SZABÓ GYÖRGY népjóléti minszter: Köszönöm szépen, elnök úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõ Asszony! Amit elõször is szeretnék leszögezni, hogy soha senkit semmifajta fenyegetéssel nem illettem. A megfélemlítésben mint eszközben nem hiszek, azt hiszem, hogy mint célra vezetõ eszköz bármilyen, akár még jó cél eléréséhez is nem alkalmazható. Viszont ha azt olvasom - márpedig naponta olvasok hasonló híreket -, hogy egy beteg, aki a sebészeti osztályon súlyos mûtéten esett át, azért nem kap fájdalomcsillapító gyógyszert, mert arra hivatkoznak, hogy erre már nem jutott pénz, akkor igenis felháborodok, és azt mondom, hogy ez nem elfogadható. Mert ez az eset ahhoz hasonló, mintha ön feltálalná a vasárnapi ebédet, és amikor tapasztalják a fogyasztók az ízetlenséget, arra hivatkozna, hogy sajnos, már sóra nem jutott. Vagy történetesen a rendõrkapitány arra hivatkozna, hogy tudják üldözni a bûnözõket, de sajnos a pisztolyukba már a töltényre nem tellett. Ezek egyszerûen nem igazak, nem valósak.
Ön megemlítette most az életmentõ mûtéteket, amivel kapcsolatban - amint tudomásomra jutott - azonnal intézkedtem az egészségbiztosító pénztár felé. Nem tudom, nézte-e a Híradót, vagy megnézte-e a mai napilapokat. Ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozik az egészségbiztosítás fõosztályvezetõje: 100 milliót utaltak át, ebbõl 30 millióért a kórházak bõrgarnitúrát vásároltak. Igaz ez, vagy nem igaz? Én úgy gondolom, hogy ilyen esetekben nekem nemcsak jogom, hanem kötelességem is felülvizsgáltatni azt, hogy igen, azt a nem túl sok pénzt, amely az egészségügy finanszírozására rendelkezésre áll, azt vajon kik, milyen célra és hogyan osztják be. Mert én megfélemlíteni senkit nem akarok, de azt viszont nem vagyok hajlandó eltûrni, hogy bárkik, bármilyen okból, bármilyen indíttatásból a legkiszolgáltatottabb embereket, a betegeket akarják megfélemlíteni. Köszönöm szépen. (Taps.)