CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetésével kapcsolatban elõször is azt az alapvetõ megállapítást szeretném tenni, hogy a társadalom, a gazdaság és a költségvetés háromszögében mindenkor a prioritás a társadalmat s a gazdaságot illeti meg. Ezzel nem akarom lebecsülni a költségvetés fontosságát.
A társadalom létfontosságú intézményei kerülhetnek szóba a költségvetés tárgyalásánál. Létfontosságúról beszélek: egészségügy, oktatás, és az is, hogy a társadalom egyáltalán fenn tud-e maradni, növekedni tud-e. A gazdaság azért mindenkor prioritás a költségvetéssel szemben, hiszen gazdaság nélkül, gazdasági eredmények nélkül nincs pénz, amit egy állam elkölthet. Mindezek ellenére a költségvetés nemcsak prezentációs ügy, hanem igen fontos dolog, hiszen ebben történik törvényileg szabályozva az, hogy az állam bevételeit hogyan és mire költi el.
Úgy gondolom, hogy a jövõ évi költségvetés benyújtása eléggé kiélezett helyzetben történik. Nemcsak azért, mert ez a parlamenti ciklus utolsó elõtti évének a költségvetése, ez egy teljesen másodrendû dolog, hanem azért, mert tulajdonképpen a pénzügyi kormányzat ebben a költségvetésben is és egyéb területeken is most érkezett el ahhoz a ponthoz, hogy igazolni tudja azokat a megszorító intézkedéseket, amelyeket a nagyon is jogos egyensúlyjavítási szándék szellemében, elsõsorban 1995 elején hozott.
Tehát ez az üzenete ennek a költségvetésnek, hogy a kormányzat azt mondja a társadalom felé, hogy megérte a megszorításokat bevezetni, hiszen most megalapozódott a gazdaságnak a növekedése, és abból végül is jöhet majd a felvirágzás. Ez az elsõ számú üzenet, hallottuk az elõterjesztésben, kormánypárti képviselõk hozzászólásában.
És valóban, ebben a költségvetésben olyan eredmények vannak már kitûzve, amelyeket tulajdonképpen örömmel lehet üdvözölni, akár a gazdasági növekedés terén, akár a reálbérek alakulása terén - ezt nagyon meg kell mindjárt kérdõjeleznem - a beruházások növekedése terén. Tehát azt lehetne mondani, hogy ez egy bizonyos fokig optimista költségvetés.
Ugyanakkor mindjárt hozzá kell tennem, hogy ennek a költségvetésnek a benyújtása a társadalmi feszültségek növekedésével együtt történik. Tehát amikor a kormány elérkezett ahhoz, hogy igazolja a megszorító politikáját, szembe kell néznie a társadalom növekvõ feszültségeivel, amelyek kicsúcsosodtak a közelmúltban kipattant botrányok kapcsán. Ez is költségvetési téma, mert pénzrõl van szó.
A már felszínre került Tocsik-botrányról a közvélemény tájékozódásom szerint körülbelül azt gondolja, persze óriási botrány, de valószínûleg nemcsak ez van, hanem több is, tehát lényegében most, erre az idõszakra megtörtént egy olyan tettenérés, amely az egyszerû embernek - akinek napi megélhetési gondjai vannak - azt mutatja immár tényszerûen, hogy van ebben az országban egy olyan réteg, amely óriási jövedelmekhez jut, miközben a kormányzat továbbra is a megszorítások szükségességét hangoztatja.
Ez egy olyan óriási ellentmondás, amely nyilván a társadalmi feszültséget növeli. Ezért egy kis merészséggel szabad legyen azt mondanom, hogy ennél a költségvetésnél be is vezethetnénk egy új mértékegységet, 0,8 milliárd Tocsik-egység, amellyel a költségvetésnek igen sok tételét szembe lehet állítani. (Zaj a bal oldalon.)
Szembe lehet állítani, és ez nem demagógia, mert ebben az országban tetten érték azt a menedzserréteget, amely a társadalom kárára igen jelentõs mértékben gazdagodik, és ez igenis költségvetési kérdés. A költségvetésnél nyilván a gazdaságpolitikai háttér az elsõ számú, amirõl beszélni kell.
