VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Hozzászólásom mottójaként engedjék meg, hogy Kossuth Lajos 1841-ben elhangzott gondolatait idézzem: "Nem óhajtanók, hogy a sokaság néhány kevesek költségein tápláltassék, hanem azt, hogy néhány kevesek akadályozva legyenek a sokaság ínségét elõmozdítani."
Tisztelt Ház! Amikor a parlament megkezdi a vitát a következõ év állami költségvetésérõl, akkor nemcsak arról mond véleményt, hogy a kormány és a mögötte álló kormánypártok hogyan osztják el a rendelkezésre álló pénzt. Nemcsak arról kell szólnunk, helyes és reális-e egy-egy kiadási vagy bevételi tétel. Ez a vita arról is kell hogy szóljon, milyen társadalmi és gazdasági folyamatok zajlanak az országban. Rossz, vagy jobb lesz-e Magyarországon az életünk a belátható jövõben? Van-e a kormánynak elképzelése errõl a jövõrõl, vagy csak ötletszerû döntésekkel sodródik ide-oda?
Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt parlamenti frakciója véleményeként beszédemben három kérdéskörrel kívánok foglalkozni. Egyrészt: milyen az ország helyzete a rendszerváltás utáni hatodik, az MSZP-SZDSZ-kormány második évében. Másrészt: milyen folyamatokat, tendenciákat erõsít vagy gyengít a kormány tevékenysége. Végül harmadsorban a Fidesz által elképzelt és szerintünk megvalósítható, fölépíthetõ polgári Magyarországról kívánok beszélni.
Tisztelt Ház! A rendszerváltás megindításakor, szorosabb értelemben, három cél állt az ország elõtt. Egyrészt a szocialista uralkodó osztály kollektív tulajdonát képezõ állami tulajdon tárgyainak és a földnek egyéni magántulajdonná alakítása. Másodsorban a tervgazdaság központosító és újraelosztó rendszerének leépítése és a piacgazdaság megfelelõ mechanizmusaival történõ helyettesítése. Harmadsorban a szabad választásokon alapuló parlamenti demokrácia intézményeinek felépítése az új gazdasági és társadalmi rend mûködtetésére és védelmére.
Ennek a hármas célnak kétségkívül legfontosabb eleme a már a '80-as évek eleje óta zajló, a '90-es években azonban új, hatalmas lendületet vett tulajdonátrendezés. Ehhez hasonló méretû tulajdon- és jövedelem- átcsoportosítást nem ismer a magyar történelem. E hatalmas átcsoportosítás legszembetûnõbb formája a naturális vagyon máig is tartó átrendezése, a privatizáció.
(8.20)
A társasági törvény és a vállalati átalakulási törvény által megnyitott sor fõbb állomásai: a spontán privatizáció, a kis- és nagykereskedelem, a vendéglátóipar magánkézbe adása, majd az élelmiszeripar, a feldolgozó-iparágak magánosítása, valamint a gép- és a vegyipar értékesítése.
A legnagyobb és leginkább vitatott falatok: a távközlés, a különbözõ közmûvek, az energiaipar, a bányák, a szállodaipar, majd a bankok magánosítása napjainkban folyik, vagy a közeljövõben kerül sorra. Külön említést érdemel a mezõgazdasági és egyéb szövetkezetekben zajló vagyonnevesítési folyamat, melynek során a szövetkezetek vagyonát a tagok közvetlen, egyéni tulajdonába adták, és így a szövetkezeteket elvileg visszahelyezték tagjaik ellenõrzése alá.
Az állami vagyon privatizálása mellett a tulajdonátrendezésnek egyéb, döntõ fontosságú folyamatai is vannak. Ezek nagyrészt pénzhez kötött formában zajlanak, s ezért a társadalom elõtt részben vagy egészben rejtve maradnak.
