SOÓS GYÕZÕ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Az éves költségvetés minden évben nagy érdeklõdésre tart számot, hiszen az állampolgárokat közvetlenül érinti ugyanúgy, mint az adótörvények. Nagy figyelemmel kísérik a tévé nyilvánossága elõtt is, ezért tartom szükségesnek, hogy az elõttem szólt képviselõ úrnak - Torgyán képviselõ úrnak - két megjegyzésére reagáljak. Ugyanis olyan félreértésre okot adó megjegyzést tett, amit föltétlenül el kell oszlatni.
Ez a privatizációs bevételekkel kapcsolatos felhasználás, amirõl annak idején nagy vita volt a parlamentben, tehát hogy mire használjuk fel a privatizációs bevételeket, adósságtörlesztésre, avagy valami másra. Ebben az MSZP-frakcióban is nagy vita volt annak idején, és itt szeretném bejelenti és emlékeztetni Torgyán képviselõ urat arra, hogy õ is és a kisgazda frakció is ezt megszavazta. Nagyon furcsállom azt, hogy most kifogásolja. Egyébként a véleményem az róla, hogy jól tette, hogy megszavazta, de hogy megszavazta akkor, és most pedig bírálja azokat, akik ezt így döntötték el, ez enyhén szólva szelektív emlékezõtehetségre utal, vagy valami egészen másra.
A másik ügy az infláció kérdése. Szó nem volt arról, hogy 20 százalékos inflációt gondol a kormány vagy az MSZP ebben az évben. Valóban, arról szó volt, amikor Medgyessy Péter pénzügyminiszter lett, valóban beszélt 20 százalékos inflációról, de nem '96. éves szinten, hanem '96. decemberi szinten, az elõzõ év decemberéhez viszonyítva. Ez várhatóan eszerint fog teljesülni. Az egyéves, '96. évi infláció pedig várhatóan 23 százalék körül fog alakulni, gazdaságkutató intézetek véleménye szerint is.
És akkor szeretném folytatni azzal, ami igazából a tisztem, tehát a költségvetéssel. Ugyanis sok minden elhangzott már, ami nem egészen szorosan tartozik a költségvetéshez, jó lenne egy kicsit tárgyszerûbben visszatérni ehhez a témakörhöz.
Én úgy gondolom, hogy nem lehet egy-egy év költségvetését elszakítani hosszabb távú gazdasági folyamatoktól. A számokban is megjelenõ hatása van az elmúlt évek, évtizedek gazdaságpolitikájának. Mindenki számára világos, hogy a rendszerváltás elõtti mintegy másfél évtized viszonylagosan konszolidált körülményeinek árát ma és holnap kell megfizetnünk. Ez a súlyos adósságteher az, ami alapvetõen determinálja az 1997-es költségvetés összeállítását is. Azonban szükségesnek tartom emlékeztetni tisztelt képviselõtársaimat arra, hogy 1990 és 1994 között - tehát már a rendszerváltás után - a kétségtelenül népszerûtlen stabilizációs intézkedések elmaradtak. Sõt újabb teherként jelent meg a hitel- és adóskonszolidáció. Ennek hatásait is viselnünk kell, többek között 1997-ben. Az emiatt megjelenõ kamatteher éves összege meghaladja a 100 milliárd forintot már a következõ évi költségvetésben is.
Az elkerülhetetlenül szükséges stabilizációs intézkedések elmaradása veszélyes folyamatokat indított el. Nõtt az eladósodás, közel 4 milliárd dollárra nõtt a folyó fizetési mérleg hiánya 1994- ben. Az államháztartás összesített hiánya a GDP 8 százalékára nõtt, s ezt sikerült 1995-ben 6,5 százalékra, az év végére várhatóan - és megint korrigálnék egy számot - 4 százalék mértékre csökkenteni.
