DR. MEDGYESSY PÉTER pénzügyminiszter, a napirendi pont elõadója: Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai nappal megkezdõdik az 1997. évi költségvetés parlamenti tárgyalása.
A jelenlévõk a beterjesztett dokumentumok alapján már ismerik a kormányzati szándékokat. Tisztában vagyok azzal, hogy még kemény vitáknak nézünk elébe, amelyeknek a tétje az, hogy a kormányzat végül is megkapja a felhatalmazást az 1997. évi költségvetés által tükrözött gazdaságpolitikai irányvonal következetes megvalósítására.
A kérdés az, hogy a most következõ vitákban sikerül-e felülemelkedni azokon a résztörekvéseken, amelyek elõbb-utóbb elkerülhetetlenül a költségvetés és így a gazdaságpolitika kereteinek szétfeszítésével fenyegetnek.
A részérdekek túlsúlya ugyanis elõrevetítené annak a veszélyét, hogy minden kezdõdik majd elölrõl; az optimista és a szigorú évek váltogatják egymást, folytatódnék az elmúlt évtizedbõl jól ismert "húzd meg, ereszd meg!" politika.
Az 1997. évi költségvetés dokumentumait mégis bizakodva terjesztem a tisztelt Ház elé. Elsõsorban azért, mert a reálbérek és a lakosság fogyasztásának csökkenése most elkerülhetõ.
Hosszú idõ után anélkül, hogy ezzel kockáztatnánk az újabb destabilizációt, visszaesést, egyensúlyromlást. A stabilizációs gazdaságpolitika legnehezebb szakaszán már kétségtelenül túl vagyunk. 1996 második felében - ha szerényen is -, de már mutatkoznak a gazdaság mozgásba lendülésének kétségbevonhatatlan jelei.
Vannak utalások a vállalkozók visszafogott, de azért ma már jelen lévõ optimizmusára; lassan ugyan, de egyértelmûen enyhülnek az inflációs feszültségek.
Hosszú idõ után elõször csökkent az ország külsõ adóssága. Bizakodó vagyok azért is, mert ma már bizonyos, hogy sikerül kitartanunk a gazdaságpolitikai irányvonal mellett; tartósnak ígérkezik a fiskális és monetáris politika összhangja, amelyet a konszolidáció fontos biztosítékának tekintek.
A nemzetközi pénzvilág, úgy a pénz- és tõkepiac, a neves minõsítõ cégek, mint a nemzetközi pénzügyi intézmények, az 1993-ban bekövetkezett, majd 1994-ben még nem korrigált kisiklás után az utóbbi idõktõl újra méltányolja Magyarország eredményesnek bizonyult erõfeszítéseit.
Bizakodom azért is, mert végre van lehetõségünk és energiánk is azokra a stratégiai kérdésekre koncentrálni, amelyek következményei messze túlnyúlnak a választási periódusokon.
Gondolok itt a reform értékû változásokra, például a nyugdíjrendszer átalakítására, a tõkepiac fejlesztésére, az adórendszer modernizálására, az Európai Unió normarendszeréhez való közelítésre.
Bár az államháztartási reform már korábban elkezdõdött - például január 1-jén felállt a kincstár, és ezzel változtak az állam körén belüli költségvetés, helyi önkormányzatok, intézmények közötti finanszírozási formák -, ma már nyugodtan állítható, hogy hatékonyabbá vált az államadósság menedzselése.
Mégis - talán nem túlzás azt állítani -, hogy a távlatos, reform értékû változások igazi kezdete éppen az elõttünk álló év.
(09.40)
Nem szeretnék félreértésekre alapot adni. Az, hogy most lekerültek a napirendrõl a további általános megszorító intézkedések, nem jelenti azt, hogy letettünk volna a költségvetési gazdálkodás racionalizálásáról, a hatékonysági kritériumok érvényesítésérõl ebben a szférában. Enélkül vágyálom lenne az adók hosszabb távú csökkentése, sõt arra sem lehetne építeni, hogy javuljon a közszolgáltatások minõsége. Az, hogy most már nem kényszerülünk a lakosság reáljövedelmeinek csökkentésére, nem korábbi céljaink feladásának s új egyensúlyhiány vállalásának a következménye, hanem éppen ellenkezõleg: azt mutatják, hogy eddigi erõfeszítéseink beértek. A kormány tudatában van történelmi felelõsségének. A választások közeledtével sem fog olyan lépéseket tenni, amelyek a perspektivikus célok teljesülését feláldozzák a pillanatnyi népszerûségi index feljavítása érdekében.
Tisztelt Országgyûlés! A beterjesztett központi költségvetés 2255,760 milliárd forint bevételi és 2557,455 milliárd forint kiadási fõösszeggel, valamint ennek eredõjeként 301,695 milliárd forint hiánnyal az elõbbiekben általánosságban megfogalmazott célokat önti formába. Az úgynevezett elsõdleges egyenleg, azaz a kamat- és törlesztési jellegû bevételek és kiadások figyelmen kívül hagyásával számított egyenleg már az elmúlt két évben is pozitív volt. Most eléri a 305 milliárd forintos bevételi többletet, az éves GDP 3,8 százalékát.
A továbbiakban ennél tovább javítani ezt az arányt nem lehetséges, de nem is indokolt. Mi több, a következõ években még annak csökkenésével is számolunk. Tehetjük mindezt a távlati érdekek sérelme nélkül. A késõbbiekben elérendõ kiadási megtakarítások, amelyekrõl persze nem mondhatunk le, már az adóterhek további mérséklésére nyújthatnak fedezetet, amennyiben megvalósulnának - és én errõl meg vagyok gyõzõdve - az infláció lefékezésére vonatkozó szándékaink, s így nem kell számolnunk a költségvetés kamatterheinek növekedésével sem. A költségvetés mellett a helyi önkormányzatok, a társadalombiztosítás, valamint a decentralizált alapok együttes gazdálkodását átfogó államháztartás egyenlege szintén pozitív elsõdleges egyenleggel zárt, mértéke azonos a '96. évi várható szaldóval, a GDP 3,7 százalékával.
