MIKLÓS LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Frakció szónokaként 15 percben nem tudtam mindazt elmondani, amit a fogyasztási adóról és a fogyasztói árkiegészítésrõl szóló törvénnyel kapcsolatban, azt hiszem, el kell mondani. Annál is inkább, miután Ivanics képviselõtársam néhány olyan dolgot is elmondott, amivel magam is egyetértek, és szeretném ezt néhány momentummal kiegészíteni.
Négy dologról szólnék: az adóköteles termékek körérõl, az adók szerkezetérõl, az adó mértékérõl és arról, ami kimaradt a törvénybõl.
Kiterjedt vélekedés - még a jogalkalmazásban dolgozó vámhatóság vezetõi körében is -, hogy mondjuk, a kõolajtermékeknél az az alapvetõ probléma, hogy úgymond nincs minden kõolajtermék a korábban jövedéki, most újabb keletû megnyilatkozások szerint a fogyasztásiadó-törvény hatálya alá vonva.
Mi történt az elmúlt néhány évben? Az történt, hogy eredetileg a jövedéki törvény hatálya alá azok a termékek tartoztak, amelyek adókötelezettek voltak. Miután az ellenõrzés nem olyan szisztémában és nem rendszerben folyt, hogy a fogyasztásiadó-fizetési kötelezettség mérlegszerûen alátámasztható legyen, ezért megindul a termékek körének kiterjesztése, eszkalációja, ahogy ezt Ivanics képviselõtársam mondta. Ma már termékek tömege tartozik az ellenõrzés hatálya alá. Ilyen módon egyre költségesebb és egyre nagyobb apparátus kell ahhoz, hogy azt a minimális ellenõrzést el lehessen végezni, amit a törvény kötelezettségként elõír.
Mégis - legalábbis a sajtóhírek szerint - ebben a problémakörben érdemi lépést nincs, mert - úgymond - találékony a magyar, és mindig valami újat kitalál. Tegyük fel, képviselõtársaim, hogy az összes ITJ- számot - ami még húszas nagyságrend körülbelül -, beépítjük a törvénybe, és megpróbáljuk megcélozni azt, hogy úgymond, minden potenciálisan üzemanyag célra használható üzemanyag-komponens adóköteles legyen. Ez egyébként érinti aztán a festékipart, hiszen minden festéktípusnak külön oldószere van, a mostaninál kétszer nagyobb termékkört.
Az a kérdés, hogy mi van akkor? Tegyük fel, hogy tökéletesen ellenõriz a hatóság. Akkor, mondjuk, belebotlunk abba, hogy egy alkotmánybírósági döntés nyomán az adótörvényekben rögzíteni kell, hogy a mikor hatályos ITJ-t kell figyelembe venni. Most jelenleg a '94. szeptember 30-i ITJ-t, de azóta is adnak ki ITJ-számot. Hiszen ha valaki megjelenik azzal, hogy õ egy új terméket szeretne forgalomba hozni, akkor muszáj ITJ-számot adni, tekintettel arra, hogy az adótörvények még az ITJ-t használják.
(19.00)
Kétségtelenül van ebben egy fáziskésés, hiszen az egységes külkereskedelmi nómenklatúrára való áttérés ezt valamelyest segítené, de nem oldaná meg a problémát alapvetõen. Mint ahogy nem oldja meg a hiedelmekkel, sajtónyilatkozatokkal ellentétben a jövedékiadó-törvény sem, ami egy újabb kodifikációs aktus lesz, ugyanezen okok miatt. Ezért tehát másutt kell keresni a megoldást, megfelelõ ellátmányt kell biztosítani az ellenõrzõ hatóságoknak mind létszámban, mind technikában, mind felszereltségben, beleértve a minõségellenõrzéshez szükséges felszereltségeket is, és akkor talán érdemben visszaszorítható lesz ez a dolog.
Közvetett bizonyítékként, úgymond, elmondhatnánk azt is, hogy nem hiszem - és ezt a sajtóhírek alá is támasztják -, hogy a szesz- vagy a dohányáruk, dohánytermékeknél a helyzet jobb lenne, mint kõolajtermékeknél. Ezért tehát én a magam részérõl nem igazán tudom támogatni a termékek kiterjesztését. Rendben van, amit a kormány beterjesztett, az még valahogy kezelhetõ, de ezen túlmenõen már az imént említett problémákat hordozza csak magában.
Nézzük meg, hogy mi van akkor, hogyha a jövedéki törvény hatálya alá sorolást megfejeljük az adókötelezettséggel! Nem történik más, mint hogy a problémát áttesszük az APEH oldalára, ahol még nehezebben lesz kezelhetõ, hiszen a visszaigénylések havi rendszerében az APEH- nek már sokkal nehezebb konkrétan ezt a dolgot ellenõrizni. Ilyen módon tehát legfeljebb azt érjük el, hogy - úgymond - a vámhatóság problémája csökken, de megtöbbszörözõdik az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzõ Hivatalnál jelentkezõ problémahalmaz. Tehát igazából ez sem vezet megoldásra. Az imént elmondtam, hogy azért ez nem megoldhatatlan, csak megfelelõ adóhatósági jogalkalmazói munka kell hozzá.
