HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításához szeretnék hozzászólni, nevezetesen és elsõsorban a szerzõi jogdíjak - közismertebb nevükön a honoráriumok - társadalombiztosítási járulékkal való terhelését illetõen.
Tudjuk, hogy ez egy régi vitatott téma. Az elmúlt évben a Bokros- program kapcsán is elénk került. Azon kormánypárti képviselõk közé tartoztam, akik akkor is nemmel szavaztak erre a javaslatra. Aztán láthattuk, hogy az Alkotmánybíróság is egyetértett azzal az érveléssel, amely a Házban emlékeim szerint 40-44 százalékos többséget kapott. Úgy érzem, hogy ezt a módosítást, ami elénk került, ezt érdemes még egyszer átgondolni, érdemes néhány pontján felülvizsgálni, revidiálni ahhoz, hogy még egyszer ne ütközzünk bele abba a problémába, hogy a szerzõi jogdíjak tb-járulékkal való terhelését akár a társadalom igazságtalannak ítélje, akár az Alkotmánybíróság ismét elutasítsa.
Itt a problémának az a gyökere - gondolom, akik a témával valamelyest foglalkozunk, mindannyiunk számára világos, hogy a szerzõi jogdíjak címén való összegek folyósításával természetesen rengeteg visszaélés történt. Milliárdok mentek el ezen a címen valódi jogcím nélkül, formai indoklással, és ezzel azt hiszem, mindannyian egyetértünk, hogy ezen változtatni kell. Azonban ez a változtatás, magyarán a törvényi kiskapukkal való visszaélés megszüntetése nem büntetheti véleményem szerint azokat a becsületes ezreket és tízezreket, írókat, költõket, tudományos munkatársakat, különbözõ folyóiratok szerzõit, akik valóban nagyon-nagyon kis összegekért adnak munkákat különbözõ könyvkiadóknak, folyóiratoknak, napi- és hetilapoknak, és akik nem tehetnek róla, hogy míg az õ honoráriumuk ezer forintokban, vagy jó esetben tízezer forintokban számolható, addig mások százezres nagyságrendben éltek vissza ezzel a tb- adómentességgel.
(17.30)
Úgy hiszem tehát, hogy olyan úton kellene elindulnunk, amely elõször is különválasztja azt, hogy valaki a teljes fizetését kapja úgymond szerzõi jogdíj címén attól, amikor valaki becsületes munkája mellett - amely után természetesen tb-járulékot fizet -, azon kívül valóban ezt a szellemi tevékenységéért kap szerzõi jogdíjat.
Hiszen nyilvánvaló, egy elég gyakorlatias példával élve, egy középiskolai tanár középiskolai tanárként végzi a munkáját, ezért utána az iskola társadalombiztosítási járulékot fizet, akkor abban az örvendetes és pozitív esetben, amikor ez a középiskolai tanár estéit fölhasználva filozófiai dolgozatokat ír valamilyen filozófiai folyóirat számára, akkor attól, hogy ezt a dolgozatot megírja, semmivel sincs szüksége több társadalombiztosítási ellátásra.
Magyarán, hogyha ezt a munkát nem végzi el, hogyha ezt az írást nem írja meg, akkor a helyzet ugyanaz, mint amennyiben megírja. Azzal a különbséggel, hogy utóbbi esetben ezt a tb-járulékot kell fizetnie a szellemi tevékenysége után, nem neki, hanem egy olyan folyóiratnak, aminek a fennmaradása - mindannyian ismerjük a kultúra jelenlegi helyzetét - amúgy is kérdéses.
Tehát mindenképpen külön kellene választani azokat, akik magas, gyakran igen magas jövedelmüket egy az egyben szerzõi jogdíjként való kifizetésként könyvelik el, és így mentesülnek a tb-járulék alól, azoktól, akik tb-járulékkal amúgy is megterhelt jövedelmük - munkajövedelmük - mellett, után folytatnak szellemi tevékenységet.
A másik dolog, amelyben nyilvánvalóan világosan különbséget kellene tenni vagy lehetne tenni, és ez egy járható út lenne, hogy a kifizetõhelyek természete szerint vizsgálnák meg, hogy mikor indokolt a tb-járulék felszámolása és mikor nem. Ismét, elnézést, hogy a nyomtatott sajtóból hozom a példát, de itt a leginkább kézenfekvõ, és természetesen innen vannak ismereteim, és a téma szakértõivel konzultáltam elsõsorban.