A konszolidált államháztartási hiány 265 milliárd forintról 390 milliárd forintra, a bruttó nemzeti termék 4 százalékáról 4,9 százalékára emelkedik 1997-ben. Ez azonban nem a pénzügyi egyensúly romlását tükrözi, hanem annak a következménye, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Bank között egy racionálisabb, a funkciómegosztást és annak költségvonzatait világosabban és egyértelmûbben tükrözõ elszámolási rendszert hozunk létre, amelyek eredményeként az állam külsõ devizaadóssága csökken, míg forintadóssága növekszik.
Végeredményben nyílttá válik az a már korábban is keletkezett veszteség, amely a külsõ hitelfelvételek idõpontjában fennálló és törlesztéskori forintárfolyam különbségébõl adódik. Lévén, hogy ez esetben nem valós, új veszteségforrásról, hanem csupán a tényleges helyzetet hívebben regisztráló, áttekinthetõbb elszámolási rendszer kialakításáról van szó, ez a tény nem indokol újabb keresletszûkítõ intézkedéséket. Szó sincs tehát újabb gazdaságpolitikai korrekcióról. Az új elszámolási rendszer bevezetését mégis fontosnak és szükségesnek tartom, mert csak világos elszámolási rendszerek mellett van esélye annak, hogy pontos képet kapjunk helyzetünkrõl és annak tudatában valóban ésszerû gazdaságpolitikai döntések születhessenek.
Ahogyan bizonyítható, hogy a támogatott árak - így vagy úgy - pazarláshoz vezetnek, bizonyítható az is, hogy az elkerülhetetlenül, de késõbb felmerülõ költségeket elfedõ elszámolási rendszer sem segíti elõ a realitásokat figyelembe vevõ, konzekvens gazdaságpolitikai döntéseket. E tekintetben a közelmúltban megállapodott és most a parlament elõtt bemutatott változásokat nem pusztán technikai mutatványnak, hanem egy életképesebb döntési rendszer nélkülözhetetlen eszközének tartom, és bízom benne, hogy azzá is válik.
Mellesleg a nemzetközi pénzügyi intézmények is akceptálták, hogy jelen esetben nem a hiány növekedésérõl és az egyensúlyi feszültségek vele járó fokozódásáról van szó, hanem a döntési funkció és a vele járó pénzügyi konzekvenciák világosabb szétosztásáról.
Hölgyeim és Uraim! A gazdaság pénzügyi szektorában többé-kevésbé egyértelmû mércéje kínálkozik a hatékonyságnak. Ez a profitabilitás, kiegészítve talán a rövid távú perspektívákra utaló néhány jelzõvel. Az államháztartás esetében azonban bonyolultabb a helyzet. Nincs egyértelmû fogódzkodó. De talán van értelme a nemzetközi összehasonlításokhoz fordulni. A komparatív elemzések ugyanis támpontot adhatnak arra, hogy az ország erõforrásaiból mennyit szív el az államgépezet, mibe kerül ugyanez a feladat nálunk vagy más, hozzánk hasonló országban, ezen a területen normálisnak minõsülõ vagy ennél nagyobb veszteségforrásokkal kell-e szembenéznünk.
A kérdéseknek aktualitást ad az államháztartási reform éppen napirenden lévõ kérdésköre. Néhány évvel ezelõtt, 1989-ben még az összes jövedelem 61,3 százalékára taksáltuk az államháztartás összes kiadását - a GDP-ben mérve -, ami jóval felülmúlta a nálunk lényegesen gazdagabb ipari országok túlnyomó többségét, ahol ugyanez az arány általában 40-47 százalék között alakul. Ma már ugyanez az arány alig haladja meg az 50 százalékot Magyarországon, bizonyítva, hogy azért ezen a téren is történt valami. Az állam nyomasztó túlsúlya letûnõben van, és e tekintetben az önök által is tanulmányozott '97. évi költségvetési törvényjavaslat egy további elõrelépést jelent.
A távlati, az ezredfordulóra vagy az azutáni egy-két évre megjelölt cél 40-45 százalék között mozog. Ez már összhangban van a nemzetközi trendekkel. A közalkalmazotti szektor aránya nálunk rendkívül magas, eléri a 20 százalékot az összfoglalkoztatotton belül. Ezzel szemben Svájc, az Egyesült Államok, Portugália, Németország, Spanyolország, Olaszország, Anglia hasonló arányai 11 és 16 százalék között ingadoznak. Persze akadnak olyan országok is - a skandináv országokra hivatkozhatunk elsõsorban -, ahol ugyanez a ráta még a Magyarországon kialakultat is meghaladja. E tekintetben, eltekintve most a nemzetközi összehasonlítások csapdáitól, nem lehet szabadulni attól a gondolattól, hogy nálunk a közszolgáltatásokat nyújtó intézményeknek és magának a közigazgatásnak a hatékonysága nem kielégítõ, meghatározott szolgáltatások biztosítása túlzottan sok emberi és anyagi erõforrást köt le anélkül, hogy ez a szolgáltatások jobb minõségében megmutatkozna.
Hasonló, az állam túlsúlyát mutató a helyzet akkor is, ha az átlagos adóterhelést vesszük szemügyre. Magyarországon ez a nemzeti össztermék 41,2 százalékát érte el '93-ban, szemben az Egyesült Államok 28 százalékával vagy Japán 29 százalékával, vagy Nagy- Britannia, Svájc és Portugália 34 százalékával. Igaz, e tekintetben már nem olyan átütõek az eltérések. A magasabb adóterhelésû skandináv és németalföldi országok mellett hozzánk közel áll e tekintetben Németország, Csehország, Ausztria, Franciaország és Olaszország is.
A társadalombiztosítás terheirõl köztudott, hogy nálunk kirívóan magasak. Magyarországon az össztermék 15 százalékára rúgnak, míg az USA-ban a 8 százalékot sem érik el 1994-ben.
