DR. BIHARI MIHÁLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Azért nem jeleztem, mert nem volt bekapcsolva a gépem, illetve azért nem tudtam jelezni. Elõterjesztõként szeretnék néhány dologra reagálni, röviden.
Azok a javaslatok, elõre jelzett módosító indítványok, amelyek nyilván majd a részletes vitában ítélhetõk meg pontosan, amelyeket Hankó Faragó Miklós elmondott, egy részében - megmondom õszintén - nagyon közel állnak ahhoz, amit én is képviselek. A 10 százalékos tulajdoni határnak gyakorlati jelentõsége, azt mondhatom, hogy nincsen igazság szerint; valóban, ebben az esetben már el lehetne fogadni azt is, hogy bármilyen hányadú állami tulajdon vagy önkormányzati tulajdon esetén összeférhetetlen legyen a gazdasági vezetõi pozíció.
Ez természetesen a mi frakciónkon belül is még vitákat vált ki, de hadd jelezzem, hogy ha a kompromisszumnak ez lesz az ára, akkor az általános vita keretein belül reagálva még csak erre, én a magam részérõl támogatni tudom.
Ugyanígy a vagyonnyilatkozat-tétellel kapcsolatban tett észrevételeit, amit nem részletezett, hogy az az 1-es, 2-es, 3-as számú melléklet miben különbözne egymástól, én gondolom, hogy abban, hogy melyiknek milyen lenne a nyilvánossági foka. Ha így megosztja a vagyonnyilatkozatnak az általános tárgykörét, akkor én azt gondolom, hogy ez egy nagyon ésszerû javaslat lesz, arra vonatkozóan, hogy mely része legyen a vagyonnyilatkozatnak bárki számára hozzáférhetõ és mely része korlátozottan, de nyilvános. Mert ami nem nyilvános, annak a nyilatkozatnak nincs értelme. És ez összefügg a harmadik javaslattal, úgyhogy ebben a vonatkozásban vagy hozzászólásának harmadik elemével én a magam részérõl úgy látom, hogy nagyon közel áll, vagy nagyon könnyen közelíthetõ az általa elmondott álláspont és az az álláspont, ami az elõterjesztésben szerepel.
A hatálybalépés kapcsán õ említett egy igazságtalanságot, nevezetesen azt, hogy azok a képviselõk, itt ugyan elsõsorban saját frakciójának a képviselõire utalt, akik azért nem vállaltak esetleg gazdasági vezetõi pozíciót, mert tartottak attól, hogy egy viszonylag szigorú vagy szigorú összeférhetetlenségi szabály ezt amúgy is megtiltaná, hát õk ebben az esetben hátrányba kerülnek azokkal szemben, akik viszont elvállaltak. Ez igaz, van egy ilyenfajta igazságtalanság, vagy lenne egy ilyenfajta igazságtalanság, ha van ilyen személy. És nincs okom kétségbe vonni, hogy biztos van, hát nyilván nem kell konkrétan megnevezni. Mármint az elsõre példa, hogy aki azért nem vállalt gazdasági vezetõi pozíciót, mert attól tartott, hogy egy fél év múlva, egy év múlva az összeférhetetlen lesz. Biztos van ilyen, nem vonom kétségbe, s valóban igazságtalan lenne vele szemben, vagy méltánytalan lenne, ha õ ezért nem vállalta el, mások pedig elvállalták, és õket nem éri hátrány.
De ugyanígy egyfajta igazságtalanság az is, hogyha valaki 1994-ben úgy vállalta a jelölést és úgy vállalta végül is a mandátumot, hogy tudta, hogy lesz majd, mert tudhatta, mert valóban ettõl zengett a választási kampány többek között, hogy lesz majd valamilyen összeférhetetlenségi szabály, de azt nem tudhatta pontosan, hogy milyen lesz, hogy az övét érinti-e, és elvállalta a képviselõséget, és most, mondjuk két vagy három év után kénytelen errõl lemondani.
Itt tehát van kétfajta méltánytalanság, ha úgy tetszik. Valamilyen módon meg kell próbálni megoldani. Szerencsére mindkét típusú méltánytalanság átmeneti, maximum másfél évig élhet, mert már az új parlament esetében egyikre sem lehet hivatkozni, illetve ilyen helyzet nem teremtõdhet. Ha egyértelmûek az összeférhetetlenségi szabályok, akkor nem lehet azt mondani, hogy nem tudta, hogy esetleg késõbb mi lesz, vagy mi van az összeférhetetlenségi törvényben és a többi, és a többi.
Kósa képviselõtársam észrevétele kapcsán csak egy dologra hadd reagáljak, hogy hát miért nem nyújtotta be az MSZP 1994 õszén az összeférhetetlenségi törvénytervezetet.
(13.30)
Koncepcióját tekintve is és szövegtervezetét tekintve is kész volt. Nem ugyanez volt - 95 százalékban megegyezett a tervezet azzal, ami most benyújtásra került.