Az adók szerkezetérõl. Európában egyedülálló, példa nélküli, hogy egy üzemanyagot négyféle címen adóztatnak: fogyasztási adó, Útalap- hozzájárulás, környezetvédelmi termékdíj és általános forgalmi adó. Az egész teljességgel felesleges. Éveken keresztül sok milliárd nem folyt be így a költségvetési kasszába. Tavaly, amikor végül az Útalap- hozzájárulást a fogyasztásiadó-törvény eljárási szabályai alá rendeltük, akkor e tekintetben valamelyest talán javult a helyzet, a környezetvédelmi termékdíjnál most célozza meg ezt a törvényjavaslat.
Én kevésnek tartom. Kevésnek tartom, mert adóigazgatásilag egy lényegesen drágább eljárásról van szó annál, mint ha beszednénk a fogyasztási adót, és a fogyasztási adó meghatározott százaléka kerülne az Útalapba és a Környezetvédelmi Alapba. Ez az alapok létét nem veszélyezteti, hiszen az alapokba juttatott forrás adóbevétele tulajdonképpen egy allokációs probléma. Allokációs probléma az egész költségvetés, ennek keretében lehet errõl dönteni. De ha ennél nagyobb biztonságot akarunk, akkor be lehet írni akár az Útalapról szóló törvénybe, akár az elkülönített állami alapokról szóló törvénybe egy mértéket, és e tekintetben akkor - idézõjelbe téve - "stabilabb". Persze, ez is csak idézõjelbe téve, hiszen a Háznak bármikor megvan arra a jogosítványa, hogy egyes törvényeket hatályon kívül helyezzen, más törvényeket elfogadjon. Ezzel én pusztán azt próbáltam érzékeltetni, hogy indokolatlan az attól való félelem, hogy - úgymond - ez az alapok létét veszélyezteti. Ez egyébként - még miután az alapoknak van más, államháztartáson kívüli forrásból is bevétele - meg is felel az államháztartási törvénynek.
Ha már Ivanics képviselõtársam szóba hozta a minõségellenõrzés kérdését, valóban egy nagyon fontos lépés történt - nyögvenyelõsen, mert csaknem két év kellett ahhoz, hogy egy tisztességes jogszabály szülessen az üzemanyagok minõségérõl. De az a tapasztalat - éppen a múlt héten lehetett olvasni egy napilap címoldalán -, hogy az ellenõrzött töltõállomások felénél rossz minõségû, nem szabványos Azemanyagot árusítottak. Ebben aztán a kilengések nagyon nagyok lehetnek egészen odáig, hogy lehet olyan eset, amikor már a gépjármû is károsodik, de mindenképpen üzemviteli zavart okoz. De ennek a környezeti problémái legalább ilyen jelentõsek, hiszen hiába írja elõ a szabvány azt, hogy mondjuk az ólmozott motorbenzin maximális ólomtartalma 0,15 gramm/liter, hogyha lehet 1 gramm/literest is kapni. Ezt észre sem lehet igazából venni, csak majd azok szenvedik meg, ahol ezek a jármûvek elmennek.
Én tehát azt gondolom, hogy ezt a problémát is lehet kezelni például úgy, hogy lényegesen szigorúbb jogkövetkezményt fûzünk a nem szabványos termékek forgalmazásához. Például éppen úgy, hogy a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvénynek az üzemanyagokra vonatkozó részét erõsítjük meg ilyen értelemben, hogy a nem szabványos termékek után kell igazából környezetvédelmi termékdíjat fizetni. Mert akkor nagyon nagy lesz a kockázata annak, hogy rossz minõségû üzemanyagot forgalmazzon valaki. Ennek, ugye, nagyjából adómértékûnek kell véleményem szerint lenni.
