VARGA MIHÁLY, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének elõadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országgyûlés költségvetési és pénzügyi bizottsága a múlt hét szerdáján valóban egy hosszas és kimerítõ vitát folytatott arról, hogy alkalmas- e általános vitára az 1997-es költségvetés.
A kimerítõ vita ellenére sem gyõzõdtünk meg arról - a bizottság ellenzéki tagjai -, hogy ez a költségvetés alkalmas-e arra, hogy errõl érdemi és valóban hasznos vitát folytassunk. Ezért a bizottság ellenzéki képviselõi ezt a javaslatot nem támogatták általános vitára.
Szeretném ezt a véleményünket megindokolni. Hadd kezdjem mindjárt azzal, hogy furcsa helyzetben vannak a Ház tagjai, hiszen évrõl évre más az a gazdaságpolitikus, aki az éppen aktuális költségvetést a Ház elé terjeszti. Éppen a gazdaságpolitika az a területe az MSZP- SZDSZ- kormánynak, ahol a legtöbb bizonytalanság, kiszámíthatatlanság történt az elmúlt két év folyamán.
Csak emlékeztetni szeretném önöket arra, hogy ezen a területen az elmúlt idõszakban három pénzügyminiszter, három és fél ipari és kereskedelmi miniszter, valamint egy privatizációs miniszter volt az, akinek a területén valamilyen csere, változás történt.
Nos, ettõl függetlenül mi reméljük azt, hogy Medgyessy Péter pénzügyminiszternek sikerül majd esetleg az 1998-as költségvetést is beterjeszteni, bár - ez alapján a költségvetés alapján, amely most elõttünk van - némileg ez irányban kétségeink merültek föl.
Hadd kezdjem mindjárt azzal, amelyre az Állami Számvevõszék is utalt, hogy bizony ez a jelentés késõn lett a Ház elé beterjesztve. Az államháztartási törvény megfogalmazza azokat a pontos határidõket, amelyekre a kormánynak be kell terjesztenie ezt az anyagot; sajnos, az idén ezt a határidõt a kormánynak nem sikerült tartania.
Kétségtelen tény, hogy szeptember 30-án a kormány a Pénzügyminisztériumból átküldte a költségvetési törvényjavaslat elsõ kötetét, azonban ezt nem kapta meg minden országgyûlési képviselõ, csak a frakcióvezetõk kapták meg; ez tehát közel sem jelenti azt, hogy a parlament valóban megkapta ezt az anyagot.
Arról már nem is beszélek, hogy ezek után küldték át - jó két hetes késéssel - a költségvetés további fejezeteit: a további három vaskos kötetet, ezért eleve nem is lehetett a bizottság olyan állapotban, hogy a költségvetésrõl - fejezeti indoklással együtt is - értelmes, alapos vitát folytasson.
Mi, ellenzéki képviselõk erre felhívtuk a figyelmet - és szeretném is hangsúlyozni -, hogy abban a tekintetben tettük meg észrevételeinket, hogy csak a költségvetés elsõ kötetét volt idõnk megismerni.
Szeretnénk tehát elkerülni azt, hogy a következõ esztendõben az államháztartási törvény nem pontos megfogalmazása miatt esetleg az a helyzet álljon elõ, hogy a kormány egy "egymondatos" levelet küld át a Ház elnökének, amelyben közli azt, hogy a költségvetésnek milyen bevételi, kiadási és hiányösszegei, vagy esetleg szufficitösszegei lesznek.
Szükségesnek tartjuk tehát mindenképpen, hogy az államháztartási törvény pontosítására a késõbbiek folyamán sor kerüljön. Ez legalább annyira hozzátartozik a képviselõi felelõsséghez, mint az, hogy a kormánynak is a határidõket be kell tartania.
A bizottság ellenzéki képviselõi megfogalmazták azt a véleményüket is, hogy vajon végleges anyagról beszélhetünk-e. Végleges anyagról beszélhetünk-e, konkrétak-e azok a számok, amelyeket az elsõ kötetben számunkra a kormány beterjesztett?
Hiszen a sajtóból értesülhetünk arról, hogy még továbbra is tárgyalások folynak tárcák között támogatásokról, kiadási összegekrõl. A sajtóból értesülünk napról napra olyan ügyekrõl, amelyek 800 milliós, egymilliárdos vagy nagyobb összegeket érintenek.
Szeretnék emlékeztetni csak arra, hogy legutóbb például a Budapest Bank eladásának az ügyében került sor olyan záradék megismerésére, amely bizony nagyon kemény állami kötelezettségvállalásokat tartalmaz.
