FRANCZ REZSÕ (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. A 126-os számú javaslattal kapcsolatosan szeretném kifejteni az álláspontunkat. A beadott módosító javaslat arra irányul, hogy 1997. december 31-ig lehessen meghosszabbítani azt az idõszakot, amíg a szövetkezeti üzletrészeknek a megvásárlására fordított összeg 30 százalékát az adókedvezményeknél figyelembe lehessen venni.
Azért tartjuk ezt rendkívül fontosnak, mert az adókedvezmény lenne az az ösztönzõ elem, amely elõsegítené az üzletrészek koncentrálódását.
Mint önök elõtt ismert, a '92. évi II. törvény, az úgynevezett átmeneti törvény rendelkezett a szövetkezetek vagyonának a 100 százalékos nevesítésérõl, és itt nagyon sok külsõ üzletrész-tulajdonos keletkezett, amely folyamat ma is tart, hiszen ha egy szövetkezeti tag meghal, az örökösök - nagyon sok esetben, és ma már, sajnos, inkább ez a jellemzõ - nem a szövetkezetben dolgoznak.
Tehát így a külsõ üzletrésztulajdonosoknak a köre, száma és a kezükben lévõ vagyon az nemhogy csökkenne, épp ellenkezõleg, gyarapodik. Ez azt jelenti, hogy ezek az emberek nem érdekeltek a szövetkezet hosszú távú elképzeléseiben. Van a kezükben - úgymond - egy értékpapír, aminek az értéke erõsen megkérdõjelezhetõ, ugyanis a gazdálkodás tényleges dolgaiba, a jelenlegi '92. évi I. törvény, a szövetkezeti törvény szerint pusztán a tagoknak van beleszólási joga. Õk rendelkeznek - úgymond - egy bizonyos üzletrésszel, amely rendelkezési joguk azonban korlátozott.
A javait, mivel a mezõgazdasági termelésnek a nyereségrátája meglehetõsen alacsony, így nagyon-nagyon kevés szövetkezet van, amely osztalékot tud fizetni az üzletrészek után. Tehát az osztalékra nem számíthat az üzletrész tulajdonosa. Munkajövedelme nem attól függ, hiszen azért külsõ üzletrész-tulajdonos, mert máshol dolgozik. Semmiféle hosszú távú érdeke nem fûzi ahhoz, hogy ezt az üzletrészt továbbra is megtartsa.
Tehát ilyenképpen az üzletrész egy vagyonnak a nevesítése folytán papír, de számára, számunkra nagyon kevés esetben jelent - az esetleges érzelmi kötõdésen túl - tényleges értéket. Tehát megválnának tõle.
Az anomália másik oldala, hogy a '92 óta szövetkezeti taggá lett munkavállaló ma már érdemben szövetkezeti üzletrészre csak vétel útján számíthat, mert ma a vagyonnak a felosztása, illetve a vagyongyarapodásból nekik való juttatás csak korlátozottan lehetséges, hiszen nem jellemzõ az, hogy a szövetkezeti vagyon látványosan gyarapodna. Éppen ezért lenne kívánatos az, hogy fõleg a külsõ üzeltrész-tulajdonosoktól az abban érdekelt mai, aktív tagok vásároljanak mind nagyobb részben szövetkezeti üzletrészt.
A vita során nyilván elhangzott, hogy alapvetõen a társasági törvény kedvez, és a szövetkezeteknek lenne kívánatos, hogy felvásárolják a külsõ üzletrész-tulajdonosoktól az üzletrésztulajdonokat.
A cél nemes, az eszköz- és a társasági adóba ezúton adott kedvezményt én üdvözölni tudom, mert feltétlenül kívánatos az osztatlan alapnak a létrehozása, és az kevésbé lenne adott személyekhez kötõdõ, így azoknak a szövetkezettõl való kiválása, eltávolodása után se lenne vitatható, hogy az a vagyon a szövetkezet egészének a mûködését szolgálja.
De másrészt egyértelmû, hogy a szövetkezetek által ilyenképpen megtett vásárlás, üzletrészvásárlás a szövetkezet pénzének a kiáramlását jelenti, és nagyon-nagyon sok esetben inkább az a jellemzõ, hogy pénzhiánnyal küszködnek. Míg a tagok esetében a magánemberek közötti üzletrészvásárlás a szövetkezet pénzügyi helyzetét nem érintené, csak úgy érnénk el áttételes úton el azt, hogy a szövetkezet távlati jövõjében is érdekelt emberek kezébe kerüljenek az üzletrészeknek még nagyobb hányada.