Hadd emeljek ki néhányat az átrendezõ hatások közül. Ilyen hatással bír az infláció, amely a termelõi tulajdonok közül leértékeli azokat, amelyek termelvényeik árában nem tudják érvényesíteni és továbbhárítani az áremelést. A lakossági csoportok közül pedig elsõsorban a béremelést, jövedelemnövelést kiharcolni nem képesek a vesztesek. Az elmúlt két év keresletszûkítõ, inflációgerjesztõ kormánypolitikájának az agrártermelõk és a nyugdíjasok voltak az elsõ számú vesztesei.
Ugyancsak átrendezõ hatást jelent az adórendszer, karöltve az inflációval. A Horn-kormány élt ezzel az eszközzel, és akkor vezette be a 44 és 48 százalékos adókulcsokat, amikor az infláció nominálisan növelte a jövedelmeket. A vesztes a jövedelmét eltitkolni, adózás elõl magát kivonni nem tudó középosztály volt, akinek adóterhe több mint 10 százalékkal nõtt.
Csak utalok néhány további ilyen tulajdon- és jövedelemátrendezõ folyamatra, úgymint: állami garanciavállalások, hitel- és kamatelengedések, a Horn-kormány ebben a tekintetben eddig 2000 milliárd forintnál tart, adós hitel- és bankkonszolidáció, kárpótlás, államadósság kamatterhe. A felsorolt átcsoportosítás teljes értéke nem kimutatható, ez az érték azonban minden bizonnyal jócskán, sõt, többszörösen meghaladja a magánosításra került tulajdon értékét.
A jövedelemfolyamatok vagyonátcsoportosító eszközei közül nagyságrendjében is kiemelkedik a korrupció, a gazdasági bûnözés és a feketegazdaság. Ezek jelenléte ma már gyakorlatilag az egész gazdaságot és társadalmat áthatja. Jellegük, formájuk igen változatos. Csak a tüneteket jelezve: bennfentes üzletkötések, kétes vagy fedezetlen hitelkijelzések - lásd Ybl Bank -, olajszõkítés, milliárdos áfacsalások, csempészés, üzlet-, sõt, iparszerû gépkocsilopások, olaj- és gázvezetékek megcsapolása, a szovjet államadósság kormánypolitikusok általi eltérítése, tiltott szerencsejátékok, illegális pilótajáték, pénzmosás, Tocsik-ügy, csalás jellegû privatizációs kombinációk - lásd Agrobank. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Székház.) MSZP-székház, köszönöm. Ezek nagyságrendje csak becsülhetõ, adótartalmuk a költségvetés harmada körül lehet.
Az említett tõkemozgások mellett külön kell megemlíteni a külföldi mûködõtõke-beáramlást. Magyarországra az elmúlt hat esztendõben beáramlott külföldi mûködõtõke állománya eléri a 12-14 milliárd dollárt. A magyar gazdaság mértékéhez képest jelentõs új termelõüzemek jöttek létre. Az országba áramló mûködõtõkével kapcsolatban azonban fontos megjegyezni, hogy a vállalataik nyugat- és közép-magyarországi elhelyezkedésük révén erõteljesen növelik a területi egyenlõtlenségeket. Ráadásul a magyar gazdaság csak szervetlenül kapcsolódik az újonnan berendezkedõ külföldi nagyvállalatokhoz, jószerivel csak helyet, némi infrastruktúrát és élõmunkát biztosít a számukra. A külföldi tulajdonú vállalatok igen jelentõs importja is az oka az áruforgalmi mérleg deficitjének.
Tisztelt Ház! A vázolt tulajdonosi és jövedelemátcsoportosítások a felszínen látszólag kusza összevisszaságban mozognak, a mélyben egyértelmû áramlási irányok mutathatók ki. A jövedelmek, tõkefolyamatok a vállalati szférán belül a kis- és középvállalatok felõl a nagyok felé áramlanak; az összgazdaságon belül a termelõi szféra felõl a forgalmi és pénzügyi szféra felé; az összes jövedelemtulajdonoson belül a lakosság felõl a nagytulajdonosok felé; az összes belföldi tulajdonosok felõl pedig a külföldi tulajdonosok felé.
A folyamat eredményeként jelenleg a lakosság maximálisan 10 százalékának kezében immár a tõke több mint 50 százaléka összpontosul. Az egész folyamatot pedig legnagyobbként a lakosság többi csoportjai - elsõsorban az éppen emiatt elszegényedõ és lecsúszó középrétegek - finanszírozzák.