A fõ kifogásunk azonban ezzel a költségvetéssel nem annyira jogi természetû volt, mint inkább tartalmi. Ez a tartalmi kifogásunk a kormány gazdaságpolitikájára vonatkozott; arra a gazdaságpolitikára, amelyrõl a költségvetési törvényjavaslat indoklása úgy fogalmaz, hogy alapvetõen 1997-ben nem változik, folytatja azt a "sikeres" gazdaságpolitikát, amelyet a kormány stabilizáció név alatt jelöl meg.
Ezzel kapcsolatban több kérdés merült föl bennünk. Egyrészt, hogy valóban sikeresnek tekinthetõ-e ez a gazdaságpolitika, másrészt pedig, hogy valóban stabilizálja-e a magyar gazdaság helyzetét.
Úgy hiszem - és véleményünket is megfogalmaztuk ebben a tekintetben -, hogy a kormány újra visszatér az egyensúly és növekedés hamis áldilemmájához, újra abban az ördögi körben mozog, amelybe 1995 tavaszán került.
Kétségtelen tény - és ezt mi sem tagadtuk a bizottság ülésén -, hogy ezeknek az egyensúlyjavító lépéseknek a hatására több tekintetben kedvezõ változás történt. Több tekintetben kedvezõ változásról beszélhetünk a folyó fizetési mérleg, az államháztartási mérleg egyensúlyának a javulása tekintetében.
A kormány egy rendkívül egyszerû és drasztikus eszközt alkalmazott: a belsõ kereslet visszafogásával próbálta - részben a vállalkozókat, vállalkozásokat - arra ösztönözni, hogy exportáljanak, ezért egyfajta kényszer exportnövekedésrõl beszélhettünk; másrészrõl pedig a fogyasztás, az állami kiadások jelentõs csökkentésével kívánta ezt az egyensúlyt megteremteni.
Ennek 1995-ben egy 12 százalékos reáljövedelem-csökkenés volt a következménye, 1996-ban eddig egy 5 százalékos reáljövedelem- csökkenésrõl beszélhetünk.
Emlékeztetünk arra, hogy korábbi kormányok próbálkoztak már ilyen eszközzel. Az 1979-80-as idõszakban az akkori kormány szintén megpróbálkozott egy jelentõs kereslet-visszafogással, akkor azonban - eltérõen a mostani helyzettõl - az infláció nem lódult meg, nem kellett egy 25 százalék fölötti inflációval számolnunk. Az akkori kormányoknak ugyanis jóval több hatósági eszköz volt még a kezében, amelyrõl már 1996-ban, piacgazdasági körülmények között nem beszélhetünk.
Mi tehát azt a véleményünket fogalmaztuk meg, hogy ez az egyensúlyjavító folyamat egy átmeneti folyamat lehet, vélhetõen - mihelyt ezen valamilyen lazítás történik - az import újra meg fog ugrani, hiszen nem történtek a gazdaságban olyan alapvetõ szerkezetváltások, amelyek egy tartós növekedés feltételeit meg tudták volna teremteni.
Nem voltak új, olyan termelõberuházások, amelyek ezt az optimista véleményt indokolttá tennék; az ipari termelés és a beruházások jelenleg is stagnálnak, sõt, néhány tekintetben visszaestek.
Mi tehát - összefoglalva - a kormány gazdaságpolitikáját rossznak tartjuk, és rossznak azt, amely ebben a költségvetési törvényjavaslatban megfogalmazódik. Szerintünk az egyensúlyjavítás a keresletkorlátozás, reáljövedelem-csökkenés és - nem utolsósorban - egy vagyonfelélés eredménye volt; hiszen az a privatizációs bevétel - amely Suchman Tamás nevéhez kötõdik - jelentõs mértékben segítette az egyensúly javulását.
Kérdés az, hogy 1997-re vajon a kormány számolhat-e már ilyen jelentõs állami vagyonértékesítéssel?
Ha már az inflációt említettem: a bizottság ülésén megfogalmaztuk az inflációval szemben való "kétarcúságát" az MSZP-SZDSZ- kormányzatnak.
Emlékeztetünk arra, hogy 1994-ben - az 1995-ös költségvetési törvényjavaslat beterjesztésekor - a kormány semmilyen utalást nem tett arra, hogy milyen inflációval számol a következõ évben. 1995 õszén egy 19-21 százalékos 1996-os inflációval számolt a kormány, ez - mint önök is már tapasztalhatják - nem történt meg, nem valósult meg, hiszen 24-26 százalék között lesz várhatóan ez az arány.
Így most fenntartásokkal kell fogadnunk azt is, hogy a kormány 1997- re egy 17 százalékos inflációval számol. Pontosítanom kell - hiszen már most az expozéban az hangzott el, hogy 18 százalékos inflációval számol a kormány. Mi örülnénk a legjobban annak, ha ez valóban 1997-re valóság lenne.