Tehát visszatérve az említett folyóirat példáját véve nyilvánvaló, hogyha egy folyóirat megjelenik mondjuk 4 vagy 5000 példányban, és van egy biztos eladási ára, amely rajta is van a folyóiraton, akkor nyilvánvaló, hogy egy hónapban magának a folyóiratnak mennyi az a legális, normális bevétele, amely abból ered, hogy különbözõ írásokat, szellemi produktumokat közread, ezekért befolyik egy pénz.
Nyilvánvaló, hogy ezeknek az összegeknek egy része józan, reális arányok szerint eleve szerzõi jogdíjként számolható el, és amennyiben egy ilyen százalékos arányt határozunk meg a nyomtatott sajtóban és a könyveknél, amely még tb-járulékmentes, és afelett tb-járulékot kell fizetni, akkor ismét egy olyan megoldási módozatot látunk, találunk, amely gondolom a szakma számára elfogadható.
Természetesen megoldás lehet az is, amirõl a társadalombiztosítási szakértõk egy másik része beszél, hogy a valóban szerzõi jogdíjként kifizetett összegek után egy alacsonyabb, a valódi, tényleges társadalombiztosítási járulékhoz közelítõ összeget kellene levonni, például mondjuk 13 százalékot, és ez is valószínûleg elfogadhatóbb lenne a szakma számára, mint ez a jelenlegi szabályozás.
Én õszintén megmondom, amikor a Bokros-program pontját az Alkotmánybíróság elutasította, akkor azt gondoltam, hogy a Pénzügyminisztérium kiváló szakértõi ki fognak dolgozni egy olyan mechanizmust, amely hát a búzát a ocsútól, a valódi kedvezményre jogosultakat a kedvezménnyel visszaélõktõl elválasztja.
És én azt gondolom, hogyha néhány szerzõi jogi szakembert, jogászt, közgazdászt beültetnének egy szobába, akkor néhány óra vagy néhány nap alatt pontosan ki tudnának dolgozni egy olyan mechanizmust, amely különválasztja azokat a szerzõket, akik számára ez havonta néhány, maximum néhány tízezer forintot jelent, viszont ennek a tb-vel való terhelése az amúgy is igen rossz állapotban, rossz helyzetben levõ folyóiratokat, könyvkiadókat valóban tönkretenné.
És azt gondolom, ráadásul egy kormánypárti képviselõnek akkor is lojálisnak illik lennie kormányához, hogyha bizonyos részek, intézkedésekkel nem ért egyet, hogy itt esetünkben valóban arról van szó, hogy van néhány tízezer szellemi munkás is a szó valódi értelmében - nagyon nehezen élõ szellemi munkás -, akik számára lehetetlenné tenné az életet a módosításnak ez az elfogadása, ha nem változtatnánk rajta. És persze vannak olyanok, akik az õ hátuk mögé bújnak, és valójában milliós tételekhez szeretnének továbbra is jutni anélkül, hogy ezt jogosan tb-járulékkal terhelnék.
Amennyiben a Pénzügyminisztériumnak vagy bármilyen más kormányszervnek vagy a módosító indítványokat benyújtó képviselõknek sikerülne egy olyan mechanizmust találni, amely valóban a szellem munkásait, a kis példányszámú folyóiratokat, az igen nehéz helyzetben levõ szellemi mûhelyeket mentesítené a járuléktól, miközben - elnézést a késõi órán, talán fogalmazhatjuk így -, miközben a cápákat valóban megadóztatná, akkor azoknak a tízezreknek a jogos felháborodásával nem kellene a Pénzügyminisztériumnak szembenézni, amellyel szembe kell néznie, és akkor valóban megtehetné azt, hogy azokra vessen ki tb- járulékot, akik kibújnak a tb-járulék alól jogtalanul és indokolatlanul és méltánytalanul.
Gondolom, azok számára - akik még itt vannak - világos, hogy mit akarok mondani, úgyhogy hosszan nem húzom az idõt. Azt szeretném kérni, tudomásom szerint a kulturális bizottság, amelyik egyébként nem fogadta el általános vitára alkalmasnak ezt az egész törvény- elõterjesztést, kizárólag vagy döntõen a szerzõi jogdíjak tébéztetése, tb-járulékkal való terhelése miatt, tudomásom szerint a kulturális bizottság készül módosító indítványokat benyújtani.
Én arra szeretném kérni a kormányt, hogy akár ezeket a módosító indítványokat, akár más módosító indítványokat fogadjon el és támogasson, hogy valóban a társadalombiztosítási járulékkal visszaélõk, a nagy cápák megadóztatása történjen meg, ugyanakkor viszont a szellem munkásai, azok, akik számára nagyon fontos, hogy fennmaradjon a tb-járulékmentessége a néhány ezer, néhány tízezer forintos honoráriumoknak, azok mentesüljenek a törvény kellemetlen hatásai alól.