DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyûlés! Ebben az ügyben harmadikként megszólalni már csak formabontó módon lehet, de megkísérlem. Ugyanis, ha valaki játékos ötletbõl meseként akarná megírni a magyar privatizáció legutóbb napvilágra került megrázó eseményét, akkor a mese valahogy így szólna, hogy: Egyszer volt, hol nem volt egy magyar honleány, aki egy rügyfakasztó tavaszi délután elindult sétálni, és ahogy ballagott az erdõben, lenézett a földre. Mit lát az orra elõtt? Egy szép, gondosan lezárt szütyõt. Lehajolt, felvette, kibontotta, mit tesz Isten, mi volt a szütyõben? 804 millió forint. Most a honleány történetesen jogász volt, és így átfutott az agyán, hogy a találás ugyan eredeti tulajdonszerzés, de ennek vannak bizonyos törvényi elõfeltételei. Aggályait azzal hessegette el, hogy jogállamunkat távolról sem jellemzi valami jogkövetõ magatartás, a Btk.-t is nyugodtan súlyosabb jogkövetkezmények nélkül sorozatosan megszegik, ezért nem nagyon érdemes a Ptk.-val törõdni, és a kis, talált szütyõt nyugodtan elsüllyeszthette.
A történetnek van egy másik, egy honfiú szereplõje is. A neve, az kísértetiesen hasonlít Hektoréhoz, a trójai hõséhez, aki minden sikerdíj nélkül az életét áldozta Trójáért. Névrokona viszont tisztes sikerdíjért élt-halt az önkormányzatokért, hiszen senki más, csak õ férkõzhetett közel az ÁPV Rt. szívéhez, illetve jobban mondva a zsebéhez. És valahogy senki nem gondol arra, hogy a közélet tisztasága elleni bûncselekmények között a büntetõ törvénykönyvben szerepel valami olyasmi, hogy befolyással üzérkedés, amit az követ el, aki arra hivatkozással, hogy hivatalos személyt befolyásol, a maga vagy más részére elõnyt kér vagy elfogad.
Szándékosan nem említettem neveket, mert ebben a többszálú és többszereplõs drámában most csak egy szereplõre zúdul a rivalda minden fénye, és talán majd kiderül, hogy ki és honnan tette a pénzt a szütyõbe, hogy ki és milyen indítékból helyezte el az erdõben, hogy jogos, vagy jogtalan a találó tulajdonszerzése - de a színpad túlnyomó része és a többi szereplõ homályban marad.
(15.30)
Valahogy senki nem beszél arról, hogy ez az egész privatizáció fertõzõ mocsárrá vált. Kis ország vagyunk, ezért nálunk aránylagosan nagyobb a mocsár terjedelme, hiszen majdnem 90 százalékos állami tulajdont kell magánosítani. Valahogy mindenki hallgat a mocsár kialakulásáról, a fertõzés okairól és gócairól és a lecsapolás lehetséges módozatairól. Valahogy megfeledkezünk arról, hogy a mocsarasodás valójában 1988-1989-ben kezdõdött. A rendszerváltozás elõkészítésének lázas idõszakában mindenki kínos pontossággal ügyelt arra, hogy hogyan alakulnak ki a demokratikus jogállam intézményei, hogyan osztódik a politikai hatalom, és szemellenzõsen senki nem törõdött a gazdasági rendszerváltozással, a tulajdonviszonyok ésszerû kialakításával. És senki sem figyelt arra, hogy a hatalom akkori birtokosai fordított sorrendben lövik fel a gazdaságra irányított jogi rakétákat. Elsõ lépcsõben így jutott át a gazdasági társaságokról szóló törvény, a másodikban a vállalatok átalakulásáról szóló és csak harmadikban az állami vagyon védelmérõl szóló.
A téves fellövési sorrend eredményeként alakult ki a jelentõs, mindent átfogó gazdasági hatalom. És vajon kikbõl? Azokból, akik a nómenklatúra tagjaiként a húsosfazék mellett ültek, és akik a jogbiztonság, a megtámadhatatlanság jegyében ma is megszállva tartják a stratégiai magaslatokat, vezénylik az egész folyamatot, és a "Hass, alkoss, gyarapíts!" hármas jelszavából csak a "gyarapíts" szót jegyezték meg és érvényesítik. (Az elnök pohara megkocogtatásával figyelmeztet az idõ leteltére.) Tartani lehet attól, hogy most a vizsgálat eredményeként a sok bába között elvész a gyerek, ezért nem szolgálhatok biztató és csattanós befejezéssel. (Az elnök ismét pohara megkocogtatásával figyelmeztet az idõ leteltére.) Pesszimista vagyok, legfeljebb az vigasztal, hogy állítólag Magyarországon a jól tájékozott optimista számít pesszimistának. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)