DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Még mondhatom többes számban: Tisztelt Képviselõtársaim!
Miniszterelnök úrnak bizonyos retorikai életérõl szólt elõttem a Magyar Demokrata Fórum képviselõje. A én felszólalásomnak az apropóját is eme retorikai életmûnek múlt héten elõadott újabb fényes csillaga szolgáltatja, amely szerint pénteken miniszterelnök úr bírálta a bíróságoknak - úgymond - a lassú ügymenetét.
Napirend utáni hozzászólásomban ezzel szeretnék foglalkozni, részben annak tükrében, hogy voltak már korábban is miniszterelnöki nyilatkozatok a bíróságok igazságszolgáltató tevékenységével kapcsolatban. Részben azon az okon, hogy nemrég interpelláltam az igazságügy-miniszter úrhoz, magam is kifogásolva néhány dolgot. Szeretnék szólni - álláspontom szerint - az elhúzódásnak objektív és szubjektív okairól, valamint külön foglalkozni az Alkotmánybírósággal.
Igen tisztelt Országgyûlés! Én úgy gondolom, hosszadalmasan, ékesszólóan, valóban a retorika fegyvertárával élve nem kell bizonyítani, hogy egy jogállamban milyen szerepet töltenek be a bíróságok, milyen szerepet tölt be a végrehajtó és a törvényhozó hatalomtól független igazságszolgáltatás.
Ennek a tükrében kell megítélni, hogyha a végrehajtó hatalomnak a feje, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke a bíróságokkal kapcsolatban nyilatkozik. Azt hiszem, képviselõtársaim emlékeznek még rá, hogy nemrégiben egy elsõfokú büntetõ ítéletrõl nyilatkozott a miniszterelnök úr rosszallóan. Egy nem jogerõs ügyrõl szólt akkor, amikor az újságok azt is közölték, hogy az ügyben az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.
Az ügyet nem kívánom megnevezni, hogy ezáltal is reklámot teremtsek bizonyos szervezeteknek. De azért nem lehet elhallgatni azt a kirívóan súlyos alkotmánysértést és azt a szereptévesztést, hogy egy folyamatban levõ bírósági ügyben a miniszterelnök megnyilatkozik. Nagyon nagy tévedés, és nagyon nagy kárára van az esetnek, mert ha ezt követõen az illetõt, miután az elsõfokú bíróság felmentette, elítéli a másodfokú bíróság, nagyon nehéz lesz megmagyarázni egyes köröknek, hogy a független bíróság valóban helyesen alkalmazta a jogszabályokat, és a másodfokú bíróság helyes döntést hozott. Ha meg helybenhagyja az elsõfokú ítéletet, akkor a miniszterelnök úr a másodfokú bíróságot is el fogja marasztalni, hogy neki - mármint a miniszterelnöknek - nem kedvezõ ítéletet hozott. Ennek a veszélyét - tekintettel az idõ elõrehaladottságára - nem kívánom ecsetelni.
De nem célszerû az sem, hogyha a miniszterelnök úr a bíróságok mûködését anélkül, hogy konkrétumokat megjelölne, összességében bírálja. Azért nem, mert a bíróságoknak a mûködése megítélése szempontjából objektív és szubjektív akadályokat lehet felsorolni.
Az objektív akadályok természetesen nem a bíróságoknak róhatók fel. A mindenkori kormányzat felelõssége, hogy az igazságszolgáltatás mûködési kereteit biztosítsa. Ez alatt - véleményem szerint - azt kell érteni, megfelelõ számú, megfelelõ képzettségû bíró a megfelelõ számú bíróságokon, megfelelõ ügyviteli környezetben tudja kifejteni a munkáját. Ekkor lehet elvárni, hogy a bíróságok betöltik azt a feladatot, amit a jogállamiság velük szemben elõír és megfogalmaz. Ha a kormányzat nem biztosítja ezeket a tárgyi feltételeket, ha nincs elegendõ és jól megfizetett bíró, ha a bírák egy részének a szakképzettségével probléma van, ha nincsenek meg a megfelelõ épületek, ha nincs meg az a kiszolgáló apparátus, amely a bíróságoknak a mûködését tudná segíteni, akkor elgondolkoztató, hogy fel lehet-e róni a bíróságoknak egyes eljárások elhúzódását. Én úgy gondolom, hogy nem.
