KERTÉSZ ISTVÁN, a számvevõszéki bizottság elõadója: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! A számvevõszéki bizottság folyó hó 16-án tartott ülésén a bizottság ellenzéki képviselõi ellenszavazata mellett támogatta a T/3174. számú, a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetésérõl szóló elõterjesztést és az ehhez kapcsolódó állami számvevõszéki jelentés általános vitára bocsátását.
Ezúttal a vita - a szokásos formai kezelésen túl - élénk, és egyes területekre koncentrálva érdemi volt. A támogató vélemények összegzéseként 1995-ben a kormány a kormányzó frakciók támogatása mellett elindult egy úton, amely gyökeresen változtatott az elõzõ idõszak gazdaságpolitikai prioritásain. 1995 tavaszán nem is volt más alternatíva arra vonatkozóan, hogy a belsõ és külsõ adósságállomány kezelése, a további eladósodás vagy a teljes összeomlás elkerülése érdekében biztosítható legyen.
Nem csak arról van szó, hogy az egyensúly vagy növekedés dilemmáját át kellett értékelni. Nem csak arról van szó, hogy nem finanszírozható a belsõ fogyasztásélénkülésbõl származó növekedés. Nem csak arról van szó, hogy ez a növekedés az import megugrása mellett egyértelmûen az exportteljesítmény radikális visszaesésével jár. És nem csak arról van szó, hogy évi 3-4 milliárd dolláros fizetésimérleg-hiányt az ország tartósan nem tud finanszírozni.
Arról is szó van, hogy a teljes államháztartás átfogó rendezése halaszthatatlan annak érdekében, hogy a gazdaságtól eddig elvont forrásokat a vállalkozások támogatására, tõkeerejük növelésére, beruházásnövekedésre, a technológia és a mûszaki színvonal emelésére fordíthassák.
Az egyensúly vagy növekedés mesterséges szembeállítása ebben a gazdaságpolitikában a házépítéshez hasonlíthatóan változik meg. Természetes ebben az esetben is, hogy elõször az alapokat kell stabilan megépíteni ahhoz, hogy késõbb erõs falat, azután tartós védelmet biztosító tetõt tudjunk ráhúzni.
Meggyõzõdésem, hogy helyes az az út, amely a vállalkozások hosszú távon ható gazdasági-pénzügyi környezete mint alap kedvezõ kialakításán keresztül biztosítsa a megalapozott és fenntartható gazdasági növekedés feltételeit. Ehhez képest érthetetlen, sõt, félrevezetõ az a fajta ellenzéki állásfoglalás - például Varga Mihály képviselõtársam adta elõ a véleményében ezt -, amely úgy tesz, mintha a vállalkozók adózási feltételei nem javultak volna.
Elég arra rámutatni, hogy a korábbi 36 százalékos társasági adó 18 százalékosra változott, de elég arra is rámutatni, hogy 1997-tõl megszûnik a kiegészítõ osztalékadó 23 százalékos mértéke, és csak abban az esetben kell csökkentett osztalékadót fizetni, ha a magyar nemzetgazdaságból kivonják a tõkét, azaz a magánszemély tulajdonos saját céljaira feléli és kiveszi, vagy a külföldi tulajdonos az országból kiviszi azt.
Ez újabb lökést ad a gazdasági szféra számára, egyértelmûen erõsíti a belsõ tõkefelhalmozódást, a beruházások saját forrásból való finanszírozását.
Az 1995-ben meglépett intézkedéseknek a költségvetési szférára rendkívül kemény vonzata volt. Ezek után is, 1997-ben tovább csökkent, közel 10 százalékkal, az államháztartásban dolgozók létszáma.
A többlet dologi kiadásokban is minimális, az inflációhoz képest jelentõsen elmaradó. Egyértelmû tehát - és így lehetséges az -, hogy a költségvetési célra megtermelt GDP-n belül fokozatosan visszahúzódik, és ma már az 1994. évi több mint 60 százalékkal szemben 1997-ben várhatóan kevesebb mint 50 százalék újraelosztása valósul meg.