A felsorolt kritériumokon túl az államadósság mértékét tekintve szintén az erõsen eladósodottakhoz tartozunk, a nemzeti termék 80 százalékát meghaladó aránnyal. Ideális, kõbe vésett arányok persze nincsenek, egyetlen kritériumról sem merem állítani, hogy az a helyes, amely a hozzánk hasonló fejlettségû kapitalista országok átlagában kialakult. Az azonban eléggé meggyõzõen hangzik, hogy nem lehet reális, ha minden vonatkozásban a leggazdagabb vagy a legfejlettebb jóléti rendszert mûködtetõ országokhoz hasonló arányok alakulnak ki nálunk, ráadásul, ellentétben az említett országokkal, a jóléti rendszerek minõségi jellemzõi nélkül.
A magyar államháztartás struktúrája igyekszik idomulni a nemzetközileg jellemzõ kialakult arányokhoz. Néhány év leforgása alatt az államháztartás újraelosztó szerepe a kiadások össztermékhez viszonyított arányához mérve mintegy 10 százalékponttal csökkent, és hasonló csökkenés regisztrálható a fajlagos adóterhek mértékében is. Az 1997. évi költségvetés beilleszkedik ebbe a trendbe. Leszûkítve a kérdést a központi költségvetésre, a kiadások színvonala 1995-rõl 1997- re 36 százalékról 32 százalékra csökkent a GDP-ben mérve, míg a központi adóbevételek 24 százalékról 21 százalékra mérséklõdnek.
(9.50)
Hosszabb távú terveink szerint ezek az irányzatok folytatódnak majd a következõ évek során is, bár a változások mértéke már enyhébb lesz. A központi költségvetés adóbevételei például az ezredforduló elõtti évben már nem fogják meghaladni a 18 százalékot számításaink szerint.
Összességében az ezredfordulóig a magyar gazdaság érezhetõen közelebb kerül az európai uniós, úgynevezett maastrichti kritériumokhoz, államháztartása pedig nagyjából a modern piacgazdaságok jellemzõihez.
Az 1997. évi költségvetés ebben a vonatkozásban nagyjából azt az állapotot tükrözi, hogy az elsõ lépéseket megtettük, és ez igaz a mennyiségileg nem megragadható intézményi reformok tekintetében is.
Tisztelt Országgyûlés! A mindenkori költségvetés tükörképe általában az állam gazdálkodásának, vagy még általánosabban a: fennálló gazdasági rendszernek. Ez jelen pillanatban annyit tesz, hogy az államháztartás gazdálkodása törekszik felzárkózni a piacgazdasági átmenet tekintetében természetszerûleg gyorsabb elõrehaladást felmutatni képes vállalkozói szektor mögé. Másrészt azonban a költségvetés tükörképe - magának a gazdaságpolitikának is - elõirányzataiban megjelennek a kormányzati gazdaságpolitikai szándékok vélt vagy valós konzekvenciái.
A kormány gazdaságpolitikája természetesen továbbra is az elfogadott hároméves stratégián alapul. A prioritások nem változtak, legfeljebb hangsúlyeltolódásokra kerül sor. 1996-ban, ma már ezt nyugodtan kimondhatjuk, mind a fizetési, mind pedig a költségvetési egyensúly tekintetében érdemleges - elõfordulhat, hogy a programban szereplõnél is nagyobb - javulás következik be.
Eközben a gazdaság expanziója és különösképpen a beruházások elmaradnak a kormányzati szándékoktól, de az év vége felé már kezdenek megmutatkozni a kibontakozás kezdeti jelei. Az infláció tekintetében a múlt év decemberéhez viszonyítva az emelkedés bizonyosan nem fogja meghaladni a 20 százalékot, noha az éves átlagos árváltozás ennél magasabb. Biztató, hogy a kamatok alakulása mérséklõdõ inflációs várakozásokat tükröz.
Ebbõl a bázisból kiindulva 1997-ben biztonságos pénzügyi egyensúlyviszonyokkal számolhatunk, lényegében változatlan fizetési mérleghiánnyal, ez mintegy másfél milliárd USA-dollárt tehet ki, ugyancsak változatlan mûködõtõke-beáramlással, figyelmen kívül hagyva most az egyébként csökkenõ privatizációs bevételeket.
Mérséklõdni fog valószínûleg az export és import növekedése közötti ütemkülönbség, az import gyorsuló bõvülése - a gazdasági növekedés várható emelkedésével összefüggésben - és a változatlan exportdinamika révén.
Szerény, két százalék körüli gazdasági növekedésre számítunk, ez azonban tartósan finanszírozható, és a késõbbiekben gyorsuló fejlõdést eredményezhet. Folytatódnak majd a korábban kialakult trendek, mindenekelõtt az a jövedelemátcsoportosulás és -átcsoportosítás, amely a vállalatok rendelkezésére álló felhalmozási célú saját források bõvülését eredményezi. Amíg 1994-ben mindössze a vállalati hozzáadott érték 12 százalékkal bõvítette a vállalatok felhalmozási lehetõségeit, addig '96-ban már 23 százalék, és 1997-ben már 27 százalék ez az arány.
Ezt a folyamatot nagyban elõsegítik az adópolitikai változások is, mindenekelõtt a társasági adók tekintetében. Megszûnik a kiegészítõ adó, csökken az átlagos adóterhelés, de ilyen hatású a szándékolt tb- járulék mérséklõdése, vagy az amortizációs rendszer liberalizálása is.
A 100 forintnyi bérköltséghez tartozó elvonás az elmúlt évhez viszonyítva 4,4 forinttal nõ (sic!), tehát 100 forintból 4,4 forinttal kevesebb elvonás esik a bérekre, a 100 forint nyereséghez tartozó elvonás 40 forintról 34,4 forintra, tehát 5,6 forinttal csökken.
A vállalati saját erõ gyors növekedése, párosulva azzal, hogy ma már nem kényszerülünk a belföldi kereslet további szûkítésére, s a teljes belföldi felhasználás minimális mértékben, mindössze egy százalékkal, de már növekszik, együttesen megteremtik a szilárd bázisát annak, hogy a várt beruházási fellendülés végre valóban meginduljon.