Ezek a súlyos egyensúlytalansági tényezõk vezettek ahhoz a felismeréshez és döntéshez, amit összefoglalóan stabilizációnak nevezünk. Az 1995. év elején végrehajtott stabilizációs intézkedések elhárították az egyensúlyvesztésbõl várhatóan bekövetkezõ fizetésképtelenséget és gazdasági összeomlást. Tudtuk, hogy az intézkedések következményeként nõ az infláció, csökken a reálkereset, csökken a fogyasztás, az életszínvonal, szûkülnek a szociális ellátások. Várható volt, hogy megtorpan a gazdaság egyébként is mérsékelt fejlõdése. Mindez a stabilizációs gazdaságpolitika nehezen elviselhetõ negatív hatása.
(10.50)
És mi a pozitív hatása? Pozitív hatása a fizetõképesség fenntartása, az adósságállomány csökkenése, a folyó fizetési mérleg hiányának kezelhetõ méretûvé csökkenése. Az említett 4 milliárd dollárról a folyó fizetési mérleg 2 milliárd dollárra, illetve az alá, körülbelül 1,5-2 milliárd dollárra csökken.
Ugyanakkor az infláció a kezdeti megugrás után - ugye, 1995-ben 28 százalékos volt - várhatóan az idén 23 százalékos lesz, és folyamatosan tovább csökken. Reálisan várható, hogy a jövõ évben 17-19 százalék között lesz az infláció - ahogy ezt a költségvetési törvénytervezet is tartalmazza -, és folyamatosan tovább csökken.
Az elmúlt évek gazdasági folyamatainak fellendítésével az 1997. évi költségvetésnek a törvényszövegben meg nem fogalmazott legnagyobb dilemmájára szeretném felhívni a figyelmet.
Már a rendszerváltás elõtti években is nyomon követhetõ egy folyamat, amely idõnként stabilizációs intézkedéseknek a meghozatalát jelzi, majd a kedvezõtlen társadalmi fogadtatást követõen korrigálták az intézkedéseket. Ez persze több kárt okozott, mintha nem történt volna semmi. Szokták ezt "stop-go" intézkedéseknek is nevezni.
Nem kétséges, hogy ez a dilemma ma is valós. Mindannyian tudjuk, hogy az elért stabilizációs eredményeknek súlyos ára van, amit az ország lakossága, az állampolgárok fizetnek meg. Az õ áldozatvállalásuk, amit a miniszter úr a parlamentben a közelmúltban elismert és megköszönt. Tehát az áldozatvállalás nélkül semmilyen stabilizáció nem történt, nem történhetett volna meg.
Más kérdés persze, hogy bekövetkezett volna még nagyobb rossz, ami a fizetésképtelenségben, a szuperinflációban, áruhiányban, teljes gazdasági és politikai összeomlásban jelent volna meg.
A dilemma tehát, hogy folytatható-e a megalapozott tartós gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése, vagy sikeresen felpuhítható az 1997. évi költségvetés. Sokunk számára, és az MSZP-frakció számára a felvetett dillema létezõ, de nem valós. Nem engedhetjük meg, hogy semmivé váljon az elmúlt két év áldozatvállalása. Ez még akkor is így van, ha közeledünk a választásokhoz. Végig kell gondolni. Ha megtörténne a nem kívánt felpuhulás, semmivé válnának a stabilizációs eredmények, mivel szembesülhetnénk 1998-ban? Lenne-e még egyszer erõ és lehetõség újrakezdeni? Biztos, hogy nem. Felelõsen gondolkodó pedig ebbe az állapotba nem akarhatja hozni az országot.
Akkor mégis, mit ígér nekünk az 1997. évi költségvetési tervezet? És mi az, amire nem számíthatunk? Nem számíthatunk az életszínvonal látványos növekedésére, nem számíthatunk a szociális rendszer minõségi javulására, de nem számíthatunk jelentõs gazdasági növekedésre vagy a fogyasztás növekedésére sem.
Számíthatunk azonban a reálkeresetek szinten tartására, a reálkeresetek kétéves csökkenése tehát megáll 1997-ben. Számíthatunk az egyéni fogyasztás csökkenésének megállására, bár a közösségi fogyasztás tovább csökken 1997-ben, és a szociálpolitikában számíthatunk a rászorultság elv hangsúlyosabb érvényesítésére.
