DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyûlés! Ezek után nyilván sokakat meglep, sõt meghökkent, hogy a szikrázó politikai vitákra kihegyezett és még szenvedélyesebb hozzászólásokra ihletõ napirend elõtti felszólalás lehetõségét, egy csendes kulturális esemény méltatására kívánom felhasználni. Mert úgy érzem, hogy a privatizációs mocsár egy újabb ágának felfedezése mellett, azért országos jelentõségû ügynek számít az európai hírû Iparmûvészeti Múzeum centenáriumi évfordulója is.
Ugyanakkor sajnálatos módon rendkívülinek tekinthetõ, hogy ebben az oxigénhiányos, fojtogató gazdasági légkörben és környezetben, egy kulturális intézmény egészségkárosodás nélkül, eléri a tisztes századik életévét. A halaszthatatlanság indoka, hogy az épület avatása 1896. október 25-én történt, tehát a múlt héten volt a születésnap.
A millennium évében lezajló esemény fényesen bizonyítja, hogy az eltelt ezer évhez hasonlóan, a XIX. század végén is benne éltünk az európai kultúra áramkörében, és az akkor uralkodó szecessziós stílus értékes létesítményével ajándékoztuk meg Európát, és benne a saját országunkat.
A szecessziót lehet szeretni vagy utálni, a Lechner Ödön által tervezett, annak idején is heves vitákat kiváltott, a II. világháború és a forradalom alatt a szovjet belövésektõl súlyos károkat szenvedett, most régi pompájában fürdõ-épületben lehet gyönyörködni vagy megbotránkozni. Az épületet felavató Ferenc József, állítólag a csillogó, sárga majolikák láttán epésen megjegyezte, hogy: "Jé, mennyi tojásrántotta!" - de ez a tényen és az értéken nem változtat.
Az iparmûvészetet sokan nem tartják igazi mûvészetnek. Adam Smith szerint az iparban a természet nem segít, mindent az ember végez, és az ember már a kõkorszakban is igyekezett magát körülvenni díszes fém- , kõ- és agyagtárgyakkal, és valójában az iparmûvészet teremti meg az ember és a környezet harmóniáját. A társadalom és az õt körülvevõ, általa használt, tárgyak viszonya mindig árulkodik egy életformáról, egy életmódról.
Büszkék lehetünk arra, hogy Iparmûvészeti Múzeumunk hetvenezer darabos gyûjteménnyel rendelkezik, és megoldhatatlan feladatnak bizonyulna az értékesebb mûtárgyak nevesítése, és ugyancsak annak minõsülne a múzeum kulturális tevékenységének a bemutatása is.
Röviden csak annyit, hogy az évfordulóval egyidejûleg, a stílustörténeti sorozat befejezéseként nyílt meg a szecessziós kiállítás. Magam felejthetetlen emlékként õrzöm a korábbi, többek között a reneszánsz, a barokk, a rokokó értékeit bemutató kiállítások élményét, és így részese lehetek az 1993-as 87 ezer az 1994-es 91 ezer, és az 1995-ös 110 ezer látogató létszámnak.
Szeretnék egy kis kedvet csinálni egy múzeumlátogatáshoz, mert milyen komoly jelzése lehetne a hõn óhajtott polgári társadalom kialakulásának, ha csendes baráti beszélgetések témájává válhatna egy- egy emlékezetes kiállítás is.
Tajpejben tanúja voltam annak, hogy a földön ülõ gyermekeknek a történelemórát a Palota Múzeumban tartották, mert a tárgyak légköre tudja igazán élõvé varázsolni a múltat.
Befejezésül: üdvös lenne, ha közéletünk annyira letisztulna, hogy kevesebb lenne a botrány, és több a jelentõs kulturális esemény. Szeretném felhasználni az alkalmat arra, hogy az Iparmûvészeti Múzeumnak újabb békés, százéves évfordulókat, a múzeum dolgozóinak pedig további sikereket és jó munkát kívánjak, és igazi születésnapi ajándékot jelentene, és kulturális elkötelezettséget jelentene, ha 1/4 sikerdíj értékben, vagyis 200 milliós költséggel helyreállítanák például a Nagytétényi Kastélymúzeumot. (Taps mindkét oldal padsoraiból.)