E tekintetben fontos hangsúlyozni, hogy a vállalkozások versenyképessége, ha a termékegységre jutó bérköltségbõl indulunk ki, összességében már idén sem romlik, '97-ben és azután a gyorsuló termelékenységjavulás hatására pedig erõsödni fog nemzetközi versenyképességünk. Mindez természetesen erõteljes differenciálódás mellett, kiélezett szelekciós mechanizmusok révén megy majd végbe.
Az 1995. évi radikális jövedelemátcsoportosító kiigazítás részben azért, mert elkerülhetetlenül költségnövelõ hatással járt - hatósági árintézkedések, leértékelés, vámpótlék és a többi -, de részben talán azért is, mert a kemény állami intervenció kiváltotta a vállalkozói körön belül az ellenérdekeltek merev és legalábbis átmenetileg sikeres ellenállását, '95-'96 fordulójára újabb inflációs kúpot idézett elõ.
Ez már '96 õszi hónapjaiban érezhetõen enyhül, és az energiaár- emelés halasztása ellenére arra lehet számítani, hogy ez a tendencia a jövõ évben is folytatódik, lépésrõl lépésre csökkentve az inflációs rátát. Ezt az elmúlt hónapok bizonyították. Ehhez hozzájárul a vámszint mintegy 2,5 százalékos csökkenése is, amely a WTO-val, illetve az Európai Unióval kötött megállapodásainkon alapul.
A jövõ év egészében 18 százalékos átlagos áremelkedést feltételezünk, ami tehát nem törésszerû javulást jelent az eddigiekhez képest, de az árfeszültségek fokozatos enyhülését. A kamatok ma tapasztalható mérséklõdése azt jelzi, hogy a gazdaság szereplõi is fékezõdõ inflációra számítanak.
Mint már a bevezetõben is említettem, jövõre elsõ ízben kerülhet sor a reálkeresetek szinten maradására több év óta, amikor ez nem váltja ki az egyensúlyviszonyok romlását. Ez gyakorlatilag a bruttó átlagkeresetek 17 százalékos, míg a nettó keresetek ennél gyorsabb, 18 százalékos növekedését jelenti. A kettõ közötti különbözet, mint ez a költségvetési dokumentumokból is kiderül, a személyi jövedelemadó- terhek mintegy 1,5 százalékos átlagos csökkenésébõl adódik.
A gazdasági fejlõdést összességükben úgy lehet jellemezni, hogy minden vonatkozásban egy egyensúlyi fejlõdési trendhez konvergálnak a részfolyamatok, kezdetben - nyilván a tavalyi megszorító intézkedések késleltetett hatásaként - csak lassabban, de azután egyre határozottabban.
A kormányzati szándékok, illetve elõrejelzések - talán sikerült ezt érzékeltetnem -, mértéktartók, kerülik a túlzott optimizmust, építenek viszont az adópolitika ösztönzõ jellegére, a közterhek csökkentésének jótékony hatására és a pénzügyi és tõkepiac gyorsuló fejlõdésére, javuló allokációs hatékonyságára is.
Építünk arra továbbá, hogy az elõre meghirdetett csúszó árfolyamrendszer és az általa nyújtott kalkulációs biztonság fennmarad, ami a vállalkozók számára létfontosságú. Végezetül: néhány jól kiválasztott területen meghatározott kedvezményrendszerek alkalmazására is sor kerül.
Tisztelt Ház! 1997. évben is behatárolt keretek között marad a költségvetés-politika mozgástere. Ennek ellenére sikerült bizonyos területeken jelentkezõ többletfeladatokhoz többletforrást biztosítani.
Javulnak a területfejlesztési politika 1997. évi költségvetési feltételei. 1997-ben ezek mind a makrogazdasági feltételek, mind a megvalósítás intézményi és eszközrendszere szempontjából lényegesen és alapvetõen pozitív irányban módosulnak. A területfejlesztés mozgásterét jelentõsen bõvítik a vállalkozások tõkefelhalmozási, illetve beruházási képességét javító intézkedések, valamint az infrastruktúra fejlesztését szolgáló központi beruházások 1996-hoz képest, összehasonlító szerkezetben tervezett 28 százalékos növekedése.
Az önkormányzati szabályozásban is tovább erõsödik a területi kiegyenlítés követelménye, érzékelhetõen nõ az önkormányzatok beruházásainak állami támogatása. A területfejlesztés hatókörét alapvetõen kiszélesíti az a körülmény, hogy ez évben a területfejlesztésrõl és területrendezésrõl szóló törvény elfogadásával megteremtõdött a területfejlesztés decentralizált intézményrendszere.
(10.00)
Megkezdték mûködésüket a megyei területfejlesztési tanácsok, megvalósult a területfejlesztést szolgáló legfontosabb támogatások decentralizált, pályázati rendszerben való elosztása. A törvényjavaslat biztosítani kívánja a megkezdett megyei programok 1997. évi folytatásának feltételeit, ezentúl bõvülõ forrásokat biztosít az új támogatási igények kielégítéséhez is. A területpolitika fõ prioritása 1997-ben is az ország legelmaradottabb térségeinek fejlesztése, valamit az ipari szerkezetváltás nehézségeivel küzdõ körzetek problémáinak enyhítése marad. Emellett fontos célként EU- támogatással folytatódik az osztrák határ menti térség fejlesztése, bõvülõ források segítik az ország acélipari körzeteinek szerkezetváltását, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Nógrád megye. Új programként beindulhat az úgynevezett vidékfejlesztés programja, amely az agrárgazdaság és a területfejlesztés érdekeit integrálja.
Mindezekhez a társasági adótörvényben az 1996-ban bevezetett területspecifikus adókedvezmények megmaradnak, sõt, új adókedvezmény segíti a kiemelt, országos átlagot meghaladó munkanélküliséggel küzdõ térségekben, vállalkozási övezetekben megvalósuló infrastrukturális beruházásokat, a jelentõsebb szállodai beruházásokat. A területfejlesztési célelõirányzat törvényjavaslaton elõirányzott összege 3,3 milliárd forint, amelyet a privatizációs bevételekbõl további 7 milliárd forint egészít ki, elsõsorban a regionális és megyei területfejlesztési tanácsok fejlesztési programjainak támogatására.
