DR. KOLESZÁR LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Bizonyára sokak által ismert, hogy október elmúlt napjaiban a Dunántúlon és kizárólagosan a Dunántúlon megkezdõdött azoknak a csaliknak a kihelyezése, kiszórása, amelyek arra szolgálnak, hogy az erdei vadállománynál, elsõsorban a rókáknál megelõzzék a veszettség kialakulását, illetve megszüntessék a veszettség vírusának a hordozását. A kizárólagosan csak a Dunántúlon veszettség csökkentésére hozott intézkedéssel szemben az újságok a közelmúltban arra hívják föl a figyelmet, hogy mind a debreceni Nagyerdõn, mind Miskolcon, Miskolctapolcán a gyermekváros körül veszett vagy legalábbis veszettségre gyanús rókákat találnak, de Budapest, Dunántúl keleten lévõ oldalán is észleltek hasonlót.
Talán nem mindenki számára ismert az a tény sem, hogy 1994-ben Miskolcon egy kétéves gyermek halt meg macskakarmolás után kialakult veszettség miatt. Az utóbbi években ez volt az egyetlen veszettség okozta halál.
A már kialakult veszettség, sajnos, biztosan halálos. A dolog érdekessége, noha az orvostársadalom ezt a kórt ismeri, talán mondhatom azt, hogy - hál' istennek - többségük soha sem találkozott vele. Joggal vethetõ föl tehát az a kérdés, hogy mi lehet annak az oka, hogy országunkat talán nem is elõször kétfelé osztották: az Európával érintkezõ fejlettebb Dunántúlra és a hátrányos helyzetû Kelet-Magyarországra.
Tudom, hogy a dolog költséges. Tudom, hogy bizonyos fokú természetvédelmi okai is vannak. Mégis nehezen érthetõ, nehezen fogadható el a tények hátterében, hogy az ország keleti fele valami okból kifolyólag hátrányos helyzetbe kerül.