Hogy is állunk? Mi is örömmel üdvözöljük a napi hírt, mely szerint a Standard and Poor's hitelintézet Magyarországnak kedvezõbb hitelminõsítést adott, mely szerint befektetésre ajánlják a devizakötvényeket. Ez kétségtelenül jó. Emellett a napokban kaptunk hírt arról is, hogy a The Economist címû gazdasági lap azt írja, hogy az Európai Unió fejlettségi átlagának mintegy 70 százalékát körülbelül 23 év múlva fogja elérni a cseh gazdaság, és ez a lap Magyarországról - sajnos - azt írja, hogy ilyen gazdaságpolitika mellett, amelyet jelenleg az ország folytat, Magyarország ezt a szintet soha nem fogja elérni.
Ezt a két véleményt szembetéve kell megállapítanunk azt, hogy a kormány eddigi gazdaságpolitikája az egyensúly-javítási szándék elismerése mellett, sajnos, nem hozott kedvezõ eredményt.
(11.20)
A visegrádi országok teljesítményei mellett már erõs lemaradásba kerültünk, és ha megnézzük a legfontosabb mutatókat, a gazdasági növekedés megtorpanását, jelenleg stagnálását, az inflációnak nem kedvezõ mértékû alakulását, a reálbéreknek igen jelentõs csökkenését és valószínûleg idén a további csökkenés folytatódását, és talán ami a leginkább problémás, a beruházások helyzetének alakulását, akkor azt kell megállapítanunk, hogy ez a gazdaságpolitika tévúton jár.
Itt is föl kell hívnunk a figyelmet arra, hogy egyensúlyjavítás nemcsak kiadások csökkentésével, hanem bevételek növelésével is lehetséges, ehhez nyilvánvalóan jó gazdaság kell. A gazdaságban pedig az alapvetõ dolog továbbra is a szerkezetátalakítás, a versenyképes - világpiaci értelemben versenyképes - magyar gazdaságnak mielõbbi megteremtése és kibontakoztatása. Ez a leglényegesebb dolog, és ebbõl a szempontból mi is kiemelkedõ jelentõségûnek tartjuk a privatizációt, hiszen ezúton lehet elérni az igazi versenyképességet, nem pedig az állami szektor megmaradásával.
Itt is el kell mondanunk, és ez is idetartozik a költségvetéshez, hogy - sajnos - a privatizáció az a terület, amely a kormány eddigi politikájának egyik legnagyobb fiaskója. A privatizációt a hatalomra kerülés után leültették, nagyon sokáig nem folyt a privatizációs szervezetnek egyáltalán a felállítása nagyon nagy késedelmet szenvedett, és mindezekért került sor - véleményünk szerint, ezt egyébként már többször elmondtuk -, a Bokros-csomag pánikszerû bevezetésére.
A Bokros-csomag elemeit - ismét hangsúlyozom - egyensúlyjavító szándéka miatt egyes elemeit mi is el tudtuk fogadni, de azt semmiképpen, ahogyan bevezetésre került, mert ennek a társadalom és a gazdaság is kárát vallotta. Sajnos, a belsõ piac szûkült, és a mikrogazdaság szorításba került. Ezt felismerve most már ebben a parlament elé terjesztett csomagban adócsökkenés is szerepel, amit szintén üdvözölünk.
De ugyanakkor a társadalombiztosítási törvények módosításával tulajdonképpen egy új Bokros-csomagról beszélhetünk tiszta pénzügyi szemlélet alapján, amely - sajnos - semlegesíti az adócsökkenésnek egyébként jótékony hatását. A vállalkozások javára kétségtelenül történt jövedelemátcsoportosítás, azonban még mindig ott tartunk, hogy a vállalkozók szívesebben teszik pénzüket bankba, mint beruháznák, hiszen onnan a kamatnyereség jobb számukra.
