BARKÓCZY GELLÉRT (FKGP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Francz képviselõ barátom, azt hiszem, a gyökereink egy helyrõl valók. Én csodálkozom rajtad, hogy ilyen szépen lerajzolta a képviselõ úr, hogy milyen jó is a magyar parasztnak. Én azon csodálkozom, amikor ott élsz, képviselõ barátom, a fajtád között ott lent, és látod, hogy micsoda nyomorban van az új gazda, az új paraszt, vagyis a régi tulajdonból (Sic!) lett kisparaszt, akinek pár hold földje van, ahol egy mázsa mûtrágyáért két és fél mázsa búza kell lassan, vagy bármi. Vagy mit szólunk a sertésekhez, ahol ráfizetések vannak? Hogyan tudja ezt az adót kigazdálkodni?
Hát most nehogy azt higgyék, hogy mi pontosan az adó ellen vagyunk. Azt természetesen mi is megértjük, tudjuk azt, hogy nagyon kell. De annyi adót kell kifizetni, meg olyan adót, hogy senki ne kényszerüljön arra, hogy ne vallja be az adóját. Akkor kellene ezt az adót ezekre a kisemberekre kivetni, amikor rendezõdnek tulajdonképpen a tulajdonviszonyok, amikor a gazdaságilag egy kicsikét fellendülnek ezek az új emberek. Hát meg se tudtak indulni ezek az emberek, üresen megkapták a földjüket! '959-ben bevittek kocsit, lovat, szerszámot, még a vetést is odaadtuk õsszel. Közbe aztán kapták - még az is különbje volt, a Kádár-rendszer -, kapták a különbözõ támogatásokat a tsz-ek. De most semmit nem kapott, nem tud megindulni. Hát most mit gondolsz, mit gondol, képviselõ úr, mi lesz, amikor vetõmagra nincs neki tisztességesen pénze, nincs rendes vetõje, nincs mûtrágya, nem terem igaziból a föld? Az az egypár sertés, amibõl gazdálkodna, még az is ráfizetés!
Tehát nem arról van szó, (Az elnök megkocogtatja a poharát, jelezve, hogy a felszólalási idõ letelt.) egy pillanat, nem arról van szó, hogy mi azt mondjuk, hogy nem kell, de kell, de majd akkor, ha egy kicsit talpra áll a magyar paraszt. Köszönöm szépen.