Az önkormányzatok területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési támogatása az ez évi 5 milliárd forintról 8 milliárd forintra nõ, ami igen jelentõs növekedés. Az önkormányzati szabályozás rendszerében az szja-kiegészítés és önhibán kívül hátrányos helyzetû önkormányzatok támogatása mellett a társadalmi, gazdasági és infrastukturális szempontból elmaradott települések is pótlólagos támogatásban részesülnek a személyi jövedelemadóból, 2,2 milliárd forint összegben.
Összességében elmondható, hogy a költségvetési törvényjavaslatban a területpolitika szempontjai az 1996. évben elindult pozitív tendencia mentén tovább erõsödnek. Kiemelem, hogy a területfejlesztési törvényben nevesített területfejlesztési elõirányzatoknak '97-ben mintegy kétharmada decentralizált döntési rendszerben kerülhet felhasználásra. Igen lényeges elõrelépést jelent az is, hogy a törvényjavaslat felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy a támogatások összehangolása és a területi kiegyenlítés követelményének erõsítése érdekében rendeletben szabályozza a különbözõ fejlesztési célú állami pénzeszközök pályázati, eljárási, finanszírozási és ellenõrzési rendszerét.
A költségvetés-politika prioritásként kezeli a felsõoktatást, a kutatást és a mûszaki fejlesztést. Mód lesz a védelmi szervezetek feltételeinek javítására, a közbiztonság színvonalának emelésére.
A feketegazdaság visszaszorítása érdekében javulnak az adó- és pénzügyi és a munkaügyi ellenõrzési hálózat mûködési feltételei.
Figyelemmel voltunk az euro-atlanti integráció elõkészítésébõl adódott kötelezettségekre is. A kiemelt feladatköröket ellátó fejezetek támogatása 1997-ben több mint kétszeres ütemben bõvül a többi fejezet elõirányzatához képest.
A felsõoktatásnak a gazdaság és a társadalom modernizációjában kulcsszerepe van. A felsõoktatási törvény módosításából az új, részben normatív finanszírozásból az államilag finanszírozott nappali hallgatólétszám növekedésébõl adódó többletkihatásokhoz a költségvetési források beruházásokkal együtt 35 százalékkal emelkednek az 1996. évi eredeti elõirányzathoz képest.
A kutatás és mûszaki fejlesztés költségvetési kiadási elõirányzata a mûködési és felhalmozási forrásokat is figyelembe véve 26,5 milliárd forint, ami 6,8 milliárd forinttal több, mint az idei várható teljesítés.
A közismert OTKA- és Központi Mûszaki Fejlesztési Alap- finanszírozás mellett új forrásként jelenik meg 1,6 milliárd forint összegben a felsõoktatási kutatás támogatása, az akadémiai kutatóhálózat és kutatásfinanszírozás reformja megkezdését célzó támogatás, illetve az Akadémia fejezetben a kormányzati megrendelésû feladatok célelõirányzata. Remélhetõleg egyre több növekvõ forrást jelent a kutatásfejlesztés számára a szabályzatokkal ösztönzött vállalkozási szféra is. Külön említést érdemel a tudományos és egyetemi szférában tevékenykedõk jobb anyagi megbecsülését elõsegítõ, az akadémikusok és az akadémia doktora tudományos fokozattal rendelkezõk tiszteletdíjának jelentõs emelése, az egyetemi oktatók minõségi elvû bérezésének lehetõsége és a Széchenyi professzori ösztöndíj bevezetése.
A kormány határozott szándéka a közbiztonság javítása, a feketegazdaság visszaszorítása és az igazságszolgáltatás folyamatának felgyorsítása. Ez érdeke az állampolgároknak, a tisztes gazdálkodóknak és külföldi partnereinknek egyaránt. A bõvülõ támogatások a munka eredményesebb elvégzésére és számos, új, illetve eddig halasztani kényszerült feladat megvalósítására nyújtanak módot. A rendõrség megerõsítését, szilárdabb mûködési körülményeinek megteremtését szolgálja többek között az új ORFK-, BRFK-objektum átadása, az eszközpark jelentõs technikai korszerûsítése és bõvülése, a rendõrképzés folytatása. A szervezett gazdasági bûnözés elleni hatékonyabb fellépés érdekében többlet-elõirányzatot tartalmaz a központi költségvetés, amely lehetõvé teszi a központi bûnüldözési igazgatóság mûködési feltételeinek biztosítását.
Az adó- és pénzügyi, munkaügyi ellenõrzés erõsítésére jelentõs többletforrások kerültek az APEH és a Vám- és Pénzügyõrség jövõ évi költségvetési elõirányzataiba, összesen mintegy 6 milliárd forint összegben. A többletfeladatok ellátásához 1997. év végéig több mint 3 ezer fõs létszámnövekedés biztosítható ezen szerveztek számára.
Az igazságszolgáltatás feltételei kedvezõbbé válnak a mûködési támogatások 31 százalékos növekedésével, a bírák és ügyészek illetményének - pótlékokkal együtt - átlagon felüli 26 százalékos emelésével, az ítélkezésben közremûködõk díjazásának növelésével, illetve a fogva tartottak ellátásának, foglalkoztatásának javítását célzó többlettámogatással.
Az euro-atlanti integráció elõkészítése kiemelt terület az 1997. évi költségvetésben azzal, hogy az állami feladatvállalás mellett ezen feladatokra külföldi források igénybevétele is indokolt. Az integráció, illetve a felkészülést szolgáló források több mint 2 milliárd forint összegben címzetten kerültek a különbözõ tárcák, például a Külügy-, Földmûvelésügyi, Ipari és Kereskedelmi Minisztérium költségvetési elõirányzataiba. Ezekbõl valósítandó meg az Európai Unió kommunikációs stratégia kidolgozása, belsõ piaci integráció elõkészítés, az integrációs államtitkárság mûködtetése, állat- és növény-egészségügyi minõsítési feladatok, EU-konform átalakítása, összehasonlító statisztikai rendszer, szabványosítás, akkreditálási feladatok és a honvédelem területén a NATO-hoz való felzárkózás megkezdése.