Ilyen gazdaságpolitika mellett és ilyen kialakult körülmények között azt mindenképpen üdvözöljük, hogy a kormány ebben a költségvetésben felismerte egy jobb gazdaságpolitikának a lehetõségét, és ennek a csíráit ebben a költségvetésben látjuk. Ugyanakkor hiányoljuk azt, hogy tulajdonképpen itt a költségvetés beterjesztésével egy idõben nem tudjuk az államháztartási hiányt együtt szemlélni - gondolok itt konkrétan a társadalombiztosítási alapok jövõévi költségvetésére -, amelyet a kormány elmulasztott beterjeszteni.
Az ország gazdasági helyzetét, költségvetési helyzetét csak együttes hiány alapján lehet igazán értékelni, és ebbe én még bevonnám a Magyar Nemzeti Banknál fönnálló veszteség problémáját is. Szintén hiányoljuk - és minden évben megtörtént - a vagyonmérleg beterjesztését, mert nemcsak pénz van, amit elkölthetünk, hanem vagyon is van, amit mindig számításba kell venni.
Mindezekkel együtt a költségvetési hiányt, mint ismeretes, a GDP 4 százalékában hallottuk mindig eddig a kormányzat részérõl, célszerû ha meghatározódik, ebben a beterjesztett költségvetésben most a GDP 4,8 százalékos hiányával számolunk. Ez egy olyan tétel, amelyrõl a hivatalos beterjesztés szerint úgy kell gondolkodnunk, hogy ez kizárólag az MNB és a költségvetés közötti adósságcsere következménye, tehát ezt egy technikai kérdésként kezeljük, egyébként hangzik a figyelmeztetés, maradjunk a 4 százaléknál, hiszen az alapozza meg a jövõnket.
Ennél a pontnál mindenképpen meg kell állni egy kicsit. Sajnos, az MNB-nél keletkezett veszteség igazán nem átlátható. Két új elem van ebben a költségvetési vitában. Az egyik a paradoxon jelenség, a másik a sterilizáció. Azt halljuk, hogy tulajdonképpen örülni kell annak, hogy az MNB-nél veszteség van, hiszen az bizonyos adósságpozíció- javulás következménye, amit végül is a költségvetésnek le kell nyelnie.
A sterilizáció pedig a beáramló külföldi tõkének egy szükségszerû, MNB által történt kezelése, amelybõl eredõ terhet most szintén a költségvetéshez csoportosítják át.
Meg kell jegyeznem, hogy mindegy, hogy a költségvetéshez teszik át, vagy az MNB-nél marad, a lényeg az, hogy ezeket a veszteségeket, illetve a nulla kamatozású adósságállományt immár pénzpiaci kamatozásúvá kívánják tenni, és ez okozza azt az óriási kamatteher- növekedést, amit végül is vagy a költségvetés, vagy az MNB-nek kell kezelni. Ezzel kapcsolatban alapvetõen meg kell jegyeznünk, hogy az MNB monetáris politikájában is hibát látunk, elsõsorban a külföldi pénztõke kezelésében, nem a mûködõtõkérõl van szó.
Különválasztva a mûködõtõkét és a pénztõkét kell tennünk ezt a megállapítást, és ez azért költségvetési téma, hiszen a költségvetésnek kell most már immár ezt az óriási hiányt, illetõleg hiánynövelést - állítólag csak technikailag - kezelni. Az MNB-nél keletkezett veszteség igazán nem átlátható, hiszen épp most kerül nyilvánosságra egy olyan ügy, ami nyilván nem ennek a vitának a keretéhez tartozik, de amelyben arról hallunk, hogy komoly veszteséget okozott az MNB-nek, így az államnak, a gazdaságnak.
Tehát mi amellett vagyunk, hogy az MNB-nél keletkezett veszteség mindenképpen megismerhetõ, átlátható legyen, egyáltalán az MNB parlamenti ellenõrzése jobban megvalósuljon - emlékeztetek arra, hogy az MNB tevékenységérõl szóló éves beszámolókat a parlament csak bizottsági szinten szokta elintézni, és az egyébként MNB jogkörébe tartozóan olyan titkosítások vannak, amelyeket át kell tekinteni, hogy jogosak-e.