Az 1996. év végén megtett megszorító intézkedések elegendõek arra, hogy ezeket - 1995-ben természetesen -, hogy ezeket tartós hatású, az államháztartási részrendszerekre vonatkozó törvénymódosításokat stabilizálva 1997-ben és a további években is biztosítsa a gazdasági növekedés stabil alapját.
További kedvezõtlen döntésekre, további forráselvonásokra 1997-ben nincs szükség, a kormányzat és a költségvetés sem tervez ilyeneket. Hangsúlyeltolódás várható azonban a gazdaságpolitikában 1997-ben, amikor is az infláció csökkentése áll a központban, tovább folytatva azt a tendenciát, amit a kényszerintézkedések után és ezek hatására megugró infláció fokozatos csökkentésével 1995-ben év közben is, 1996. év egészében tapasztalhattunk, és 1997-ben is megvalósul.
Az elõzõ kormányzat által elmulasztott energiaár-emelések miatt a forintleértékelés, a vámpótléknövekedés hatásaként 1995-ben az infláció valóban 28,8 százalékra nõtt. Ez az inflációs szint '95-96- ban éven belül is fokozatosan csökkenõ volt, 1996-ban 22-23 százalékban várható.
Az elhalasztott energiaár-emelés 1997-ben meglépendõ részével együtt ez a tendencia 1997-re alátámasztja a 18 százalékos inflációs várható mértéket.
Milyen egyéb eredményekkel jártak az 1995. márciusi intézkedések? A fizetési mérleg 1993-ban és '94-ben 3-4 milliárd dollár hiányt mutatott, ez 1997-re az 1996-os tervezett és kedvezõbb alakulás után mintegy 1,5-1,7 milliárd dolláros nagyságrendben valószínûsíthetõ, ami azt jelenti, hogy a bejövõ mûködõtõke nagyságrendje bõven meghaladja a fizetési mérleg hiányát.
Nagyon jelentõs volt az is, hogy a meglépett rendkívül szigorú intézkedések nyomán a növekedés nem váltott át recesszióba, a GDP- növekedés az 1993. évi 2,9 százalékról 1995-ben csak mintegy 1,5 százalékos mértékre csökkent.
(9.20)
Ezzel az 1,4 százalékos növekedéscsökkentéssel, ami a GDP-ben mintegy 100 milliárd forintos nagyságrendû, áll szemben az a 2 milliárd dolláros fizetésimérleg-javulás, amit az elõbb említettem. Elgondolkodtató ennek a két összegnek a szembeállítása.
Nem nõtt a regisztrált munkanélküliek száma. A térségbe befektetett mûködõ tõke több mint egyharmada a magyar gazdaságot erõsíti, a bizalom a külföldi befektetõkben mind a privatizációs intézkedések, mind pedig a gazdaságpolitikai prioritásváltás kapcsán jelentõsen megerõsödött.
1996-ban felgyorsult az államháztartás nagy elosztórendszereinek reformja. Az oktatás, a közigazgatás, a társadalombiztosítási alapok, ezek között a nyugdíjrendszer és az egészségügyi rendszer finanszírozása, átszervezése és a lehetõségekhez való igazítása kétségkívül ma még nem kész, ebben mulasztásunk közös felelõsséget takar. Mindazonáltal az elkészített koncepciók biztatóak abban a vonatkozásban, hogy 1997-ben a leglényegesebb változások bevezethetõk legyenek.
Az elõttünk lévõ 1997. évi költségvetési javaslatról szóló bizottsági vita során elhangzott, hogy 1996-ban történt meg 1990 óta elõször az, hogy mind a költségvetési irányelvek a félév végére, mind pedig maga a költségvetés az elõírt határidõre, szeptember 30-ára benyújtásra került.
