DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy általános vitában utolsónak felszólalni nem egyszerû, hiszen óhatatlanul az ember néha egy-egy megállapítást már ismétel, de talán épp ennél a törvénynél, egy ilyen jelentõs törvénynél nem árt, ha egy-egy dolgot több párt részérõl is azonos módon ítélünk meg esetleg, és megismétlünk.
Az atomenergiáról szóló törvény tárgyalásakor az eddig elhangzott felszólalásokból is kitûnik, hajlamosak vagyunk csak, illetve elsõsorban az atomerõmûvekkel kapcsolatos kérdéskört elemezni. A törvény gyakorlati alkalmazásának kétségkívül ezen a területen van a legnagyobb jelentõsége, de tulajdonképpen ennél sokkal szélesebb kört ölel fel, ahogy a címe is jelzi, nem az atomerõmûvekrõl, hanem az atomenergiáról szól.
Az MDF szakértõi ilyen megközelítéssel elemezték a tárgyalási anyagot, bár elõadásomban magam is többször kénytelen leszek hivatkozni a Paksi Atomerõmûre, az ország egyik, jelenleg nélkülözhetetlen energiaforrására. Ezzel a nélkülözhetetlen jelzõvel azt kívántam már itt, elõadásom bevezetõjében kifejezni, hogy a Magyar Demokrata Fórum tisztában van azzal, hogy amikor Magyarország villamosenergia-ellátásának több mint 40 százalékát a Paksi Atomerõmû biztosítja, akkor rövid távon semmi realitása nincs az atomenergia kiváltásának ezen a téren.
A szakemberek körében ismertek azok a hibák, amelyeket elõdeink elkövettek, például az erõmû létesítésével egyidejûleg nem gondoskodtak a nukleáris hulladék sorsáról, de a fennálló hibák és problémák nem indokolnak sem pánikkeltést, sem egy esetleges leállításhoz vezetõ drasztikus intézkedéssorozatot. A tapasztalatok viszont mindenképpen kötelezõvé teszik számunka olyan törvény megalkotását, amely a jövõ nemzedéke számára is biztosítja, hogy az atomenergiát Magyarországon a tudomány mindenkori állása szerinti legkorszerûbb módon, a legnagyobb biztonsággal lehessen csak felhasználni. Én azt hiszem, hogy ebben van a legnagyobb konszenzus közöttünk.
Az atomenergia békés célú alkalmazását, mint ahogy már többen megemlítették, jelenleg az atomenergiáról szóló 1980. évi I. törvény szabályozza. A törvény betöltötte szerepét, jól megfelelt a 80-as évek során az akkori gazdasági, társadalmi és politikai környezet követelményeinek, megfelelõ jogi kereteket szolgáltatott a hazai atomenergetika kiépülésének és konszolidálódásának. A hatályos atomtörvény tehát, amit említettem, ez az 1980-as, több alapelvi jelentõségû rendelkezése ma is helytálló. Így például Magyarország az atomenergiát kizárólagosan békés célok érdekében oly módon alkalmazza, hogy az ne károsítsa az emberi életet, a jelenlegi és a jövõ nemzedékek egészségét, a környezetet és az anyagi javakat. Továbbá: az alkalmazás csak a tudomány és a technika fejlõdését figyelembe véve, hatósági engedélyezés és rendszeres felügyelet mellett történhet.
Természetes jelenség, hogy az élenjáró technológiák gyorsan változó világában másfél évtized után a jogalkotásnak is - megtartva a bevált idõtálló elemeket - válaszolni kell az élet által felvetett új kérdésekre. Az atomenergiáról szóló törvény módosítása tehát idõszerû. A törvénytervezet elveiben szerintünk a mai kornak, közeljövõnek megfelelõ szemléletet tükröz. A törvény elsõsorban szakmai töltésû, ezért nem szabad, hogy pártpolitikai ütközõpontok alapjául szolgáljon. Az országnak, kormányzati és ellenzéki oldalnak, a szabályozott területnek egyaránt érdeke a tervezet minél nagyobb támogatottsága, mihamarabbi elfogadása, hatályba lépése.