Szembe kell néznünk tehát azzal, hogy egy óriási kamatteher került a költségvetésbe, és ezzel kapcsolatban fölmerül a kérdés, hogy mi lesz a megnövekedett költségvetési hitelkeresletnek a kamatfelhajtó hatása, és ez már súlyos gazdasági kérdés is, hiszen a kamat miatt van sokszor a gazdasági pangás. Fölmerül az a kérdés, hogy hat a magyar belsõ tõkepiacra a GFS-rendszerben számított hiány növekedése.
Mindezekért mi úgy gondoljuk, hogy ezt a lépést, amellyel tulajdonképpen az MNB-nek óriási veszteségét most a költségvetésben ránk zúdították, fokozatosan kellene bevezetni, és e fokozatosság mellett, ha már áttörtük a GDP-nek, a GDP százalékával számított hiány mértékének a bûvös 4 százalékát, akkor talán a fokozatosság mellett mód nyílna arra is, hogy nagyon sok létfontosságú területnél a fedezetet megteremtsük.
(11.30)
Tisztelt Ház! Konkrétabban a költségvetési részletekre térve hadd emeljem ki a reálbérek alakulását. Ez a költségvetés a reálbérek szinten tartását tûzi ki, ami az eddigi csökkenések után tulajdonképpen önmagában üdvözlendõ tény. Azonban jobb gazdaságpolitikával véleményünk szerint a reálbérek emelkedésérõl kellene már terveket szõni.
A köztisztviselõk, közalkalmazottak bérezése, ami konkrétan ide a költségvetésbe tartozik, nincsen igazán garantálva még olyan értelemben sem, hogy valóban szinten tartás lesz a jövõ évben. Nyilvánvaló, hogy a versenyszférához való összehasonlítás nem mindig jó, de igenis össze kell hasonlítani ezeket a béreket a versenyszférával is, de mindenképpen össze kell hasonlítani, és õk maguk össze is hasonlítják azokkal a díjakkal, amelyek - és megint visszatérek a Tocsik-ügyre - bizonyos menedzserszférában kifizetésre kerülnek. Az tûrhetetlen és megengedhetetlen állapot, hogy egészségügyben, oktatásban - és sorolhatnám - olyan díjak vannak, olyan fizetések, amilyenek, és emellett pedig az országnak egy bizonyos rétege nem értékalkotó munkáért óriási díjakat vesz fel.
A költségvetés bevételi oldalát tulajdonképpen a Számvevõszék is megkérdõjelezte. Mi annyit mondanánk el itt, hogy a most már bejelentett jövõ évi energiaár-emelés következményei, inflációs hatásai és fõleg az intézmények gazdálkodását érintõ hatásai, úgy látjuk, hogy a költségvetésben nem kerültek komolyan értékelésre. A bevételek megkérdõjelezése mellett szeretnénk egy-két kiadási oldalt is szemügyre venni.
A KDNP részérõl itt ebben az elsõ hozzászólásban, a költségvetési vitában én a részterületek közül elsõsorban ki szeretném emelni a szociális területeket, ezen belül is, amit tulajdonképpen nem kell feltétlenül szociális jelzõvel illetni: a gyermeknevelés támogatását - és úgy vélem, hogy az ezzel kapcsolatos kormányzati, pénzügyi politika az egyik legszomorúbb fejezet a kormány eddigi tevékenységében.
Mindaz, ami történt eddig, arra mutat, hogy ezen a téren tulajdonképpen nem tudja a kormány, hogy hogyan lehetne ezt az igen fontos és úgy vélem, hogy a kormányzati tényezõk által is fontosnak ítélt területet megfelelõen kezelni. El kell mondjuk, hogy mi már a múlt ciklusban is, de ebben is, a családi típusú jövedelemadó- rendszert vagy az ezt megközelítõnek a bevezetését szorgalmaztuk. Eme kezdeményezésünkre azt a választ kaptuk, hogy ennek a bevezetése mintegy 80 milliárd forint terhet jelentene a költségvetésben. Mi ezzel vitatkozunk, mert mi nem azt akarjuk, hogy a családi típusú jövedelemadó bevezetése úgy történjen, hogy az egyéb jövedelempozíciók változatlanul maradjanak, hanem lényegében - nyilván kis eltéréssel - ugyanazt a terhet kívánjuk másképpen felosztani úgy, hogy az eltartottak számát figyelembe vegye a jövedelemadó-rendszer.
