DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. És miután az elõttem szóló kormánypárti képviselõtársam arra hivatkozott, hogy nehéz egy kormánypárti képviselõ sorsa akkor, amikor, ugye, lojálisnak kell lennie a kormánnyal, akkor elképzeltem azt a helyzetet, hogy mennyire nehéz lehet a sorsa, ha nem tudja, hogy mit akar a kormánya.
Ennél nehezebb csak egy ellenzéki képviselõ sorsa, aki megpróbál a kormánypárt és a kormány segítségére sietni a kárenyhítési kötelezettségbõl fakadóan. Talán azon a jogon, hogy elég régóta foglalkozik ezzel a kérdéssel.
Nos, ez kiderült, és ezért mondtam, hogy a kormány sem biztos, hogy tudja, hogy mit akar, hogy itt mindenki ódzkodik az elõterjesztés apaságának felvállalásától, és ez mindenesetre gyanút kelt. Ugyanis ha ezt végiggondolja bárki a kormányzati oldalon, hogy milyen következményei lesznek annak, hogyha ezt a törvényt november 15-én hatályba léptetjük, akkor fel kell rémlenie elõtte, hogy úristen, hiszen akkor az állami költségvetés megalapozatlan, hiszen az újonnan bevezetett adó abban nem jelenik meg.
Fel kell rémlenie, hogy akkor a társadalombiztosítási költségvetés szintén megalapozatlan, mert annak viszont a kiadási oldalát mentesíti a törvény szövege, és ami nagyobb baj, az állampolgárokat is mentesíti azon adó megfizetésétõl, ha szó szerint vesszük a törvénynek azt a meghatározását, hogy a Magyar Köztársaság területén minden magyar állampolgár jogosult az egészségügyi ellátásra. Ez azt jelenti, hogy a személyi igazolványával bárki jogosult, akkor pedig - a magyar adómorált ismerve - mi a csodáért fizessen érte?
Na most, ezek csak a technikai bonyodalmak, de számos további bonyodalom is származik az elõterjesztés esetleges elfogadása esetén.
(17.40)
Miért gondolja az igen tisztelt elõterjesztõ, hogy az Alkotmánybíróság, amely a szerzõi díjak, a honoráriumok járulékoltatását azért nem fogadta el, azért nem tartotta alkotmányosnak, mert a befizetésekkel, a növekvõ befizetésekkel szemben nem állt arányban a szolgáltatások növelése, merthogy azok nem növekedtek semmivel?
Miért gondolja tehát az elõterjesztõ, hogyha ezt a társadalombiztosítási járulékot átkereszteli adószerû adóvá, amit ugyan továbbra is a társadalombiztosítás szed be, továbbra is a társadalombiztosítás kezel, és továbbra is csak és kizárólag - minden más adóval szemben - az egészségügy mûködésére lehet fordítani?
Miért gondolja, amit már múltkor mondtam volt, hogyha a Jancsikát Juliskának keresztelik, az gyereket fog szülni ettõl? Ez az egyik gond, hogy mit szól ehhez az Alkotmánybíróság.
További gondok. Mit szól az Alkotmánybíróság, vagy egy normál jogérzékû magyar állampolgár, amikor azt mondja, hogy az állampolgárok egy része a bruttó keresetek után fizet, és a nettó után állapítják meg a nyugdíját, majd, hogyha munkát vállal, az növelni fogja az adóalapját. Tehát tulajdonképpen két és félszer adózik, mert egyszer a személyi jövedelemadóban adózik a teljes jövedelem után, majd másodszor a munkaadója befizeti a már egyszer adózott rész után is az újonnan megszületett adószerû adót, és ráadásul õ nem adómentességet kap érte, hanem egy lehetõséget, hogyha nem vállal munkát, akkor a nyugdíja adómentes lesz.
Ugyanakkor van az állampolgároknak egy másik csoportja, akik a nettó keresetük után adóznak, ez az osztalék, és ezek az állampolgárok mindezektõl a hátrányoktól mentesülnek. Mi, milyen alkotmányos alapja van a tõkejövedelmek és a munkajövedelmek ilyen megkülönböztetésének?