A törvényalkotás minden demokráciában emberközpontú, az ember, az állampolgár javát kell hogy szolgálja. Különösen igaz ez az atomenergiáról szóló törvény meghozatalakor. Milyen törvény kell? Amely nemcsak megnyugtatja a társadalmat az atomenergia felhasználásának biztonságáról, hanem valóban biztosítja is azt.
Az új atomenergia-törvény az elmúlt másfél-két év során sok szakmai és tárcaközi egyeztetés során csiszolódott, formálódott. Most nem az alapvetõen jó törvénytervezet számos pozitívumát fogom dicsérni, hanem szeretnék rámutatni olyan problémákra, amelyek megoldása nélkül a Magyar Demokrata Fórum szakértõi szerint csorbul vagy éppen nem valósul meg a minél teljesebb biztonságra való törekvés, azaz az atomenergia sokszor emlegetett békés célú felhasználásának elvárható biztonsága.
Melyek ezek a problémák?
1. A preambulum nem szól az atomfegyverek tilalmáról, de az idevonatkozó 3. §-ban sincs szó az atomfegyverek állomásoztatásának, szállításának, átmeneti tárolásának tiltásáról, ahogy errõl Ivanics István képviselõtársam épp az imént beszélt. Igaz, hogy ez a kérdés inkább a biztonságpolitika körébe tartozik, azonban véleményünk megegyezik a KDNP véleményével, miszerint ezt a tiltást mindenképpen be kellene építeni a törvénybe, hogy teljesen egyértelmû legyen: Magyarországon az atomenergiát csak békés célra lehet felhasználni. A félreértéseket növelheti ezen a téren a 17. §-ban megfogalmazott eljárás. Itt ugyanis a törvény az Országos Atomenergia Hivatal hatáskörébe utalja a radioaktív anyagok és készítmények központi nyilvántartását, de ez alól a kötelezettség, azaz az adatszolgáltatás kötelezettsége alól mentesíti a Magyar Honvédséget. Ez a kivétel véleményünk szerint helytelen és szükségtelen, még akkor is, ha ezzel koherenciát kíván teremteni a tervezet az 1991. évi XI. törvény vonatkozó rendelkezésével. Szerintünk, ha szükséges, ezen utóbbi törvény módosítását is el kell végeznünk a megnyugtató, egyértelmû megoldás érdekében.
2. Nincs elég pontosan megfogalmazva a törvényben, hogy mi az a kockázati szint, az a társadalmilag elfogadható kockázati szint, amely mellett az atomenergiát hasznosítani lehet. Ez az egyik legfontosabb kérdés, fõ szabálya kell hogy legyen a törvénynek, és meg kell keresnünk azt a megfogalmazást, amely a társadalom legnagyobb részének megnyugtató. Mert mi az az egyéni és társadalmi elõny, hogy lehet ennek mértékegységét meghatározni, amelyhez viszonyítani lehet az atomenergia alkalmazásából származó veszélyhelyzetet? Tisztában vagyok azzal, belátom, hogy a törvény 4. §-a a lehetõ legpontosabban igyekszik körülírni és meghatározni az idevonatkozó biztosítékokat. De vajon mi az az egyéni és társadalmi elõny, amelyet felülmúló mértékû károsodás nem érhet az atomenergia alkalmazása során? Meg kell próbálnunk, fel kell talán közösen kérnünk a szakembereket, hogy keressenek erre vonatkozóan pontosabb meghatalmazást. Meg kell vizsgálni például az ENSZ, az Európai Unió és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség idevonatkozó ajánlásait.