Mert - sajnos - az tapasztalható, hogy éppen az a rész keskenyedik, a tagságnak a szövetkezetben aktívan tevékenykedõ munkavállalói rétege az, amelyik kiszámítható, hogy egyre kevésbé lesz az üzletrészek tulajdonosa, hiszen ahogy az idõsebb tagok nyugdíjba mennek, a fiatal munkaerõ pedig nem jut üzletrészhez, így maholnap azt az állapotot érjük el, hogy a tényleges, aktív szövetkezeti tagok az összüzletrésznek csak igen-igen kis hányadát - ez alatt azt kell érteni, hogy negyed részét vagy annál is kevesebbet - tartanák a kezükben.
Ugyanakkor ténylegesen csak szövetkezeti tagnak van szavazati joga - mint ahogy már mondtam -, tehát ez azt jelenti, hogy a tulajdonosok egy kis csoportja fog rendelkezni az egész vagyon fölött.
Ezek voltak azok a dolgok, amelyek motiváltak bennünket ennek a javaslatnak a benyújtására, hogy elõsegítsük a szövetkezeti üzletrészek további koncentrálódását. Könnyen érhet a vád bennünket, hogy akik ezt a javaslatot tettük, azért tesszük, mert itt egyfajta menedzsment iránti kedvezményt kívánunk elõtérbe helyezni. (Közbeszólás: Így van.)
Ha ez így lenne, sem lenne nagy probléma, de nem errõl van szó. Ezt én a gyakorlatból mondom, mert ilyen tapasztalatokra tettem szert. Amennyiben így lenne - hangsúlyozom -, akkor sem lenne probléma, de nem errõl van szó. Pusztán arról van szó, hogy azok a külsõ üzletrész- tulajdonosok, akik ma a puszta papírt látják, azok szeretnének pénzhez jutni.
Utalnék még arra, hogy aki a juttatott 20-30 aranykoronás, juttatott földet eladja, az nem befektetõ, semmiképpen nem az, hiszen ha egy 1000 forintos aranykoronánkénti értékért adja el, ugyanakkor ezt az összeget három éven belül megkapná. De melyik az a befektetés, amelyik holtbiztos, hogy három éven belül megtérül? Mégis miért adja el? Mert van egy réteg, amelyik nincs abban a helyzetben, hogy befektetést tegyen, hanem azt tesz pénzzé, amit tud. Különbözõ okoknál fogva, hadd ne részletezzem.
Ezeknek az embereknek, egyrészt amiért rá van szorulva, hogy pénzzé tegye azt, ami számára érdektelen, mert az apja vagy nagyszülõje dolgozott abban a szövetkezetben, és semmi haszna nincs annak a névleges papírnak. Õk szabadulni akarnak tõle.
Az már más kérdés, hogy rendkívül rossz dolognak tartom, ha valaki ezzel visszaél, és potom pénzért vásárolja össze a szövetkezeti üzletrészt. Igaz, ezek után is megteheti - ezt adókedvezmény nélkül -, akkor biztos, hogy az teszi meg, akinek hosszú távú elképzelései vannak a szövetkezetben. Tehát ettõl bonyolult probléma.
Aki viszont adókedvezményért teszi meg, az nem is feltétlenül szükséges, hogy a szövetkezetben dolgozzon, de attól még biztos, hogy jövedelemmel - rosszul mondom -, nagy jövedelemmel rendelkezõ ember, és ez nem feltétlenül a menedzsmentet vagy annak bármelyik tagját jelenti.
Ma a kérdés rendkívül bonyolult, és egyfajta dolog viszont nem vitatható el, hogy az üzletrészeknek a koncentrálódása kívánatos. Azért kívánatos, mert ma rendkívül elaprózódott. A '92. évi II. törvénynek - bocsássák meg nekem azok, akik ezt létrehozták, de - jól látható az a sanda szándéka, az volt a céljuk, hogy minden téglára rá legyen írva valakinek a neve, és mindenki követelje a maga tégláját, hogy ezt vigye haza.
Ezek után nem elvitatható, hogy a téglák összessége nem fog majd istállót vagy bármi mást alkotni, hanem ki-ki megpróbálja azt hazavinni.
Tehát a '92. évi II. törvény a szövetkezetek tudatos vagyoni megosztottságát volt hivatott elõsegíteni. Ma jól látható, hogy maradtak állva szövetkezetek, kínlódnak pénzügyi problémákkal, mint általában a mezõgazdasági gazdálkodók, vállalkozók, de egy biztos, hogy velük hosszú távon számolni kell. Akkor pedig kívánatos lenne, ha az üzletrészeket megtestesítõ értékpapírok is azoknak a kezében koncentrálódna, akik hosszabb távon gondolkodnak a szövetkezetben.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
(20.20)