Újabb gond. A technikai végrehajtás nehézségeirõl ne is beszéljünk, hiszen hogyha a társadalombiztosítási törvénybõl, a '75. évi II. törvénybõl kivesszük, hogy mi kötelezõ, mi jár a törvény erejénél fogva az állampolgárnak egészségügyi ellátás terén, mint ahogy azt az elõterjesztés megteszi. Ha tehát ez nem az egészségbiztosítási önkormányzat és a pénztár feladata, akkor mi módon lehet számon kérni, hogy teljesíti-e ezt?
Tehát hihetetlen jogi kuszaságot okozunk mindössze azért, hogy a honoráriumok járulékoltathatók - pardon - adóztathatók legyenek. Hiszen itt már hallottuk az elõttem szóló képviselõtársamtól, hogy a járulék és az adó között az a különbség, hogy a járulékért valamilyen arányos szolgáltatás jár, járadék vagy azt helyettesítõ szolgáltatás. Az adónál ilyen egyenes összefüggés nincs. Az adómat azért fizetem, hogy az állam az általam választott képviselõk és a kormány hatékony és hasznos közremûködésével az én közbiztonságomról, jólétemrõl és a többirõl gondoskodjék. De nem kérhetem számon a személyi jövedelemadó befizetése jogán, hogy miért nem vigyázza saját házamat egy külön rendõr, ott nincs ilyen direkt összefüggés.
Tehát abban a pillanatban, amikor ezt adóvá minõsítik, megpróbálják kikerülni az Alkotmánybíróság határozatát, amely azonban szerintem nem kikerülhetõ, mert ez a világ legfurcsább adója lesz. Nem a közös államkincstárba, a költségvetésbe folyik be, hanem máshová, más szedi be, és nevesített célra használtatik fel.
Ugyanakkor amikor ezeket a gondokat az ember megpróbálja végiggondolni, és tényleg az egészségügyi ellátásért viselt emberi és orvosi felelõssége alapján azt mondja, hogy de azért valamit mégiscsak kellene csinálni, mint ahogy az elõterjesztés meg is fogalmazza, hiszen az egészségügyi kiadások a világon mindenütt robbanásszerûen nõnek, az egészségbiztosítási pénztár sorozatosan deficites.
Most felejtsük el, hogy ebben ki, mennyire felelõs, mennyire felelõs az állam, az állami vállalatok, akik nem fizetnek, az önkormányzat, amely nem racionálisan, a tõle elvárható gondossággal gazdálkodik, de tény az, hogy ma a világon mindenütt az egészségügyi kiadások robbanásszerûen nõnek, és a társadalom - még egy gazdag társadalom - sem képes ezeket követni.
Nem régen járt nálam, nem nálam, Magyarországon - csak alkalmam volt vele találkozni - a német egészségügyi miniszter, aki megkérdezte, hogy mennyi a mi egészségbiztosításunk deficitje. Azt mondtam, hogy - ha a valódi számra kíváncsi - szerintem 40 milliárd forint. Azt mondja, jaj de jó, náluk 40 milliárd márka. Mondtam, hogy kis ország - kis deficit, nagy ország - nagy deficit.
Tehát ez a probléma a világon mindenütt hasonlóan jelentkezik. Sok oka van, elsõ az orvostechnikai forradalom, hogy egyre drágább eljárások, egyre drágább gyógyszerek kerülnek bevezetésre, és az egészségügyi szolgáltatás az egyetlen piac, ahol nincs túlkínálat, mert a kereslet mindig vevõ lesz az új kínálatra. További oka, hogy a demográfiai helyzet úgy alakul Magyarországon is, mint a fejlett ipari országokban, tehát egyre kevesebb az aktív korú, értéket termelõ és adót vagy járulékot fizetni képes része a társadalomnak.
Mindezek hasonló gondokat jelentenek. Tehát nehogy azt higgyék, hogy ezt nem érezzük át, és nem érezték át már '85-ben a reformbizottságban, '90-ben, amikor nekünk kellett ezzel bajmolódni. De a jelen helyzetben, amikor tehát ezt a kérdést valóban átérezzük, és valóban aggódunk az egészségügy jövõjéért, akkor azt kell kérdezni, hogy vajon nincs-e jobb megoldás az elõterjesztettnél. Vajon érdemes-e egy tökéletes váltást, az állami egészségügyi szolgálat visszaállítását egy ilyen - hogy is mondjam - reszliért, mint a honoráriumok megadóztatása, felvállalni?