Ebben a kérdésben egyébként is nagyon alapos, nagyon megfontolt tanulmányok után lehetne értékítéletet kimondani, nem pedig egy sajtótájékoztató keretében, egy feldobott kérdésre nagyvonalúan válaszolva. Mert az ilyen válaszok sértik az igazságszolgáltatásban dolgozó bíróságoknak nemcsak a tekintélyét, hanem az önérzetét is. Sértik azon bíróknak az önérzetét, akik évek, évtizedek óta valóban esküjüknek megfelelõen, példamutató szorgalommal és szakmai tudással dolgoznak, és hoznak ítéleteket egyre romlóbb feltételek közepette.
Én úgy gondolom, hogy azok a tiltakozások, amelyek a bírói karból ezen miniszterelnöki nyilatkozat után elhangzottak, azok - sajnos - megalapozottak és jogosak. Mert valóban bírálni csak tények alapján lehet. De azért egy dolgot nem szabad elhallgatni, amit interpellációmban én magam is kifogásoltam. Valóban vannak olyan ügyek, amelyek indokolatlanul elhúzódnak, és nem lehet hivatkozni tárgyi feltételek hiányára. Ezek a személyekben rejlõ okok.
Az én álláspontom szerint is - hangsúlyoznám, hogy az én álláspontom szerint, nehogy a késõbbiekben valaki is úgy aposztrofálja szavaimat, hogy az a Magyar Demokrata Fórum álláspontja - a bíróságoknak a függetlensége nem jelentheti a bíróságok munkájának kritikátlanságát. A felelõs törvényhozásnak és a felelõs kormányzatnak igenis a bíróságoknak a munkáját nem tartalmi szempontból, hogy jó vagy rossz ítéleteket hoznak, hanem technikai szempontból minduntalan vizsgálni kell. Eleget tudnak-e tenni a rendelkezésre álló eszközökkel a feladatoknak, vagy pedig egyes esetekben úgy tûnik, hogy a bíróságok munkájával kapcsolatban is lehet jogos kritikákat megfogalmazni?
1996. október l-jén, egy keddi napon - az interpellációs idõszakban - éppen emiatt interpelláltam az igazságügy-miniszter úrhoz, hogy egy több mint egy milliárd forint elkövetési értékû adócsalási ügyben két év alatt odáig nem jutott el a bíróság, hogy érdemi tárgyalást tûzzön ki, és ennek nem a vádlottak távolléte volt az oka.
(16.10)
Akkor a miniszter úrnak a válaszát én nem fogadtam el, a kormánytöbbség szokása szerint - elnézést ezért az ironikus megjegyzésért - elfogadta. És lám, néhány napra utána miniszter elnök úr hirtelen megtáltosodott, és már bírálja a bíróságok munkáját.
Én úgy gondolom, hogy a kormányzaton belül nem ártana idõnként, ha az igazságügy-miniszter és a miniszterelnök úr egymással tárgyalásokat folytatna bizonyos alapvetõ kérdésekrõl. Mert a bíróságok munkája alapvetõ kérdés. Most is vallom, amiért a választ nem fogadtam el, hogy összességében elfogadható a bíróságoknak az az álláspontja, hogy kevés a rendelkezésre álló anyagi forrás ahhoz, hogy jól megfizetett bírák kellõ számban, kellõ mennyiségû bíróságokon fejtsék ki tevékenységüket. De bizonyos ügyekben viszont elfogadhatatlan, hogy a bíróságok nem hoznak döntéseket. Ezek az ügyek a társadalom szempontjából nagyon nagy jelentõségûek. Ezekben az ügyekben a társadalom, a kormányzat, a törvényhozás joggal várhatja el, hogy a bíróságok tegyenek eleget az igényeknek, és minél gyorsabban, ésszerû határidõn belül szülessenek ítéletek.