Az adó mértéke. Megpróbáltam utánakutatni annak, hogy van-e annak valami különleges oka, hogy az egyes fogyasztásiadó-köteles termékeken éppen annyi az adó, mint amennyi, illetve hogy - mondjuk - egy-egy termékkörön belül, mondjuk, az üzemanyagok tekintetében van-e annak valamilyen teoretikus vagy adópolitikai oka, hogy a gázolaj negyven, a benzin ötvenvalahány és - mondjuk - a növényi olajokkal kevert üzemanyag szintén ötvenvalahány forint. Vagy az üzemanyag céljára használható propán-bután és földgáz az a harmincvalahány forint, amit tartalmaz a fogyasztásiadó-törvény. Nincs, valahogy így alakult, ezért tehát én azt gondolom, hogy szükséges ezt a kérdést éppen a jövedékiadó-törvény elõkészítése kapcsán alaposan megvizsgálni, hiszen ez is egy eszköz például környezeti kérdések kezelésére, például fogyasztási szerkezet alakítására, de nem igazán jó az, hogy ma - mondjuk - oly mértékben preferált a gázüzemû autó, mint amilyen mértékben, miközben nem tudja a vásárló, hogy meddig tart ez a preferencia. Tehát legalább középtávon világosan kell az adóarányokról ilyen értelemben nyilatkozni. Ez nyilván most már nem vihetõ keresztül, hiszen ehhez komoly szakmai munka kell.
De ebbe a körbe illeszkedik a növényi olajok problémája is, azért is tértem ki erre, hiszen ez valóban Európa egyes részein, elsõsorban a mezõgazdasági felhasználóknál kezd bizonyos preferenciákat élvezni, sõt, élvez bizonyos preferenciákat. De akkor ebben megint valamilyen olyan döntést kellene hozni, hogy 3-5 év múlva ne kelljen visszacsinálni az egészet, hiszen itt elsõ körben azért arról van szó, hogy valamilyenfajta adómennyiséget be kell szedni a fogyasztási típusú adókból ahhoz, hogy a költségvetés kiadási oldala finanszírozható legyen. Vannak más, adóelméleti, teoretikus problémák is, de azért valamilyen bevételre szükség van. Ha túlzott preferenciákkal egyik vagy másik üzemanyagtípus irányába elmozdítjuk a fogyasztási szerkezetet, akkor ennek logikus következménye, hogy egy idõ után ezt korrigálni kell. Ebben óvatosnak kell lenni, és óvatosnak kell lenni a tekintetben is, hogy - mondjuk - a növényi olajokkal kevert üzemanyagnál minden oldalról meg kell vizsgálni a kérdést. Tehát én azt gondolom, hogy valamikor ez a kérdés - nyilván a következõ évben - a helyére kerülhet. Hirtelen és gyors lépést tenni több problémával járhat, mint amennyi elõnnyel.
Ha az adóarányok szóba kerültek, én azt hiszem, hogy ma, amikor 10 hetente emelkedik a gázolaj ára, és ez tartós lesz a világpiaci tendenciák kapcsán, akkor éppen itt - szintén Ivanics képviselõtársam által szóvá téve - az infláció szempontjából mérlegelnünk kellene azt a lehetõséget, és azt hiszem, hogy én fogok is egy ilyen módosító indítványt fogalmazni, hogy a gázolajnál némileg kisebb mértékû legyen az adóemelés, míg a benzinnél némileg nagyobb mértékû - nagyjából kiegyenlített mennyiségekrõl van szó. Egész egyszerûen azért, mert ha a gázolaj ára ilyen mértékben növekszik - és mondom, ez tartós lesz, ennek különbözõ okai vannak, nem akarom untatni képviselõtársaimat -, akkor az infláció szempontjából legérzékenyebb mezõgazdaságot és közúti szállítást fogja ez leginkább terhelni. Ezért tehát itt egy ilyen, az infláció szempontjából mérséklõ lépést én helyénvalónak és szükségesnek tartok.
Végül, ami kimaradt a törvénybõl. A fogyasztói árkiegészítés kapcsán én azt hiszem, hogy mérlegelhetõ lett volna egy olyan lehetõség, hogy akkor, amikor az energiaárak emelése elkerülhetetlen, vagy akkor, amikor olyan nyomás van, úgymond, nulla kulcsos áfa bevezetése, ami nyilvánvalóan egy sokkal rosszabb út, mint egy átmeneti fogyasztói árkiegészítéses konstrukció mûködtetése, akkor meg kellett volna fontolni azt, hogy vajon nem helyesebb lenne-e egy nem bankpiaci árakat jelentõ energiaár-rendszer, mert úgy tûnik, hogy ez a 20-25 százalék, amit a sajtóban lehet olvasni, az semmiképpen nem ilyen lesz.
(19.10)
És egyfajta fogyasztói árkiegészítés rendszerében kezelni azt a problémát, hogy a kis fogyasztású, teherviselésben kevésbé erõs rétegeket a fogyasztói árkiegészítés rendszerében kompenzálni, amely ugye nyilvánvalóan technikai értelemben jelentene egyszerû konstrukciót, hiszen a szolgáltató vállalatoknál kezelhetõ lenne ez a dolog, különösen akkor, hogyha ebbõl összesen tizenvalahány van.
Összességében persze ugye azért ez egy jó törvényjavaslat, módosító indítványokkal pedig még, ha megvan hozzá a támogatás, akkor néhány ésszerûsítés, amire én itt igyekeztem utalni, ezen keresztülvihetõ. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)