Vajon nem a gombhoz varrjuk-e a kabátot, hisz elõttünk áll a teljes elosztórendszer reformja, ezt halljuk évek óta az államháztartási reform részeként? Elõttünk áll a - bizony már nagyon elavult - '75. évi II. törvény, a társadalombiztosítási törvény teljes felülvizsgálata, és azért elõbb-utóbb teljesítenünk kell a még elavultabb 1972-es II. törvényt, az egészségügyi törvény újbóli áttekintését.
Gondoljanak bele, hogy '72-ben milyenek voltak a foglalkoztatási, a szociális viszonyok, ahhoz képest az a törvény azóta ilyen. Tehát úgyis hozzá kell nyúlni, úgyis az egészet át kell tekinteni. Akkor nem könnyelmûség-e most elébe menni a dolgoknak, és egy részérdekbõl, egy részdöntéssel az egészet érintõ döntésre jutni, ez pedig az állampolgári jogon járó egészségügyi ellátás kérdése.
Azt mondtam az elõbb, hogy a gombhoz varrják a kabátot, de ez szerintem még rosszabb helyzet. Ez olyan, mintha valaki azért festené lilára a haját, mert reméli, hogy a házassági évfordulóra egy zöld színû sportkocsit kap. Nem fogunk zöld színû sportkocsit kapni, az egészségügyben nincs akkora forrás, hogy bevonható legyen.
Tehát eddig arról beszéltem, hogy ez az elõterjesztés miért nem látszik igazán megalapozottnak, és miért okoz nagyobb bajt, mint amennyi hasznot hajt. Akkor át kellene tekinteni, hogy ezzel szemben viszont mit lehet csinálni.
Ebben az áttekintésben - bevallottan - segítségünkre volt az egészségbiztosítási pénztár apparátusa, szakapparátusa, hiszen az információk birtokában õk vannak. Segítségünkre volt az õ kontrollálásuk, mert hat év alatt az ember megtanulta, hogy azért jó, hogyha kontrollálja az ember a szakértõit, mert egy szakértõ nem szakértõ.
Tehát segítségünkre volt az a néhány szakértõ, aki annak idején a 60/1991-es országgyûlési határozatot elõkészítette, és amelyet a Ház igen nagy többséggel fogadott el, és amely máig érvényes. Nemcsak érvényes, nemcsak hatályos, hanem ennél jobbat azóta sem tudott elénk hozni senki. Ebbe van a háromlépcsõs nyugdíjrendszer, mind, mind le van írva '91-ben, amit most új találmányként elénk hoznak különbözõ, igen jól fizetett szakértõk.
Tehát ezt, akik akkor csinálták, valóban 2010-ig elõre nézték a várható népességi, gazdasági, egészségügyi trendeket, és ezek most megnézték ezt az anyagot, és azt találták, hogy más módon is meg lehet teremteni a deficit fedezetét, a nullszaldós, tehát a költségekkel arányos bevétellel rendelkezõ egészségbiztosítást.
(17.50)
A javaslatot beadom ma, de szeretném, hogyha a szociális bizottság kellõ áttekintés és szakmai vita után csatlakozna hozzá, és a lényege a következõ.
Ne döntsünk most arról, hogy az egészségügyi járulék adóvá válik. Ne döntsünk arról, hogy a biztosítási jogról áttérünk állampolgári jogra, mert a járulékon belül megoldható mindaz, amelyet a törvény céloz. Ha csökkentjük az általános járulékmértéket, ha nem járulékoltatjuk - mert az Alkotmánybíróság döntése miatt nem tehetjük - a honoráriumokat, a szerzõi tiszteletdíjakat, akkor viszont mitõl várunk többletbevételt? Mi kompenzálja ezt a bevételkiesést?
Rendkívül egyszerû: az osztalékok bruttó adóalapként vagy járulékalapként tekintése, ugyanis semmi nem indokolja, hogy egy egészségbiztosítási ellátó rendszer finanszírozza a tõkefelhalmozást, a tõkejövedelmeket preferálja. Semmi nem indokolja; ezt megteheti bármely kormány, bármely parlament az adórendszeren keresztül. Ahogy állandóan azt halljuk, hogy a társadalombiztosítás nem szociális, kérem szépen, akkor ne legyen jövedelemosztó, újraosztó a fordított irányban sem.