Nagyon fontos eredmény az adóterhek mérséklõdése. Ez megjelenik az egyéneknél a személyi jövedelemadó törvényben és a vállalkozásoknál is, a társasági adóban. Éveken keresztül nem történt meg a személyi jövedelemadó-tábla valorizációja.
Most a legnagyobb változás, hogy szerkezetében is megváltozik az adótábla. Fontos tehát, hogy minden kereseti kategóriában csökken az adóterhelés. Elsõsorban azáltal, hogy az egyes adókulcsokhoz tartozó jövedelemhatárok magasabb összegben kerülnek megállapításra. Csökken a legmagasabb adókulcs is, de ez hatásában csak kisebb jelentõségû változás.
Fontos azonban, hogy a tervezett 531 milliárd forintos adóbevétel az ez évi 480 milliárd forint körüli személyi jövedelemadó-bevételt kisebb mértékben haladja meg, mint azt a bruttó keresetek növekedése indokolná. Az így a lakosságnál maradó összeg 30 milliárd forint körüli. A társadalmi igazságosság azt követeli meg, hogy az adózás alól kibúvókat sikerüljön beterelni a közteherviselés alá. Erre az adótörvény-tervezetek intézkedéseket tartalmaznak. Erre részletesen az adótörvények vitájában tér ki a parlament, illetve a képviselõk.
A költségvetés legfõbb bevételi tétele a forgalmi adó és a fogyasztási adó. Ez adópolitikailag és társadalompolitikailag is helyeselhetõ. Hiszen ezzel azok fizetnek adót, akik ténylegesen fogyasztanak. A tervezett áfabevétel 627 milliárd forint, a fogyasztásiadó-bevétel 267 milliárd forint. Az áfakulcsok csökkentésére 1997. évben semmiképpen nem kerülhet sor. Távlatilag azonban az Európai Unióhoz való csatlakozás felszínre fogja hozni ezt a kérdést is. Itt tehát egy újabb jelentõs bevételkiesésre lehet majd a jövõben számítani.
A fogyasztási adónál néhány termék adójának csökkenésére sor kerül. Ennek költségvetési kihatása nem jelentõs, jelzés értékû lehet azonban, hogy a csökkentés hatására mennyire rendezõdik át a legális csatornákban a forgalom.
A vám- és importbefizetések is csökkennek. A 235 milliárdos idei várhatóval szemben 200 milliárd forint alá csökkennek. Ez összhangban van nemzetközi megállapodásainkkal. Sokan, sokfelé és itt a parlamentben is megkérdõjelezik a bevételi elõirányzatok megalapozottságát. Különösen furcsa e véleményt az Állami Számvevõszéknek a költségvetésrõl kialakított véleményére alapozni.
Szeretném itt pontosan idézni az Állami Számvevõszéknek a költségvetési bevételek megalapozottságára vonatkozó megállapítását. Elhangzott itt, hogy olvassuk a véleményt, én is elolvastam. Ez a vélemény a 2. füzet 6. oldalán található. Így szól: "Az 1997. évi központi költségvetés fõ bevételi elõirányzatait többnyire a gazdasági és jövedelemprognózisok figyelembevételével és nagyobb hányadukban számszakilag alátámasztottan tervezték." Eddig az idézet.
Az is igaz azonban, hogy az Állami Számvevõszék kétségbe vonja az adóbeszedés szigorítása miatti többletbevételek megalapozottságát. S ha nagyságrendileg nézzük, ez körülbelül 60 milliárd forint, aminek a megalapozottságát a Számvevõszék vitatja. Az elõbbi tétel pedig 1600 milliárd forint körüli összeg.