Egy oka volt annak, hogy nem nyújtottuk be: fontosabbnak tartottuk azt, hogy a hat párt konszenzusra jusson ebben az ügyben, mintsem azt, hogy pártonként külön-külön mindenki lövöldözze a parlamentet a maga törvényjavaslataival. Olyan törvényjavaslatokkal, amelyek módosító indítványokkal nem javíthatók fel, mert olyan élesek a különbségek, annyira eltérõek az álláspontok, vagy - elnézést, nem akarok minõsíteni korábban benyújtott törvénytervezeteket - annyira kiérleletlenek.
Ez volt az oka annak, hogy úgy döntöttünk - közösen döntöttünk, hiszen én mint képviselõ kezdeményeztem a hatpárti megbeszéléseket, kérve azt, hogy minden frakció jelöljön ki egy képviselõt. Kijelölt, leültünk, én azt elõvezettem, hogy fontosabbnak tartom azt, hogy a hat parlamenti frakció széles megegyezésre jusson, ha nem is tud mindenben megegyezésre jutni, de a fõ kérdésekben, és hogy induljon el tárgyalás.
Idõközben be volt nyújtva az általad elkészített törvényjavaslat, ez igaz, részt vett a Fidesz is a munkában mindvégig, csak nem értett egyet a végsõ, az egy év után kialakult tervezettel, ez volt az oka annak.
Lehetett volna azt a megoldást választani, hogy senkivel sem konzultálunk, hanem benyújtjuk a saját frakciónkban többséget vagy támogatást nyert indítványunkat, és aztán nézzük meg, hogy mi lesz a sorsa. Valószínûleg az lett volna a sorsa, hogy ezt is szétverték volna, ha a Szabad Demokraták Szövetsége részérõl nyújt be valaki, azt is szétverték volna - a Fidesz által benyújtottakat is szétverték vagy szétverték volna, vagy tárgyalásra alkalmatlannak vagy nem megfelelõnek ítélték volna, és a többit ugyanígy. Akkor mi történt volna? Akkor indult volna meg a hatpárti egyeztetés. Ezt kívántuk megelõzni, és ezért indult meg a hatpárti egyeztetés.
Kétségtelen tény, hogy minden hatpárti egyeztetés idõigényes. Egy ilyen hihetetlenül bonyolult, szerteágazó jogintézmény kapcsán sajnos nagyobb az idõigény természetesen. Ez volt az oka annak is, amit elmondottam az általános vita expozéja kapcsán, hogy végül is nem egyvariációs, hanem sok variációt tartalmazó, elismerem, sok tekintetben tárgyalásra alkalmatlan variációt nyújtottunk be.
Végül az utolsó megjegyzésem. Ebben az esetben nem biztos az, hogy a legszigorúbb, az a legjobb. Nem úgy néz ki a skála, hogy van az abszolút enyhe, és az rossz, és van az abszolút szigorú, és az jó. Hanem ebben az esetben a nagyon szigorú túl merev, igazságtalanságokat és képtelen közjogi helyzeteket teremtõ is lehet.
Gondoljunk arra, hogy ha az az álláspont érvényesül, hogy minden magántulajdonban, bármilyen hányadban és bármilyen hányadban állami tulajdonban lévõ gazdasági társaság vezetõ tisztségviselõje - ez a pozíció -összeférhetetlen a képviselõséggel, ez azt jelenti, hogy kvázi a passzív választójogától fosztanak meg Magyarországon kétmillió embert. Az összes kft., az összes részvénytársaság - és legalább ez a két fõ gazdasági társaság esetében -, hogyha számba vesszük az igazgatósági, a felügyelõbizottsági, a vezetõ tisztségeknek a számát, ez bizony - nem a gazdasági társaságok száma, hanem a hozzájuk kötõdõ pozíciók száma - közelíti a kétmilliót. Ezt a kétmillió embert kvázi megfosztanánk a passzív választójogától, vagyis attól, hogy képviselõvé választható legyen. Vagy pedig csak azzal a feltétellel kapja meg a passzív választójogát, hogy választási kényszer elé kerülve lemond esetleg 15-20-30 éves sikeres gazdasági vezetõi pozíciójáról.
Elképzelhetõ, van erre megoldás, hogy átmenetileg függeszti fel - családi vállalkozások és a többi esetében - gazdasági vezetõi pozícióját, és helyette mások viszik ezt, és visszakapja - ha visszakapja - vagy visszanyeri ezt a pozícióját. Ha tulajdonos, akkor minden további nélkül visszakapja, ha nem tulajdonos, akkor tulajdonképpen egy pozíció lehet, hogy véglegesen elveszik ebben az esetben.
Csak arra szerettem volna utalni, hogy kicsit differenciáltabban kell talán megközelíteni ezt a szigorúságot, nem biztos, hogy a szigorúság ebben az esetben a legigazságosabb vagy a leghelyesebb vagy a legjobb megoldás. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)