(11.00)
De utaltunk arra, hogy több olyan, eleve beépített inflációt, fogyasztói áremelkedést elõidézõ lépés történik majd 1997-ben, ami miatt ezt sem kezelhetjük tényként. Többek között azon módosítások miatt jelentõs energiahordozóár-emelkedésre kerül majd sor.
Csak itt egy példát említenék meg: 1997. január 1-jétõl a benzin ára valószínûleg 10 forinttal lesz magasabb a fogyasztási adó és a jövedéki törvény módosítása miatt. És számolnunk kell azzal az elhalasztott energiaár-emeléssel, amit alapvetõen '96 októberére tervezett a kormány, és amit elhalasztott, de '97-ben nyilvánvaló, hogy meg kell lépnie.
Kifogással illettük azt az optimista megállapítást, miszerint a kormány 1997-ben a vállalkozói szféra javára kíván jelentõs jövedelemátcsoportosítást végrehajtani. Mi, ellenzéki képviselõk ennek éppen az ellenkezõjét tapasztaltuk a mostani beterjesztett adótörvényekben: a kormány éppen azt fogalmazza meg, hogy a tõkejövedelmek fokozottabb adóztatásával kíván valamilyen közelítést végrehajtani a bér és tõkejellegû jövedelmek között.
Ugyancsak elõttünk van a társadalombiztosítási törvényeknek egy olyanfajta módosítása, ami újabb terhet rak majd a vállalkozók vállára. Szeretném emlékeztetni Bauer Tamást - mert látom, ingatja a fejét - arra, hogy több munkaadói szövetség tiltakozott a kormány '97- es lépései ellen, többek között a Magyar Munkaadói Szövetség, az IPOSZ, a Kézmûves Kamara.
Persze a bizottsági ülésen erre azt hallhattuk, hogy a vállalkozók rosszul érzik azt, ami '97-re várható. De hadd jegyezzem meg, hogy mi inkább hiszünk a vállalkozók közérzetének, mint a kormány állításainak, hiszen ezek jóval többször igazolódtak vissza, mint a kormány optimista megfogalmazásai.
A vállalkozók után szeretnék a lakossági jövedelemváltozásról is szólni, hiszen miniszter úr is kitért erre, és a bizottsági ülésen is szó volt errõl. Itt az hangzott el, és a törvényjavaslat is azt tartalmazza, hogy jelentõs mértékû jövedelemnövekedés lesz a felsõoktatásban, a közbiztonságban dolgozóknál, az igazságszolgáltatásban munkát végzõ lakosságnál.
Fenntartásokkal kell szintén ezt is megfogalmaznunk, hiszen a kormány maga állítja a törvényjavaslat elsõ kötetének 200. oldalán, hogy 1997-ben a reálbérek már nem csökkennek, lehetõség van egy szinten tartásra. Tehát maga a kormány sem állítja azt, hogy a jövedelmek '97-ben nõni fognak; ha pedig azt állítja, hogy néhány csoportnál ezek a jövedelmek valóban nõnek, akkor föl kell tennünk azt a kérdést is, hogy ki lesz az, akinél csökkenni fog ez a jövedelem.
Nekünk erre csak tippjeink vannak, hiszen nyilvánvaló, a versenyszféra kompenzálni tudja az inflációs hatásokat; akik igazából nem tudják ezt kompenzálni, és akinél ez egy súlyos gond, azok az agrárágazatban dolgozók, akiknél az agrárolló nyílása miatt már '94- tõl jelentõs jövedelemcsökkenés van, az egészségügyben dolgozók; és szerintünk a közalkalmazottak jelentõs részénél ez nem fog teljesülni '97-ben.
A bizottsági ülésig megismert elsõ kötetben több olyan kijelentés van, amelyre rákérdeztünk, de igazából érdemi felvilágosítást sem a kormánypárti képviselõktõl, sem a kormány jelen lévõ tagjaitól ezekre a kérdésekre nem kaptunk. Többek között néhány olyan állításra kérdeztünk rá, amelyet a kormány indoklásában állít, de nem tesz hozzá konkrét intézményeket, konkrét kiadásokat.
Így például a törvényjavaslat indoklásában az szerepel, hogy szociális ellátásoknál a kormány megpróbálja megvalósítani, hogy a rászorulók minél szélesebb körét ne állami gondoskodás keretében lássák el, hanem valamilyen külsõ intézményi szféra lássa el, amely a magánszférából kerülhet ki. Nem hisszük, hogy ebbõl '97-ben javuló szociális ellátás lehet, hiszen nem látjuk sem azt a törvényi hátteret, sem azt az intézményi rendszert, ami az államtól egyelõre át tudná vállalni 1997-ben a szociális ellátások gondját.