Ezek a többletbevételek - megítélésünk szerint -, ha sikerül valóban úgy megerõsíteni a vám- és adószerveket, ahogy ezt a tervezet is tartalmazza, és ez vonatkozik a létszámhiányra is, mert létszámhiány is van ezeknél a szervezeteknél, akkor ezek a többletbevételek reálisak. Természetesen szükséges feltétele, hogy ezek a többletbevételek megvalósuljanak, hogy a parlament elfogadja azokat a törvényi szigorításokat is, amelyeket jelenleg még csak tárgyalunk.
A költségvetés bevételi és kiadási fõösszege is egy nagyon fontos átalakulásra is felhívja a figyelmet. Ez pedig az, hogy az állami szerepvállalás csökken.
A politikai-gazdasági rendszerváltás azt is jelenti számunkra, hogy az állam vonuljon vissza - a lehetõségek szerint - az állampolgár és a gazdaság mindennapjaiból. Vagyis csökkentse a szerepvállalását. Ezt Petõ Iván képviselõ úr is kiemelte a tervezetbõl.
Ez a folyamat megkezdõdött, és ezt a költségvetés számai is igazolják. Így a költségvetés legfõbb bevételeit jelentõ adóterhet a GDP 24 százalékáról 21 százalékra csökkennek. De csökkennek a kiadások is, az elõbbi GDP-arányban, 36 százalékról 32 százalékra.
(11.00)
Így tehát az állami szerepvállalás kimutatható csökkenése valósul meg 1997-ben.
Néhány év alatt el kell érnünk, hogy a kezdeti 60 százalékos GDP- arányos szerepvállalás az Európai Unióban szokásos 40 százalékos szintre csökkenjen. A folyamatnak a szûk keresztmetszete a kiadások csökkentése. Enélkül természetszerûleg a bevételek csökkentése sem valósítható meg. Ezért is volna jó, hogy összhangba kerülne egyes ellenzéki képviselõk követelésében a kiadások növelésére és a bevételek egyidejû csökkentésére szóló felhívás.
Ez a követelés súlyos ellentmondásokat takar. Ilyen gazdaságpolitika nem létezik, de természetesen nagyon népszerû. A kiadási elõirányzatok - mint már korábban említettem - a GDP arányában csökkennek. A központi költségvetési szervek a költségvetési irányelvekben foglaltak alapján szigorú költségvetés összeállítására kényszerültek. Végül a tervezet 15 százalékos államitámogatás- emelkedéssel számol, korábban az irányelvekben ez 6 százalékos mértékû volt.
Így a központi költségvetési szervek mûködési támogatásának mértéke 120,8 százalékos az elõzõ évhez képest. Ez azonban - és ez nagyon lényeges - úgy valósul meg, hogy a kiemelt területek - és ezeket felsorolnám: a bíróságok, belügy, honvédelem, a külügy, mûvelõdésügy valamint az adóhivatal, vámhivatal és kincstár - magasabb, közel 30 százalékos támogatásnövekedésben részesülnek.
Ez összhangban van a gazdaságpolitikai és a társadalompolitikai prioritásokkal. Nagyon lényeges, hogy 1997. évben is folytatódjon az intézménykorszerûsítés, a feladatok felülvizsgálata. Ennek már 1996. évben is érzékelhetõ és számszakilag is mérhetõ eredményei vannak. Erre vonatkozó adatokat az Állami Számvevõszék véleménye is tartalmaz, megállapítva, hogy 1996-ban 68 milliárd forint kiadás-bevétel és 13 ezer fõ létszám került ki a fejezetektõl, és a folyamat folytatódik.
A kiadási tételek kapcsán kívánok szólni az államháztartási reform alakulásáról is. Valóban, igazán áttörõ változást ez ideig a kincstári finanszírozási rendszer bevezetése hozott. De reform értékû változások vannak a felsõ- és közoktatásban, a közigazgatásban, az önkormányzatok szabályzásában. Elõkészített a nyugdíjreform, megindult az egészségügy átalakítási programja.
A szociális ellátásoknál is megindult az a folyamat, ami a tényleges rászorultság alapján, a célzottságot juttatja érvényre.