Tisztelt Ház! A gazdasági leépüléssel szemben szerények az ellenkezõ irányú folyamatok. Mint már említettem, a külföldi tõke létrehozott az országban néhány ilyen központot Budapest és Észak- Dunántúl körzetében. Mindezek azonban nem tudták pótolni a leépülés okozta veszteségeket.
A betelepülõ külföldi vállalatok és a magyar gazdaság között alig van szerves kapcsolat, így nem fejtenek ki dinamizáló hatást a magyar vállalatokra. A krónikus tõkehiány, illetve a vállalatok alacsony jövedelmezõsége nem teszi lehetõvé a gazdaság mûszaki újrafelszerelését, a jelentõs szerkezetváltás megindulását. Ebben a helyzetben a magyar gazdaságpolitika lehetõségei bonyolult dilemmarendszert mutattak.
A fizetési mérleg és az államháztartás oldalán egyszerre jelentkezõ súlyos egyensúlyhiányok az egyensúlyteremtés monetáris és fiskális eszközeit helyezik elõtérbe. A stagnáló gazdaságban megteremtett egyensúly azonban - mely a lakossági és a közösségi fogyasztás drasztikus visszaszorítása, a termékek és a szolgáltatások értékesítésének a külsõ piacok felé terelése révén jött létre - ingatag és hosszabb távon fenntarthatatlan, mivel nem a gazdaság teljesítménynövekedésén, hanem a gazdaság és a lakosság terheinek a növekedésén alapul.
A jelenlegi gazdaságpolitika a növekedésrõl lemondva az egyensúlyt állította, állítja törekvéseinek középpontjába. Az elért ingatag eredmények áldozatai igen súlyosak. A belsõ egyensúly megteremtéséért a gazdasági felhalmozás és a technikai megújulás eszközeinek a felélése, a lakosság felének elszegényedése, a másik felének - a volt középosztályoknak - rohamos lecsúszása. A külsõ egyensúlyteremtés ára pedig a nemzeti vagyon legértékesebb, stratégiai fontosságú részének eladása.
A következmények beláthatatlanok. Egy dolog azonban bizonyosra vehetõ. A mindenáron való egyensúlyteremtés céljával az elmúlt másfél évtizedben folyamatosan alkalmazott monetáris restrikció eddig sem vezetett - ezúttal sem vezethet - jelentõs szerkezetváltáshoz, sem tartós egyensúlyjavuláshoz, sem szerves fenntartható növekedéshez.
Tisztelt Ház! Az ország helyzetének bemutatásához hozzátartoznak más jellemzõk is. Hadd emeljek ezek közül ki néhány fontosabbat.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt hosszú távú szempontok miatt is kiemelt fontosságot tulajdonít a demográfiai-biológiai tendenciáknak. Az állapotok itt sem biztatóak. A termékenység szintje igen alacsony, az élveszületések száma a népesség egyszerû reprodukcióját sem biztosítja. A lakosság rohamosan öregszik és fogy, 1997 végére 40 ezerrel leszünk kevesebben. Ha a tendencia tartós marad, 2020-ra 9 millióra, 2050-re 8 millióra csökken a népesség. Európa legöregebb társadalmává váltunk. Az átlagos életkor, illetve a születéskor várható élettartam - különösen a férfiaknál - igen alacsony. A halálokok, illetve a kockázati tényezõk az elszennyezett környezetre, az egészségkárosító életmódra, a dohányzásra, az alkoholra, a kipufogógázok magas ólom- és nehézfémtartalmára, a testmozgás hiányára vezethetõk vissza. Általánosan mondható: a rossz társadalmi közérzetre.
Ha meggondoljuk, milyen terhet jelent az aktívak számára az alacsony nyugdíjú öreg, beteg családtagok gondozása, a munkanélkülivé vált középkorú vagy éppen munkahelyet nem találó pályakezdõ családtagok eltartása, a gyermekek - különösen a kettõnél több gyermek - eltartása, megértjük, milyen terheket kell a családban az egyének többségének elviselniük.