Ugyanilyen állításnak tartjuk azt, amit a kormány megfogalmaz, és amivel egyetértünk egyébként, hogy 1997-ben a népesség további csökkenése várható: körülbelül 35-38 ezer fõvel leszünk kevesebben 1997 végére. A kormány ezt megfogalmazza, azonban érdemi lépéseket nem látunk ebben a költségvetésben, hiszen az - azt hiszem - valamennyiünk számára köztudott, hogy milyen súlyos finanszírozási, gazdasági, társadalmi hatásai lehetnek ennek a folyamatnak.
Nem hisszük, hogy az a gyermeknevelési támogatás, ami most az szja- törvényben megjelenik, amire utal a pénzügyminiszter úr, az valóban ezt a folyamatot meg tudja állítani, vagy meg tudja akasztani. Ehhez jóval több átgondolt és összehangolt lépésre volna szükség a kormány részérõl, hogy a magyar lakosság 2010 körül már ne 9 millió fõs legyen, hanem valóban 10 millió fõ körül maradjon legalább.
Az Állami Számvevõszék is megfogalmazza, és mi is elmondtuk a bizottság ülésén, hogy a költségvetés néhány tétele - véleményünk szerint - megalapozatlan. Itt szó volt már korábban a bevételi oldal megalapozatlanságáról. Szintén csak utalni szeretnék arra, hogy a társaságiadó-bevételnél a kormány túl optimista vállalkozói magatartást feltételez 1997-re. A beruházások 10 százalékos emelkedésével számol a kormány, holott a '96 elsõ félévi adatok is azt igazolják, hogy összehasonlító áron 7 százalékkal volt kevesebb ez a beruházás, mint a megelõzõ évben. Mire alapozza tehát a kormány ezt az optimista feltételezését?
Ugyanilyen bizonytalansági tényezõ a bevételi oldalon a társasági adóbevételeknél, hogy az energiaár-emelésnél, amit '96 októberérõl halasztott el a kormány jövõre, az eltérõ idõpont és a várhatóan nagyobb hatás miatt nem lehet biztosan tervezni a vállalkozói magatartást. A vám- és importbefizetések nem kellõ megalapozottságáról az ÁSZ-jelentés is tartalmaz információkat. A kormány 196 milliárd forintot tervez ezekbõl a bevételekbõl, és ezt gyakorlatilag az adóbeszedési eljárás hatékonyságának, a végrehajtás hatékonyságának a javulásától várja.
Szerintünk ez indokolatlan, nem látunk olyan ösztönzõket, olyan technikai vagy személyi változásokat az adóbehajtásnál, a vám- és importbefizetéseknél, ami ezt lehetõvé tenné. És csak utalok én is arra a 26 milliárdos tételre, amit az ÁSZ is kifogásolt, aminél semmilyen dokumentum vagy információ nincs, hogy ez a változás vajon mitõl lesz. A privatizációs bevételek 60 milliárd forintja a jelenleg ismert helyzet miatt is teljesen irreális 1997-re, bár ezt a kormányt ismerve feltételezni tudom azt, hogy az elõirányzat '97 végére mégis teljesülni fog. Kérdés, mi lesz ennek majd a késõbbi ára.
Végezetül, befejezésképpen az államadósság kezelését szeretném még megemlíteni. Ez a kérdés a bizottság ülésén több napirendi pontnál is fölmerült, és azt állapítottuk meg, ellenzéki képviselõk, hogy ebben a tekintetben nincs információja a magyar Országgyûlés képviselõinek, nincs megfelelõ adatunk arra vonatkozóan, hogy az államadósság kezelésének '97-ben megváltozó módja miatt milyen újabb terhek rakódnak mind a költségvetésre, mind pedig a magyar adófizetõkre.
Ez a kamatkiadás-növekedés csak 1997-ben 250-300 milliárd forintot, plusztöbbletet jelent az állami költségvetés számára. Számokat, számításokat kérünk, kértünk ehhez a bizottság ülésén is, hiszen nem hisszük el azt, amit több képviselõ állított a bizottság ülésén, hogy csak ez, és csak ez az egyfajta megoldás létezik az államadósság újfajta kezelésében.
Itt egy többéves áthúzódó hatásról van szó. Szeretnénk tudni azt, hogy ennek a 2000 milliárd forintos összegnek a kezelése a hosszú távú, a 2000 utáni hatásai hogyan érintik az államháztartást, az állami költségvetést. Mindezen indokok alapján tehát a bizottság kisebbségi véleményét elmondva a bizottság ellenzéki tagjai nem tudták támogatni az általános vitára való alkalmasságot. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)