DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A 147.-nél gondoltam elõször szólni, de aztán úgy döntöttem, hogy a témakör azonossága vagy hasonlatossága okán ennél a pontnál mondom el a részletes vitához szánt dolgaimat.
Szeretném mondani, hogy itt Janus-arcú dolgokról van szó, itt nincs fekete és fehér, itt is-is van. Nem egyszerû ügy. Arról van szó, hogy itt alapvetõen politikai megfontolások, politikai motívumok által vezérelve a Magyarországon létezõ szövetkezetek alá idõzített bombákat rejtettek. Ezeket az idõzített bombákat - egyebek mellett más egyéb is van - testesíti meg az üzletrész. Az üzletrész egymással érdekei szerint homlokegyenest ellenkezõ tulajdonosi csoportokat tett, helyezett a szövetkezeti kategóriába: az aktív tagokat, a nyugdíjas tagokat, illetõleg a kívülálló üzletrész-tulajdonosokat.
Hatalmas tömegrõl van szó. Itt bármiféle rossz lépés bizonyára súlyos kellemetlenségekkel jár. Az a módszer, ahogy ezeket az idõzített bombákat a szövetkezetek alá rakták, egy ideologikus módszer volt. Kétlem, hogy ideologikus alapon el lehetne rendezni ezt a kérdés, ezt legfeljebb nagyon gyakorlatias megközelítéssel, és az érdekeltek érdekeinek maximális figyelembevételével lehet hatástalanítani.
De ahhoz, hogy Magyarországon ismételten hasonlatosan, mint ahogy a szövetkezés bölcsõjénél a múlt században, mint az elsõ világháború elõtti Magyarországon, mint a két világháború közötti Magyarországon, és akár mint az elmúlt negyven évi Magyarországon, amikor is minden egyes esetben szövetkezetek nagy számban voltak, és hogyha mi úgy gondoljuk, hogy ismételten szükséges, hogy a szövetkezetek nagy számban szolgálják a tagjaik érdekeit, ezt a kérdést rendezni kell. Ehhez nyújtana segítséget mind a 126-os, mind pedig a 146-os indítványnak az elfogadása.
Úgy gondolom, hogy két peremfeltétel van az üzletrész kezelésénél. Az egyik az, hogy csak olyan módszer alkalmazható, amely nem jelent újabb állami beavatkozást a szövetkezetek belügyeibe, és nem jár olyan kényszerrel, hogy most valamilyen adminisztratív döntést kelljen hozniuk.
A másik, hogy a módszernek olyannak kell lennie, amelyhez az állam valamilyen kézzelfogható segítséget nyújt. És hogyha igazából szövetkezetbarát módon gondolkodunk - én személyesen egyébként úgy gondolkodom -, akkor nem szabad olyan helyzetet teremteni, hogy egyidejûleg a szövetkezetek létalapjául szükséges szövetkezeti vagyon kialakulásának a lehetõségét elvegye. Ez a 126-os indítvány nem ebbe a kategóriába tartozik.
Ez a 126-os indítvány viszont abba a kategóriába tartozik, hogyha ennek a megszüntetésére bárki is kísérletet tesz, akkor abba a bûnbe esik, hogy hasonlatosan megelõzõ idõszakban, amikor ideológiai alapokból széjjel akarták verni a szövetkezeteket, ma ideológiai alappal hoznak egy olyan döntést, hogy ott sem engednek ilyen további fejleményeket, ahol ilyen-olyan megfontolás miatt ma szükség van ilyen adókedvezményre.
És itt elhangzott az a vád is, onnan szembõl, hogy ez a menedzsment érdeke. Nem. Számtalan olyan hely van, ahol a tagok, egyszerû tagok, kombájnosok - de nem csak a mezõgazdaság ügye ez - ma aktív dolgozók. Attól való félelmükben, hogy a szövetkezet vagyoni szerkezete úgy fog alakulni, hogy a kívülállók üzletrészi nagyságrendje meghaladja az õ aktív tagi üzletrésznagyságukat, ezért már ma is vásárolnak. Egyébként pedig nem lehet másként fogalmazni ezt a törekvésüket, mint hogy saját pénzükön megvásárolják leendõ munkahelyük lehetõségét.
Én úgy gondolom, hogy ez nem egy olyan törekvés, amelyet akár adókedvezményekkel is ne támogathatna tovább a kormány. Azt persze nem vitatom, hogy minden kedvezmény - különösen ebben az átmeneti korban, különösen, amikor az érdekviszonyok annyira átláthatatlanok, mint ma Magyarországon -, minden egyes kedvezmény tartalmaz olyan veszélyt, hogy ezzel adott esetben vissza is lehet élni. Nem azokon kell számon kérni elsõsorban, akik ezzel a végeken visszaélnek, hanem sokkal inkább azokon a politikusokon, akik ilyen helyzetet teremtettek számukra.
Meggyõzõdésem szerint mindenképpen jobb módszer azonban a hatástalanításnak az a formája, amelyet a 146-os indítvány tartalmaz, amely nem kapta meg az elõterjesztõ támogatását. Emlékeim szerint a mezõgazdasági bizottság ülésén minderrõl az hangzott el, hogy ott egy "illetve" szócska helyett "de legfeljebb" két szócskát kell betenni, tehát nem érdemi okok miatt nem támogatta az elõterjesztõ.
Miért mondom ezt? Azért mondom ezt, mert ott párosulva a társasági adóról szóló, a szövetkezeti üzletrész bevonásához csatlakoztatott adókedvezménnyel, lehetõség kínálkozik arra is, hogy a szövetkezet a nyugdíjas tagjai üzletrészeit anélkül, hogy a nyugdíjasnak a tagsági viszonyát érintené, egy életjáradéki szerzõdéssel gyakorlatilag megvehesse és bevonhassa.
Oldva ezzel azt a feszültséget, amit az üzletrészek az öröklés útján kívülálló üzletrésztulajdonok fokozatos és folyamatos újratermelõdését jelenti, más oldalról viszont megteremti azt a kapcsolatot a nyugdíjas tag és a szövetkezet között, amikor is érzékelhetõbbé válik egyfajta sajátos gondolkodás. Természetesen csak akkor, hogyha az érdekeltek így akarják, mert üzletrész dolgában akárki, akármit is gondol, csak olyan módszer alkalmazható, amelybe az érdekeltek belemennek.
Ehhez étlapot kell kínálni, az adótörvényekben is étlapot kell kínálni, ezért én arra hívom fel a Tisztelt Ház figyelmét, hogy mind a 126-os, mind pedig a 146-os, illetõleg a más adótörvényekben megjelenõ hasonló rendelkezéseket, mind a módosító indítványokról való szavazást, mind pedig a végszavazás során támogatni szíveskedjenek! Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)