Ilyen okok miatt is tartjuk veszélyesnek a szociális újraelosztásnak az MSZP-SZDSZ kormányzati idõszaka alatt bekövetkezõ leépülését. Zsugorodik és szigorodik a munkanélküli-segély, a tartósan munka nélküliek szociális segélye, a nyugdíjak még az inflációval sem tartanak lépést. (Lásd az emlékezetes félszázalékos nyugdíjemelést.)
Az egészségbiztosítás szolgáltatásait nagyrészt visszavonják, infrastruktúráját leépítik, értékesítik. A legnyomasztóbb az, ami az oktatási intézményekkel történik. A társadalom általános állapotából következik, hogy a családok egyharmada nincs abban a helyzetben, hogy a gyermekek kellõ szintû nevelését megoldja. Ezeknek a családoknak a gyermekei számára az iskola az egyetlen hely, ahol az ismeretek megszerzése mellett tisztességre, szorgalomra, áldozatvállalásra, a másik ember tiszteletére, hazaszeretetre nevelik õket.
Az iskolarendszer összezavarása, a nevelés feladatát a családra visszahárító, a csak oktatással foglalkozó - és ebben a szülõk anyagi helyzetét fokozottan beszámító - iskolarendszer kiépítése, a pedagógusok leértékelése és nyomor szinten tartása, a kistelepülések iskoláinak bezárása vagy osztályainak telezsúfolása mind több hátrányos helyzetû gyermek körülményeit egyenesen reménytelenné teszi.
Hasonló leépülést mutatnak a felsõoktatás, a kultúra és a tudomány intézményei is. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: 37 százalék.) Ezért érthetetlen számunkra a mûvelõdési miniszter kijelentése, miszerint páholyból nézi a '97-es költségvetés vitáját, annyira jó a tárca helyzete.
(8.30)
Ha belegondolunk, hogy tavaly hasonló kijelentések után közel 200 óvodát és iskolát zártak be az országban, megdöbbentõ a miniszter úr hozzáállása.
Tisztelt Ház! Az elõbb elmondottakkal szoros összefüggésben a helyi Tnkormányzatokban is hasonló tendenciákat tapasztalhatunk. 1994 óta egyre szembetûnõbbé válik a korábbi, észlelhetõ fejlõdés megtorpanása. Az önkormányzatok nyakába szakadnak a romló vagyon- és közbiztonság, a szociális gondokkal küzdõk, a lakásnélküliek problémái. Sokfelé a fenyegetõ óvoda- és iskolabezárások, pedagóguselbocsátások teszik feszültté a légkört.
A központi források magas aránya és egyben alacsony szintje az önkormányzatok önállóságát sok tekintetben látszólagossá teszi. Újabban csõdök, fizetésképtelenségek sem ritkák. A finanszírozási rendszer átalakítása, a szervezeti rendszer átépítése újra és újra a kormányzat központosító törekvéseirõl árulkodik.
Az eddig elhangzottakat összefoglalva a két koalíciós párt gazdaságpolitikája mindeddig eredménytelen, társadalompolitikájuk pedig - szoros kapcsolatban a gazdaságpolitikával - maga hozza létre a problémák egész sorát anélkül, hogy más, meglévõ bajokra megoldást kínálna.
Az MSZP-SZDSZ-kormány visszatérõ érvrendszere szerint olyan súlyos az ország helyzete, annyira korlátozottak a kitörési lehetõségek, hogy az egyetlen reális politika - elsõsorban kül- és gazdaságpolitika - csak az, amelyet õk gyakorolnak. Arra hivatkoznak, hogy õket nem valamilyen sajátos ideológia, illetve érdekrendszer vezeti. Egyszerûen kénytelenek az adott helyzethez illõ gyakorlatias megoldásokat alkalmazni. Az ideológiamentes szakértelem persze hamis fikciókat és áldilemmákat fogalmaz meg, melyeket a laikus közvéleménynek megcáfolhatatlan szakmai érvként mutatnak be.