Összességében tehát én egyet tudok érteni azzal, hogy a bíróságok tevékenységén belül fokozott figyelemmel kell kísérni az egyes bíráknak a tevékenységét. Hangsúlyoznám még egyszer, nem tartalmi szempontból, nem statisztikai szemlélettel arra ösztökélve õket, hogy minél több ügyet fejezzenek be, de igenis megnézni, hogy egyes bírák személyükben alkalmasak-e ítélkezésre vagy sem.
Mert ne gondoljuk azt, hogy egy-egy rossz ítélet nem tudja befolyásolni a társadalom, az állampolgároknak a közérzetét.
A másik része ennek a fölszólalásnak az Alkotmánybírósággal kapcsolatos. Köztudomású, hogy tegnap két alkotmánybíró jelölésérõl döntött az a bizottság, amelyik erre hivatott. Köztudomású az is, hogy a magyar Országgyûlés igen hosszú idõ óta adós azzal, hogy alkotmánybírókat válasszon. Ha pártpolitikai céloknak fogjuk kitenni az alkotmánybíróknak a megválasztását, ha tovább is hosszadalmasan fog elhúzódni ez a folyamat, én úgy gondolom, és ez meggyõzõdésem, valóban a jogállamiság és a demokrácia kerül veszélybe.
Akkor, amikor - talán nem túlzás, ha azt mondom - a hatéves magyar demokrácia az egyik legsúlyosabb morális válságát éli át az úgynevezett Tocsik-Vektor-1000. nevekkel fémjelzett korrupciós botránysorozat miatt, akkor megengedhetetlen, hogy felelõs országgyûlési képviselõk, kormányzati hatalmat gyakorló pártok és az ellenzéki pártok is az Alkotmánybíróságot minduntalan politikai támadásoknak tegyék ki, veszélyeztessék az Alkotmánybíróság mûködését azzal, hogy kellõ idõben nem hoznak meg személyi döntéseket. Én nagyon kérem képviselõtársaimat, félretéve mindenféle politikai felhangot ebben a kérdésben: azt a két személyt, akit a bizottság javasolt, szíveskedjenek majd megszavazni.
De azért nem lehet elhallgatni az Alkotmánybíróság mûködésével kapcsolatban azt a kételyt sem, hogy sajnos az Alkotmánybíróság hosszú idõn keresztül foglalkozik olyan ügyekkel, amelyek állampolgárok százezreit érintik és amely ügyeknek az eldöntése ésszerû határidõn belül nem történik meg. Idõszerû lenne áttekinteni az Alkotmánybírósággal kapcsolatban ezeket a kérdéseket is. Tudniillik az Alkotmánybíróságnál vannak olyan kérelmek, amelyek két vagy három éve elintézetlenek. Vannak olyan kérelmek, amelyek azért idõszerûek, mert egy adott költségvetési évre szólnak a jogszabályok, ezek Alkotmánybíróság elõtti megtámadása pedig okafogyottá válik a következõ költségvetési törvény megalkotásával.
Amennyiben az állampolgárok bizalmát az Alkotmánybíróságban meg kívánjuk erõsíteni, amennyiben az állampolgároknak a töretlen hitét a demokrácia elõnyeiben a diktatúrákkal szemben fönn akarjuk tartani, akkor nem mondhatunk le arról, hogy bizonyos jogintézményeket, ilyenek a rendes bíróságok, ilyen az Alkotmánybíróság, a legnagyobb hatékonysággal mûködtessük.
Tisztelt Országgyûlés! Ezen intézmények mûködtetése nemcsak a mindenkori kormány felelõssége, hanem a mindenkori Országgyûlés felelõssége is. Én kérném, hogy ennek tükrében ítéljék meg szavaimat, és reményeim szerint cselekedjenek majd.
Elnök asszony, képviselõtársaim, köszönöm a türelmüket. (Taps.)