Azt a téves hiedelmet azonban el kell oszlatni, hogy az államháztartási reform célja a költségek csökkentése. A cél a hatékonyság növelése, a mûködõképesség fenntartása, illetve javítása. Hosszabb távon pedig relatív költségcsökkentéssel is jár.
A kiadási tételek között legjelentõsebb a kamat- és adósságszolgálati kiadás. Ennek összege 835 milliárd forint, ahogy itt helyesen hangzott el, a kiadási fõösszeg 33 százaléka. Még ha a fejezetben elõirányzott 230 milliárd forintos bevétellel csökkentjük is ezt az összeget, akkor is olyan teher ez, ami alapvetõen meghatározza lehetõségeinket. Ez az egyenlegében 605 milliárd forint 1996-hoz képest több mint 30 százalékos növekedést jelent.
A növekedést elsõsorban a PM és az MNB közötti adósságkonverzió során a kamatmentes hitelállományt felváltott devizakötvények kamata jelenti. S itt azért egy pillanatra álljunk meg, ez ugyanis egy olyan szükségszerû költségnövekedés, ami éppen abból fakad, hogy csökkennek az állam adósságai, éppen egy kedvezõ tendenciának az egyébként negatív következménye. És a nullás adósság ügye. Valóban, úgy tartalmazza a tervezet, hogy átkerül a nullás adósságállomány a Nemzeti Banktól a költségvetéshez, ez 1606 milliárd forint, ettõl kezdve a költségvetés kamatterhe közvetlenül jelenik meg.
Szeretném arra felhívni képviselõtársaim figyelmét, hogy a kamatteher mindenféleképpen megjelenik, legfeljebb áttételesen terheli a költségvetést úgy, hogy a Nemzeti Bank veszteségét kell a költségvetésnek rendeznie.
Az adósság és annak kamata reális megítéléséhez vissza kell nyúlnunk az 1990 elõtti eladósodási folyamatokhoz. A probléma gyökere valóban ott keresendõ. Azonban az is tény, hogy az adósságállomány 1990 és 1994 között nemhogy csökkent volna, hanem tovább nõtt. Mégpedig az 1990 évi 68 százalékos arányról 88 százalékra, a GDP arányában van ez a százalékszám.
Persze hát voltak objektív okok is, a kényszerû piacváltás és piacvesztés, az adóviselõ-képesség romlása, tönkremenõ, felszámolás alá kerülõ vállalatok, de hát volt adós- és bankkonszolidáció is. Ezért aztán az 1995. évi költségvetés vitájakor már reálisan vetõdött fel az adósságcsapda réme is, ami egy öngerjesztõ folyamat lett volna. Az 1995. évi gazdaságpolitikai intézkedések, vagyis a stabilizáció hárították el az adósságspirál kialakulásának veszélyét.
1995. évben megállt az eladósodási folyamat, 1996-ban csökkent az adósságállomány. Ebben a privatizációs bevételek adósságtörlesztésre fordítása is fontos szerepet játszott.
Az egyes fejezetek költségvetésérõl külön most nincs lehetõségem szólni. Annyit azonban kiemelendõnek tartok, hogy a korábban már említett preferált területeken kívül a frakción belül eddig is - és várhatóan a parlamenti vita során is - hozzá kívánnak szólni az agrártámogatások kérdésköréhez, az önkormányzati támogatási rendszerhez, a családtámogatáshoz. Ez a vita a személyi jövedelemadó törvény keretében is folyik jelenleg a parlament elõtt, és szó volt korábban képviselõtársam hozzászólásában is, a gyermekkedvezmény és családi pótlék ügyére utalok. De más területeket is említhetnék.
Most azonban még szólni kívánok a költségvetés makrogazdasági mutatóiról és a gazdaságpolitika célkitûzéseirõl. Megalapozatlan és megtévesztõ lenne az elért stabilizációs eredmények után egy erõltetett, alá nem támasztott gazdasági növekedés célkitûzése. Ennek káros hatásait megtapasztaltuk 1993-1994. években. S akkor is, 1994- ben 3 százalék alatti GDP-növekedést sikerült eléri. S ennek az ára az egyensúlyromlás volt.