Ilyen dilemma véleményünk szerint az egyensúly vagy növekedés kérdése. A kormány szerint az elsõ feladat a gazdasági makroegyensúly megteremtése, és csak ezután indulhat meg a gazdasági növekedés. Az egyensúlyteremtés feltétele pedig a restrikciós gazdaságpolitika. E tételre hivatkozva újabb és újabb türelemre inti a folyamatosan lecsúszó társadalmi rétegeket.
A felgyorsuló gazdasági növekedés nem okoz - véleményünk szerint - szükségszerûen egyensúlytalanságot, illetve a restrikciós eszközökkel elért egyensúly nem teremti meg szükségszerûen a tartós növekedés alapjait. A rossz külsõ és belsõ egyensúlyi helyzetet ugyanis számos tényezõ befolyásolta és befolyásolja. Ilyen volt a változó külpiaci helyzet, az átgondolatlan árfolyam- és kamatpolitika, az elsietett liberalizáció, a rossz privatizációs gyakorlat, a szigorú csõdtörvény és így tovább, és így tovább.
Magyarországon az öröklött eladósodás, a korszerûtlen gazdasági szerkezet, a piacvesztés által okozott gazdasági visszaesés mellett tartós egyensúlyt csak olyan gazdaságpolitikával lehet elérni, mely egyszerre növekedés- és egyensúlyorientált. Az MSZP-SZDSZ-kormány által alkalmazott restrikció egyszerre eredményezi a fogyasztási és beruházási piac pangását.
Ez a gazdaságpolitika csak átmeneti javulást érhet el az egyensúlyi mutatókban, miután nem eredményez valódi változást sem a gazdasági szerkezetben, sem a vagyonmûködtetésben, és nem teremti meg a forrásait sem az adósságtörlesztésnek, sem a stabil exportpiacok kiépítésének.
Ugyanilyen gyakran hangoztatott kormányzati érv, hogy csak akkor kerülhetünk ki a mélypontból, ha átmenetileg korlátozzuk a fogyasztást a felhalmozás javára. A fogyasztás csökkentését pedig a reálbérek, reáljövedelmek mérséklésével vagy elinflálásával lehet elérni. A jövõ záloga a mai áldozatvállalás - halljuk kormánypolitikusoktól.
Az utóbbi két év gazdasági adatai azt bizonyítják, hogy a kormány téved. A reáljövedelmek visszaesése ugyanis egyáltalán nem eredményezte a beruházások megélénkülését. A lakosságtól elvont jövedelem valóban visszafogta a fogyasztást, beszüntette a hazai piacot, és a már ismert csatornákon keresztül átvándorolt csõdbe jutott nagyvállalatok, bankok reorganizációjára, nem termelõ magánvagyonokba. Önmagában a bérek és jövedelmek növekedése egyébként sem vezet szükségszerûen a fogyasztás növekedéséhez, mivel megfelelõ kamatpolitikával elérhetõ a lakossági megtakarítások növekedése.
Az államháztartási reform kapcsán manapság a leggyakrabban hangoztatott érv, hogy egy modern piacgazdaságban kisebb állami beavatkozásra és alacsonyabb szintû állami újraelosztásra van szükség. Az állami szerepvállalás csökkentésének szándéka elvben üdvözlendõ cél. A valós magyar folyamatokat vizsgálva kiderül azonban, hogy a magyar gyakorlat semmi mást nem szolgált, mint hogy újabb forrásokat elvonva történjen meg a jövedelem- és vagyonátcsoportosítás. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy az állam onnan vonul vissza, ahol maradnia kellene, és ott tevékeny, ahol erre semmi szükség nincs.
A dologban mégis van logika. Ma, amikor már megtörtént a gazdasági pozíciók koncentrálása, a jelenlegi gazdaságpolitika leginkább azoknak kedvez, akik már felhalmozták tõkéjüket. Minél kevésbé szabályozott és korlátozott ugyanis a verseny, annál kevésbé kell számítaniuk új versenytársakra. Az államháztartási reform jelszavának hamissága eredményezi, hogy a visszavonulás csak ígéretekben testesül meg, a közterhek nem mérséklõdnek, a kiadásokat pedig oly módon próbálják lefaragni, ami már komolyan veszélyezteti a legfontosabb állami közfeladatok ellátását és teljesítését.