Különös szituáció alakult ki. Az Alkotmánybíróság teljesen megalapozott véleménye alapján minden év november 15-éig a vállalkozásoknak, a magánszemélyeknek a következõ évi adótörvényeket ismerniük kell. A szükséges felkészülési idõ biztosítása érdekében ez a 45 napos elõretartás indokolt.
Ugyanakkor a költségvetés készítése és az adótörvények módosítása, elõkészítése mindössze egynegyed évre koncentrálódik, így rendkívül sûrû a harmadik negyedév feladata, amikor is egyszerre kell feldolgozni az elõzõ év adófizetési tanulságait, egyszerre kell a gazdaságpolitikai eseményeket nagyon gyorsan feldolgozni, elemezni, és ehhez képest a gazdaságpolitikai prioritásokat és a költségvetés feltételrendszerét, összegszerûségét pontosítani.
A korábbi idõszakhoz képest az adótörvények és a költségvetés- kezelés együttes kezelése kedvezõ abban a vonatkozásban, hogy a költségvetés politika által elfogadott nagysága nem fogja kényszerítõ erõvel megkövetelni az adótörvények ilyen-olyan, esetleg szakmailag nem is igen védhetõ változtatását, esetleg az adópolitikai elvekkel ellentétes irányú mozgását.
Ugyanakkor rendkívül óvatosan kell kezelni ezt az egyidejû tárgyalást abban a vonatkozásban, hogy az adótörvények elfogadásával ne kényszerítsük magunkat egy olyan szûk mozgástérbe, ami késõbb, a költségvetés részszámainak véglegesítésekor esetleg elveinkkel, szándékainkkal ellentétes döntéseket kényszerítene ki.
Az 1997-es költségvetéssel kapcsolatban mind ellenzéki, mind kormánypárti képviselõk egyaránt megemlítettek vitatott, függõben maradt kérdéseket is. Meggyõzõdésem, hogy a kormánypárti képviselõk költségvetést támogató magatartása is csak akkor hiteles, ha szembe tudunk nézni a költségvetésben rejlõ feszültségpontokkal, nem térünk ki a vitás kérdések feltárása elõl, keressük a megoldást, és természetesen, ha kell, akkor fenntartásainkat is hangoztatjuk.
Ugyanakkor ez értelemszerûen vonatkozik a másik oldalra is, azaz az ellenzéki képviselõk vitában elfoglalt pozíciója is csak akkor hiteles, ha a természetes kritikai hangvétel mellett a vitathatatlan gazdaságpolitikai eredményeket, pozitív tendenciákat s a költségvetésben rejlõ lehetõségeket is megvilágítják.
Különösen akkor hiteles ez az ellenzéki képviselõk kritizáló véleménye, ha e mellé képesek a költségvetést javító és abba beilleszthetõ javaslatokat elõterjeszteni, vagy ha a gazdaságpolitika egészével nem értenek egyet, akkor mind a kiadási, mind a bevételi oldalra egyformán ható vagy a gazdaságpolitika egészére kiterjedõ ellenvéleményt, programot terjesztenek elõ.
Sajnálatos azonban az, hogy a kormánypárti képviselõk kritikus hangvételét sokan a megosztottság jeleként érzik, és az ellenzéki képviselõk saját, egyéb területeken hangoztatott véleményükkel is ellentétes, helyenként a demagógia határát is súroló, egyoldalú javaslatait mint megvalósítható javaslatokat fogadják. (Közbeszólás az ellenzéki pártok padsoraiból: Ez magánvélemény, elnök asszony!)
A számvevõszéki bizottság ülésén is vitatott, függõben maradt kérdésként szerepelt a Magyar Nemzeti Bank adósságállományának, veszteségének kezelésével kapcsolatos intézkedéscsomag, ennek kihatása a kamatkiadások és kamatbevételek, valamint a jegybanki befizetés összegszerûségére.