3. A tervezet megõrzi a régi típusú, decentralizált hatósági intézményrendszert. Ismét hivatkoznom kell az elõttem megszólaló Ivanics István képviselõtársamra, aki részletesen beszélt az Országos Atomenergia Hivatal hatáskörérõl, felépítésérõl, rendszerérõl. Véleményünk szerint meg kell fontolni, hogy szükség van-e az Országos Atomenergia Bizottságra. Az Országos Atomenergia Hivatalnak pedig valós hatósági jogokat kell adni, hogy hatékonyan tudja koordinálni a több tárca között felosztott feladatokat. Minden bizonnyal olcsóbb és gyorsabb lenne egy centralizált rendszer, amely például egy nem kívánt baleset elõfordulása esetén az intézkedések gyorsaságát is elõsegítené. A problémát jogtechnikailag könnyû kezelni, az Országos Atomenergia Bizottságra vonatkozó törvényhelyet, pontokat könnyen ki lehet venni a törvénytervezetbõl, hiszen a bizottság feladatai egyébként sincsenek meghatározva, mint errõl a hiátusról már mások is beszéltek.
(21.40)
Tehát döntést kell hozni valóban, hogy egy decentralizált vagy pedig egy centralizált, hatékonyabb hatósági rendelkezõ intézményt hozunk létre.
4. A bírság jogi intézményének bevezetése az atomenergetika alkalmazása kapcsán csak fenntartásokkal fogadható el. Az ellenérzéseknek elsõsorban nem gazdasági alapja van, hanem a bírságot nem tartjuk korszerû eljárási módnak. Szellemében és gyakorlatában nemzetközileg - és tudomásunk szerint a Paksi Atomerõmûben is - egyre inkább kiteljesül a nukleáris biztonsági kultúra nevû megkülönböztetés.
Ennek felelõsségre építõ, folytonosan pozitív, kritikus, önértékelõ, javító jellegétõl is idegen a bírság. A bírság ezentúl ellenhatásokkal is járhat, mivel kiszabása gazdasági nyomással átrendezi az engedélyes teendõit, és nem kellõen körültekintõ alkalmazása esetén a biztosság szempontjából fontos feladatokat, a tennivalók prioritása listán akár hátrább is kerülhetnek.
További kedvezõtlen hatása lehet az is, hogy engedélyesnek esetleg olcsóbb bírságot fizetni, mint egy intézkedést végrehajtani. Így akár be is kalkulálhatja terveibe. Erre sajnos nagyon sok példa van a környezetvédelmi bírságok hazai gyakorlatában. Az atomerõmûben nem bírság kell, hanem szigorú munkafegyelem.
5. Foglalkozik a törvényjavaslat a hatósági elsõfokú ügyintézés határidejével is. Látni kell, hogy a vonatkozó eljárási határidõk módosítása nem csak egy irányba lehet indokolt. Amikor elfogadható az elsõfokú ügyintézési határidõ meghosszabbítása egy sok mérlegelést igénylõ, létesítés szintû engedély esetében, az atomenergia alkalmazásával kapcsolatos sajátosság az is, hogy egyes esetekben indokolt sürgõsségi eljárás bevezetése. Ilyenek a rövid idõ alatt áttekinthetõ, de gazdasági kihatásuk miatt gyors elbírálást igénylõ ügyek, például állásidõ hatósági engedélyezése.
Az általánosan alkalmazott 30 napos határidõnél jóval rövidebb idõtartamon belüli elbíráláshoz, esetenként országos méretekben is komoly érdekek fûzõdnek. Tehát megítélésünk szerint a 30 napos általános ügyintézési határidõvel szemben nemcsak az egyirányú, hanem mindkét eltérés törvényi megjelenítése elvárható.
6. A törvénytervezetben, illetve a majd elfogadott törvényben egyértelmûen ki kell mondani: az atomenergiát hasznosító létesítmények feletti légtér használata tilos. Mind polgári, mind katonai repülõgépekre. A javaslat a 36. §-ban a légtéri igénybevételi korlátozást a külön jogszabályban megjelölt légügyi hatóság rendelkezésébe utalja.
Nem fogadhatjuk el, hogy ezt a kérdést egy alacsonyabb rendû jogszabály határozza meg, hiszen egy légtérbõl való becsapódás a Paksi Atomerõmû vonatkozásában - sajnos - rendkívüli katasztrófát eredményezne. Ezért itt törvényi szintre kell hozni egyértelmû döntést.