Tisztelt Ház! A kormány részérõl gyakoriak az európai mintákra és eljárásokra való hivatkozások. A kormánypolitika ezt szinte aduként használja, érdekeinek megfelelõen kiragad egy-egy intézményt, szabályozót, melyet egy-egy országban alkalmaztak, általános európai vonásnak feltüntetve azt. Végül kialakul a legkülönbözõbb berendezkedésû, hagyományú országok megoldásainak átgondolatlan vegyes felvágottja, mely semmire sem jó, kivéve a bizonytalan helyzet fenntartását.
A Fidesz véleménye szerint csak a célok függvényében és a hazai sajátosságok figyelembevételével alakítható ki a gazdaság- és társadalomszabályozó eszköztár. Az európai csatlakozást pedig legjobban az szolgálja, ha egy tartalmában is európai gazdasági és társadalmi rendszer épül ki Magyarországon.
Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt álláspontja szerint a gazdaságpolitika sikerének két feltétele van. Egyrészt a már létezõ nagytõkét arra kell ösztönözni, illetve kényszeríteni, hogy ne további jövedelemelvonásra, hanem felhalmozásra törekedjen. Másrészt meg kell erõsíteni a gazdasági középszférát. Olyan intézmény- és eszközrendszert kell tehát kialakítani, mely a tõkéjüket valóban mûködtetõ, felhalmozásra törekvõ, tisztességesen adózó tulajdonosok felé irányítja a jövedelmeket.
A Fidesz gazdaságpolitikai elképzelései szerint a tartós egyensúly és a gazdasági növekedés egyenrangúan fontos célok, és a mai magyar gazdasági helyzetben közel ugyanaz a politika és eszközrendszer szolgálja a két cél elérését.
Úgy ítéljük meg, hogy a restrikciós politika nem csupán azért veszélyes, mert élezõdõ társadalmi egyenlõtlenségekhez és a közszolgáltatások teljes összeomlásához vezet, hanem azért is, mert az egyensúlyi mutatók ideiglenes javulása ellenére inkább súlyosbítja a gazdasági feszültségeket. Az elhúzódó gazdasági recesszióból kilábalni csak olyan gazdaságélénkítõ intézkedésekkel lehet, melyek egyszerre szolgálják a gazdasági és társadalmi stabilitást. Véleményünk szerint létezik olyan vállalkozásbarát gazdaságpolitikai eszköztár, mely megerõsíti a hazai kis- és középvállalkozásokat, fellendíti a hazai termelést, és az infláció veszélye nélkül bõvíti a hazai piacot.
Tisztelt Ház! A gazdaságpolitikai váltás korlátait jelentik, hogy több területen az MSZP-SZDSZ-kormány kész helyzetet teremt. Ilyen a privatizáció, ahol a tartós vagyonon kívüli értékesítés 1998-ig várhatóan befejezõdik. A következõ ciklusban kész helyzettel nézhetünk szembe.
A magánosítás kerete részben politikai csatározások eredményeképpen, részben a költségvetés bevételi igényei szerint, részben az apparátus által irányítottan alakult. Egy nagyon szûk réteget kivéve mindenki rosszul jár a privatizáció ilyen lebonyolításával. Jelenleg nem látható pontosan, hogy a kialakult tulajdonosi szerkezet mennyire stabil, ténylegesen milyen tõke áll az egyes vállalatok mögött, és nem ismert, milyen állami kötelezettségek terhelik majd késõbb a költségvetést.
A Fidesz ezért is javasolta a privatizáció átmeneti felfüggesztését, és nem felmondását vagy abbahagyását. A jelenlegi politikai hatalmi helyzetben nem várható, hogy a privatizációs politikát érdemben tudjuk befolyásolni, mégis javasoljuk a kormánynak: a bevételek mindenáron való növelése érdekében az állam ne értékesítsen minden vagyonelemet.