Ez nyilván egy olyan téma, ami ebben a rövid bevezetésben kibontásra nem fér bele, de engedjék meg, hogy megjegyezzem, hogy a családi pótléknak a költségvetési tervezet szerinti emelése szinte szégyenletesen alacsony összegû. Hiszen arról van szó, hogy május 1- jétõl 500 forinttal emelkedne a családi pótlék.
A költségvetési tétel pedig 94 milliárdról 94,8 milliárdra emelkedik, ez pontosan egy Tocsik-egység.
Mi vitatjuk a gyermeknevelés támogatásával kapcsolatban a rászorultsági elv további alkalmazását is. Akkor is, hogyha ezt pénzügyi szükségszerûség hozta létre a kormányzati gondolkodásban. Mi úgy véljük, hogy a gyermek a társadalomnak olyan kincse, és nemcsak a három vagy több gyermeket nevelõ családoknál, hanem bárhol, ahol gyermek van, amely mindenképpen megérdemli a nagyobb támogatást esetleg más területek terhére is.
Sajnos maga az elõterjesztés is úgy fogalmaz, hogy az anyasági támogatásnál nem kell növelni az eddigi összeget, ami egyébként 2 milliárd, idézek: "tekintettel a várható születésszám-csökkenésre". Lehet, hogy ez realitás, lehet, hogy a pénzügyi körökben ilyen módon kell gondolkodni, azonban mi úgy véljük, hogy ezt a területet mindenképpen ösztönözni kellene.
A másik ilyen terület az önkormányzatok költségvetési részterülete, amelyet szeretnék kiemelni. Sajnos az önkormányzati tevékenység, amely pedig a demokráciának alappillére a szubszidiaritás elve alapján, kezd megrendülni, a GDP-bõl való részesedése tovább csökken. Meg kell szüntetni végül is azt a helyzetet - végre azt a helyzetet -, hogy az önkormányzatok egyre több feladatot kapnak, és ehhez a finanszírozást tulajdonképpen a költségvetés nem biztosítja, hanem az a gondolat, hogy teremtsék meg saját erejükbõl. Ez tarthatatlan.
Mi úgy gondoljuk, hogy amíg a központi államigazgatásnak a fejlesztése 15 százalékos - emellett sajnos kevés az önkormányzatoknak a 13 százalék, itt tulajdonképpen 27 százalék kellene -, mi úgy gondoljuk, hogy az szja-nak a helyben maradó része, amely tulajdonképpen 38 százalék, de ami konkrétan egy-egy községben megmaradhat, ugye, az csak 22 százalék, és itt egy ilyen kiegyenlítõ mechanizmus mûködik, ennél a tételnél a 22 százalékot mindenképpen föl kellene emelni 25 százalékra.
A másik ilyen terület, amit ki szeretnék emelni, a mezõgazdaság. Nagyon röviden errõl itt most csak annyit, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunk szempontjából a mezõgazdaság jelenlegi állapota olyan, hogy lényegében nem teszi lehetõvé a csatlakozást. Ezért kell mindenképpen olyan agrárprogram - minél hamarabb kidolgozandó ez a program -, amely végül is lehetõvé teszi a csatlakozást, hisz mi is az Európai Unióhoz való csatlakozás hívei vagyunk, és hívei vagyunk annak, hogy Magyarországon egy megfelelõen mûködõ agrárágazat legyen.
Tehát mi megértjük azt, hogy itt óriási vita folyt arról a költségvetés elõkészítésénél, hogy mennyi legyen az agrártámogatás, de végül is azt az összeget, amely kialakult, keveselljük.
A közoktatást, felsõoktatást szintén kiemelném. A részletek nélkül meg kell jegyeznünk, hogy nagyon fontos területek finanszírozásának nincs meg az igazi garanciája. A felsõoktatást ugyan kiemelten kezeli a törvényjavaslat, azonban igencsak centralizálja a költségeket, és nem az intézmények megtartására összpontosít.