Az elmúlt két évben valóban alig érzékelhetõ volt a gazdasági fejlõdés. De azért nullánál valamivel több az ez évi növekedés. De mi ezt is eredménynek tartjuk. Az az eredmény ebben, hogy a GDP változása nem váltott át negatív irányba.
Gazdaságpolitikánk tehát a megalapozottság, a kiszámíthatóság politikája. S a gazdaság fejlõdése is megindul 1997. évtõl. Elõször csak 2 százalékban, majd 1998-99-tõl 3-5 százalékos mértékben. Ehhez a reáljövedelem és az egyéni fogyasztás 1997. évi 0 százalékos változása vagy 1-2 százalékos növekedése várható. Tehát nincs további romlás. Hosszú folyamat lesz, ez biztos.
Legfõbb közellenségünk az infláció. Ennek 1997 elõtti alakulásáról már szóltam. Biztató az a tendencia, ami az infláció alakulásában nyomon követhetõ. Minden remény megvan arra, hogy 1999-re elérjük a lélektanilag is bûvös 10 százalékos határt. Azért tartom fontosnak ezeket a folyamatokat kiemelni, mert világossá kell tennünk, hogy a gazdaságpolitikában csodák nincsenek. Csak több évre tudatosan felépített stratégiával lehet eredményeket elérni.
E folyamatban még számtalan fájdalmas intézkedés várható. A parlamenti vitában is fogjuk hallani a család- és nemzetellenes és a hasonló jelzõket.
(11.10)
De ezt a fájdalmas utat akkor is végig kell járnunk.
Mennyire megalapozott ez a javaslat, illetve azok a folyamatok, amik elkezdõdtek, s 1997-ben és az utána következõ években várhatók? Hangsúlyozom, nem rózsaszín álomvilágot fest a költségvetés. De határozott irányú fejlõdés és életszínvonal-javulás bontakozik ki.
Tudom, hogy sokan nem értékelik a különbözõ gazdaságkutatók prognózisait. Szeretnék azonban ezek közül kettõre, a megnevezésük nélkül, hivatkozni. Kérem képviselõtársaimat is, hogy tanulmányozzák ezt, megjelent a sajtóban. Valamennyi fontos mutatószámban visszaigazolják a kormány elõterjesztésének prognózisait. Számomra ezek a kutatási megállapítások növelik az elõterjesztés hitelességét, és a gazdaságpolitika helyességét is igazolják.
Végül szeretném jelezni, hogy a frakción belül sem egyértelmû néhány nagyon fontos részletkérdés támogatottsága. Ezeknek a vitáknak egy része a parlamenti nyilvánosság elõtt is meg fog jelenni. Egy dologban azonban egyértelmûen egységesek és határozottak vagyunk. Ez pedig a megkezdett gazdaságpolitika folytatása, végigvitele. Errõl az útról az egész ország, a nemzet érdekében nem mondhatunk le. Nem mondhatunk le akkor sem, ha valóban meglévõ elégedetlenséget politikai támadásokra használják is ki.
Végül kérem képviselõtársaimat, hogy a parlamenti vita során javaslataikkal, véleményükkel az elõterjesztés jobbítását segítsék elõ! Arról a frakció nevében is biztosíthatom ellenzéki képviselõtársaimat, hogy nem zárkózunk el azoktól a reálisan megvalósítható javaslatoktól, amelyek nem ellentétesek az egyensúlyi követelményekkel, illetve a gazdaságpolitika célkitûzéseivel, különösen pedig nem rontják azokat az eredményeket, amikrõl Petõ Iván is beszélt.
Tehát nem növelik a kiadásainkat, nem növelik az adósságot, adósságspirált, és nem növelik az állam újraelosztó szerepét. Csak így kerülhetõ el, hogy a megalapozott mértékû növekedés meginduljon, és ne kelljen majd ismét stabilizációs csomagokat tárgyalni a parlamentnek. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)