IVANICS ISTVÁN (KDNP): Tisztelt Elnöknõ! Tisztelt Országgyûlés! Valójában mirõl is szólnak a társadalombiztosítást átalakító törvényjavaslatok? Az eddigi vita kapcsán egyértelmûvé vált, hogy a jelenlegi módosítások centrumában fiskális szempontok állnak, melyek nem megoldani akarják a magyar társadalombiztosításnak az egészét, nem biztos alapokra akarják helyezni, hanem pénzügyi attrakciókkal, különbözõ elosztási feladatok megoldásával megpróbálják azt a pénzt, ami hiányzik ebbõl a hatalmas rendszerbõl, bekaszálni. Nyilvánvaló, hogy hosszú távon ez nem válhat életképessé.
(10.20)
Nem válhat életképessé egy olyan visszafordulás, ahol a társadalombiztosítás visszakerül egy olyan állami joggá, egy olyan rendszerré, ahol az intézkedõk jogköre, tehát maga a társadalombiztosítást irányító, a társadalombiztosítást vezetõ szervezetek légiessé lesznek téve.
Tehát megszüntetik a biztosítási alapon járó egészségügyi ellátást, és ezáltal egy olyan helyzet áll elõ, hogy visszafordulunk egy régebbi idõszak felé, és ezáltal ellentmondásba kerülünk az egész piacgazdaságra való törekvéseinkkel, ellentmondásba kerülünk a társadalom önszervezõ képességének az elismerésével, a magántulajdonnal, az egyéni felelõsséggel, és egy általános bizalmatlansági effektust hozunk létre, mely jelen pillanatban is az országban - úgy gondolom -, hogy az egész társadalmat és a társadalom kitörési pontjait gátló tényezõ ma, a bizalmatlanság. Éppen ma reggel hallottam a rádióban egy nagyon figyelemre méltó kis elõadást két neves pszichológusunk részérõl, akik amerikai vezetõ közgazdászokra is hivatkoztak, amelyben megállapítják, hogy egy társadalom fejlõdésének meghatározója a bizalom.
A társadalomban meglévõ és gerjeszthetõ bizalom. Itt az elmúlt három év alatt egyértelmûen a bizalom ellen hat minden. Az is a bizalom ellen hat, hogy egy társadalmi ellátó rendszert nem vagyunk képesek ellátni a megfelelõ vagyontárgyakkal, nem vagyunk képesek azt az önállóságot biztosítani, amely szükséges ahhoz, hogy a munkáját igazából hatékonyan kifejtse.
Ez a bizalmatlansági effektus elsõsorban akkor kezdõdött, és szinte sokkolóan hat máig is, mikor a világkiállítási törekvéseinket keresztülhúzta, és egyértelmûen olyan helyzetet teremtett az országban, hogy mi kikiáltottuk magunkról, hogy mi gyengék vagyunk, mi nem vagyunk képesek sok mindenre, ezáltal nem lehet csodálkozni, hogy az egész országban nem a bizalom felé, nem az építkezés, nem a társadalmi szervezetek önállóságának az irányában, hanem egy túlzott és abnormális hatalomkoncentrálás irányába mozdulunk el.
Ez megmutatkozik a gyermekvállalási kedvben, megmutatkozik az ország egész demográfiai helyzetében. El kell ismernünk, hogy ez eleve nem volt jó Magyarországon, ez eleve hátrányos egész Európában Magyarország szempontjából, nem lehet eltagadni, hogy tragikus helyzet alakult ki az országban a társadalombiztosítás területén, és ez elsõsorban - valljuk be õszintén - demográfiai kérdés.
Ma az ország eltartóképessége nem olyan, hogy a jelenlegi demográfiai helyzetben egy ilyen pazarló egészségügyet, egy ilyen pazarló társadalombiztosítási ellátást tudjon fedezni. De a megoldás, kérem szépen, nem az, hogy fogjuk, és tovább kaszálunk, és megpróbáljuk a pazarló rendszert újabb bevételekkel finanszírozni, a megoldás az, amit mindenki ígért, hogy olyan államháztartási reformot vezetünk be, amely lehetõvé teszi, hogy egy igazságosabb és egy arányosabb ellátás jöjjön létre; és ehhez a piacgazdaság adta lehetõségeket, az ország szabadságából eredõ lehetõségeket kihasználjuk, és bevonjuk a társadalomnak az olyan szeleteit ebbe az ellátórendszerbe, ahol olyan erõforrásokat tudunk feltárni, amelyeket egy ilyen "mamut" ellátórendszer és egy ilyen - hogy mondjam - az elmúlt idõkbõl eredõ egészségügyi és nyugdíjellátó infrastruktúra jelen pillanatban nem tud biztosítani.
