DÖGEI IMRE (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az idõ elõrehaladott állapotban van e pillanatban, de azért mindenképpen van hozzáfûznivalóm ezekhez az állami ingatlanokhoz, úgymond, azonban vissza kell térnünk az 1949. évhez, amikor az államosítás megtörtént.
Sajnos megtörtént, ezt nem szabad lett volna csinálni, mert akkor, amikor most arról beszélünk, hogy alapítványokat hozzanak különbözõ társadalmi szervezetek létre, hisz ezek az állami ingatlanok is állami alapítványból tevõdtek össze. Ha azok a derék magyar emberek, akik ezeket a földmûvelõ köröket, iparos köröket és hasonló létesítményeket összehozták, ha ezt tudták volna, hogy ezt valamikor elveszik tõlük, jogutódjaiktól, gyerekeiktõl, unokáiktól, biztos vagyok benne, hogy nem hozták volna össze. Ugyanakkor, amikor az államosítás megtörtént, önkormányzati kezelésbe, azaz tanácsokhoz kerültek.
Sajnos, az elmúlt negyven év alatt ezek az ingatlanok nagyon sok helyütt ebek harmincadjára, olyan módon kerültek elkótyavetyélésre, hogy a társadalom ezeket az értékes épületeket, amelyek kis ékszerdobozokként jelentkeztek a falvakban, és a szerepük óriási volt, hisz oda futott be a kultúra, a népmûvelés valamennyi szervezete, ezekbe az épületekbe. Olyan mûködõ kis egységek voltak, hogy azzal csak a magyar nép tradícióját emelték és öregbítették.
Most, amikor a privatizáció korában élünk, megkérdõjelezhetõ: a privatizáció hogyan megy tovább? Amikor halljuk itt a százmilliók elherdálását, bizonytalan voltát, honnan jöttek, hova mennek, akkor a falvakban, községekben, városokban ezeknek az ingatlanoknak a kérdése még mindig foglalkoztatja az embereket. Nem egy ember jön hozzám - és nemcsak énhozzám, hanem valamennyi képviselõtársamhoz bizonyára, vagy nagyon sokhoz -, hogy mi lesz ezekkel az épületekkel. Áron alul keltek el. Rengeteg vita volt a kárpótlási törvények kapcsán akkor még llami tulajdonú ingatlanokra.
Ugyanakkor ezek a szervezetek, amelyek gazdakörök, földmûvelõ körök címen jöttek létre, amelyek téglánként és rengeteg munkaórával létesültek csodálatos egységgé, írásos dokumentumok vannak róla, ha nem is úgy szerepeltek, mint a Kisgazdapárt tulajdona, földmûvelõ körök, talán nem úgy szerepeltek, hogy különbözõ pártok tulajdona, de ott székeltek a mai vállalkozók, úgymond az iparos társadalmi réteg ott húzódott meg, és onnan indult el.
Megkérdõjelezhetõ, hogy most, amikor ezek a bizonytalan privatizációk létrejönnek, egyáltalán érdemes ezeket eladni? Nem szabad eladni õket! Továbbra is ott kell maradni az önkormányzatokban, és ezeket használatra kell illetékes szerveknek odaadni. Sok civil szervezet van jelenleg Magyarországon, amely helyét keresi.
Vita van az önkormányzatok testületében ezeknek a tulajdonjogok odaadására. Nem biztosítanak helyet. Evégett a zúgolódás igen nagy, mert hiszen élnek még azok az emberek, akik ezeket az épületeket - úgymond - felépítették, vagy hitelesen elfogadták azoknak az építtetõknek a munkáját, akik ezeket létrehozták.
Éppen ezért a Független Kisgazdapárt ezen állami épületeket nem ajánlja arra, hogy most tulajdonosként e privatizáció során egy új tulajdonos kezébe jusson. Megkérdõjelezhetõ azonban az is, hogy ezek értékelése hogyan történne. Rendkívül aggasztó, szinte kétségbeejtõ az a helyzet, ami most Magyarországon a privatizáció következtében bekövetkezett, hogy - még egyszer hangsúlyozom - százmilliók mennek, vándorolnak valahova.
(22.20)
Ez az összeg, amely itt több képviselõtársam szájából elhangzott, 2- 300 milliárd forintra tehetõ. Rendkívüli érték van a magyar társadalomnak a kezében ennek következményeképpen. Éppen ezért én a magam részérõl és a Kisgazdapárt csak azzal a javaslattal tud élni, hogy használatba, de ne tulajdonba kerüljön. Most, amikor a privatizációs minisztérium is tulajdonképpen szétesett, hogyan bízzuk most egy olyan bizonytalanságban valakinek a kezébe, hogy megnyugtató módon rendezze ezt a rendkívüli érdekes dolgot, amikor szinte mindenki azt várja, hogy rend legyen Magyarországon? Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.