A gyors bevételeket hozó értékesítést fel kellene váltania a folyamatos és kiszámítható bevételeket hozó vagyonkezelésnek. Ezek a bevételek ugyanis kiszámíthatóan bõvítenék az állam eszköztárát arra, hogy kedvezõ irányba befolyásolja a gazdaság mûködését. A kiemelt jelentõségû bank- és energiaszektorban is mód van - véleményünk szerint - privatizálásra, de az állam nem mondhat le arról, hogy a szigorú szabályozás mellett mint tulajdonos is befolyásolja mûködésüket. A legfontosabb nemzeti vállalatoknál - Mol, Antenna Hungária és a többi - csak olyan vegyes tulajdonlású konstrukciók jöhetnek szóba, melyek a hazai tulajdon súlyát és a biztos állami ellenõrzés feltételeit biztosítják.
(8.40)
Más utat javaslunk a korrupció letörésében is. A korrupció nagyrészt a kiváltságosok játéka, tétje pedig a magánvagyonok teljesítmény nélküli megszerzése, gyarapítása. Magyarország vészesen sodródik abba az állapotba, amikor a korrupció a gazdaság után megfertõzi az államigazgatást, a bûnüldözõ szerveket, eléri a politikai intézményrendszer csúcsait, és az igazságszolgáltatást is.
A mai kormány minden jel szerint tehetetlen, így szabad folyást enged a korrupciónak. A korrupció felszámolásához nem elég azt pusztán büntetõjogi kategóriaként kezelni. Átgondolt és megelõzõ stratégiával lehet csak a korrupciót visszaszorítani. A Fidesz szerint biztosítani kell, hogy az állami elosztás minden formájára egyértelmû szabályozás szülessen és a végrehajtás szigorúan ellenõrzött legyen. Gondoskodni kell a politikai, a közigazgatási és a gazdasági szféra szereplõinek összefonódását megakadályozó szabályozásról. A korrupcióval különösen veszélyeztetett szférákban differenciált jogi és etikai szabálykódexet kell kidolgozni. A lobbyzás szabályait törvény kell hogy rendezze. Az államnak ugyanilyen határozottan kellene fellépnie a feketegazdasággal szemben is.
Nem várhatunk el törvénytisztelõ magatartást az állampolgároktól, ha a kormány, a minisztériumok, az APEH, a társadalombiztosítási igazgatóságok sem törvénykövetõek. Meg kell erõsíteni az államnak azokat a szerveit, szervezeteit, amelyek a költségvetés bevételi oldalát hivatottak biztosítani, de csak akkor várható eredmény, ha kiszámítható jogszabályok és elviselhetõ mértékû adókulcsok járnak ezzel. Ezért javasolta a Fidesz az szja-törvény vitájában is az adókulcsok csökkentését.
A Fidesz gazdasági programja nem gondolkodik adósságelengedésben, adósságátütemezésben. Az államadósság nem mostani nyomorúságunk egyetlen és kizáró oka. Együtt kell élnünk az adóssággal, és olyan adósságkezelést kell folytatnunk, melyben az adósságállományt meg lehet újítani és az adósság szerkezetét úgy lehet átalakítani, hogy a kamatterhek ne legyenek elviselhetetlenek. Továbbra is ösztönöznénk a mûködõtõke-beáramlást, de oly módon, hogy legalább annyit kapjunk, amennyit nyújtunk.
A kormány ma szinte csak adókedvezményekben, állami garanciavállalásokban gondolkodik, és nem köti a kedvezményeket határozott célokat szolgáló fejlesztésekhez és beruházásokhoz. Egy növekedésre koncentráló gazdaságpolitika kiemelt célja kell legyen, hogy a nagyvállalatok mellett fejlõdésnek induljon a kis- és középvállalati szektor. Nálunk feltûnõen alacsony a kis- és középvállalkozások száma, holott Nyugaton az elmúlt években ezek jelentették a gazdaság legfõbb motorját.