7. Nem kerülhetjük meg a felelõsségbiztosítás, illetve felelõsségvállalás kérdésének, szabályozásának kritikáját. Már az elõzõekben az elmúlt héten az általános vita megkezdésekor is esett errõl szó, és volt aki a biztosítási díj megállapítását nemzetközi gyakorlattal indokolta. Bizonyára errõl a kérdésrõl a részletes vita során fogunk még szót ejteni.
Én az állam szerepét szeretném itt két szempontból megvilágítani. Miért maximálja a törvényjavaslat az állami felelõsségvállalást? Reméljük nem kerül rá sor, és csak elméleti fejtegetés marad az e körül folyó vita, de sajnos gondolni kell - mintegy orvosi gondolkodásként - a legrosszabbra is. Csernobil óta mindenki elõtt nyilvánvaló, hogy az életben okozott káron felül az anyagi kár egy nagymértékû baleset esetén sokkal nagyobb mértékû, mint a törvényben meghatározott összeg.
A másik probléma, miért csak 10 évre terjed ki a felelõsségvállalás? Ismételten Csernobilra kell hivatkoznom, ahol 10 éve történt a baleset, de például az emberi egészségben okozott elhúzódó károkozás mellett nyilvánvaló például a mezõgazdaság ma is tartó kártétele. Szerintünk ezt az idõszakot mindenképpen ki kell terjeszteni, azaz meg kell növelni.
Sok a bizonytalanság a pénzügyi alap megteremtése kapcsán is. Nem tudni mennyi pénzt kell oda befizetni. Nem tudni mi lesz a visszamenõleges hatállyal. A világon sehol nem bontottak még le termelõ, nagyméretû atomerõmûvet. Nem ismeretesek a lebontás, a sugármentesítés és a deponálás költségei. Milyen költségek kerülnek az energia árába? Lesznek ez irányú, pontosabb ismereteink 1997-ben? Itt a határidõre gondolok. Nem tudom, lesznek-e.
A törvény az elfogadás utáni 6. hónapban lép hatályba, közben el kell készíteni az elhangzott igen nagyszámú, 30-40 számú fontos és nagyon komoly kormány- vagy miniszteri rendeletet. Elkészülnek idõben ezek a jogszabályok? S ha nem? Hogyan lép életbe egy ilyen fontos törvény a kiegészítõ jogszabályok nélkül? Mit fognak tartalmazni ezek a kiegészítõ jogszabályok? Elnézést, kicsit gyorsítottan beszélek, de az idõ nagyon elõrehaladt, hogyha véletlenül nem volt érthetõ - a jegyzõkönyvvezetõnek mondom -, akkor utána esetleg kérdezzenek meg.
Ha már a hatályba lépésrõl beszélek, szeretném elmondani, nem látjuk megalapozottnak, és törölni javasoljuk a 66. § (1) 2. részét, amely szerint a 62., 64. §-ok 1998. január 1-jén lépnek hatályba. Tudjuk mindannyian, akik itt vagyunk, hogy mirõl van szó.
Amennyiben a kivétel megmarad, nem teljesülhet a villamos energiáról szóló 1994. évi XLVIII. törvény azon követelménye, hogy 1997. január 1-jétõl kezdõdõen a villamos energia termelésére vonatkozó áraknak megállapításánál figyelembe kell venni a villamosmû bezárásával, elbontásával kapcsolatos környezetvédelmi kötelezettségek teljesítésének garanciális költségeit. Kérdés, végrehajtható-e tehát a törvény ilyen irányú rendelkezése, vagy módosítani kell a villamos energiáról szóló törvény ezen bekezdését is.
A tervezet nem szól az állami tulajdonlás megváltozásának szabályozásáról, illetve azt a kormány döntési kompetenciájába utalja. Amennyiben az atomerõmû létesítésérõl dönteni az Országgyûlés illetékességébe tartozik, úgy oda kellene utalni az elidegenítés engedélyezését is. Ez nagyon fontos dolog.