Ezek után engedjék meg, hogy még kiemeljek - most a részterületeken kívül - egy-két olyan rendelkezést, amivel semmiképpen nem tudunk egyetérteni. Így a 4. §-ban, tehát a törvényjavaslat 4. §-ában, azzal, hogy az adósságkezelés ügyében tulajdonképpen korlátlan felhatalmazást kap a törvényben a pénzügyminiszter - ez így jogilag teljesen rendben van, azonban szeretnénk, hogyha a parlament ebben nagyobb ellenõrzést gyakorolna.
Ugyanúgy az 5. §-ban az adósságcserével kapcsolatban lényegében a pénzügyminiszter és az MNB elnöke fogja meghatározni ennek a módozatait.
Mi a fokozatosságot szeretnénk, és ezt az ügyet is a parlament nagyobb ellenõrzése alá vonni.
A 7. §-ban az ÁPV Rt. garanciavállalásaira fölhívjuk a figyelmet, hogy erre igencsak oda kell nézni a parlamentnek, és az itt meghatározott, az önkormányzatokat illetõ, a privatizációval kapcsolatos 57 milliárdnál, a gazdasági társaságokat illetõ 25 milliárdnál a törvényjavaslat úgy fogalmaz, hogy ha ez nem kerül felhasználásra, a különbözetrõl a kormány dönt.
Véleményünk szerint nem szabad a parlamentnek megengedni, hogy ez kormányzati döntés hatáskörébe kerüljön.
(11.40)
Mivel az idõ rövidesen lejár, ami számomra most adatott, ezért befejezésképpen azt szeretném mondani, hogy hallottuk, hogy ez a költségvetés a vergõdés költségvetése. Ezzel mélységesen egyetértünk, ezt szenvedjük mi is, az egész magyar nép.
Azt is hallottuk, hogy ez a költségvetés a remény költségvetése. Ha valóságos remény, akkor ezt osztjuk, hiszen ennek a sokat szenvedett országnak, gazdaságnak, társadalomnak tulajdonképpen szüksége van erre a reményre. Ezt osztjuk. Azonban ez a remény ebben a költségvetési javaslatban valóságban és igazában nincs megalapozva. Ehhez jobb gazdaságpolitika kellene, a társadalom létfontosságú területeinek - oktatás, egészségügy és még sokat sorolhatnék - más, megfelelõbb kezelése.
Mindezek alapján a KDNP parlamenti frakciója ezt a költségvetési javaslatot nem tudja támogatni, ugyanakkor mi is reményünket szeretnénk kifejezni, hogy az ebben a költségvetési javaslatban is fellelhetõ pozitív tendenciák megvalósuljanak, ez az ország közös érdeke, tehát ezt nem politikai ügyként kezeljük.
És ez a záró gondolatom, hogy amennyiben ezek meg tudnának valósulni, akkor már nyilván elõbbrelépnénk, azonban fölhívjuk itt is - és itt most befejezésül - a pénzügyi kormányzat figyelmét, hogy azt a társadalmi feszültséget, amit tulajdonképpen nemcsak a saját pénzügypolitikája, hanem a saját társadalompolitikája keletkeztetett, másképp kezelje, figyeljen oda arra, hogy amikor pénzek elköltésérõl beszélünk, milliárdok forognak itt, ebben a költségvetési vitában, akkor gondoljunk az egyszerû, egyre szegényebb emberek egyre nagyobb rétegû, a társadalom egyre nagyobb rétegét jelentõ szegényeknek a szó szerinti fillérjeire, igen kis összegeire.
Tehát ne engedje meg semmiképpen ez a társadalom azt, hogy olyan különbségek, olyan feszültségek keletkezzenek, amelyek sajnos ennek a kormányzati ciklusnak a közepére ebben a társadalomban keletkeztek.
Tehát végezetül: ezt a költségvetési javaslatot nem tudjuk elfogadni, de bízunk abban, hogy ez az ország végül is megtalálja a helyes gazdaságpolitikát, és ezen alapulva - és ebben szeretnénk mi segítséget nyújtani - végül is meg tudjon fordulni a szegénység terjedésének igen negatív tendenciája, és jobb létrõl beszélhessünk, lehetõleg nemcsak nagyon távoli idõkben, hanem közelebbi idõben is. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)