Örömmel tájékoztathatom önöket, hogy a központi beruházások finanszírozásához számottevõ forrásterületet javasolhatunk az 1996. évi elõirányzathoz képest. Ennek eredményeképpen a központi beruházások GDP-hez viszonyított aránya az 1996. évi elõirányzathoz képest növekszik, a kiadásokon belüli aránya pedig 4,3 százalékról 5,4 százalékra nõ.
Tisztelt Ház! Az államháztartás szociálpolitikai jellegû kiadási elõirányzatai 1996-ban 459 milliárd forintot tettek ki, a várható teljesülés azonban 487 milliárd forint körül alakul. 1997-re az ilyen típusú kiadások 536 milliárd forintra növekednek, ezen belül a családi pótlék összkiadása 94 milliárd forintos szinten marad. A rászorultsági jövedelemhatár nem emelkedik, ebbõl és más forrásból gyermekenként 500 forint emelést biztosít 1997. május 1-jétõl a törvénytervezet. Ugyanakkor a személyi jövedelemadóban gyermekenként differenciáltan tervezzük preferálni a gyermeknevelést, mely összesen 7,5 milliárd forint adókedvezmény igénybevételét teszi lehetõvé.
(10.10)
A központi költségvetésbõl folyósított szociálpolitikai kiadások közül legnagyobb mértékben a közgyógyellátás ráfordításai nõnek. A társadalombiztosítás által finanszírozott szociálpolitikai kiadások az 1996. évi várhatóhoz képest kis mértékben mérséklõdnek, míg a nyugdíjra fordítandó összeg emelkedik. Összességében a társadalombiztosítás alrendszereinek együttes pozíciója egyensúlyban lesz, melynek megalapozását több intézkedés szolgálja.
A központi intézményrendszerben kiemelt figyelmet kell fordítani a hosszú távon is fenntartandó rendszer mûködési feltételeinek megõrzésére, lehetõség szerint javítására is. A felügyeletet ellátó tárcák, a költségvetési szervek fontos feladata reformintézkedésekkel megelõzni a kritikus helyzetek kialakulását, megalapozni az évközi gazdálkodást és a további évek költségvetését. A központi költségvetési szférában 1997-re az átlagkeresetek reálértéktartó 17 százalékos növekedése szerepel követelményként, ami a támogatások alakulásában meghatározó, mert a kiadások mintegy 60 százalékát a személyi juttatások és járulékaik teszik ki. Az átlagot meghaladó lehet a keresetnövekedés a felsõoktatásban, a közbiztonsági, a honvédelmi és igazságszolgáltatási szerveknél. A foglalkoztatottság az egyes területeket eltérõen érintõ növekedés, illetve csökkenés összhatásaként 5000 fõvel szûkül.
Hangsúlyoznom kell, hogy az illetményszínvonal javításához szükséges fedezet egy részét üres állások felszámolásával, nyugdíjazással, részmunkaidejû foglalkoztatással megalapozható létszám- , illetve illetménymegtakarításból kell biztosítani, az intézmények egyéb elõirányzatait, bevételi többleteit is számításba véve. A korlátozott támogatásnövekmény, az illetménynövelés, az új, illetve növekvõ feladatok különféle többletköltségei miatt a dologi elõirányzatok kerete szûkös. Az intézmények üzemeltethetõsége, mûködõképességének megõrzése érdekében az ellátott feladatok, a nyújtott szolgáltatások egy részét le kell építeni. Az intézményi kört, az általa elfoglalt létesítményhálózatot lényegesen szûkíteni szükséges. A központosított közbeszerzési eljárás bevezetése a nagy tömegû beszerzés révén lehetõséget ad a költségek csökkentésére is.
Tisztelt Ház! Sok vitát váltott ki már az elõkészítés szakaszában is a helyi önkormányzatok 1997. évi költségvetési kapcsolatokból származó forrásainak alakulása. Az államháztartás kiadásainak 22 százalékát felhasználó közel 3200 önkormányzat és 13 ezer helyi önkormányzati intézmény jelentõs súlyt képvisel nemcsak gazdasági, hanem társadalompolitikai szempontból is, hiszen a lakosság döntõen révükön keresztül veszi igénybe az egészségügyi, a szociális, a közoktatási, a kulturális, valamint a kommunális ellátásokat. A kormány ennek megfelelõen kiemelten foglalkozott e terület támogatásával, pénzügyi szabályozásával. Számos alkalommal került sor az önkormányzati érdekszövetségekkel szakértõi, illetve felsõ szintû vezetõi egyeztetésre is. A helyi önkormányzatok 1997-ben már közel 1040 milliárd forint bevétellel gazdálkodhatnak. Ennek mintegy 48 százalékát teszik ki a központi költségvetési kapcsolatokból származó bevételek, így az állami támogatások és hozzájárulások, valamint a személyi jövedelemadó.
E központi forrásoknak nemcsak a nagysága, hanem allokációjuk is rendkívül fontos kérdés, hiszen a szabályozásnak valamennyi önkormányzat mûködõképességét meg kell céloznia. Ami a szabályozott források összegét illeti, a törvényjavaslat 13 százalékos - átlagosan 13 százalékos -, 56 milliárd forint összegû emelést tartalmaz. Ismerjük az önkormányzati szövetségek igényét ennél nagyobb összegû, szélesebb bázis-elõirányzatra építkezõ, legalább 15 százalékos emelkedést eredményezõ támogatására. A kormány azonban a központi költségvetés teljesítõképességének alapján e további 20-30 milliárd forint összegû többlettámogatásra nem lát lehetõséget.
Elmondható, hogy a központi források allokációját szolgáló szabályozást sikerült úgy kialakítani, hogy az valamennyi önkormányzattípus esetében egyenletes forrásnövekményt eredményez. A pénzügyi szabályozórendszert - törekvéseink szerint - 1997-re is mindenekelõtt a normativitás jellemzi. Emellett érvényre jut az állami újraelosztás mérséklõdése, a feladatorientált, a forráselosztás-, valamint a területi kiegyenlítés. Segít annak megvalósításában, hogy a kormány és a szociális partnerek között létrejött hároméves megállapodásnak megfelelõen az átlagkeresetek e szférában is legalább 17 százalékkal emelkedjenek. A helyi önkormányzati körben is bõvülhetnek a beruházások forrásai. Mindezek mellett a mindennapi gazdálkodást, a likviditást javító intézkedések is megszülethetnek.