A világon ritka az az ország egyébként, ahol energiaszolgáltatás létesítményeit többségi külföldi tulajdonba adták, ilyen kivétel Argentína, a következõ kivételre éppen Magyarország készül, amivel természetesen mi nem értünk egyet. Nem kívánjuk, hogy ebben a törvényben szabályozzuk az energiaprivatizációt, csupán arról van szó, hogy az atomerõmûvekkel kapcsolatos döntési mechanizmus logikájába illõnek gondoljuk az Országgyûlés kompetenciájának kiterjesztését az elidegenítés elvi engedélyezésére is.
A törvényben elõ kell írni, hogy az atomenergiát hasznosító vagy radioaktív anyagot felhasználó létesítményeknek meg kell felelni azon mindenkori nemzetközi követelményeknek, amelyek a természeti katasztrófák megelõzését szolgálják. Gondolok itt orkán, árvíz, földrengés, villámcsapás által elõidézett veszélyhelyzetekre. Ismerve a mi helyzetünket, talán nem felesleges törvényben elõírni, hogy az ilyen létesítmények biztonságát folyamatosan szinten kell tartani, összhangban a már említett nemzetközi elõírásokkal.
Itt szeretném megemlíteni azt is, hogy a tervezet csupán érintõlegesen beszél az erõmûvekben általában, de az atomerõmûben különösen nagyon fontos tûzvédelemrõl, és azt a Belügyminisztérium illetékességébe sorolja. Lényegesen rangon alul kezelt ez a téma, annak fontosságához és veszélyeihez viszonyítva. A világ atomerõmûveinek egy részében voltak már hatalmas tüzek, melyek oltása rendkívül nehéz. Ehhez speciális ismeretek, speciális felszerelések és az atomerõmûhöz tartozó szakemberek, tûzoltók kellenek.
Szeretném megjegyezni, hogy Pakson - hála Isten - megõrizték azokat a szakembereket - különféle módon -, akik értenek ehhez a témához. Tehát ezt most törvényi szinten helyre kéne állítani, törvényesen azt, ami gyakorlatilag az életben valós.
Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány szót szeretnék szólni a nyilvánosság és az atomenergia kapcsolatáról. Amikor az atomenergia felhasználásának kockázatairól beszélünk, akkor - mint már egyszer említettem - nem pánikkeltés a célunk, hanem a kockázatok minimálisra való csökkentése, a legnagyobb biztonság megteremtése.
Az életnek nagyon sok területén fontos a közvélemény részletes és hiteles tájékoztatása, de különösen fontos ez az elõttünk levõ törvényjavaslatban foglaltak, azaz az atomenergia felhasználásával kapcsolatban. Teljes mértékben egyetértünk az eddigi felszólalások ide vonatkozó érdemi részével.
(21.50)
A társadalmat nem szabad sem félre-, sem alulinformálni. A tájékoztatást nem befolyásolhatják lobbyérdekek, minden lehetõséget meg kell adni a civil szervezeteknek, önkormányzatoknak, általában az érintetteknek az információk legszélesebb köréhez való hozzájutáshoz. Amikor a nukleáris hulladékok sorsáról, azok elhelyezésérõl gondolkodunk, az egész ország szempontjait kell érvényesíteni, de egyetértek Solymosi József képviselõtársam felszólalásával abban, hogy a nukleáris hulladék elhelyezésére kiválasztott térség lakosságát nemcsak megnyugtatni kell, hanem adott esetben figyelemmel kell lenni az ott felmerülõ anyagi igényekre is. Indokolja ezt az igényt a kockázat, amely megközelítheti ugyan akár a nulla koordinátát, mégiscsak kockázat marad. A hulladékelhelyezés problémakörérõl hosszan lehetne szakértõi, szakirodalmi anyagokat idézni. Nemzetközi példákat e téren pro és kontra felsorolni, azonban én csupán arra kívántam szorítkozni, hogy ennek fontosságára és társadalmi hatására felhívjam a figyelmet.
Elnök Úr! Tisztelt Ház! Reméljük, hogy a részletes vita során ezt a nagyon fontos és alapjaiban megfelelõen elõkészített törvényt a lehetõ legtökéletesebbé módosítva fogjuk elfogadni. Köszönöm. (Taps.)