Ha tehát nem akar a gazdagabbtól a szegényebbhez csoportosítani, azt ne tegye fordított irányba. Tehát az osztalékok ugyanúgy kerüljenek beszámításra járulékalapként, mint ahogy beszámításra kerül minden más jövedelem. Ez a második lépcsõ. A kedvezmény - tehát ott, ahol nincs direkt összefüggés a befizetés és a szolgáltatás között - csak a szerzõi honoráriumra és a munkaerõ-piaci, az MRP-program tulajdonossá vált kistulajdonosaira terjedne ki.
További bevételi forrást jelenthetne természetesen, hogyha az állam nem játszana arra, hogy a nyugdíjalapot tehermentesíti, mert megszünteti a keresztfinanszírozást. Tehát a nyugdíjalap, amelyik eddig a nyugdíjasok magas költségigényû egészségügyi ellátását átutalta az egészségpénztárnak, nem vonulna ki ebbõl az eddigi évek gyakorlatával szemben, mert azt sem indokolja semmi, hogy legyen a biztosítottaknak egy olyan köre, akik után nem fizet senki biztosítási járulékot. Ezt egyetlenegy dolog indokolja, hogy a nyugdíjakat 19,5 százalékkal szándékoznak emelni, de erre más megoldásokat kell találni.
További lehetõség, de ez nem e törvény tárgya - ezért csak utalok rá, és a társadalombiztosítás jövõ évi költségvetésérõl szóló törvényben szándékozom elõterjeszteni - az, hogy a 230 milliárd forintnyi kintlévõséget egyszer tegyük végre rendbe. Írjuk le az úgyis behajthatatlan követeléseket, mert megszûnt vállalatok szellemétõl nem valószínû, hogy befizetést lehet várni. Ez egy 90 milliárdos csökkenés. És a fennmaradó összeget piaci - nagyon tisztességes, nagyon keményen ellenõrzött, de piaci - feltételek szerint árusítsa ki a televízió, faktorálja szaknyelven, mert a kevesebb bevétel is több a semminél.
Az ebbõl beszedhetõ 90 milliárdra becsült összeg bõven elég arra, hogy a társadalombiztosítás hat éve üres likviditási alapját feltöltse, mert ez 6,5 százalék lenne a fõösszeghez képest törvény szerint, de hat éve nincs benne egy fillér sem. Megkímélné a költségvetést attól, hogy bejárjon a forgóalap-megelõlegezési hitelre, amelyre joggal érzékeny a pénzügyi kormányzat. Tehát mindenképpen tisztább, áttekinthetõbb viszonyokat teremtene, ezenkívül most a Likviditási Alap feltöltésével megkímélni a társadalombiztosítást egy olyan kiadástól, amely a kereskedelmi bankoktól felvett hitelek kamata, magyarul nem a bankokat finanszíroznánk a társadalombiztosítási bevételekbõl.
Ez a csomag így együttesen és nagyon vázlatosan elõadva véleményem szerint - és remélem a szakbizottság véleménye szerint is - alkalmas az akut válsághelyzet kezelésére, ugyanakkor mentesíti a kormányt és a parlamentet, hogy egy bizonytalan jövõre tekintettel a sötétbe ugorjon, és ugyanakkor ötven évre szóló irreverzíbilis döntéseket hozzon. Mert bizony egy biztosítási rendszer átalakítása nemhogy nem két évre, de még egy képviselõ élethosszára tekintettel is túlságosan nagy és felelõs vállalkozás.
Tisztelettel kérem a frakciókat - hiszen a frakciók képviseltetik magukat mindannyian -, hogy erre tekintettel vegyék figyelembe a javaslatokat. Nagyon örülnék, ha az együttgondolkozás során ki tudnánk alakítani egy olyan kompromisszumos megoldást, amely sokkal kisebb megrázkódtatással, sokkal kevesebb zûrrel és zavarral járna, mint az, hogyha most elfogadunk egy olyan törvényjavaslat-csomagot, amelyrõl mindenki tudja - hölgyeim és uraim -, már a kormány is, hogy bizony kissé elhamarkodottan született. Hadd ne ironizáljak az egyes tételeiben, bár bõven lenne, mint ahogy néhányan megtették már közülünk e Házban.
Én kérem, hogy a tisztességes együttgondolkozás szándékával közelítsenek a javaslatomhoz! Köszönöm. (Taps)