Néhány kérdésrõl részletesebben is kell szólnom. Javaslatunk szerint 1997-tõl megszûnik az elkülönített bérpolitikai keret. Meggyõzõdésünk ugyanis, hogy az önkormányzati gazdálkodással az van összhangban, ha a központi megállapodásban szereplõ bérfejlesztés forrásai döntõen a szabályozott bevételeken keresztül, kis mértékben a helyi bevételek bevonásával képzõdnek. A munkavállalók számára mindenképpen garanciát jelent a törvényben megállapított illetmény- elõmeneteli rendszer, úgynevezett bértábla. E módszer megfelelõ mozgásteret ad a helyi érdekképviseleti egyeztetéseknek és az önkormányzati képviselõtestületi döntéseknek. Ez azért is fontos, mert 1997-ben is szükség van további, mintegy 4 százalékos létszámcsökkenésre a helyi önkormányzatoknál. A szabályozott forráselosztásnál a szolidaritás a gyengébb jövedelmi hátterû önkormányzatokkal a személyi jövedelemadó-kiegészítés csaknem kétszeresen növekvõ elõirányzatának formájában valósul meg.
A városi érdekeket képviselõ önkormányzati szövetségek kifogásolják, hogy a személyi jövedelemadó helyben maradó mértéke az elõzõ évi 25 százalékról 22 százalékra csökken, mert így rosszul járnak. E helyrõl is hangsúlyozom, hogy a képzõdés helyén maradó személyi jövedelemadó még ilyen körülmények között is 12 százalékkal nõ, és emellett a városok részben a privatizációból, részben a helyi bevételekbõl, mindenekelõtt a dinamikusan növekvõ iparûzési adóból jelentõs forrásokhoz jutnak. Mindezek alapján meggyõzõdéssel állíthatom, hogy nemcsak szükség, hanem lehetõség is van a személyi jövedelemadó egy részének a területi különbségek mérséklését szolgáló átcsoportosítására. Itt kell megjegyeznem, hogy a személyi jövedelemadó részben népességarányosan illeti meg az önkormányzatokat, részben pedig a községek 2 millió forintos támogatásaként. Nem igaz tehát az, hogy a kormány meg kívánja szüntetni a községek egyösszegû támogatását.
A közoktatás finanszírozása a közelmúltban elfogadott új közoktatási törvény következtében is átalakult. A kapcsolódó normatívák összege az 1996. évi bérpolitikai intézkedések hatásának beépítésén túl inflációkövetõ mértékben emelkedik, ezáltal a szaktörvényben garantált 80 százalékos mértéket is mintegy 7 milliárd forinttal, 3,5 százalékkal meghaladja. A szabályozás itt is törekszik az általában rosszabb gazdasági háttérrel rendelkezõ kistelepülések számára az átlagosnál jobb finanszírozási feltételek megteremtésére. A normatívák mellett új központi támogatások kapcsolódnak a pedagógusok továbbképzéséhez, átképzéséhez, az ágazati fejlesztésekhez, továbbá a térségi körzeti feladatok differenciáltabb és hatékonyabb megvalósításához.
(Az elnöki széket dr. Füzessy Tibor, az Országgyûlés alelnöke
foglalja el.)
A helyi önkormányzatok 1997-ben még fontosabb szerepet töltenek be a szociális ellátórendszerek mûködtetésében. Ehhez a szabályozás megteremti a szükséges pénzügyi feltételeket. Elkezdõdik az egységes jövedelempótló támogatási rendszer kiépítése, aminek elsõ lépéseként gondoskodni kell a munkanélküliek jövedelempótló ellátásából kikerülõ polgárokról. Várhatóan az 1997. év második felétõl az addig elfogadásra kerülõ - a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatásról szóló - törvény alapján bevezetésre kerülhet a rendszeres gyermekvédelmi támogatás, a kizárólag anyagi okok miatt veszélyeztetett gyermekek otthon történõ ellátása érdekében. Bõvül az önkormányzatok feladata a közgyógyellátás, ezen belül a járulékfizetési kötelezettség kiterjesztése következtében. Az ehhez szükséges többletforrást a költségvetési törvényjavaslat tárgyalása során szükséges átcsoportosítással megteremteni.
Az államháztartási reform céljainak megfelelõen az elõzõeken túl a kórházi ágystruktúra átalakításából következõen is bõvülnek az önkormányzati szociálpolitikai feladatok, hiszen több szociális intézmény mûködtetésérõl lehet és kell gondoskodni. Ebben az ágazatban ezért az általánostól eltérõen a foglalkoztatotti létszám növeléséhez kell megteremteni a pénzügyi feltételeket.
(10.20)
A normatívák összege az összehasonlítható szerkezetben itt is az infláció körüli mértékben emelkedik. A helyi önkormányzatok beruházásai az elmúlt években erõteljesen visszaestek. Szándékunk szerint 1997-tõl ezt a folyamatot meg kell fordítani. Ennek érdekében az önkormányzati beruházások támogatására szolgáló elõirányzatok mintegy 20 százalékos növelését javasoljuk egyrészt a címzett- és a céltámogatásoknál, másrészt a területek kiegyenlítését szolgáló fejlesztési célú támogatásoknál. Ez utóbbiak révén a területfejlesztési tanácsok közvetítésével remélhetõleg javul majd az önkormányzatok pozíciója a céltámogatások igénybevételénél.
A szabályozás elõ kívánja segíteni a társulásos feladatmegoldást. Ugrásszerûen nõ a körjegyzõségek támogatása, s a közoktatási normatívákon belül is kiemelt összeget kapnak az intézményfenntartó társulások.