Nem vitattuk azt a megalapozott intézkedést, amely a jegybanki funkciókat a kereskedelmi funkcióktól gyökeresen el akarja különíteni. Nem vitattuk azt sem, hogy a Magyar Nemzeti Bank mérlegében szereplõ devizaadósság a Magyar Köztársaság adósságállománya, és nyilvánvalóan tisztában vagyunk azzal is, hogy a nem kamatozó adósság kötvényesítése az eddigi adósságkezelési gyakorlat egyenes következménye.
Szükségesnek tartottuk azonban azt, hogy legalább azzal a részletezéssel, amilyennel az Állami Számvevõszék a költségvetés bevételeire és kiadásaira a képviselõk számára elemzést készített, legalább ezzel a mélységgel készüljön részletes hatástanulmány, részletes felmérés a kötvényesítés kiadási és bevételi tételekre gyakorolt hatásáról is.
A vitatott és függõben maradt kérdések jelentõs része a társadalombiztosítási rendszerek mûködtetésével kapcsolatos. Ez ugyan nem szigorúan a központi költségvetés tételeit érinti, de az államháztartás perspektivikus alakulására jelentõs befolyást gyakorol.
A vita érintette a költségvetési szféra beruházásnövekedése értékelését is. Örvendetesnek tartjuk, hogy 1997-ben a beruházások e téren is jelentõs mértékben, mintegy 30 százalékban növekednek, egyetértünk mindazzal a költségvetést terhelõ beruházásokkal, amely a termelõ és a humán infrastruktúra javításával függenek össze, de kétségek hangoztak el az olyan, esetenként presztízs ízû beruházásokkal kapcsolatosan, amelyek csupán egy-egy szûk réteg igényeit elégítik ki úgy, hogy a költségvetést aránytalanul nagy teherrel sújtja.
Ennek legszembetûnõbb példája a Lágymányosi Egyetemi Központ építése, amely évek alatt 34 milliárd forint, de 1997-ben is több mint 8 milliárd forint forrást igényel, ami bizony a központi költségvetési beruházások összegének jelentõs, közel 10 százalékos, talán nem túlzás, ha azt mondom, aránytalanul nagy része.
Végezetül engedjék meg, abbéli véleményemet is elmondjam, hogy roppant megnyugtató, hogy a gazdaság fõszereplõi, a vállalkozók és a vállalkozások irányítói nem a parlamenti vita ellenzéki felszólalásaiból tájékozódnak a gazdaság kilátásaival, tendenciájával kapcsolatosan, és nem ezekhez igazítják döntéseiket.
Sajnálatos az, hogy az ellenzéki képviselõtársaim véleményeiben szinte minden rossz, minden kilátástalan, eredménytelen. Ezzel szemben a vállalkozók véleményét tükrözõ konjunktúra-barométerek egyértelmûen kedvezõ tendenciát vettek, a magyar tõzsde világviszonylatban is egyedülálló módon kiugróan fejlõdik, növekedése - a természetes hullámzásokat is beleértve - tendenciaszerû.
A mértékadó és általában mértéktartó véleményeket alkotó konjunktúrakutató intézetek szinte egyöntetûen azt rögzítik, hogy a gazdasági növekedés feltételrendszere fokozatosan kiépült, kiépül, a növekedés 1997-98-ban gyorsuló, s a gazdaság talpra állása, megerõsödése valószínûsíthetõ.
Összegzésképpen a számvevõszéki bizottság az Állami Számvevõszék javaslatait és a részletes feldolgozás módosító hatásait jól beépíthetõnek tartja az elõttünk levõ '97. évi költségvetési elõterjesztésben, kiemelte, hogy idõben és jó minõségben készült el az anyag, ami elõttünk fekszik, ezért a parlamentnek részletes vitára bocsátásra javasolta. Köszönöm a megtisztelõ figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)