A kormány már azzal is segíthet, ha olyan szabályozórendszert mûködtet, amely nem fojtja meg a vállalkozásokat, de szükség van speciálisan erre a szférára érvényes kedvezmények, támogatások alkalmazására is. Egy átgondolt és kisvállalkozásokat megerõsítõ gazdaságpolitika csökkentheti a területi egyenlõtlenségeket is.
A Budapest és vidék, a Kelet- és Nyugat-Magyarország közötti különbségek napról napra nõnek. Egyes kistérségek, falvak nem csupán lemaradnak, hanem lényegében elszakadnak az országos fejlõdési folyamatoktól. A területi egyenlõtlenségek kezelése tipikusan az a terület, ahol elkerülhetetlen az állam aktív szerepvállalása. A magyar államigazgatás a rendszerváltás óta eltelt években sem fordított kellõ figyelmet a területfejlesztésre. A Fidesznek határozott szándéka ezt a gyakorlatot megváltoztatni, ezt javasoljuk egyébként a kormánynak is.
Tisztelt Ház! Egy parlamenti felszólalás keretei nem elégségesek arra, hogy kifejtsem a munkanélküliség, a lakásépítés, a hírközlés és közlekedés, az államháztartás, társadalombiztosítás, a családpolitika, az oktatás területére tett javaslatainkat. Ezeket a vita késõbbi szakaszán képviselõtársaim fogják megtenni.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt véleményét egy kötetben foglalta össze, melynek címe: "A polgári Magyarországért".
Kérem képviselõtársaimat, tanulmányozzák ezt. Remélem, a kormány is a következõ évi költségvetés összeállításánál megteszi. Most, a '97-es költségvetésben, sajnos ennek semmilyen elemét nem láttuk viszont.
Tisztelt Ház! A mai kormánypártok, kormányzó pártok hatalomgyakorlása nyomán kirajzolódó jövõkép egy Európától távolodó országot mutat. Olyan országot, ahol a demokrácia és a piacgazdaság intézményei egyre kevésbé mûködnek, ahol a gazdasági fejlettség színvonala egyre jobban elmarad a fejlett országok színvonalától, ahol fogyatkozik és egyre kevésbé egészséges és mûvelt a népesség. Olyan országot, mely elveszíti hagyományait, értékeit, s melynek társadalma élezõdõ feszültségekkel terhes.
Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt nem ilyen országot képzel el. Tagsága, vezetõi között és jelenlegi szavazótáborában sok a fiatal, ezért elsõsorban nem átmeneti elõnyök, hanem hosszú távú megfontolások vezérlik.
Felelõsnek érzi magát saját és gyermekei jövõéért. Jövõképében egy olyan ország és egy olyan nemzet szerepel, mely Európa egyenjogú tagjává válhat, ahol kevesek jólétének nem az általános elszegényedés az ára. Ahol érvényesül a demokrácia, a társadalmi szolidaritás, a közösségi érzés.
A Fidesz bízik abban, hogy az ország helyzete bár nehéz, mégsem reménytelen. A demokrácia még meglévõ intézményei lehetõvé teszik, hogy egy új, eddig még ki nem próbált politikát képviselõ párt vagy pártszövetség jusson hatalomra, és megállítsa, illetve visszafordítsa azokat a kormánypártok által támogatott folyamatokat, melyek a gazdaság stagnálásához, egy torz társadalomszerkezethez, a középrétegek lecsúszásához, a tömegek elszegényedéséhez vezettek.
Nem hisszük, hogy egy csapásra megváltozhat az ország helyzete. Azt azonban igen, hogy átgondolt politikával, a célok helyes kijelölésével mód van arra, hogy az állam erõsítse a kívánatos folyamatokat és korlátozza a romboló hatásukat.
Világos elképzeléseink vannak arról, hogyan állíthatjuk más pályára az ország fejlõdését. A vagyon és jövedelem átcsoportosítását akarjuk a hazai társadalom középmezõnyében. A magyar polgárosodás fellendítését, a gazdaság és társadalom integrációs erejének növelését, a népességfogyás megállítását, a társadalmi, kulturális, természeti értékek megõrzését és a magyar társadalom szellemi, erkölcsi erejének javítását kívánjuk. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék padsoraiban.)