Tisztelt Ház! Az Állami Számvevõszék ellenõrzési megállapításai szerint az 1997. évi központi költségvetés elõirányzatainak megalapozottsága általánosságban és az egyes elõirányzatokat tekintve is javuló irányzatú. Ez alátámasztja azon erõfeszítések eredményességét, amelyeket a kormány évek óta tesz. Ezen örvendetes minõsítést nyugtázva nem hallgathatom el, hogy a mélyen tisztelt Számvevõszék néhány megállapításával vitatkozni vagyok kénytelen.
Az Állami Számvevõszék jelentésének az államadósság-kezeléssel kapcsolatos legfontosabb része a jövõ év elején tervezett, a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Bank közötti adósságcsere. Az Állami Számvevõszék azt javasolja az Országgyûlésnek, hogy kizárólag csak akkor adja meg a törvénytervezetben leírt felhatalmazást, ha elõzetesen részletesen megvizsgálják a nullás adósság keletkezését és szabályozzák a devizakötvénnyel végezhetõ mûveleteket. Hiányolja továbbá az MNB késõbbi pozíciójának vizsgálatát, hogy ezen intézkedés ténylegesen megoldja-e az MNB gondjait.
Fontosnak tartjuk az államadósság-kezelés minden eleménél, így a nullás adósságnál is, az ÁSZ kontrollját. A kifogások ellenére sem tartom indokoltnak azonban az adósságcsere elõkészületeinek késleltetését. Ennek törvényes és hatékony megvalósításához ugyanakkor olyan normaszöveg-kiegészítés látszik indokoltnak, amelyben a pénzügyminiszter és a Nemzeti Bank elnöke által az adósságcsere keretében tett lépések ellenõrzésére, a kamatmentes adósság kialakulásának teljes vizsgálatára az Országgyûlés felkéri az ÁSZ-t, és a vizsgálat eredménye ismeretében fenntartja a jogot további intézkedésekre.
A tisztánlátás, a Magyar Nemzeti Bank elemi pozíciójának közgazdaságilag megalapozott rendezése, a költségvetési év közben teendõ intézkedések elkerülése egyaránt indokolják, hogy az adósságcsere 1997. január elsejei hatállyal, de értelemszerûen nem január elsején történik meg. Ezért a normaszöveg olyan módosítását is indokoltnak tartjuk, hogy az adósságvállalás, -átvállalás kapcsán születõ valamennyi PM-, MNB-szerzõdést az Állami Számvevõszék ellenjegyezze. Ezzel is úgy gondoljuk, hogy biztosítani lehet az akciónak, ennek a jelentõs lépésnek az átláthatóságát, transzparenciáját.
Az ÁSZ több bevételi cím, például az általános forgalmi adó, a fogyasztási adó és egyéb befizetések megalapozása kapcsán olyan megállapításokat tesz, hogy az APEH és a VPOP részére a többletbevételek teljesítéséhez a szükséges anyagi feltételek a központi költségvetésben nem kerültek biztosításra. Az adóhatóság elemzései a feszített elõirányzatot nem igazolják.
Ehhez kapcsolódva a következõ tájékoztatást adhatom. Az adóhatóság 1997. évi költségvetés-tervezése során, figyelemmel az adóbeszedési eredményjavulással kapcsolatos többletfeladatok teljesítésére is, jelentõs mértékû létszámfejlesztésre és ehhez kapcsolódóan bér- és dologi költségnövekedésre kaptak lehetõséget.
Az 1997. évi költségvetési törvényjavaslat pénzügyminisztériumi fejezetében az APEH részére 7,7 milliárd forint többletforrás szerepel mûködési kiadásokra, ami 1700 fõs létszámfejlesztést tesz lehetõvé. A Vám- és Pénzügyõrség részére is közel 5 milliárd forint többletjuttatást és 850 fõs létszámfelvétel lehetõségét javasoljuk a jövõ évre.
Meg kívánom jegyezni azt is, hogy az 1995. évi pótköltségvetés óta kap az APEH, illetve az VPOP többletjuttatást az adóbeszedési munka eredményességének javítására, amit szintre hozással az 1996. évi elõirányzatban is figyelembe vettünk.
Mindezeken túl a megfelelõ érdekeltséget biztosítja a költségvetési törvényjavaslat 42. § (1) bekezdés 1) pontja, amely a teljesítménytõl függõ kifizetésekre nyújt további lehetõséget. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a költségvetésbõl biztosított forrás önmagában valóban nem elégséges a bevételi elõirányzatok teljesítésére. Arra is szükség van, hogy saját hatáskörben is szülessenek szervezési, technikai, anyagi forrást külön nem igénylõ intézkedések, amelyek javítják a végrehajtás feltételeit.
Tisztelt Országgyûlés! Az elmondottakkal azt szerettem volna érzékeltetni, hogy ha a gazdasági stabilizáció nem is, de annak nehezebb szakasza kétségkívül lezárult. Minden okunk megvan arra, hogy feltételezzük, megindul egy kibontakozási folyamat, amely kiegyensúlyozott, fenntartható növekedést produkál. Megteremti az alapját a gazdaság átfogó modernizálásának.
Egyidejûleg megkezdõdött és folyik az államháztartás modernizálása is. Ehhez a folyamathoz sokéves hátránnyal kezdtünk, hiszen a vállalati szektorban már jóval a politikai rendszerváltozás elõtt megindult egy átalakulási folyamat, amely egészen a közelmúltig az állam gazdálkodását érintetlenül vagy lényegében érintetlenül hagyta. Ennek ellenére ma esély van arra, hogy ezen a területen is felzárkózzunk, és a magyar gazdaság minden vonatkozásban, beleértve az államháztartási költségvetési intézményeket is, közelítsen az európai sztenderdekhez. Ebben az értelemben az 1997. évi költségvetés nem pusztán egy adott évre érvényes elszámolások halmaza, hanem igyekszik egy hosszabb távú átgondolt fejlõdési pálya kiinduló pontja, bázisa lenni.
Kérem a tisztelt képviselõ hölgyeket és urakat, hogy ezeket az általános összefüggéseket is figyelembe véve vitassák a következõ napokban az elõterjesztett dokumentumokat.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)