DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr. Rendkívül szomorú, hogy ezekrõl a kérdésekrõl itt beszélni kell. Ennél csak a helyzet kétségbeejtõbb. Nem tudom, hogy az-e a bûn elkövetõje, aki valakit vízbe lök, vagy az, aki nem húzza ki idõben, vagy netán az, aki a pallót fölszedi a hídon, aminek következtében vízbe zuhan, és utána még szemrehányást tesz még, hogy miért nem tanult meg idõben jobban úszni.
Kedves Miniszter Úr! A vasárnapi ebédrõl csak annyit, hogy ha én nem adok kosztpénzt a feleségemnek, akkor a vasárnapi ebéd elmaradásáért nem verhetem meg. Márpedig most ez történt. És nem igaz, hogy ez nem volt elõre látható. Az egészségügy kapkodó átszervezése során az orvosegyetemi rektorok levélben fordultak önhöz, amelyben azt írták, hogy veszélybe kerül az egyetemek mûködése. A Budapesti Orvosi Kamara már arról beszélt, hogy beteg emberek élete kerül közvetlen veszélybe. Mi tavaly a társadalombiztosítási költségvetés féléves késése miatt mondtuk, hogy az elõzõ évi finanszírozás adósságokat fog fölhalmozni a kórházaknál. Így történt. Mi elmondtuk, hogy ezek rendezése, a kórházszanálás késik, azért késik, mert közben az egész rendszer átszervezésére törekedtek. Ebben a helyzetben tehát a fuldoklót - és hadd ne hivatkozzam arra, hogy milyen érzés egy szívmûtétre várni, amikor az embernek már kevés a levegõje. Miniszter Úr! Önnek már nagyon kevés a levegõje a magyar egészségügy vezetésében. (Taps.)