A szakemberek elõtt is egyértelmûen világos, hogy a jelenlegi egészségügyi rendszerben is olyan átalakításokra van szükség, amely tárgyszerû, és az egyéni kezdeményezõkészségre alapul.
Ha ezt azzal, hogy az állami alapokra helyezzük vissza ezt az egész rendszert, elvesszük ezt a lehetõséget, akkor nem fogunk célt érni. És ez nemcsak az ellenzéknek a problémája, én úgy gondolom, hogy a kormány most jutott el eddigi mûködése során arra az állapotra, hogy felismerje, ha ezt a feladványt nem tudja megoldani, ez a kormány bukásához is vezet.
Az a pénzügyi fedezetlenség, amely ma a társadalombiztosítás területén fennáll, ez az egész ellátórendszer összeomlásához vezet, és ezért mondom azt, hogy ez egyben a kormány bukásának is a feltételét is magában hordozza.
Meg lehet állapítani, hogy az eddig eltelt kormányzati ciklusban, 1994-tõl a szakértelem nem kimondottan az úgynevezett szakértelem, nem kimondottan a tényszerû megoldásokra törekedett, hanem egyre jobban elcsúszott a pénzügyi, fiskális megoldások felé. Ezt tükrözi az is, hogy ezt az egész törvénycsomagot a pénzügyi kormányzat terjeszti elõ, és igazából nem tudni, hogy milyen szerepe van ebben a tényleges egészségügynek.
Hogy a reálbércsökkenés területén mit jelent a továbbiakban, ugye, ezt már elismerjük, hogy az elmúlt két évben egyértelmûen csökkentek a reálbérek. Most az ígéret úgy szól, hogy 1997-tõl a reálbérek emelkednek. Hát, kérem szépen, a szakmai szervezetek egyértelmûen mást mutatnak. Hogy csak a tegnap esti Esti Hírlapból idézzek, amely ilyen címmel hoz egy cikket, hogy "Munkaadók a járulékreform ellen", reálbércsökkenést jósolnak.
A Magyar Munkaadói Szövetség elnöke nyilatkozik így, hogy a társadalombiztosítás hiányát az ellátórendszerek átalakítása helyett a vállalkozások élõmunka-költségeinek további növelésével akarja megszüntetni a kormány, áthárítva a költségvetés terheit a munkáltatókra. A járulékalap tervezett szélesítése, a minimumjárulék bevezetése döntõen a jelenleg is mûködõ járulékot fizetõ vállalkozásokat sújtja, oly módon, hogy 60-100 milliárd forinttal megnöveli a bérek közterheit.
Úgy gondolom, egyértelmû és világos mindannyiunk elõtt, hogy ez tisztán egy pénzügyi megoldás. Ha ennél maradunk, akkor semmiféle reményünk nincs arra, hogy ebbõl az ország ebben a kormányzati ciklusban kilábaljon. De nemcsak ez a kockázat.
(10.30)
Az a kockázat, hogy elveszi a lehetõségét egy ilyen intézkedéssor még attól is, hogy a következõ négy évben helyre lehessen tenni ezt a kérdést. Nem született meg, és nem indult meg a megfelelõ ígéreteknek megfelelõen az államháztartási reform, nem mûködnek a piacgazdasági emelõk, a társadalom önszervezõ képessége egyre csökken, a bizalmi index az emberek szemében egyértelmûen visszafelé fordul, hiszen ezt - mint említettem - nagyon sok olyan jelenség visszatükrözi, amely cáfolhatatlan.
Rendkívül csodálkozom, hogy ezen elõterjesztéseket a Szabad Demokraták Szövetsége támogatni tudja. Legalábbis abból ítélve, ahogy Bauer képviselõtársam hozzászólt ezekhez a kérdésekhez. Ugyanis az õ programjuktól véleményem szerint ez annyira idegen, és annyira távol áll ez a kezelési mód, hogy egyszerûen nem értem, hogy hogy vállalhatnak föl egy ilyen, szakmailag megalapozatlan és igazából filozófiát mögötte nem tudó, tehát egy olyan gazdaságfilozófiát mögé állítani nem képes elképzelést, mely itt fekszik elõttünk.
Én bízom abban, hogy a kormányzat átgondolja, és megpróbálja gyakorlati szempontból is vizsgálni ezen ellátórendszereket, és nem abba az irányba megy, hogy ezt a pénzügyi feladványt ilyen módszerekkel oldja meg, hanem a probléma lényegére tekint, és a nemzet ráruházott bizalmát megfelelõen értékelve, és felelõsséggel fölvállalva õ is fölvállalja azt a feladatát, amelyet egy felelõs kormánynak ebben a tekintetben el kell látni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiban.)