintézmények bevonásával.
A Népjóléti Minisztérium jogszabály-alkotási és -felügyeleti jogkörét továbbra is érintetlenül lehet hagyni. A hatóság függetlenségének biztosítása érdekében az OAH felügyeletét nem szabad minisztérium felügyelete alá sorolni. Ha nem akar a jelenlegi kormány a három évvel ezelõtti tárca nélküli miniszteri irányításhoz visszanyúlni, akkor is lehet megfelelõ megoldást találni. Ami még ennél is fontosabb, hogy az OAH pénzügyi függetlensége is biztosítandó. A 68. § 1/b pontjában elõírtakon túl is az OAH nemcsak hatósági, hanem egyéb feladatokat is ellát, amelyeket nem finanszírozhatnak az engedélyesek.
A törvényjavaslatból nem látható pontosan az OÁB funkciója és létjogosultsága. Véleményünk szerint hatósági jogkört nem kaphat, mivel ezzel a magyar kétszintû közigazgatásban megjelenne a harmadik szint. A 8. § (1) bekezdése a jelenlegi OAB továbbélését hivatott törvényileg megalapozni. Külön jogszabályban meghatározott ügyekben döntéshozó, valamint ellenõrzõ feladatokat ellátó bizottságnak aposztrofálja a törvény. Ráadásul úgy, hogy a kormány biankó csekket kap. A 67. §-ban késõbb határozhatja meg rendeleti úton ezeket a szabályokat. Konkrét törvényi útmutatás nélkül. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a törvény-elõkészítést az OAB irányította, s ennek mindenkori elnöke az ipari miniszter, igen érdekes kép alakul ki az ellenõrizhetõségrõl, az atomenergia-felhasználás terén.
Ezt a képet néhány nappal ezelõtt még tovább árnyalta, hogy az ÁPV Rt. által ellátott tulajdonosi funkciók is az ipari miniszter kezében összpontosultak. Mindezt betetézi a 8. § (4) bekezdése, mely kimondja, hogy a kormány az OAH feletti felügyeletét kijelölt tagja útján látja el, aki egyben az OAB elnöke is. Ez mindenképpen olyan összefonódást és olyan bizonytalanságot jelent az ellenõrzés területén, amely nem fogadható el.
Örömömre szolgált, hogy az SZDSZ parlamenti sajtótájékoztatójában is kifogásolták ezt, nevezetesen Szalay Gábor képviselõtársam, és nehezen áttekinthetõ, összekuszált hatásköri szerkezetet tételezett föl. Remélem, a nagyobbik kormánypárt is rugalmasnak mutatkozik e kérdés világos és egyértelmû rendezésére. Álláspontunk szerint az OAB által ellátandó hatósági és ellenõrzési feladatokat az OAH-hoz kell telepíteni. A kormánynak természetesen lehet döntés-elõkészítõ koordinatív tanácsadó testülete, de azt nem kell feltétlenül törvénybe iktatni.
Külön foglalkozom az Alapelvek címû fejezet harmadik szakaszával, mely rögzíti, hogy a Magyar Köztársaság nemzetközi szerzõdésben vállalt kötelezettségeivel összhangban nem alkalmaz atomenergia felhasználásán alapuló fegyvereket. Ha már egyszer ebben a törvényben rögzítjük a minden állampolgárt és talán a világ többi államát is érintõ kérdést, akkor nem lehet megkerülni az atomfegyver tárolásának a vizsgálatát sem. Mondhatja valaki, talán ez jelenleg nem politikus, de ha arra gondolunk, hogy évtizedeken keresztül bizonytalanságot és rettegést okozott Magyarországon, vajon a megszálló csapatok milyen biztonsági feltételek mellett állomásoztatnak itt atomfegyvereket, akkor ennek a kérdésnek a megnyugtató lezárása nélkül ez a törvény nem fogadható el.
Tovább erõsíti ezt a megközelítést az általunk már korábban elfogadott törvény, hogy parlamenti jóváhagyás nélkül más ország katonája egyszerû kézifegyverrel sem haladhat át Magyarországon. Elég csak utalnom a szomszédos atomfegyvermentes Ausztria katonai-mûszaki alakulata fahídácsolási munkálataira, melyet jóbarátságból végeztek magyar területen, mégis milyen nagy vita keletkezett belõle, mert nem volt elõzetes parlamenti jóváhagyás. A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja szerint az atomfegyver tárolását Magyarország területén egyértelmûen meg kell tiltani, tehát nem alkalmazunk és nem tárolunk.
Az atomfegyverek esetleges átszállítása légi vagy szárazföldi úton nehezebb kérdés, de ennek tiltását is be kell építeni a törvénybe. Egy esetleges NATO-csatlakozás esetén így ez meglévõ feltételnek számít, és sokkal könnyebben elkerülhetjük a kérdés számunkra kedvezõtlen felvetését.
A törvénytervezet áttanulmányozása során számos apróbb hiányosságra is bukkantam. Ebben segítségemre volt a Paksi Atomerõmû szomszédságában fekvõ települések társadalmi ellenõrzõ és információs társulása, akik különös figyelemmel kísérik helyzetükbõl adódóan a kárfelelõsség kérdését. Ezekre majd a részletes vita során szeretnék kitérni. A társulás képviselõivel Kalocsán személyesen találkoztam, és itt ismét meggyõzõdtem az atomerõmûvel szemközti alföldi települések hátrányos helyzetérõl. A Duna ugyan elválasztja õket, de tényleges távolságuk a reaktortól sokkal kisebb, mint Paks városé. Duna-híd hiányában a munkavállalási lehetõségeik nem javultak az erõmû építésével, de szép fekvésüket, folyóparti lehetõségeiket sem tudják kihasználni. Ingatlanjaik nem fel-, hanem leértékelõdtek.
Látható, hogy maga a kárfelelõsség is rendkívül összetett, így mindannyiunk érdeke, hogy ebben konszenzusra tudjunk jutni és jó törvényt tudjunk elfogadni. Ebben a vonatkozásban nehezíti - úgy gondolom - a megegyezést és a jó törvényalkotást, hogy a törvénytervezet egyértelmûen pozitív diszkriminációt alkalmaz az atomerõmû biztonságát megítélõen. Tehát egyértelmûen kimondja a törvény, hogy az atomerõmû a többi energiatermelõ berendezéstõl lényegesen biztonságosabb. Ez ma nem tartható. Egyetlen fejlett államban sem mondható ez ki, akik végiggondolják, illetve továbbgondolják az atomerõmû létesítését, mûködését és megszüntetését.
(21.30)
Nyilvánvaló, hogy olyan irreverzíbilis folyamatok, káresemények következhetnek be egy atomerõmû meghibásodásánál, ami egyáltalán nem mérhetõ a többi energiatermelõ berendezéshez. Ebbõl eredõen a kárfelelõsség kérdése is és az energiatermelés biztonsága is, illetve annak következményei is teljesen más szemszögbõl, nagyobb felelõsséggel, nagyobb körültekintéssel ítélhetõek meg.
Hogy jó törvényt tudjunk alkotni, ez mindannyiunk érdeke. De ehhez elsõsorban az elõterjesztõk rugalmasságát, õszinte odafigyelését kérem, és még egyszer hangsúlyozom: Magyarország ne alkalmazzon, ne tároljon, és területén ne engedjen átszállítani atomenergia felhasználásán alapuló fegyvereket. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a jobb oldalon.)